Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-27 / 146. szám
8 HÍDLAP • 2005. július 27, szerda BULVÁR www.istergranum.hu Bartók Eszter és Molnár Ferenc Caramel JULIUS 27. Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. ✓-V) Nem akarja mindenáron a va- Í(P*\ gyonát gyarapítani, de mosta- - nában olyan szerencsés, hogy bárhová is nyúl, mindenütt anyagi haszonnal jár a kezdeményezése. BIKA O4.2i-O5.2O. Legyen egy kicsit lazább, ol- dottabb, mert nem tesz jó benyomást így az emberekre. Túlságosan görcsös. IKREK O5.2i-06.2i. ii>j> „ Nem sok kedve van a ház körüli teendők elvégzéséhez, de bármennyire is ügyeskedik, nem tud kitérni. A szórakozásra is szeretne időt szakítani. RÁK 06.22-07.22. Az Universal Music kiadta a Megasztár győztesének első albumát. A korongon Molnár Ferenc Caramel azon dalai hallhatók, amelyeket a tehetségkutató döntőin énekelt, így saját szerzeménye a Szállók a dallal, vagy kedvesével, Bartók Esztivel közösen előadott szerzemény az Ugyanúgy soul is. Az énekes azonban érdekes módon nem fogadta kitörő örömmel a hírt, mert mint mondta: ez az album nem azonos a készülő, bemutatkozó lemezével, éppen ezért ezt a korongot nem is tekinti az elsőnek. Ráadásul ezt a lemezajánlatot a Megasztár nyertese annak idején már egyszer elutasította, mondván: debütáló korongján csak a saját dalait szeretné szerepeltetni, és rögtön választott is magának másik kiadót. Valószínűleg még pénzt sem lát a nagy hirtelen, mindenféle reklám nélkül megjelentetett válogatásalbumból, hiszen a kiadói jogok a TV2-t illetik. í©áj)á“Ít 97 éve született Budapesten Schaár Erzsébet Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész. Első önálló tárlatát 1932-ben rendezte Budapesten. Ugyanebben az évben nyerte el a fiatal művészek Szinyei-díját. Pályakezdőként karakteres portrékkal tűnt fel, az 1940-es évek végén készült fa reliefjeit a hatvanas években Giacometti szobraira emlékeztető figurák váltották fel. A hatvanas évektől kezdve építészeti elemekkel - falak, ajtók, ablakok - próbálta megidézni az ember mindennapi tevékenységének tereit. 1970-ben a Műcsarnokban rendezték meg kiállítását, 1972-ben Antwerpenben és Genfben állított ki. Művészi pályájának összefoglalója az 1974-ben Székesfehérvárott bemutatott Utca, amelyet teljesen az ő szobrai, portréi töltöttek meg. Életében számos köztéri szobrát állították fel Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett. Négy, szlovén felségjele vitorlázó repülőgép hajtott végre kényszer- leszállást hétfőn délután Rédics közelében. A gépek magyar területen, Szentgyörgyvölgy, illetve Lentikápolna külterületén landoltak. Mint kiderült, a kényszerleszállások oka az volt, hogy a július 21. és 31. között tartó szlovén Vitorlázó Nemzeti Bajnokságon részt vevő légi járművek kedvezőtlen légköri viszonyok közé kerültek. Mind a négy gép rendelkezett az illetékes magyar hatóság által kiállított magyarországi repülési engedéllyel, s csak azért szálltak le, hogy elkerüljenek egy esetleges balesetet. A repülőgépek elszállításáig a helyszínt a határőrök biztosították, a bal- szerencsés pilóták pedig közúton hagyták el Ma- * gyarország területét - jelentette a Havaria hírügynökség. Papiak lehet az olasz Big Brother Az észak-olasz Teolo városka plébánosa is jelentkezett az itáliai Big Brother következő szériájába. Marino Ruggero atya most azért imádkozik, hogy a próbafelvétele alapján bekerüljön a Nagy Testvér házának következő lakói közé. Különös elhatározásával a pap igencsak megosztotta egyházközségét: miközben kivívta elöljárói haragját, akik azzal fenyegetik, hogy megfosztják hivatalától, ha részt vesz a valóságshowban, a hívei lelkesen drukkolnak neki. Ruggero nem először kerül ösz- szetűzésbe feletteseivel: korábban egy egyedülálló anyára bízta Szűz Mária szerepét egy élő betlehe- mes játékban - írja az olasz La Reppublica című napilap. Hullajó nyaralás Egy romániai férfi elvesztette az állását, miután kéthetes nyaralása alatt halottnak nyilvánították. Valentin Lefter munkahelyi baleset áldozata lett - legalábbis erről tájékoztatta levélben feleségét a Prodecam Vanatori borpalackozó üzem, ahol a fiatalember dolgozott. Mint később kiderült, egy számítógépes adminisztrációs baki okozta a halálát. Ráadásul időközben betöltötték a helyét, amiért az állítólagos elhunyt nagy összegű kártérítési pert indított egykori munkaadója ellen - írja az Ananova.com internetes portál. Az olcsó napszemüveg is véd A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálata szerint a legolcsóbb, pár száz forintért kapható napszemüveg is megfelelően kiszűri az UV