Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-26 / 167. szám
2 HÍDLAP • 2005. augusztus 26., péntek ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Egyeztetés előtt az adócsomag (H) A kormány szerdai ülésén bemutatta az adócsomag kodifikált változatát, amelybe a kormánypártok javaslatai már beépültek, ez után megkezdődhet a javaslat közigazgatási egyeztetése - közölte a kormányszóvivő. Batiz András elmondta: az adócsomagról ilyen formában szó volt ugyan a kormányülésen, de a kabinet nem tárgyalt róla. Ez azt követően válik aktuálissá, hogy a közigazgatási egyeztetés lezárult. Az ötéves kormányzati adópolitika tartalmáról azt mondta: a cél az, hogy minél több pénz maradjon az emberek zsebében. A szóvivő hozzátette: a költségvetésről egyáltalán nem volt szó szerdán a kormánytagok között, annyi azonban elmondható, hogy feladatalapú finanszírozás készül, nincs szó fűnyíró elv érvényesítéséről. Nem nyomoznak Kerék feljelentése nyomán (H) Megszüntette azt a nyomozást bűncselekmény hiányában az ügyészség, amit Kerék Csaba feljelentését követően indítottak egyebek mellett közokirat-hamisítás miatt. A Legfőbb Ügyészség sajtóirodája közölte: a feljelentéssel érintett eljárás során semmilyen bűncselekményt nem követtek el, annak ténybeli és jogi alapjai hiányoznak. Hivatalos személy által elkövetett közokirathamisítás gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Kerék Csaba, a K and H-ügy egyik gyanúsítottja, mert véleménye szerint ki kell vizsgálni: van-e felelőse annak, hogy a Kulcsár Attila kihallgatásáról készített jegyzőkönyv és videofelvétel között lényeges tartalmi eltérések vannak. Gyermekbarát oltások (H) Új, gyermekbarát oltásokat vezetnek be a jövő évtől, közölte az Egészségügyi Minisztérium. Ezek szerint egyszerre kapnak majd meg olyan oltásokat a kicsik, amelyek súlyos, halálos betegségek ellen nyújtanak védelmet. A kevesebb szúráson kívül az új rendszer előnye, hogy csökken majd az oltási szövődmények gyakorisága. Olasz döntésre várunk (H) Az unióban vitatott magyar iparűzési adó ügyében egy irányadó olasz döntésre vár a kormány. Kovács László, uniós biztos szerint, ha elmarasztaló lesz a határozat, akkor meg kell szüntetni ezt az adónemet. A régi elnök nem indul (SK) Kilenc ember pályázatát fogadta el a Szlovák Rádió tanácsa, közülük kerül ki az intézmény új igazgatója. A rádió régi elnöke, Jaroslav Rezník nincs a kiválasztott személyek között, ugyanis ő elfelejtette a megfelelő dokumentumot csatolni a pályázatához. Újságírói kérdésre Rezník elismerte hibáját. Drágul a cigaretta (SK) A jövő év január 1-jétől közel tíz koronával drágul a cigaretta Szlovákiában. Az áremelésre a dohányáru jövedéki adójának 15 százalékos emelése miatt van szükség. A cigaretta drágulása, ha hozzávesszük az áfát, akár 15 koronás is lehet. A jövedéki adó emelése várható volt, hiszen ezt az uniós szabályok írják elő. Mély válságban a költségvetés? A Fidesz szerint túlélésre játszik a kormány A Fidesz szakpolitikusa szerint a 2005-ös maradványképzésről szóló kormányhatározat azt jelenti, hogy a kabinet felfüggesztette az idei költségvetés végrehajtását. Tállai András csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a határozat szerinte azért megdöbbentő, mert 300 milliárd forinttal több, 550 milliárd forint pénzvisszatartást ír elő a fejezetek számára, mint azt korábban tervezték. Az ellenzéki képviselő úgy vélte: a rendszerváltás utáni időszak talán legmélyebb válságát éli a költségvetés; a Gyurcsány-kormány egy évvel eltolta annak finanszírozását. Azonban ha idén nincs pénz valamire, akkor jövőre miből lesz? - kérdezte a politikus, aki szerint a kormányzat a túlélésre játszik. Hozzátette: a kormányhatározat értelmében a gazdasági tárcának 340 milliárd forintos költségvetéséből 135 milliárdot kellene visszatartania, az informatikai tárcának pedig 22,3 milli- árdból 15,7 milliárdot nem szabad elköltenie. Kóka Jánosnak a több tízmillió forintos hirdetések feladása helyett arra kellene választ adnia, hogy mit jelent ez a minisztériuma számára - mondta Tállai András azzal kapcsolatban, hogy a Gazdasági Minisztérium több napilapban megjelentette a három párt által aláírt gazdaságpolitikai nyilatkozatot Közös siker címmel. Az ellenzéki képviselő feltette a kérdést, hogy vajon milyen beruházások nem valósulnak meg a megszorítás miatt a tárcáknál, tudják-e biztosítani az idei működést, és egyáltalán fenntartható-e az ország működése ilyen