Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-27 / 168. szám

• HÍDLAP • 2005. augusztus 27., szombat magazin Mondom a magáét Gulya István Férfias játékok Nem fecsegnék (de most már két sör), hiszen alapvetően és kínosan in­tim a dolog, de mivel számos férfitársamat érinti - konkrétan mindet - , hát, íme. Leszögezem: hagyományos a szexuális orientációm, azaz a lá­nyokat szeretem. „Más irányú szüzességemet” kb. egy éve, Debrecenben vesztettem el. Egy szőrös-szakállas bácsi által. Nyugalom, urológus volt az illető. Huszonéves fővel csak fölényesen mosolyogtam a harmincasok - és így tovább - általam határozottan viccesnek ítélt prosztata-története­in, nem gondoltam akkor, én bohó, hogy az orvostudomány keze előbb- utóbb - inkább persze előbb - engem is utolér (a proktológus és/vagy urológus ujjai kifiirkészhetetlenek). S lám: de. Gondom támadt ott, ahol a lányoknak nem lehet, és miután egy erős félévet átvinnyogtam és szi­szegtem, vettem a bátorságot és a vonatjegyet, oszt, uzsgyi, irány a cívis­város. Mert ha már fel kell tárnom feltett titkaimat, legalább ismerős or­vos előtt tegyem, ott meg van. Az urológus szerintem olyanfajta, aki elsősorban a pénzért választ szak­irányt, nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy az egyszeri medikus ül a reggeli szemináriumon, túl a finom haboskakaón és túrósbatyun, és arról ábrándozik, de bizony ő juszt is szőrös férfihátsókba szeretne turkálni, és egyéb csüngő hordalékok tájékán vágyik matatni. Mert az urológus szinte kizárólag férfi - és többnyire hagyományos az ő szexuális orientációja is. Ergo csak a zseton motiválhatja, a szakma szeretete nem, vagy kevéssé. Bezzeg az ultrahangos doktorinál „Az” viszont minden esetben nő. Aki előtt letolt gatyával ráfekszik az ember az ágyra, és zavartan heherészik, mert a hétköznapokban oly1 félelmetes köpködő kobrája bizony aluszik, és a biológiát (a normalitást) meghazudtolva mínuszos megjelenést produkál. Az ultrahangos orvoslányok - akik gyakorta friss diplomások, tehát fiata­lok, tehát a potenciális partnerkorosztály képviselői - úgy tesznek, mintha mindez teljesen természetes volna. Még olykor látszik is a szemeiken a nyugtatás: nem a méret a lényeg. Dehogynem, tegyük hozzá, otthon vél­hetően úgynevezett centi-naplót vezetnek a munkahelyi élményeikről, amelynek „Ez már döfi!” rovata mindössze két-három bejegyzést tartal­maz, ellenben „Szánalmas” fejezete vagy húsz oldalra rúg. Érthető, ha ezek a hölgyek nem pusztán az anyagiak miatt választják ezt a szép foglal­kozást, hiszen van olyan másodlagos (vagy éppen elsődleges?) haszna is, hogy nagymama korukra be tudnak spájzolni a látottakból. Szóval: amikor az urológus „nekilát”, hiába férfikolléga, az emberfia kissé megdermed, mert általában nem szokta letolni a gatyáját ismeretlen hím- neműek előtt. Pláne nem szokta hagyni, hogy ilyes illetővel féltett játékát megossza. Ez csupán a - szomorú - kezdet. Mert az ultrahang elkerülhe­tetlen, és a páciens tudja jól, ott sorakoznak a (vonzó) orvoslányok, és majd a színük előtt minden magyarázkodás felesleges - és tényleg szánalmas. De mindezzel nincs vége. Mert jellegzetes és jó - vagy éppen rossz és idegesí­tő, kinek mi tetszik - columbói szokás szerint, legalábbis velem így esett, az ajtóban távozni készülődvén még utánam szólt a doktor, miszerint „Ist­ván, még azért megnézném azt a prosztatát”. Bizony, barátaim, ilyenkor könyökölni kell és pucsítani. És megtanultam egy