Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-25 / 166. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. augusztus 25., csütörtök • HÍDLAP • A váltóbotrány miatt menesztették Pavol Ruskot Egyetért-e Pavol Rusko menesztésével? A gazdasági miniszter távozása megosztotta a liberálisokat Folytatás az 1. oldalról Ivan Miklós ezzel szemben már át­vette és alá is írta ideiglenes megbí­zatását. Pavol Rusko kijelentette: a tisztsé­géről azért nem mondott le önként, mert a lemondását szorgalmazó in­doklás számára elfogadhatatlan. Sze­rinte a váltóbotrányt személye körül csak felfújták a koalíciós partnerek. A több pénzügyi botrányt is maga mögött tudható Pavol Rusko ahe­lyett, hogy magától távozott volna posztjáról, ellentámadásba lendült. Az ANO vezetője ugyanis azt köve­telte, hogy Mikulás Dzurinda me- nessze Frantisek Tóth kulturális és Rudolf Zajac egészségügyi minisz­tert (mindketten ANO-s képviselők) is, akik pártjukon belül szembe he­lyezkedtek a többség akaratával. Az ANO szerint a miniszterelnök a koa­líciós szerződés értelmében köteles eleget tenni a párt követeléseinek, el­lenkező esetben sor kerülhet az idő előtti választásokra. Frantisek Tóth A kedd éjszakai ülésen az ANO el­nöksége megvonta bizalmát két al- etnökétől, Jirko Malchárektől és Lubomír Lintnertől is, akik a koalíci­ós partnereikhez hasonlóan úgy vé­lik, hogy Pavol Ruskonak etikai megfontolásból távoznia kell mi­niszteri posztjáról és a kormányból. A késő éjszakába nyúló tanácsko­zást Lubomír Lintner és Rudolf Zajac egészségügyi miniszter a hosszú kések éjszakájának nevezte. Ruskot népszerűsítő bábu a választások előtt Akkor még szaladt a szekér. véleménye szerint pártja vezetősége szándékosan folyamodott ehhez a fortélyhoz, amely célja az, hogy az ANO végül ellenzékben végezze. A miniszterelnök tegnap a sajtó­nak úgy nyilatkozott, hogy mind a kulturális tárca, mind pedig az egészségügyi tárca vezetőjével meg van elégedve. Ivan Miklós (SDKU) pénzügyminiszter szerint Tóthnak és Zajacnak nem kellene elhagynia posztját. A KDH miniszterei, Vla­dimír Palkó és Dániel Lipsic a libe­rálisok pártján belüli viszályokat nem kívánták véleményezni. Lap­zártánkig nem derült ki, hogy a mi­A Szabad Fórum a kormányban lé­nyeges tisztogatást és a kormány rekonstrukcióját követeli. Tegnap Zuzana Martiijáková, a párt veze­tője felszólította az MKP-t, és a KDH-t, hogy javasolják a minisz­terelnök Mikulás Dzurinda, és Ludovít Kaník munkaügyi minisz­ter visszahívását. niszterelnök végül eleget tett-e Rusko követelésének. Mint ismeretes, a keddi Koalíciós Tanács azután döntött a miniszter gyors menesztéséről, hogy Bugár Gregorij Meseznikov politológus szerint most az a kérdés, hogy ki fogja alkotni az ANO-t. A Ruskohoz hű néhány képviselő, vagy a vele szemben álló többség. A politológus úgy véli, a többség szeretne majd a koalícióban ma­radni. Miroslav Kusi politológus szerint Rusko valószínűleg ellen­zékbe vonulna. Kusi szerint azon­ban ellenzékben Pavol Rusko na­gyon kellemetlen ellenfél lesz, hi­szen még mindig markában tartja a Markíza televíziót. Meseznikov szerint akkor sem lesznek előreho­zott választások, ha az ANO távo­zik a kormányból. Béla (MKP) bejelentette az újabb botrányt. Ruskonak ugyanis, érezve vesztét, sikerült még gyorsan elin­téznie, hogy a Kis- és Középvállal­kozásokat Támogató Ügynökség egy magáncég számlájára a felügye­lőtanács tudta nélkül 1,5 milliárd koronát utaljon át. Bugár nem állí­totta, hogy törvénysértés történt, de szerinte az ügyet a büntetőjogi szer­veknek is meg kellene vizsgálniuk. Maros Havran, a gazdasági minisz­térium sajtószóvivője ezzel kapcso­latban lapunkat