Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-29 / 148. szám
2 ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. július 29., péntek Rendkívüli parlamenti ülés augusztusban Négypárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz egy adóemelés miatt Kiss Elemér a Szülőföld Alap élén (H) Tegnap tartotta hivatalos alakuló ülését a Szülőföld Alap tanácsa. A testület egymilliárd forinttal gazdálkodhat és dönt majd azokról a célokról, amelyek alapján az anyaország támogatja a határon túli magyarságot segítő programokat. A tanácsban az összes határon túli szervezet helyet foglal. A testület elnöke Kiss Elemér, korábbi kancellária miniszter lett. Elfogták a robbantással fenyegetőző fiút (H) Egy tízéves gyerek fenyegetőzött azzal július 10-én, hogy felrobban a Nyugati pályaudvar. A fenyegetést követően a rendőrség kiürítette a Nyugati pályaudvart, de robbanóanyagot, robbanószert vagy egyéb gyanús csomagot nem találtak. A nyomozás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egy tízéves fiú, akit a BRFK nyomozói július 27-én, vácdukai lakcímén elfogtak. A fiúnak meg kell térítenie a rendőrség költségeit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön. Kétóránként ellenőrzik a síneket (H) A jövő hétre négypárti egyeztetést, augusztusra pedig rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy az Országgyűlés vonja vissza azt a járulékemelésről szóló jogszabályt, amely szeptember í- től terhelné a vállalkozókat - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tállai András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. A politikus elmondta: az újabb adóemelés azt jelentené, hogy ősztől a természetbeni juttatások személyi jövedelemadóval megnövelt összege után kellene járulékot fizetniük a vállalkozóknak. Ha a jogszabály hatályba lép, akkor 1000 forint után 887 forint járulékot kell fizetni, az eddigi 760 forint helyett - fejtette ki. Tállai András szerint ezzel a lépéssel éves szinten 8-9 milliárd forintot vesznek ki a munkáltatók zsebéből. Úgy vélte, hogy az emelés több százezer munkavállalót és több tízezer vállalkozót érinthet, főként azokat a nagy- vállalatokat, amelyek kollektív szerződésben rögzített természetbeni juttatásokat adnak dolgozóiknak. A képviselő aggályosnak tartotta azt is, hogy egy adófajta, a személyi jövedelemadó után kell majd járulékot fizetni. Véleménye szerint ez sértheti azt az elvet, hogy egy dologra csak egy adót lehet kivetni. Hozzátette: a jogszabályt az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításának keretében fogadta el az Ország- gyűlés kormánypárti többsége, például a borravaló megadóztatásával együtt, ugyanakkor ezt a javaslatot már akkor nyújtotta be költségvetési bizottság, amikor lezárult a parlamenti vita. • KONCZ ENDRE Hiller Erdélybe menne Kész a miniszterelnökkel együtt Erdélybe utazni az MSZP elnöke, hogy a határon túli magyarság képviselőivel megbeszélést folytasson. Hiller István erről a közszolgálati televízióban beszélt csütörtökön. „Készen állok arra, gondolom a miniszterelnök úr is, hogy egy előre megbeszélt és egyeztetett időpontban, mondjuk az RMDSZ szervezésében, Erdélybe menjünk” - mondta a szocialista párt elnöke, hozzátéve, azt szeretnék, hogy jobban értsék egymást az erdélyi magyarokkal. Reményei szerint a kormánynak őszre sikerül olyan, jogokat és lehetőségeket tartalmazó megoldást kidolgoznia, amely „jobb feltételekhez juttatja” a határon túl élő magyarokat. A Fidesz elnökének tusnád- fürdői kijelentése miatt kialakult belpolitikai vitával kapcsolatban elmondta: arról kellene beszélni, hogy „a magyar- országi politikai oldalak és pártok hogyan és miképp tudnák elősegíteni Románia európai uniós csatlakozását”. • CZE Növekvő munkanélküliség Újfajta munkaerő-piaci előrejelzések készülnek Elektromos fegyver a terroristák ellen Taser-pisztollyal kábították el a Szomáliái gyanúsítottat A kánikulában a MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínek állapotát, s ahol szükséges, sebességkorlátozást vezetnek be. Az országos vasúthálózaton mintegy 110 helyen mérik a sínhőmérsékletet, az értékeket kétóránként elemzik. A tartós kánikula szerkezeti változásokat okozhat a sínekben, a 45-50 Celsius-fokos sínhőmérséklet esetén a pálya deformálódhat. Várhatóan megdől majd az eddigi vízfogyasztási rekord a következő, kánikulai napokban Budapesten - közölte a Fővárosi Vízművek kommunikációs igazgatója. Az elmúlt évek fogyasztási rekordja 