sugarakat, ugyanúgy, mint több tízezer forintos társaik. A 16, különböző árkategóriájú szemüveg rek megállapították, sében nincs jelentős kü- res termékek között a lenhasznált anyagok minősége, lenti a legnagyobb különbsé- » kék UV-fény-áteresztése egy tér szinten teljesítette a vonatkozó vizsgálata során a szakembe- hogy a káros sugarak szűré- lönbség, a drága és a fillé- csék csiszolása, a felilletve a márkanév jeget. A vizsgált termé- méket kivéve kiváló szabványban előírt 280-380 nanométer közötti szűrést Az egy kivétel is 80 százalékos hatékonysággal, vagyis még megfelelő minősítéssel teljesített Nemreg vetődött fel a tudósok körében, hogy a híres író A sátán kutyájának valódi íróját megölte és ellopta annak művét. Egy újságírót, Bertram Fletcher-Robinsont tartanak a mű valódi szerzőjének, akinek holttestét most éppen ezért exhumálni is akarják. A faluban, ahol az újságírót eltemették, a helyi egyház illetékesei a kihantolás- ra vonatkozó kérést megtagadták. A kutatás vezetője, Paul Spiring elmondta, hogy 53 bizonyítékot mutattak be azoknak, akiknek a holttest kiásását jóvá kell hagyniuk. A cél Bertram Fletcher-Robinson halála okának megállapítása. Ha kiderül, hogy megmérgezték az újságírót, akkor szinte teljesen biztosnak tekinthetjük, hogy a férfit Conan-Döyle ölte meg. Ha mégsem ez a halálának az oka, akkor a híres író is tisztázódhat végre. Sir Athur Conan-Doyle gyilkos? Főállású apa lesz Mark Wahlberg Rapper, énekes és színész is volt már egyszerre Mark Wahlberg, Hollywood talán egyik legkarakteresebb sztárja. Az egykori New Kids on the Block énekesének, Donnie Wahlberg kistestvére túlnőve a bátyón, sorra aratta zenei és színészi sikereit is. Most azonban mindennek hátat fordít és kizárólag kétéves lányának, valamint kedvenc sportjának, a golfnak szeretne élni. „Itt az ideje, hogy főállású apa legyek” - jelentette ki, amit bizonyára tetemes bankszámlájával a háttérben, meg is tehet. 54 év rács mögött, ártatlanul Egy indiai férfi, Macsang Lalung 54 évet töltött börtönben, mivel valószínűleg megfeledkeztek róla. A férfit súlyos testi sértés vádjával tartóztatták le, azonban ezt az állítást a rendőröknek nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. De még ha a férfit el is ítélték volna, akkor is csak maximum tíz évig terjedő fogházbüntetést kaphatott volna az indiai törvények értelmében. A hosszas procedúra közben Lalungot áthelyezték a pszichiátriára, ezután pedig elfeledkeztek róla. Habár az elmegyógyintézet már 1967-ben éppelméjűnek nyilvánította, a rendőrség mégsem engedte, hogy elbocsássa az intézmény. Újból rács mögé dugták, és csak tavaly figyelt fel egy helyi szervezet az ártatlan férfire. A meghurcolt indiai végül csak hosszas huza-vona után kerülhetett szabadlábra, akkor is csak óvadék ellenében, melynek összege egy rúpia, vagyis 4 forint 67 fillér volt Mély benyomásokat tesz most önben valaki. Nem tudja maga sem, hogy mi az, ami leginkább megfogja a másik emberben, de úgy gondolja, nem is ez a lényeg. OROSZLÁN 07.23-08.23. rsv. Egy csapásra megváltozhat ma valakiről a véleménye, hís Úgy érzi, hogy alaposan félreismerte eddig az illetőt, s most igyekszik a másik oldalát is tanulmányozni, ami egyre érdekesebb. szűz 08.24-09.23. Ne érezzen semmit sem ma- t _ gára nézve kötelezőnek. 1 Nem szükséges elmennie valahová, ha nincs hozzá kedve, de találjon ki valamilyen elfogadható magyarázatot a távoilétére. MÉRLEG O9.24-IO.23. Túlságosan érzékeny hangulatban találhatja ma valaki, s nem igazán örül annak, hogy így látja. Ahhoz szokott ugyanis hozzá, hogy ön mindig jó kedélyű. SKORPIÓ lO.24-ll.22. A partnerkapcsolatában valamilyen változás várható. Lehet, hogy új alapokra helyeződik, de az is előfordulhat, hogy a szakítás gondolatával foglalkozik. NYILAS ll.23-i2.2i. {•1 Túlságosan személytelennek JPyja érzi a kapcsolatát, s kifelé te- rST kintget belőle. Ha mostanában összeakadna egy ön számára mindenben megfelelő illétővel, nem sokat teketóriázna, mit tegyen. BAK 12.22-01.20. Nem szereti a nagy csendet, nem érzi jól magát, csak a «•r nyüzsgésben. Mindig megtalálja a módját annak, hogyan tudna kiszabadulni a monotóniából, most sem kell önt félteni senkinek. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. Elfáradt egy kissé, de nem akar leállni. Talán attól fél, hogy ha egyszer abbahagyja a munkát, akkor már nem lesz önre szükségük a barátainak, ismerőseinek. HALAK O2.2O-O3.2O. S A mai napja már sokkal nyu- godtabbra, derűsebbre sike- redik, mint az elmúlt hét volt. Nem igazán akar most beszélgetni senkivel, ám valószínüteg ma sem tud kikerülni egy találkozást.