örök életre nincs félel­metesebb hang egy (szűz) férfiember számára, amikor a szőrös doktorman­cson csattan a gumikesztyű, majd szörcsen a vazelin. Felakad ilyenkor a szem, és a lehető legrosszabb, amit ilyen helyzetben lehet tenni, az ellenál­lás - a befeszítés - , bele kell törődni, hogy legyőzettünk, és arra kell kon­centrálni, az egészség az első, hozzá képest minden más szekunder. Aztán, mint egy elhasznált céda, megkapjuk a törlőkendőt, hogy ne to­csogjunk végig - oppardon 1. - a kórházon, az utcán stb. Nem így egy barátom, akinél elfelejtették megcselekedni, amit. így zaftos alsónemű- ben - oppardon 2. - idétlenkedte végig a fél napját, mert munkába menet igyekezett az orvoshoz, tehát nem volt ideje és lehetősége, hogy hazasies­sen. Bevásárolt, dolgozott és valamikor késő délután odahaza szabadult meg a fölös cucctól, még szerencse, hogy jó érzékkel korábban már le­mondta az aznapi randijait. (Mindamellett a vazelin az ember barátja, nélküle nagy sikítás és sírás-rívás töltené meg a szakrendelőket, és hem­zsegne a közterület az összeszorított hátsójú férfiaktól.) A vizsgálat egyébként nem talált semmi elváltozást. Amellett, hogy nyil­vánvalóan bekerültem én is az ominózus „centi-naplóba”; ám ez nem de­formáció, hanem (sajnos) várható mellékzönge. Mivel azonban a pana­szok nem szűntek, később felkerestem egy magánpraxist, merthogy tu­dok ám élni, doktor úr, még egy végbél-tükrözést. Mert itt fizetni kell, ezért azonban - ide illene egy találó hasonlat az alsó fertály fényezéséről, de úri fiú vagyok (még, azt hiszem) - nagyon előzékeny bánásmód jár. Mi több: az ultrahang-vizsgálatot az orvos itt saját kezűleg végezte, ami kezdett megnyugtatni - ám a gumikesztyű és a csattanás persze ugyan­olyan ijesztő - , de elhamarkodtam a bizalmat. Ugyanis itt bizonyos szempontból tovább merültem önként vállalt megaláztatásom mélybugy­raiba, mert közölte a derék doktor, hogy mindezek után (pucéran ultra­hang, vazelin, csattanás stb.) kéne produkálnom némi mintát, vizeletet - és azt is. És elibém tolt kémcsőszerű fiolákat és egy tégelyt, hogy ebbe. Megdermedtem, hogy akkor itt és most, mindjárt a kezembe nyomják a Nagy Dudák aktuális számát, vagy a Tolass belém! című, vasúton játszó­dó vizuális ingerkeltőt, hogy eredjek be a szomszéd szobába, és izibé lás­sak neki. Gyöngyöző homlokomat azonban lehűtötték az urológusom szavai, miszerint csak bizonyos napon van náluk labor, intézzem el a dol­got otthon, és azon melegében hozzam be a termékeket. Hátradőltem, oké, az talán még megoldható. És - tette hozzá szenvtelen hangon „büsz­keségem hóhéra” - adjam le a recepción, ahol majd fizetni is kell, és ahol egy szemmel láthatóan húszéves fruska fogadja a megfáradt férfinépet. Leforrázva oldalogtam ki a rendelőből kicsi fioláimmal a zsebemben. Némiképp akkor villanyozódtam fel, amikor a rendelő sarkán Konta Bar­bara fordult be velem szemben. Csak nem? - gondoltam magamban. Hiszen az orvostudomány ma már annyi mindenre képes. _______________ Or ientális élet Debrecenben Csendes nyári vasárnap van Deb­recenben, alig néhányan sétálnak, vagy bicikliznek a város főterén. A bevásárlóközpont pizzériája viszont igen nemzetközi képet mutat szír, Sri Lanka-i, svéd és más nemzetek diákjai futnak itt össze közös ebéd­re és beszélgetésre. Itt beszéltem meg találkozót Ramzi Azbarga palesztin orvostan­hallgatóval, aki egyben a külföldi diákok szervezetének az elnöke is. Főleg az arab diákok élete