Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-13 / 159. szám
2005- augusztus. 13., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 31. szám Szerkesztette: Ámort Adrienn Szent Lőrinc napja Augusztus 10-e, Szent Lőrinc napja, aki a középkor egyik leginkább népszerűbb szentje volt Lőrinc vértanú diákonus a legnagyobb tisztelettel körülvett szentek közé tartozik ma is. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, s a régi római naptárban kiemelt ünnep volt vértanűsá- gának napja. Életéről azonban semmi, haláláról is csak néhány megbízható történeti adat maradt ránk. Szent Ciprián karthagói püspök a nyolcvanadik levelében beszél Sixtus pápa és négy diákonusának vértanúságáról, de Lőrincről nem mond semmit. A későbbi hagyomány a pápa fődiákonusát látja benne, aki néhány nappal Sixtus pápa után csodálatos győzelmet aratott az üldözők felett. E későbbi hagyomány legnevesebb tanúja Szent Ambrus, aki ezeket mondja: „ Amikor Lőrinc látta, hogy a püspökét halálba viszik, sírni kezdett. Nem azért, mintha sajnálta vagy féltette volna, hanem mert 5 nem kísérhette a vértanúságba. Ezért így szólt hozzá: Atyám, hová mégy a fiad nélkül? Szent püspököm, hová sietsz a diákomisod nélkül? Az áldozatot soha nem mutattad be nélkülem! Valami kivetnivalót találsz bennem? Méltatlannak tartasz arra, hogy magaddal vigyél? Vizsgálj csak meg, hogy mindig hűségesen szolgáltalak! Szolgádra rábíztad Krisztus vérét, és most meg akarod tagadni tőle, hogy a te véredben is része legyen? Vigyázz, nehogy szó érje a bátorságodat, hiszen elutasítottad tanítványodat, s ez a mesternek nem válik dicsőségére! A nagy férfiak tanítványaik harcában legalább úgy győztek, mint a sajátjukéban. Így ajánlotta fel a fiát áldozatul Abrahám, s így bocsátotta maga előtt a vértanúságba Péter Istvánt... ” - Akkor Sixtus pápa így válaszolt: „Nem, fiam, nem mellőzlek, és nem is hagylak magadra. Előtted keményebb küzdelem áll. Én, az öreg, a könnyebb harc útját járom, reád azonban, aki fiatalabb vagy, dicsőbb győzelem vár a zsarnok felett. Hamarosan jössz majd utánam, hagyd abba a sírást! Három nap múlva követni fogsz. Ez az idő méltányos a pap és a diákonus között. Nem illik, hogy a mester oldalán harcolj, mintha segítségre szorulnál. Miért akarsz az én testi halálomban részesedni? Rád hagyom teljes örökségemet. Miért vágyódsz testi jelenlétem után? A gyenge tanítványok megelőzik mesterüket, az erősek a nyomában járnak. Mesterük nélkül győznek már, mert nincs többé szükségük a tanításra. Ezért hagyta maga után Illés Elizeust. Most rád hagyom, hogy kövess engem afefás erényekben..." (De officiis I. 41.) Szent Ambrus ezt nem maga költötte, hanem az átvett hagyományt öntötte formába. Lőrinc pedig ebben a hagyományban a rómaiak által annyira becsült férfias erények megtestesítője lett, aki az erőszakos haláltól sem riadt vissza és erősebbnek bizonyult a halálnál. Ez mutatkozik meg Lőrinc halálában, ahogyan Ambrus elbeszéli: rostélyon égették meg, és a lángok között így szólt a hóhérhoz: „Ez az oldalam már megsült, fordíts meg és egyél belőlem!" A forrást azonban, amelyből Ambrus ezt a hagyományt merítette, nem ismerjük. S mindaz, ami ezenkívül mint épületes történet kialakult a szent vértanúról, már jámbor hozzáadás a történeti maghoz. Annyi azonban kétségtelen, hogy Lőrinc diákonus kapcsolatban állt Sixtus pápával, és vértanúságuk közvetlen egymás után történt. Az is beleillik a történeti összefüggésbe, hogy Lő- rinctől az Egyház kincseinek kiadását követelik, hiszen Valerianus és pénzügyminisztere szemet vetett az Egyház vagyonára. Szent Lőrinc életrajzához a 4. század vége után újabb elemek adódtak, így például tudni vélik, hogy Lőrinc Hispániából származott és Sixtus pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton részt véve Hispániában járt. O vitte magával Rómába. Ezzel az adattal az a nehézség, hogy az első toledói zsinat 589-ben volt. De ennek ellenére a legenda állítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában. Egy másik hagyomány ezzel szemben nagyon fontos történeti adatokat őriz. Egészen a 4. század elejéig követni lehet visszafelé azt, hogy Rómában Lőrinc ünnepét augusztus 10-én ülték meg, és vértanúsága helyét a Via Tiburtina mellett tisztelték. E helyen már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és a templom hamarosan keresett zarándok- hellyé vált. Ma is a hét római főtemplom közé számolják. S ezt a két adatot - halála dátumát és a vértanúság helyét - mint megbízható történeti adatot kell elfogadnunk. Tagadhatatlan, hogy Lőrinc hosz- szú időn át a leginkább tisztelt szentek közé tartozott. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen augusztus 10-e, azaz Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért tisztelete nagyon fellendült német földön. Spanyolországban pedig valóságos nemzeti szentnek tekintik. Erre a tiszteletre az is hatással volt, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diákonust: Lőrincet és Vincét. Lőrinc mint diákonus különösen gondot viselt a szegényekre és a betegekre. Mivel fődiákonus volt, másik hat társának munkáját is ő irányította. Maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott közöttük alamizsnát. Legendája elmondja, hogy sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta. Mikor letartóztatták, a bíró első kérdése az Egyház kincseire vonatkozott. Szerinte ugyanis az Egyház mérhetetlenül gazdag volt, és nyilvánvalóan Lőrinc volt a kincstárnok. Hallották ugyanis és jelentették a bírónak is, hogy a pápa, mikor elhurcolták, odakiáltotta neki, hogy ossza szét az Egyház kincseit. Lőrinc kért a bírótól három napot, s megígérte, hogy elhozza az Egyház kincseit. Mikor a kiszabott három nap eltelt, megjelent egy sereg koldussal, bénával és beteggel, és azt mondta a bírónak: „íme, itt vannak az Egyház kincsei!" A bíró úgy vélte, hogy gúnyolódik vele, ezért azonnal átadta Lőrincet a hóhérnak. Mint sok más vértanúnak, a kivég-' zés előtt még egy lehetőséget adtak a haláltól való menekülésre és felszólították Lőrincet: „Áldozz az isteneknek, vagy egész éjszaka kínozni fogunk!" A győztes válasza így hangzott: „Az én éjszakám nem ismer sötétséget, és minden ragyogó fényben úszik!" Akkor hozták a rostélyt, rábilincselték, és a tűz fölé tették. A hívő nép pedig később az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat így nevezte el: „Lőrinc könnyei". • Varga Péter Dénes Álljanak nyíltan szembe azzal, ami van... A legnagyobb élő magyar költő Faludy György is megtisztelte jelenlétével a tizenhatodik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort A lassan egy évszázados költőfejedelem megosztotta hallgatóságával véleményét az elmúlt és általa szinte teljesen végig ÉLT huszadik századról, valamint a vészterhesnek látszó huszonegyedikről. Beszélt arról, mit jelent neki a haza és Erdély, valamint felfedte, hogy ki is a kedvenc magyar költője. Egy nappal első tusványosi előadása előtt, csütörtökön este érkezett Tus- nádfürdőre Faludy György, a legnagyobb magyar élő költőfejedelem. A véletlen úgy hozta, hogy még ezen az éjszakán, néhány pohár bor mellett együtt költhettem el vacsorámat Gyurka bácsival. Gyurka bátyám - így hívták ugyanis erdélyi költő, s író barátai - nem akart úgy lefeküdni, hogy bele ne ízleljen a tábori légkörbe. Asztalhoz ültünk és nem lehetett többé mellébeszélni, nem volt kínos csend, nem létezett „nem tudom, miről beszéljek” hangulat és fizikai képtelenség volt buta kérdéseket feltenni. Jó néhány órára magába foglalt az egész huszadik század füstös kávéházi levegője, a világ különböző pontján létrejött spontán, vagy tervezett magyar írói-költői találkozók, az emigráció és maga a végig élt élet. Gyurka bácsi bele is fogott rögvest, s kinyilvánította, hogy az elmúlt huszonöt évben „itt” Erdélyben különb volt a magyar költészet, mint Magyarországon, és ez nála harminc éve Kányádi Sándorral kezdődött. „Itt még otthon van a költészet” - fogalmazott. Az este a költőóriás számba vette a hátunk mögött hagyott század szinte összes magyar irodalmi alakját. Szóba került így többek közt Pilinszky Jánossal és Márai Sándorral való kapcsolata, valamint, ahogyan Faludy fogalmazott az, hogy József Attilával nem lehetett beszélgetni, hanem csak vitatkozni, vagy veszekedni. Attila csak a nőknek volt igazán barátja - tette hozzá Gyurka bácsi. A vacsora vége felé, arra a kérdésre, hogy üzen-e valamit most a táborlakóknak, azt felelte: „Álljanak nyíltan szembe azzal, ami van. Az újságok, a hírközlők, a televíziók sok mindenről beszélnek, de a lényegről nem. Arról nem, hogy itt állunk egy világban, ahol a technikai civilizáció nagy eredményeket hozott, de a víz romlik, a föld egyre mérgesebb lesz, amikor születtem a földön egymilliárd kétszázezer ember volt és most hét, van atombomba és hidrogénbomba, a tenger bebüdösödik és növekszik. Azzal senki nem foglalkozik, hogy mi lesz a jövővel. Arra, hogy mi lesz az unokáinkkal és a gyermekinkkel, nincsen igazán szó... ”. A következő nap délutánján a fősátorban a költővel Márkus Barbarossa János, az Erdélyi Magyar írók Ligájának elnöke, valamint György Attila író beszélgetett. Faludy tiszteletére igen sokan gyűltek össze a sátor alatt és azon kívül. Faludy, mintha csak folytatná a tegnap estét, elmondta: szerinte két motívum határozta meg a huszadik századot, a technika csodálatos vívmányai, valamint Európa és a világ politikája. A kérdésre, miszerint az elmúlt évszázad melyik részét élné újra át, a költőfejedelem azt válaszolta, ő mindig boldogabbnak érezte magát, mint amire a helyzet, amiben éppen volt, okot adott. így például a recski kényszermunkatáborban a sötétzárka kulcslyukán átszűrődő fénysugárban napozva a Hawaii-szigetekre képzelte magát. „Lehet, szabályosan vagy szabálytalanul a boldogságot közelebb hozni magunkhoz”- fogalmazott. A haza személyes jelentését Faludy úgy értelmezte, hogy az tartozás valamihez, amit próbálunk szebbnek, boldogabbnak, jobbnak elképzelni, mint amilyen. Erdélyről elmondta, úgy élt kilencven évet, hogy nem engedték be ide, de Erdély hozzánőtt, még mielőtt láthatta volna. „Talán sorsában nem, de reményeiben egy boldogabb Magyarország” - vélte Erdélyről Faludy, amikor először látogatott ide. Az irodalommal kapcsolatban a kalandos életű, többször emigrációba vonult, a világ több részén élt költő anekdotákat, történeteket mesélt többek közt Karinthy Frigyesről, József Attiláról, Kosztolányi Dezsőről, Babits Mihályról, és azt is elárulta, hogy Ady a kedvenc magyar költője, aki után Vörösmarty következik. Saját költészetéről beszélve megemlítette a Villon-verseket, melyeket - mint mondta - úgy „fordított” le, hogy nem volt nála a Villon-kötet, és melynek verseibe a fordítás álcája mögött belekerült mindaz, amit ő magyarul nem írhatott meg. A beszélgetés végén, a jövő víziójáról szólva megismételte az előző este már megfogalmazottakat, azt, hogy a megkezdett századra nézve nagy veszélyeket lát az általános felmelegedésben, a túlnépesedésben, valamint az atom- és hidrogénfegyverek terjedésében. Faludy György szerint az emberiség nem foglalkozik eleget ezekkel a problémákkal, és azt kívánta hallgatóságának, érjék meg, hogy valaki foglalkozni kezd mindezekkel, és ki is találja az ellenszereket. Gyurka bácsit a kilencvenöt éves legnagyobb élő magyar költőt, az előadás végén állva tapsolta hosszasan a hallgatóság. • Druua Attila
