Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-16 / 160. szám
8 BULVÁR www.istergranum.hu • HÍDLAP • 2005. augusztus 16., kedd Victoria Beckham könyvet ír Az egykori „csípős” lány önéletrajzi könyv írásába fogott. Ebben persze semmi furcsa nincs, hiszen számos sztár adta már efféle elfoglaltságra a fejét A hír csak azért meghökkentő, mert Victoria bevallotta, hogy még egyetlen könyvet sem olvasott el életében. A magazinok persze kivételt képeznek. Mint mondja, soha nem volt ideje könyvet olvasni, így nagy az érdeklődés az iránt, vajon hogyan fog sikerülni első, saját szerzeményű könyve. Tervei szerint őszintén vall majd benne családjáról, és igyekszik majd korrigálni a téves képet ami a Beckham családról kialakult a világban. Matt Damon keresztapa szeretne lenni Persze nem a híres Don Corleone-t szeretné megformálni, pusztán Ben Affleck születendő gyermekének keresztapai posztjára áhítozik. A két sztár régóta na gyón jó barátságban van, és Matt szinte elvárja, sőt mindent megtesz azért, hogy Ben és Jennifer Garner babájának ő lehessen a keresztapukája. Már most jelezte, hogy elhalmozná ajándékokkal a kicsit. Persze lehet, hogy Jennifer oldaláról is van jelentkező a megtisztelő posztra. Meglehetősen kalandosan sikerült egy 27 éves magyar siklóernyős földet érése vasárnap délután. A Kalocsáról induló férfi ugyanis horvát légtérbe sodródott át, és egy még mindig elaknásított földterületen landolt Udvar térségében. A magyar határőrök értesítették a horvát kollégáikat, akik a rendőrséggel közösen kivezették a férfit az életveszélyes területről. Mint kiderült, a férfinak fogalma sem volt arról, hogy külföldre tévedt volna, arról pedig végképp nem, hogy egy aknamezőre érkezett. A veszélyes vasárnapi kalandnak mindenestre nem lesznek komolyabb következményei, a magyar határőrség a férfit mindössze gondatlanságból elkövetett légtérsértés miatt részesítette figyelmeztetésben. Színészből Az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért indul harcba 2008-ban az Oscar-díjas színész, Christopher Walken. A 62 éves sztár úgy gondolja, hogy a politikusok mostanában nem az állampolgárok bajaival törődnek, hanem saját meggazdagodásuk miatt vállalnak politikai szerepet A színész a béke helyreállításáért kíván harcba szállni, hogy milyen párt színeiben szeretné mindezt megtenni, még nem tudni. Letiltják a juarezi GYILKOSSÁGOKRÓL SZÓLÓ FILMET? Új tévéfilmsorozat készül világsztárokkal a mexikói Ciudad Juraez völgyében történt asszonygyilkosságokról. Az elmúlt tíz év alatt csaknem félezer nő tűnt el nyomtalanul a másfél milliós városból, s az elmúlt években már meg sem lepődtek a rendőrök, mikor a közeli völgyben találtak rájuk, holtan. A most készülő film a Bordertown címet kapta, és Antonio Banderas, Minnie Driver mellett Jennifer Lopez is szerepet vállalt az új projektben. „Ellátogattam a völgybe, ahol az áldozatokat találták, és olyan érzésem támadt, mintha még mindig ott lennének. Nagyon boldog volnék, ha a filmnek a legnagyobb erénye az lenne, hogy megszűnnének a gyilkosságok.”- mondta Lopez a forgatás kapcsán az újságíróknak. A filmben több áldozat a saját nevén szerepel. A hozzátartozók közül ezért sokan a film leállítását követelték, és perrel fenyegetőznek, mások viszont támogatták a készítőket” Árpa és Szabina ÁLOMESKÜVŐJE... „Hihetetlen élmény volt, akár egy igazi hollywoodi esküvő” - örvendezett Mága Zoltán, hazánk egyik legismertebb hegedűművésze a Színes Bulvárnak, aki mellesleg nem csak Árpáéknál húzta a muzsikát, de a marokkói herceg esküvőjén is ő volt a fő attrakció. „Az egy órán keresztül tartó menyasszonytánc pedig egyenesen fantasztikus volt! Ezután a pár a Sting Roxanne című számra tangózott. Hajnali ötig játszottam megállás nélkül.” Mi tagadás: kétszázan ünnepeltek Árpa Attila és Tornán Szabina hétvégi esküvőjén, melyen természetesen nemcsak barátok, rokonok, hanem olyan sztárok is megjelentek, akiket az RTL egykori kreatív igazgatója két évvel ezelőtti könyvében kőkeményen lehúzott: például Bochkor Gábor, Sváby András, Marsi Anikó, Jáksó László és Batíz András együtt bulizott Árpa édesapjának duna- szigeti birtokán. A vendégek báránysült, libamáj, malacsült, töltött káposzta, szushi, mézes pálinka, több száz koktél és a legritkább whisky fajták közül válogathattak... 