költségvetési helyzet mellett? A kabinet álljon elő, és mondja meg, hogy a kormányhatározat mit jelent az ország számára, mit eredményez majd 2006-ra - jelentette ki Tállai András. • KONCZ ENDRE Nem szűnik meg a Vér és Becsület Alkotmányos kérdések merültek fel a feloszlatás kapcsán Egyelőre elnapolták a Vér és Becsület Kulturális Egyesület feloszlatásáról szóló per csütörtöki tárgyalását a Fővárosi ítélőtáblán, mert alkotmányos alapjogi kérdések merültek fel a per során. A tábla tanácselnöke közölte, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez fordul, hogy nyilatkozzon: kíván-e indítvánnyal élni az Alkotmánybíróságnál az említett kérdések eldöntése ügyében. Lizák Tibor egyúttal felhívta az alperest és a felperest, hogy az Alkotmánybírósághoz intézendő kérdéseiket nyolc napon belül nyújtsák be az ítélőtáblához. A tábla a Legfelsőbb Bíróság vagy az Ab elnökének válasza függvényében tűzi ki a következő tárgyalást - közölte az elnök. Lizák Tibor szerint komoly alkotmányos alapjogi kérdések merültek fel az egyesület feloszlatásának ügyében, amelyeknek az Alkotmánybíróság a „szakreferense”, az ítélőtábla pedig úgy gondolja, ezért az a megnyugtató, ha élnek a szóban forgó, meglehetősen ritka jogi aktussal. Ugyanakkor megjegyezte, az eset nem példátlan, hiszen a Szivárvány Egyesület ügyében már történt ilyen. Elsőfokon, nem jogerősen, tavaly december 1-jén, azért oszlatta fel a Fővárosi Bíróság a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet, mert az alkotmány alapján minden embert megillet az élethez, emberi méltósághoz való jog, az egyesület rendezvényein viszont tendencia, hogy nem történik meg a minden embert megillető jogok tiszteletben tartása, a rendezvényeken mások méltóságát sértő kijelentések hangzanak el. Az elsőfokú ítélet ellen az egyesület fellebbezett. A Fővárosi Főügyészség 2003 februárjában azt kérte a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az egyesületi törvény rendelkezése folytán megszűnt a szervezet, mivel tagjainak száma az előírt tíz alá csökkent, továbbá a 2002 januári bejegyzése óta eltelt időszakban érdemi tevékenységet nem fejtett ki, azaz az egyesület nem működik. A szervezet feloszlatását, törlését a nyilvántartásból arra hivatkozva kérte a testület, hogy az egyesület tagjai az egyesületi törvénybe, az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosulnak, azokat képviselik. • VÁRY Javulnak a munkaerő-piaci mutatók A Fidesz borúlátó, a helyzet semmit sem változott Visszaigazolták azt a józan várakozást a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai, amely a munkaerőpiac mutatóinak javulására irányult - mondta az MSZP-frakció munka világa munkacsoportjának vezetője, Simon Gábor csütörtökön, sajtótájékoztatón. A fideszes Balsai István ezzel szemben azt mondta: nincs javulás a munkaerő-piacon. Simon Gábor közölte: az országban jelenleg 3 millió 909 ezer a foglalkoztatottak száma, ami az év elejéhez képest 39 ezer fős bővülést jelent. A politikus értékelése szerint az elmúlt időszakban stabilizálódott a munkanélküliségi ráta, és kedvező változás tapasztalható az inaktívak munkaerőpiac felé fordulását illetően is. A képviselő kijelentette, hogy a mutatók javulásának hátterében egyrészt a kormány év elején elkezdett gazdaságpolitikai intézkedései, másrészt a parlament azon döntései állnak, amelyek a munkaerőpiacon hátrányosnak tekinthető csoportok foglalkoztatásba való bekapcsolódását célozták elősegíteni. A kormánypárti politikus hozzátette: jelentős javulás a kabinet által már kidolgozott Nemzeti Foglalkoztatási Akcióprogram megvalósulásától várható és biztató az is, hogy a három párt által jegyzett, gazdaságpolitikai célokat rögzítő nyilatkozat 10 év alatt hétszázalékos javulást irányoz elő a foglalkoztatásban. A szocialista képviselő szerint a pozitív várakozásokat megalapozza a működő tőke magyarországi beáramlása, a munkahelyteremtésre vonatkozó kormányzati szándék, valamint az infláció kedvező alakulása. A foglalkoztatási bizottság fideszes elnöke ere úgy reagált: az adatok alapján nincs ok a bizakodásra, hiszen stagnál a munkaerőpiac. Mint Balsai István mondta, ha a megjelent adatokat a megelőző hónaphoz viszonyítjuk, csak a szezonalitás hatása olvasható ki.a számokból. Az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva azonban látható: a munkaerőpiacon „stagnálás van, semmit nem javult a helyzet”. Az ellenzéki képviselő hozzátette: a számok által mutatott élté- j