érdekelt, hiszen a terrorizmus és az ebből faka­dó bizalmatlanság elérte Londont, Berlint, Madridot és más nagyváro­sokat, ezért fontosak láttam rákérdez­ni a magyarok és az iszlám államok­ból érkezett egyetemisták viszonyára. „Semmi ilyet nem tapasztaltunk, a lakosság részéről” - így Azbarga - „egyetlen sajnálatos eset volt, amikor skinheadek támadtak egy indiai tár­sunkra. A négy év alatt, amióta én és húgom idejárunk az orvosi karra, csak pozitív élményeink vannak Debrecen­nel és Magyarországgal kapcsolatban. Igen sok arab diák látogatja az egyete­met legfőképpen orvosnak tanulnak. Szíriából, Jordániából, Szaúd-Arábiá- ból és Palesztinából vagyunk. Sajnos a palesztin diákok száma megfogyatko­zott, mióta a PFSZ (Palesztin Felsza- badítási Szervezet) megszüntette az ösztöndíjakat. Most magunknak, illet­ve családunknak kell előteremteni a tandíjat, ami nagyon sok pénz egy kö­zéposztályból származó egyetemistá­nak. Legtöbbünk izraeli állampolgár és ez sokban megkönnyíti a beutazást és a beiratkozást az egyetemre, valamint szabadon utazhatunk Európán belül. Igen jó a kulturális életünk is. A ta­vasszal szerveztem egy „Intenational Food Day-t (Nemzetközi Étel Na­pot). Ide meghívtunk minden nem­zetiséget és a csoportok saját nemze­ti ételeikből készítettek kóstolót. Hi­Az arab konyha története az arab vi­lág története: ételeik a múlt győzelme­inek és vereségeinek emlékét őrzik. A pásztor- és kereskedő életmódot folyta­tó régi arabok mindössze néhány egy­szerű ételt főztek: sűrű, zöldséges hús­levesbe morzsolt kenyeret (szeridet), datolyából, vajból és tejből kevert „hajszot”. Ezek Mohamed próféta ked­venc ételei voltak. A kevés húsból, sok zöldséggel készült ragufélék (marakák) fűszeresebb változatai ma is a leggyako­ribb arab ételek. Az arab hódítás nyo­mán, a VII-VIII. században viszonylag összefüggő iszlám birodalom jött létre. A hatalmas területen szétszóródott ara­bok más műveltséggel találkoztak az idők folyamán, s ez tükröződik étkezési hagyományaikban is, főzőtudományuk változatossága is innen ered. De hagy­juk a szavakat, inkább kóstoljunk meg néhány étket! Előétel gyanánt mond­juk egy szudáni mogyorót! Hozzávalók: 10 dkg földimogyoró, 2-5 gerezd fokhagyma, 1/2 citrom leve, 1/2 kanál só, 2 evőkanál olívaolaj, esetleg kevés cayenne bors Daráljuk meg a tisztított földimo­gyorót, keverjük el a zúzott fokhagy­mával, a citromlével, kevés sóval, az olívaolajjal, s ha csípősen szeretjük, tegyünk bele cayenne borsot is bőven, de enélkül is finom. Kenyérrel kitűnő előétel. Minekutána éhünket kellő­képpen felcsigáztuk, méltó folytatás­nak bizonyulhat a töltött szőlőlevél. hetetlen volt, 60 náció mutatta be konyhaművészetét a díszes stando­kon az egyetem aulájában. Olyan si­ker volt, hogy biztosan megrendez­zük jövőre is, mivel a „buli” még job­ban összekovácsolta a diákokat. Igen jó a közösség, hogy valaki tamil, szin- galéz, palesztin vagy izraeli nem je­lent semmit, diákok vagyunk, és van egy közös célunk, csak ez számít. Egyetlen alkalommal volt egy nega­tív incidens, amikor egy diáktársun­kat behívták az izraeli nagykövetség­re, Budapestre. Éppen vizsgaidőszak volt és a fiú kérte, hogy adjanak neki pár napot, hadd tegye le aktuális vizs­gáit, és utána bemegy. A telefonáló az­zal fenyegette meg a medikust, hogy ha nem jön fel azonnal, akkor ők men­nek érte. A srác nagyon megijedt, de mivel ő is izraeli állampolgár, kényte­len volt engedelmeskedni. A követség előterében