870 ezer köbméter, amelyet két évvel ezelőtt mértek. A vízművek víztermelési kapacitása napi egymillió köbméter felett van. Tűz egy dunai hajón (H) Egy holland felségjelzésű hajó fedélzetén tegnap délután tűz ütött ki. A hajó Budapesten, a Szabadság híd pesti hídfőjénél horgonyzott és éppen a generátort javították benne, mikor a kifröccsenő olaj lángra kapott. A hajó személyzetének sikerült megfékeznie a tüzet, és nem történt személyi sérülés sem. Szignózott az államfő (SK) Kézjegyével látta el Ivan Gasparovic, szlovák köztársasági elnök az egészségügyi - módosított - reformtörvényeket. Az új törvények, melynek legfontosabb része, hogy a gyógyszerész is javasolhatja egyes készítmények lecserélését, generikus gyógyszerekre - ősszel lépnek hatályba. A reformok között kapott helyet az a módosítás is, miszerint szeptembertől a munkanélküliek (önkéntes) saját maguk fizetik az egészségbiztosítást. Nőtt a tej felvásárlási ára (SK) Közel egy százalékkal kevesebb nyers tejet vásároltak fel a tejfeldolgozók 2005 első negyedévében, mint tavaly ilyenkor tették. A kevesebb felvásárlás azonban költségcsökkenést nem hozott magával, az egyes cégek közel 150 millió koronával többet fizettek ki a tejtermelőknek. Az eddigieknél részletesebb, rövid, közép és hosszabb távú munkaerő-piaci prognózisokat készít majd a jövőben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat az oktatás, képzés és a munkaerőpiac nagyobb összhangja érdekében. Negyedévenként és megyénként összesítik, hogy az adott területen milyen szakmákban bocsátottak el munkavállalókat, illetve milyen szakmákban vettek, vagy vennének fel dolgozókat a cégek. Ennek alapján készítik el a következő negyedév prognózisát a helyi munkaerő-piaci folyamatokra - közölte a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója. Pirisi Károly elmondta: ezt a munkát kísérleti jelleggel már korábban elkezdték, így több munkaügyi kirendeltség, központ gyűjtötte ezeket az adatokat, de most tették általánossá a negyedéves prognóziskészítést. Az adatokat egyszerű, egyoldalas adatlap kitöltésével, az interneten történő továbbításával juttatják el a térség munkáltatói a munkaügyi ki- rendeltségeknek, ezeket összesítik a megyei munkaügyi központok, készítik el a prognózist. A tervek szerint háromszintű prognózisrendszert hoznak létre - ismertette a főigazgató. A negyedéves adatokat feldolgozó, a következő negyedSzámos országba Jelenleg a világ 76 országába vízum nélkül utazhatnak be Szlovákia állampolgárai. Oroszországon, Fehéroroszországon, Moldávia és Törökországon kívül Európa valamennyi állama vízum nélkül látogatható. Az amerikai kontinens vonatkozásában, 16 államban nincs vízumkötelezettség, idetartozik Argentína, Bolívia, Ekvádor, Chile, Mexikó, Peru és Venezuela. Aki Új-Zélandot választja utazása céljául, szintén nem kell vízumot intéznie és augusztus 6-tól Brazília is visszavonja a vízumkötelezettséget. A külügyi tárca tájékoztatása szerint vízum nélkül általában három hónapig tartózkodhatunk az említett országokban. Bár egy év telt el az uniós csatlakozás óta, de a szlovákoknak vízumra van szükségük, ha az USA-ba, Kanadába, vagy AusztráliáCsaknem háromszázezer az állástalan Az idén a II. negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, akárcsak az első negyedévben, de jóval magasabb, mint a 2004. II. negyedévi 5,8 százalék - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliségi ráta az idén március-májusban és február-áprilisban egyaránt 7,2 százalék volt. A KSH közlése szerint a második negyedévben a foglalkoztatottak száma 3 891 millió volt, szemben az első negyedévi 3 886 millióval, illetve a tavaly április-júniusi 3 894 millióval. év tendenciáit felvázoló megyei prog- j nózison kívül továbbra is elkészül a j hagyományokkal rendelkező, 5-6 ezer i munkáltató felkeresésén alapuló, rész- I letes országos felmérés. Ez korábban félévente készült, ezt követően évente készítik el. A harmadik szint a háromöt évre szóló munkaerő-piaci prognózis lesz. Újdonság lesz az is, hogy augusztus elsejétől a pályakezdőként magukat regisztráltató munkanélküliektől megkérdezik: melyik iskolában, milyen szakon szereztek képesítést. Ezeket az adatokat is felhasználják a prognózisok készítésénél. • PALOTÁS nem kell vízum ba szeretnének látogatni. A beutazáshoz szükséges vízumot - amely tulajdonosát értelemszerűen nem hatalmazza fel munkavállalásra - az adott ország külképviseleténél, néhány esetben a