Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-19 / 163. szám

8 HÍDLAP • 2005. augusztus 19., péntek BULVÁR www.istergranum.hu „David Merlini átvert minket!” - nyilatkozta Ko­losi Péter, az RTL programigazgatója a Színes Bulvár Lapnak. Elmondta, az illuzionista be­csapta őket. „A forgatás első napján sem tudott felmutatni engedélyt arról, hogy lövöldözhet a város felett, csupán egy helikopteres berepülő engedélyt sikerült szereznie. A másik ígéretét is elmismásolta; nekünk azt állította, hogy egy igazi katonai rakétával lövik majd fel. Ehhez ké­pest egy ócska papírutánzatról volt szó, amit a bűvész pechjére a csatorna hadi szakértője vizsgált meg.” - mondta az igazgató. David Merlini persze mindent másképp lát: „Nem tu­dom, Kolosi miről beszél, hiszen minden enge­délyem megvan. Az pedig, hogy papírból van a ra­kéta, egyszerűen nevetséges. Bárki szemügyre ve­heti a Mammut központban, és megvizsgálhatja, mennyire valódi az eszköz.” Arról, hogy ki fogja közvetíteni a mutatványt, a szabaduló művész nem nyilatkozott egyetlen sajtónak sem, de több mint valószínű, hogy produkcióját átviszi a TV2-höz. 'Kate Hudson és a gyereknevelés Kate Hudson nem fél attól, hogy nem tud majd mesélni a gyereké­nek arról, milyen hatásai vannak a drognak. Férje, Chris Robinson ugyanis elég gazdag múltra tekint vissza ezt illetően. „Ha rákérdez, azt fogom neki mondani: eredj, beszélj apáddal, ő majd minden kérdésed­re választ tud adni.” Azért a szí­nésznő sem panaszkodhat, mert szülei nagyon szabados szellemben nevelték. Az ünnepi családi vacso­rák során rendszeresen ittak alko­holt és a szexről, a kábítószerről is nyíltan beszélhettek szüleivel. Kate gyerekei tehát nem lesznek elve­szettek ezekben a témákban. Kleptomániás Winona Visszaeső bűnöző lett % Ml - persze fizetés nél­Winona Ryderből, aki a kül. Az exluzív Shabon annak ellenére, hogy üzlet vezetője később az egyik legszebb a sajtónak elmondta és legjobban fize- a részleteket: a tett hollywoodyi | művésznő 400 filmsztár, ismét J|f dollárt költött, de lopáson kapták, a lábán hagyta a pedig három év- 120 dolláros, va­vel ezelőtt már öt- gyis 24 ezer forin­ezer dollárjába ke- tos barna csizmát, rült egy ilyen inci- a derekán pedig dens. Wino ezúttal egy 40 dolláros egy pár csizmával és * övét. De nem sikerült egy övvel akart távozni meglépnie. Következő egy Los Angeles-i butik- fejezet: a bíróság. Privát bíró intézi ezentúl Jennifer Aniston és Brad Pitt válását. A sztárpá­ros megelégelte, hogy a média nyilvánossága előtt zajlik életük e nem túl rózsás része, így ezentúl a Kaliforniában felbérelt bíró, zárt ajtók mögött a két színész ügyvédjének jelenlétében vezeti majd a tárgyalást. így em­berek millió nem fogják megtudni, mi is volt a szakítás valódi oka, hiszen harmadik személyt egyikük sem nevezett meg okként. HQMQ^^JCÓJP,uBiszm *9­Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Párjával egy kellemes baráti összejövetelen töltheti a mai napot. A közös ételkészítés jó hangulatot teremt, mely által a ba­ráti szálak is szorosabbra fűződnek. BIKA O4.2i-O5.2O. Szeretné élvezni az életet, [ ezért keresi a szórakozási le­hetőségeket. Tartalmas együtt- létet kíván úgy a