rések a statisztikai hibahatáron belül j vannak, így ez nem értékelhető javu- j lásnak. Balsai István azt is furcsának j nevezte, hogy a kormány olyan jog- j szabályokra hivatkozik, amelyek a j KSH adatgyűjtésének időszakában i még hatályba sem léptek. • palotás j Fidesz-KDNP szövetség? A Kereszténydemokrata Néppárttal lép választási szövetségre a Fidesz - mondta el a közszolgálati rádiónak a KDNP alelnöke. Mészáros József közölte: az együttműködési megállapodás a jövő évi választásokra szól. Mint mondta „eredeti szándékunk is az volt a KDNP újrateremtésével, hogy a Fidesz mellett egy értékelkötelezett erő nőjön föl, és a Fidesz által el nem ért szavazókat szólítsuk meg. A 2006-os választásokkal kapcsolatban az első megállapodást még tavaly tavasszal aláírtuk, és a részletes megállapodás kimunkálása jelenleg zajlik. Legkésőbb kora ősszel, de talán nyár végéig részletes megállapodást írunk alá, Fi- desz-KDNP közös listát állítunk, és együtt indulunk a választásokon”. Az MKDSZ politikai jellegű civil- szervezet, politikai feladattal és nem párt - mondta el a közrádiónak a szervezet elnöke. Harrach Péter hozzáfűzte: akárcsak eddig, az MKDSZ jelöltjei a Fidesz színeiben indulnak a 2006-os választásosokon. • CZE Barroso is ott lesz a V4-csúcson Problémák az Enellel kapcsolatban Az osztrákok mohi befejezése ellen tüntetnek Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint az osztrák kancellár és a szlovén kormányfő is jelen lesz a visegrádi együttműködésben részt vevő országok miniszterelnökeinek jövő keddi budapesti találkozóján - mondta a kormányszóvivő csütörtökön. A V4-ek, Gyurcsány Ferenc magyar, Jirí Paroubek cseh, Az előzetes tervekkel ellentétben már ma átadják a forgalomnak a felújított pozsonyi Kikötői-hidat (Prístavny most). A felújítási munkák során többször óriási dugók keletkeztek a fővárosban. A Kikötői hídon befejezték az aszfaltozási munkálatokat, így a tervekkel ellentétben hamarabb át tudják adni azt a forgalomnak. A felújítási munkákat végző cég szóvivője elmondta, hogy még péntek délután előtt szeretnék megnyitni a hidat, Marek Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök részvételével először azonban négyesben ülésezik. László Boglár szóvivő elmondta: a szövetség vezetői arról kívánják tájékoztatni az Európai Bizottság elnökét, mi az álláspontjuk az EU 2007-2013 közötti költségvetésével kapcsolatos kérdésekről. így elkerülve a nagyobb közlekedési dugók kialakulását. A Kikötői híd felújítási munkálatait két lépcsőben végezték el, bár az eredeti tervekben az szerepelt, hogy először átadják a főváros új hídját (Apolló híd) és csak ezután kezdik el a felújítást. Ezt a tervet az új híd építésének csúszása meghiúsította, így a városvezetők a várható közlekedési gondok ellenére augusztus második felére lezárták Pozsony legforgalmasabb Duna-hídjának egyik sávját. • NB »I • A volt gazdasági miniszter, Pavol Rusko nevéhez fűződő Szlovák Villamos Mmüvek privatizációja korántsem bizonyult olyan rózsás befektetésnek, mint ahogy azt kezdetben tiintette fel az ANO elnöke. Az Énei ugyanis legalább 10 százalékos áremeléssel számol. Eközben az osztrák ellenzék a mohi atomerőmű befejezése ellen emelte fel szavát. Az osztrák ellenzék nem támogatja a mohi atomerőmű hármas és négyes blokkjának befejezését. A szociáldemokraták és a zöld szervezetek felszólították Wolfgang Schüssel szövetségi kancellárt, hogy az osztrák elnökségen keresztül az Európai Tanácsnál érje el, hogy 2006 első felében az atomerőmű által termelt energiafelhasználást az egész Európai Unió területén szüntessék meg. A zöldek azt kifogásolják, hogy az erőmű első két blokkja sem felel meg a nyugat-európai biztonsági előírásoknak, a harmadik és a negyedik blokk befejezése pedig csak növelné a rizikót. Ez főleg Bécsre és Kelet- Ausztriára jelentene veszélyt. Eközben az olasz Énei azon töri a fejét, hogy a 73 milliárd koronás invesztíciót, amit a mohi befejezésébe fektet, a villanyáram emelésével próbálja kompenzálni. Ennek értelmében 2006 és 2007-ben az árak tíz százalékkal emelkednének. A következő emelés 2012 és 2015 között várható, amikor 0,50 koronával növekedne a villanyáram. Az Énei azonban ezzel nem éri be, az államtól öt éven keresztül legalább 7,8 milliárd koronás állami támogatást kér. Az SDKÚ, a KDH és az MKP azonban elutasítja annak gondolatát, hogy Szlovákia ilyen módon részt vegyen a mohi atomerőmű befejezésében. • -erM* • 1 r — Átadják a felújított hidat