arról tájékoztatta: Rusko ismeretlen személy ellen fel­jelentést tesz a felügyelő-bizottság jegyzőkönyvének meghamisítása gyanújával. Rusko azt állítja, a pén­zek átutalása a minisztérium tudta nélkül történt. • Cz. M. Folytatás az 1. oldalról Barta Péter, a felszíni vizek ágaza­ti igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy szerdán 339 centiméteres volt a víz magassága, mára azonban közel egy méteres emelkedésre számíta­nak. Az itthoni tetőzést 600 centimé­ter körülire várják, így nem kell a 2002. évihez hasonló árvíztől tartani, mivel akkor 770 centiméterig emelke­dett a Duna vízszintje. Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság is arról számolt be, hogy bár péntektől biztos a másodfokú készült­ség Esztergomnál, rendkívüli helyzet­re, és harmadfokú készültségre nem kell számítani. Janák Emil, az igazgató­ság vezetője azonban hozzátette, hogy az előrejelzések szerint további esőzé­sek várhatók a Duna felső szakaszán, ami változtathat a jelenlegi helyzeten. A Katasztrófavédelem megyei igazgatóságai arról tájékoztatták a / Egszakadás, földindulás, majd árhullám Hídlapot, hogy folyamatos készült­ségben vannak, és rendelkezésre áll­nak olyan polgári szervezetek is, akik mozgósíthatók vészhelyzet esetén. Előre elkészített terveik is vannak a különböző katasztrófa helyzetekre, amelyek szükség esetén azonnal használhatók. Az elmúlt napok esőzései után még folynak az utómunkálatok - tudtuk meg Dobson Tibortól, az Or­szágos Katasztrófavédelmi Főigazga­tóság szóvivőjétől. Tizenkét megyé­ben továbbra is szükség van fertőtle­nítésre, takarításra, a dunai árhullám miatt pedig további védekezésre. A vámosmikolai Tűzoltó-parancs­nokság tájékoztatása szerint a Kemen­ce-patak ugyan nem duzzadt meg a nagy mennyiségű csapadék hatására, de a vízelvezetők elhanyagoltsága mi­att Nagybörzsöny és Letkés utcáin feltört a csatornákból a víz. Nyergesújfalun hat lakás pincéjéből kellett a tűzoltóknak esővizet szivaty- tyúzni, más probléma azonban nem merült fel. Csolnokon a jelentősebb csapadékmennyiség miatt meglazult talaj két esetben vezetett partfal om­láshoz. Egy családi ház pincéje, vala­mint egy másik ház fala sérült meg, így a biztosítók fedezik a károkat - tá­jékoztatta lapunkat a Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal. • Juhász A szlovák gazdasági miniszter komoly váltóbotrányba keveredett, amely ügylet összeférhetetlen a posztjával. Időközben újabb pénzügyi manőverre is fény derült. Az állam számára rendkívül előnytelen, felbonthatatlan szerződés kötéséről van szó, amelyben 1,6 milliárd korona a tét. A kormányfő az ügyek napvilágra kerü­lése után visszahívta a minisztert. Nagy Kristóf (üzletvezető) Nem szoktam a szlo­vák politikával foglal­kozni, de olvastam a la­pokban, hogy miket követett el Rusko. Biz­tosan voltak neki is jó húzásai, mint más po­litikusnak is, de az utóbbi időben csak a botrányairól hallani, ilyen volt a KIA-gyár ügye is. Természe­tes, hogy menesztették, ez normális. Vacho Jozef (áruszállító-képviselő) Annyit tudok az eset­ről, hogy Európai Uniós alapokból merí­tett a miniszter, és az állam kárára üzletelt, kötött szerződéseket. Gondolom több ilyen esete lehetett, szerintem már ala­posan telegyűjtötte a zsebeit. Meg­érdemli, hogy elküldik. Sághy Barna (fogtechnikus) Felelőtlen, megbízha­tatlan politikusnak tar­tom Pavol Ruskót. A miniszter visszahívása egyértelműen indokolt, hiszen a botrányok iga­zolják alkalmatlanságát. Nevetséges, hogy még gondolkodási időt kért menesztése előtt. Azt gon­dolta, hogy majd olyan ötletre jut, amivel visszanyeri a szimpátiát? Nem valószínű. Gondolom még ő sem képes másfél milliárd