kedvesével, mint a családtagjaival. Ha alkot valamit, az­zal kifejezheti belső ragyogását. IKREK O5.2i-06.2i. .jSy?Határozottan érvényesíteni akarja az érdekeit, s ezt he­lyesen is teszi. Higgyen önma­gában és abban, hogy megérdemli, hogy teljesüljenek kívánságai. RÁK 06.22-O7.22. Szereti, ha szép és kényelmes : az otthona, s ezért fáradságot is vállal. Önnél most nagyobb a nyüzsgés, mint általában, de élve­zi ezt az állapotot még akkor is, ha minden a feje tetején áll. OROSZLÁN O7.23-08.23. Egy mai összejövetelen rég -jWr látott rokonokkal találkoz­óit hat, amikor is újra felfedez­heti a gyökereit, és ez nagyon so.- kat számít Önnek. szűz 08.24-09.23. Izgatottan készül egy társasá- gi eseményre, mert szeret ki- ? öltözni és csillogni. Kedvese különös dolgokkal kápráztatja el. MÉRLEG O9.24-IO.23. Terveit hozza össze vágyai­éval. Semmit se erőltessen, a 'jó dolgok maguktól is bekö­vetkeznek. Egy összejövetelen örül, hogy végre átlépheti saját korlátáit. SKORPIÓ lO.24-ll.22. É ^Szeret háttérben maradni, de j előbb vagy utóbb mindenre fény derül. Egy házasságon kívüli viszony az élvezet és a szen­vedély hirtelen fellángolását nyújt­ja, de nagy árat kell fizetni érte. NYILAS ll.23-i2.2i. A nyárutó legnyugalmasabb 1 napjait éli. Párjával igyekeznek 1 egymás kedvében járni. A hét­végi meglepetéseknek nagyon örül­nek, bár ő némelyiket túlzásnak tartja. BAK 12.22-01.20. f Az Önnek legkedvesebb na­pok következnek. Az őszi munkákra való felkészülés időszaka hangulatában is nyugtató. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. • A Vízöntőben járó Hold hatásá­ra késztetést érez, hogy enged- í je szabadon vágyait. Az ötlet­szerű, váratlan dolgokban örömét leli. HALAK O2.2O-O3.2O. Bár több bevételre számít­hat, mégis hamar ki kell ad­ni autójára vagy telefonjára. A családjával kelt megbeszélni egy olyan ügyet, mely nyomasztja Önt. Tőlük kaphatja a legjobb tanácsot. Smart autóra támadó oroszlánok Az észak-angliai knowsleyi parkban az oroszlánok üldözni kezdtek egy Smart tí­pusú kisautót. A park vezetősége elmondta, hogy ez már többször is megtörtént a kisau­tóval, de egyelőre | nem tervezik, hogy kitiltják ezt a típust. Mindenesetre azt ter­vezik, hogy figyelni fogják az állatok vi­selkedését a kicsi ko­csi jelenlétében. HHMHHi 1883. augusztus 19-én született Gábriellé „Coco” Chanel francia di­vattervezőnő. Az első világháború utáni racioná­lis divat megteremtője Gábriellé Chanel volt. Coco - ahogy becéz­ték - sikeres párizsi félvilági szép­ségként kezdte pályafutását, ám nem elégítette ki a kétes karrier. Mivel mindig saját maga tervezte ruháit, 1913-ban kalaposüzletet nyitott a Rue Cambon, amelyet a következő évben ruhaszalonná fejlesztett. Kezdettől fogva az egyszerű, kényelmes öltözéket kedvelte, Deauviile-ban már a há­ború előtt barátja gyapjúkardigán­ját és sapkáját hordta. Az elsők között vágatta rövidre a haját és hódolt a napozás örömeinek. Mo­delljei mindig funkcionálisak: nincs rajtuk felesleges varrás, csil­logás. A pulóver, a kardigán, az ingruha, az úgynevezett dzsöm- per az ő bemutatóiról indultak el világhódító útjukra. Munka köz­ben, bemutatóra készülődve halt meg 1971-ben.

Next

/
Thumbnails
Contents