117 éve, 1888. augusztus 16-án hunyt el John Stith Pemberton amerikai gyógyszerész, a Coca-Cola megalkotója. A Coca-Cola alapját képező szirup eredetileg fejfájás és gyomorpanaszok ellen készült 1885-ben, máig titkos recept szerint. A termék Atlanta legnagyobb patikájában, a Jacob's gyógyszertárban debütált kimért üdítőital formájában, poharanként 5 centes áron. Nem sokkal később szénsavval dúsított vizet kevertek a sziruphoz: így jött létre az üdítőital, amelyet ma a legtöbben fogyasztanak a világon. Pemberton üzleti partnere és könyvelője, Frank M. Robinson javasolta a Coca-Cola elnevezést, és különleges kézírásáRekord nézőszám a Szigeten A mai napon véget ér a 13. Sziget Fesztivál, ami az idei esztendőben sikert-sikerre, rekordot rekordra halmoz. A hétvége gyors beszámolójának egyik alappillére a szombati nap lehetne, melyen a szervezők kitették a megtelt táblát, miután az összes napijegyet eladták. Ez számszerűleg - a heti jegyeket is beleértve - hetvenezer embert jelent, ennyien még soha nem voltak az Óbudai-szigeten. A Hídlap is ott járt, de nehezen talál azóta is szavakat a látványra: lenyűgöző, őrületes és lehetne még sorolni. A Nagyszínpad előtt hömpölygő tömeg a Tankcsapdára kellőképpen bemelegített - 50 ezren tomboltak a debreceni együttes koncertjén majd jöhetett a Sziget legtöbb nézőjét vonzó Kom, amely frenetikus bulit csapott. A Nagyszínpad előtt, mellett lévő fán is csüngtek az emberek, akik olyan másfél órás fellépést láttak, melyet egyhamar nehéz lesz elfelejteni. Lehetetlen lenne felsorolni, ki és milyen hangulatot teremtett koncertjével, legyen elég annyi, hogy az egyes zenekarok fellépése után nem volt megállás, választékból nem volt hiány. Aki akart, láthatott csodát is, a táncsátorban Korda György és Klárika olyan sikerrel énekelt, hogy azt bármelyik magyar banda megirigyelhette volna. Ott voltak a Szigeten a Megasztárok is, akik, hasonlóan Emil Rulezhez, annyi embert vonzottak a Siemens színpadhoz, hogy a legtöbben csak kintről hallhatták a zenét Tovább folyik tehát a pörgés, sőt a mai, az utolsó nap is tartogat meglepetéseket. Aki eddig nem jutott ki az Óbudai-szigetre, az tegye meg. Ha elszalajtja, egy évet várhat.. A Kom és Tankcsapda mindent vitt HOROSZKÓP AUGUSZTUS l6. Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Nagyra értékeli az együttműködést, de ma mégsem lesz könnyű együtt dolgozni másokkal. Úgy érzi, nem képes a jelenlegi „csapattal” megváltani a világot. BIKA O4.2i-O5.2O. Támad egy nagyon jó ötlete, .amit ezen a héten megvalósíthat. Arra is terjedjen ki a figyelme, hogy szövetségeseket nyerjen meg. Ma kellemes meglepetésre is számíthat. IKREK O5.2i-06.2i. JkP Ezen a héten ne vállaljon új tfífif abból semmi hátrár W nya nem származik. Egészségének viszont jót tenne egy kis lazítás, különösen egy szép vízparton. RÁK 06.22-O7.22. Most egy kissé nyugtalan, áll- : hatatlan. Átengedi a kezdeményezést és a gondolkodást másnak. Ez így nem jó, vegye észre, hogy valaki ártani akar Önnek. OROSZLÁN O7.23-08.23. Alkalmas ez az időszak a Cjjff hosszabb utazás megkezdési* sére. Arra azonban vigyázzon, hogy tegyen Önnél elég pénz. Nem azért, hogy többet költsön, hanem hogy biztonságban érezhesse magát. szűz 08.24-09.23. Helyzetének jobbra fordulása nem késik sokáig. Elég ener- 1 "í giatartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy a legbonyolultabb feladatot is saját erőből megoldja. MÉRLEG O9.24-IO.23. Továbbra is arra kell koncentrálnia, hogy stabilizálja "helyzetét. Felelősségteljes feladatra kérik fel, amit Ön igényesen meg tud oldani. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Ha szerelmes, kockáztasson! Ne legyen mindig kiszámítható és óvatoskodó. Adja át magát az érzéseinek, nyáron ennyit megengedhet magának. NYILAS ll.23-i2.2i.. Felfedező hajlama és kíváncsisága olyan területekre vonzza, ' ahová más be sem tenné a lábát. Bármennyire is vonzzák távoli tájak, saját maga és családtagjai épsége mindennél fontosabb. BAK 12.22-01.20. Előmozdíthatja párjának eg- 'zisztenciális és társadalmi felemelkedését azzal, hogy hozzájárul a dicsőségéhez. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. r;v- Közlekedéssel, hatósági vagy jogi ügyekkel adódhat némi kellemetlenség. Elutazása előtt zárjon ki minél több kockázati tényezőt. HALAK 02.20-03.20. Másoktól várja, hogy megold- $ ják anyagi gondjait, és döntsenek dilemmáiban. Ha még nem kezdte el nyári szabadságát. külföldi utazásaival várjon egy kicsit. vat ő vetette papírra a mára híressé vált védjegyet is. Az első évben naponta átlag kilenc pohár ital fogyott az üzletben. John Stith Pemberton nem ismerhette meg a találmányában rejlő lehetőségeket: 1888-ban, halála évében Asa G. Candler vásá- rolta fel a Coca-Cola részvényeit.