koronát egy csettintéssel előteremteni. Családi Petra (eladó) Nemigen érek rá poli­tikával foglalkozni. Este hétig dolgozom, hétkor kezdődik a Híradó, de ha tud­nám, sem nézném, in­kább a magyarországi hírek érdekelnek. Csodálkoztam, mikor meghallottam, hogy levált­ják a minisztert, de átvevők tájé­koztattak róla, hogy milyen botrá­nyai voltak. Itt mindenki meglopja az államot, megszedik magukat, aztán lelépnek. Személycsere a Déli Régió élén Drapák Károlyt, Muzsla polgár- mesterét választotta a 45 telepü­lést összefogó Déli Régió közgyű­lése a szerveződés elnökévé ked­den. Eddig ján Oravec, Párkány polgármestere töltötte be ezt a tisztet, de ő a múlt héten, az el­nökség ülésén lemondott. Egy idő óta már érezhető volt, hogy az együttműködés Ján Oravec és a Déli Régió polgármesterei között nem egészen felhőtlen. Erre utalt az elnöki funkció idei „megosztása”. Kifelé a különböző ügyekben Ján Oravec, a ré­gión belül Nágel Dezső, Szőgyén pol­gármestere képviselte a szerveződést. A párkányi Régiófejlesztési Ügynök­ség témájában is más hullámhosszon volt Párkány polgármestere. A város képviselő-testületének júliusi ülésére javaslatot nyújtott be a hivatal, amely­ben az ügynökségből történő kilépést szorgalmazta. Akkor a testület nem fo­gadta el a hivatal indítványát. A közel­múltban a Déli Régió 300 ezer korona összegű pályázatot nyert különböző konferenciák megszervezésére. Pénte­ken a Thermal szálló konferenciater­mében kerül sor a párkányi Régiófej­lesztési Ügynökség hivatalos megnyi­tójára, amelyen Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter is részt vesz. E hivatalos megnyitó fi­nanszírozására, tulajdonképpen frissí­tőkre szerettek volna meríteni bizo­nyos összeget az említett 300 ezer ko­ronából, amellyel Párkány polgármes­tere nem értett egyet. Az ilyen és ha­sonló nézetkülönbségek miatt végül is közös megegyezéssel helycserére ke­rült sor a Déli Régió élén. Drapák Károly, az új elnök meggyő­ződése, hogy e tisztség Párkány várost súlyánál fogva megilleti, és a jövőben nem okozna neki gondot, hogy igény esetén visszaadja e megtisztelő tisztsé­get Párkány polgármesterének. • Oravecz Tanárnőé lett a „Tokodért” díj A Tokodi Falunapok keretében ki­osztották a „Tokodért” elnevezésű díjat. Ezt a díjat minden évben a közösség életéért tevékenykedő la­kosok kapják. Idén Huber Andrásné részesült a kitüntetésben. Negyedik alkalommal került sor a „Tokodért” elnevezésű díj átadására a községben, melyet idén Huber Andrásnénak ajándékoztak. Tokod jegyzője, Török Adám kérdésünkre el­mondta, hogy a díjat maximum két em­ber kaphatja meg évente. A jelölés már­ciustól júniusig tart, melynek során azokat az embereket jelölik ki, akik ér­demesek lennének a díjra. Idén 11 jelöl­tet állítottak a civil szervezetek, a képvi­selő-testület tagjai, akikből abszolút többséggel, vagyis ötven plusz egy szá­zalékos többséggel Huber Andrásnét választották a díjra érdemesnek. A A Nyergesújfalun élő Benkő Géza, a Kernstok Károly Általános Iskola nyugdíjba vonuló igazgatója a Ma­gyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át Magyar Bálint oktatási minisztertől. A ki­tüntetés átadására a Néprajzi Mú­zeumban került sor. hölgy pedagógus volt, negyven évig ok­tatta a diákokat földrajzra és rajzra, ezen kívül az iskola igazgatója is volt kilenc évig. Huberné jelenleg is aktív tagja a közösségnek, például a Magyar-Finn Egyesületnek is tagja. Török Adámtól megtudtuk, hogy a díjazott egy arany­láncot kapott, melyen egy medálon a „Tokodért” felirat, valamint az évszám szerepel. Ezenkívül Huberné egy okle­velet és egy emlékérmet is kapott. • HB \

Next

/
Thumbnails
Contents