nagyon komoly motozás­nak vették alá majd egy többórás ki­hallgatás következett. A két tiszt min­denáron tudni akarta, hogy társunk miképpen viszonyul az izraeli politi­kához, az iraki háborúhoz és hasonló Hpzjtjjv^lQk; 30 db szőlőlevél, 25 dkg rizs, 25 dkg darált hús (bárány vagy marha), 1 hagyma, 2 paradicsom, 1 csomag petrezselyemzöldje, 1 kávéskanál só, őrölt bors, 1/2 kávéskanál fahéj, 5-6 gerezd fokhagyma, 1 citrom leve, 1 evőkanál szárított fodormenta. Néhány percre tegyük forró vízbe a zsenge szőlőleveleket, majd készít­sük el a tölteléket. A rizst forró víz­ben jól megmossuk, majd megszárít­juk és összekeverjük a darált hússal, az apróra vágott hagymával, paradi­csommal, petrezselyemzölddel, só­val, borssal, késhegynyi fahéjjal. A szőlőleveleket fektessük fényes felé­vel lefelé, és a száras végéhez köze­lebb tegyünk rá egy kanál tölteléket. A levél tövét hajtsuk a töltelékre, majd jobbról, balról annyit hajtsunk a levélből rá, hogy középen kb. 4-5 centiméteres csík maradjon, majd göngyöljük fel a levelet a töve felől egészen a hegyéig, jó szorosan, hogy keskeny, 4-5 cm hosszú, kemény kis rudacskát kapjunk. Töltsük sorra a leveleket, amíg a töltelék el nem fogy. Egy lábas alját rakjuk ki a ma­radék levelekkel vagy paradicsomsze­letekkel, és nagyon szorosan rakjuk sorba egymás mellé, majd fölé a töl­telékeket. Közben itt-ott dugdossunk közé fokhagymagerezdeket. A tetejé­re egy kisebb tányért tegyünk nehe­zéknek, hogy a lobogó vízben ki ne nyíljanak a levelek. Öntsünk rá 2 dl vizet és citromlevet. Fedjük be és dolgokhoz. Ő váltig hangoztatta, hogy neki csak a vizsgái fontosak és nem politizál. Órákkal később az egyik izraeli hozott egy magnót és le­játszott neki egy felvételt, amelyen a diák több társával az aktuális palesztin helyzetet vitatta meg. Értelemszerűen nem volt benne semmi, ami radikális vagy terrorizmus gyanús lett volna. De ezzel mutatták ki, hogy nem bíz­nak bennünk és figyelnek minket. Társunkat elengedték de annyira sok­kolta az eset, hogy elment Debrecen­ből és egy másik ország orvosiján folytatja a tanulmányait. Tovább nem is szeretném kommentálni az esetet. Van egy nagyon szép kis mecse­tünk, jobban mondva egy szoba, ame­lyet annak neveztünk ki. Pénteken­ként nemcsak az arab diákok járnak ide, hanem a városban élő magyar muzulmánoké), bosnyákok, egy ide házasodott Szomáliái férfi és néhá­nyan, akik többet szeretnének meg­tudni az iszlámról. Szóval igyekszünk kulturálisan is nyújtani valamit a vá­rosnak, cserébe a vendégszeretetért.” • Georg Spöttle igen lassú tűzön pároljuk legalább 2 óra hosszat, majd egy evőkanál szárí­tott, morzsolt fodormentát dobjunk rá, és főzzük még 20 percig. A továb­biakban, ha gyomrunk befogadóké­pessége is engedi, desszertként - a szőlőnél maradva - fogyasszunk sző­lőkrémet mandulával! Hozzávalók: 1 1 frissen kipréselt szőlőlé (lehető­leg csemegeszőlőből), 20 dkg hámo­zott, darált mandula, 4 dkg vaj, 10 dkg porcukor, rizsliszt (a szükséges mennyiségben), ha van, 1 csepp ró­zsaolaj, a díszítéshez 5 dkg finomra vágott pörkölt mandula. A szőlőléhez hozzáadjuk a mandu­lát, a vajat és a porcukrot. Takarék­lángon kb. 5 percig főzzük, majd annyi rizslisztet keverünk hozzá, hogy krém sűrűségű legyen. Rózsa­olajjal illatosítjuk, majd tálkákba töltjük, a krém tetejét pörkölt man­dulával szórjuk meg. Jó étvágyat! • MARKUS Gasztronómiai kalandozás az arab világban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents