Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-04 / 152. szám
K t u I Mi fizetjük majd a roncsautók bezúzását? A megszűnt gyártók miatt teljes a káosz a túlkoros autók bontási kötelezettsége körül www.istergranum.hu Folytatás az 1. oldalról „Ez nonszensz, mert ellenkezik az uniós direktívával, mellesleg senki sem ellenőrzi, hogy az okmányirodában leadott papíron milyen címet jelöl meg a legutolsó tulajdonos, így az akár egy panelház is lehet” - mondta lapunknak Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Emiatt az első negyedévben 27 ezer kiselejtezett autóból mindössze 300 rendelkezett bontási igazolással. Ennek következtében Persányi Miklós, a környezetvédelmi tárca vezetője bejelentette, hogy szeptember 1-től olyan variáció lép életbe, ami már megfelel a kormányrendelet betűjének. Győző Gábor lapunknak elmondta: a minisztériumi előrejelzés évi 100-120 ezer, forgalomból kivont autó bezúzásával kalkulál. A jelenlegi szabályozás szerint 2007. január 1. után kétütemű motorral szerelt autók csak akkor közlekedhetnek, ha katalizátorral szerelik fel őket. Két év múlva azonban a legfiatalabb Trabant és Wartburg is körülbelül 17-18 éves lesz. „Nem valószínű, hogy ezekre a kocsikra megéri katalizátort szerelni, mert bár műszakilag talán megoldható lenne, a katalizátor többe kerülne, mint maga az autó. Miután ma még körülbelül 250 ezer kétütemű autó fut Magyarországon, ha ezt mind kitiltják a forgalomból, akkor más megoldás, mint a hulladékká nyilvánítás, biztosan nem lesz. így elképzelhető, hogy 2007-ben több bontani való autó lesz, mint amennyi a minisztérium számításaiban szerepel” - fejtegette Győző Gábor. Markó Csaba, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztréium főosztályvezető-helyettese arról tájékoztatta lapunkat, hogy a direktíva által leheMagyar vagy külföldi tejet vásárol? Kedden két áruház előtt tiltakoztak a hazai tejtermelők a nyomott felvásárlási árak miatt. A tiltakozók további demonstrációkat is kilátásba helyeztek, amennyiben a felvásárlók továbbra is csak a jelenlegi, önköltségi ár alatt hajlandóak átvenni a tejet. Herbert Mária (nyugdíjas) töve tett ingyenes roncsauto-meg- semmisítés egyelőre csak a 2002. július 1. után gyártott kocsikra érvényes, de 2007-től a 2002 júliusa előtt gyártott kocsikra is kiterjed majd. A gyártók feladata az autók ingyenes átvételének a megszervezése, ezért többségük már szerződött bontó céggel. Az autóbontók minden autót kötelesek átvenni, az autógyártók fizetési kötelezettsége azonban csak az általuk előállított járművekre vonatkozik. Ha a roncsból kinyerhető, újra felhasználható anyagok értéke fedezi a bontás költségeit, akkor a gyártónak nem kerül egy fillérjébe sem a kocsi bontása. Abban az esetben azonban, ha nincs elegendő újrahasznosítható alkatrész a leadott járműben, akkor a különbözetet az autót gyártó vállalatnak kell megfizetnie. A Trabantok és Wartburgok esetében azonban nincs gyártói felelősség, hiszen az egykori NDK-s gyárak már nem működnek. így amennyiben ezek bontása költségekkel jár, azt a roncstelepek felszámíthatják a tulajdonosoknak. Markó Csaba szerint ilyen eset még nem fordult elő és a jövőben sem várható, mert a kocsikban található alkatrészek, anyagok értéke általában fedezi a bontási költséget. Győző Gábor szerint az uniós direktíva és a magyar rendelet is tartalmazza, hogy 2007. január 1. után semmilyen esetben nem lehet a bontási költségeket az utolsó tulajdonosra hárítani. Vagy ingyen átveszik a bontók a roncsot, vagy a költségvetés támogatja ezek forgalomból való kivonását, de pénzt nem kérhetnek a tulajdonostól. Feltéve, ha már nem létezik a kocsi gyártója. Márpedig a Trabant és a Wartburgok gyártója nem létezik, sőt az amerikai General Motors egyik márkája, a Chevrolet (amely a Daewoot vette meg) sem tekinti magát bizonyos mértékig a koreai cég jogutódjának. Már ami az 1995-től 2002-ig gyártott Daewoo márkájú kocsik „utódlását” illeti. És ami még ennél is elképesztőbb: a jelenlegi, a Volkswagen tulajdonában lévő cseh Skoda gyár sem jogutódja a rendszerváltás előtti Skodának... Még szerencse, hogy mindettől függetlenül a Skoda (nyilván jól felfogott üzleti okokból) mégis vállalja az 1991 előtti Skodák bontási költségeit is. Méhn Imre, a Skoda magyar- országi márkaigazgatója is megerősítette, hogy ennek egyszerű üzletpolitikai oka van, mert a márkalojalitást ismerve a régi Skoda tulajdonosok potenciális újautó-vásárlóknak tekinthetők. De a döntés azért is érthető, mivel a Wolksvagen-csoporthoz tartozó Skoda adja el a legtöbb autót Magyarországon, ráadásul az összes eladások tekintve is csupán a Suzuki és az Opel előzi meg a cseh márkát. Megoldást jelenthetne a problémára az az év elején egyszer már tervbe vett, új autókra vonatkozó országos autócsere program is, amelynek az előkészülete éppen ezekben a hetekben áll le. Miután a Pénzügyminisztérium és az autóimportőrök álláspontja közti meglehetősen nagy nézetkülönbségek nem mérséklődtek - fogalmazott Győző Gábor. A program során a Trabantok és Wartburgok, illetve a húsz évnél öregebb autók tulajdonosai megszabadulhattak volna a roncsoktól, méghozzá úgy, hogy semmit sem kellene fizetniük érte, sőt új autó vásárlásakor még jelentős engedményt is kapnának (részben a kereskedőktől, részben - adó formájában - az államtól). Győző Gábor szerint szerencsére nem szakadtak meg teljesen az egyeztetések, annyi azonban bizonyos, hogy a 2006 elejére jósolt kocsicsere-prog- ram bevezetése jócskán csúszni fog. • Gál Kata Tarthatatlanná vált a raktárválság Léván A legtöbb gazda felhagyna a gabonatermeléssel Folytatás az 1. oldalról Pásztor János, a Szlovák Gazda- szervezet lévai régiójának vezetőségi tagja lapunknak elmondta: a '90-es években még a lévai Polnonákup felvásárló üzem a termés minősége alapján raktározta el az összes felkínált gabonát. A vállalat azonban később magánkézbe került, és a jelenlegi tulajdonost nem a magángazdák gondjai, hanem inkább az üzlet érdekli. „Arra nincs esély, hogy a gond megoldódjon, a gazdák pedig nem tudnak egységesen fellépni, hiányzik ugyanis a szervezettség. A többség felháborodása abban merül ki, hogy inkább abbahagyják a termelést. A gazdasági miniszter azt javasolta a gazdáknak, hogy etessék meg a termést az állatokkal. Ám hogyan lenne ez lehetséges, ha alig van állattenyésztés Szlovákiában? 2002-ben ugyanis, amikor egy héten belül a disznóhús árát a felére csökkentették, teljesen tönkrement az ágazat” - panaszolta lapunknak Pásztor. „Míg a felvásárlók a magántermelőknek 860 koronát fizetnek a termény mázsájáért, az állami vállalatok 1200 korona körüli összegért adhatnak túl rajta. Emellett a permetezés is óriási pénzbe kerül, s a gabona raktározásáért is elkérnek havonta 30 koronát tonnánként. Az összeget vagy megfizeti a gazda, vagy a gabona árából számolják le” - mondta Pásztor. A lévai gazdák most kétségbeesetten keresik a szabad raktárakat. Pásztor János elmondta: egy kollégájának olyan raktárban sikerült az idei gabonának helyet találnia, amely két oldalról teljesen nyitott. Vagyis nem csak az a veszély fenyeget, hogy elázik a termés, hanem az is, hogy megdézsmálják. A terményt ráadásul 25 kilométerre kell szállítania. • Czigler Mónika Cseh kiállítás a galériában Párkány. Kocsis Ernő irodalomtörténész nyitotta meg a párkányi galériában Lenka Neuhauserová, cseh festő 34 művéből álló kiállítást. A dél-mor- vaországi Breclavban élő 41 éves művész a kubizmus jegyeit is alkalmazó, kiforrott új-stilizált realizmus képviselője. Egyénisége és különlegessége a kisméretű kép adta kompozíciókban rejlik, illetve ezekben nyilvánul meg. Képeinek színvilága az ógörög és reneszánsz meleg színeire emlékezteti az alkotásait vizsgáló nézelődőt. A kiállítást augusztus közepéig lehet megtekinteni. Több pénzt szánnak a kultúrára A magyar kisebbség még mindig kevésből gazdálkodik Folytatás az 1. oldalról A Kulturális Minisztérium összességében idén 5,5 milliárd koronát igényelt, amiben benne foglaltatik a Szlovák Nemzeti Színház befejezése is, ami majdnem egymilliárd koronát emészt fel. Érdekes azonban, hogy míg a szlovák kulturális szervezetek közül egyedül a Matica Slovenská évente megközelítőleg 80 millió koronát kap, addig a magyar kisebbségi kultúra öszszességében ennek az összegnek csak a feléből gazdálkodhat. Emellett a hazafias nézeteket valló kulturális szervezet néhány éve kapott egy nagyon értékes nyomdát, amelynek a bevétele a szervezet kasszáját gazdagítja. A jelenlegi helyzet alapján azonban megközelítőleg hatszor kevesebb pénz jut a magyar kultúra finanszírozásra, mint amennyire arányaiban igényt tarthatna - jelentette ki Duray. • Cz. M. Útfelújítás 25 millióból Nyergesújfalu. A város 25 millió forintot nyert egy régiós pályázaton, amiből a településen két kilométernyi szakaszt hoznak rendbe. A tervek szerint leaszfaltozzák a Május 1. út és a Tó utca csomópontját, valamint az Ady Endre, a Rózsa Ferenc és a Kölcsey utat és a Felszabadulás tér környékét. Ma már nem olyanok a tejek, mint fiatal koromban. A régi tejet szinte enni lehetett. Egy jó ideje házi kecsketejet hozatunk a férjemmel, mert mi nem vagyunk hajlandók a bolti löttyöt inni. Csak a mai fiatalokat sajnálom, hogy nem tudják, mi az igazi tej. Halász Viktória (tanuló) Ha tejet vásárolok, akkor úgy szelektálok, hogy egy-két ellenszenves terméket kiszűrök. Ez a bojkott elsősorban a külföldi tejekre vonatkozik. A magyar tejek közül a kedvencem a Bakony Tej, de az sajnos nem kapható minden boltban. A választásnál még az is befolyásol, hogy minél magasabb zsírtartalma legyen. Gáti Sándorné (banki ügyintéző) A márka számomra nem fontos. Mindig azt nézem, hogy magas zsírtartalmú legyen, mert számomra a reggeli ital nem igazi tej, csak fehér víz. A minőségi tej a gyermekeim miatt fontos, az én koromban már talán nincs akkora jelentősége. Ok viszont fogyasszanak tartalmas italokat. Ferenczy Viktorné (eladó) Egy meghatározott márkát szoktam inni, abból is a gyenge zsír- tartalmút. Fontos számomra hogy olcsó legyen a tej. Nekem ez a fajta ízlik, ezt szoktam meg, ragaszkodom hozzá. ESZTERGOMI ÜNNEPI JÁTÉKOK LAJKÓ FÉLIX és ZENEKARA 2005. augusztus 5. 21.00 (esőnap: augusztus 6.) ESZTERGOM * VÍZIVÁROS Jegyek vásárolhatók; ÜSZTfRCOM GRAN TtXJRÍi, CATÍISDRAUS TOURS. A TiatHT PXPRRSS liU-ÖZATÁRAN VALAMINT A HIXYSZiNgN ggf Info: 06(33) 502 001, web: esztergomprogram.hu, e-mail: pi@arsregia.hu