határon, illetve nemzetközi repülőtereken lehet beszerezni. A munkavállaláshoz külön munkavállalási engedély kell, amelyet ajánlatos még kiutazás előtt beszerezni. Az EU tagországaiba Szlovákia állampolgárai útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal utazhatnak. Egyedüli kivételt Svédország jelenti, amely beutazási okmányként nem ismeri el a személyi igazolványt. Szeptembertől e téren is változás várható. Svájc, Lichtenstejn, Norvégia és Horvátország viszont nem gördít akadályt a csupán személyi igazolvánnyal rendelkező, beutazni vágyó szlovákiai turisták útjába. • (zc) Folytatás az 1. oldalról Nem igazán életveszélyes szituáció, de fent áll a veszély, hogy a rendőr komolyabban megsérülhet. Ilyenkor kénytelen a támadó végtagjára egy vagy több lövést leadni. Természetesen a rendbontó többhetes korházi kezelésre szorul. A másik eset az öngyilkos, aki például le akar ugrani valahonnan, vagy fenyegetőzik egy késsel, hogy átvágja ereit. A taser ilyenkor életet menthet. A pisztoly két kis kábelt lő ki, öt méter távolságra. A támadó bőrében két kis acélhorog rögzíti a hajszálvékony drótokat, amelyeken 50 000 volt halad át. Az áram mindössze 160 milliamperes, ám hirtelen összerántja a személy izmait, úgy, hogy az másodpercekig mozgás- képtelenné válik. Ez az idő bőven elég a bilincs felrakásához. A sérülés minimális. A drótok behatolásának helyét elég kis jóddal fertőtleníteni és leragasztani. Hahnemann szerint csak akkor állhat fent veszély, ha a támadó súlyos Nők bújtatták a terroristákat A július 7-én és a 21-én felhasznált pokolgépeket ugyanaz a személy készítette a brit szakértők szerint. A rendőrök 16 pokolgépet foglaltak le. A szerkezeteket az egyik merénylő autójában találták. A robbanóanyagba szögeket és csavarokat „kevertek”, hogy növeljék hatásukat. Csütörtökön sikerült a londoni rendőröknek újabb kilenc személyt őrizetbe venni, akiknek nagy valószínűséggel közük van a merényletsorozatokhoz. Stockwell kerületben három női gyanúsítottat tartóztattak le a kommandósok. A Scotland Yard szóvivője szerint ők bújtatták a terroristákat. Személyükről még nem nyilatkoztak a nyomozók, de remélik, hogy a kihallgatásuk után közelebb kerülhetnek a merényletek főszervezőjéhez és a még szabadlábon lévő három terroristához. Nagy reményeket fűznek a Szomáliái származású Omar kihallgatásához is, hiszen két merénylő még nincs beazonosítva. szívbeteg vagy kemény drogok hatása alatt áll. Ilyen extrém esetekben adódhatnak komplikációk, például megállhat a szív is. Amerikában nagy sikerrel használják a tasert. A phoenixi rendőrség (Arizona állam) statisztikája szerint egyharmaddal csökkent az éles lövések leadása, mióta a járőröket felszerelték taserrel. Szakértők szerint a taser még a könnygáznál is humánusabb, mivel a vegyszer akár maradandó szemkárosulást is- okozhat nagyobb mennyiségben. Terroristák elfogásánál, mint most Londonban és Birminghamben különösen fontos, hogy másodpercek alatt harcképtelenné tegyék őket, hiszen így nem vetnek be esetleg olyan módszereket, mint az öngyilkos merénylők robbanó mellénye. Valamint egy élve elfogott merénylőt ki lehet hallgatni és ez elvezethet társai letartóztatásához. • Georg Spöttle-A SZERZŐ NÉGY ÉVEN KERESzf&L EGYÜTT szolgált Mario Hahnemannal a berlini RENDŐRSÉG EGYIK OSZTAGÁBANRobbanóanyagot találtak Szlovákiában Hat kilogrammnyi C4-es robbanószert foglalt le a rendőrség Két szlovák állampolgárt tartóztatott le a szlovák rendőrség, amikor azok megpróbáltak eladni hat kilogramm plasztik robbanószert A vevőt nem sikerült lefülelni, a rendőrség megérkezésekor sikerült elmenekülnie. A szlovák rendőrök az üzlet lebonyolításakor csaptak le Homonnán szerdán délután, de az átvevőt nem sikerült elkapniuk, annak kiléte egyelőre ismeretlen. A C4-es, nagy erejű robbanóanyagot Szlovákiában gyártották 2003-ig, de csak kizárólag külföldi, elsősorban román és izraeli megrendelésre. A rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a hat kilogrammnyi robbanóanyag iszonyatos pusztításra lett volna képes: nyílt terepen 40 méteres körzetben okozott volna súlyos károkat, zárt térben - autóbuszban vagy vonaton - pedig szinte felbecsülhetetlen sérüléseket okozott volna. A rendőrség információi szerint a gyanúsítottak kilónként 40-50 ezer koronát (260-325 ezer forintot) kértek volna a C4-ért, állításuk szerint a megrendelő katonai célokra szerette volna felhasználni a plasztikot. A vevő után nyomoz a rendőrség. • BK