Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-23 / 144. szám
IV P\ HÍD LAP • 2005. július 23., szombat XV magazin Varga Péter jegyzete A tanár nyáron is tanár Igaz, sajnos kissé távol kerültem már a pályától, de még mindig tanárnak tartom magamat és rendre fölbosszant, amikor azt hallom: könnyű a pedagógusoknak, 3 hónap szabadságuk van. Idén is többször elhangzott e megalapozatlan kijelentés, így hát nekiálltam összeszámolni, hogy mennyi is az annyi. Legelőször: az érettségik testvérek között is eltartanak június végéig. Egy pedagógusnak összesen negyvenkét nap szabadsága van, amelyet kötelezően csak nyáron vehet ki. Csakhogy épp nyáron mindenkinek vállalnia kell bizonyos ügyeleti napokat, amikor e címen meg kell jelenni az iskolában heti rendszerességgel. Az augusztus már igencsak csonka hónap, mert júliusban elkészül a tantárgyfelosztás és ha a tanár Uram bocsá' éppen nem az elbocsátottak közé tartozik, vagyis nem a munkanélküli segély után szaladgál, akkor folyamatosan bent kell lennie a munkahelyén, intéznie az adminisztrációt, készülni a kezdődő tanévre. És ha most hirtelen azt válaszolná minderre valaki, hogy rendben, de évközben is csak öt-hat órát tanít, nos akkor hadd hívjam föl a figyelmet arra, hogy utána viszont dolgozatot javít, készül a következő napra, összeállítja a femérőket és így tovább. Summa-summárum, dolgozik. Természetesen ők sem tökéletesek, van közöttük ilyen is, olyan is, palettájuk épp olyan színes, mint maga az élet. De túlfizetve nincsenek, megbecsülve pedig annál kevésbé. Ráadásul a nyakukban van a gyerekek minden gondja-baja, a nebulók családi problémái, a szülők napi kínjai és így tovább. Végül: tessék már megtartani harminc-negyven kamasznak naponta öt-hac órát úgy, hogy le is kössük őket, érdekes is legyen, sőt mi több szeretni is lehessen azt a tantárgyat. Nem könnyű feladat! Mária Magdolna Nagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában a liturgiában, a legendákban, a művészetben és a népi ájtatossá- gokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen „rossz hírű nó'"-ével. Amint Lukács evangéliumában olvashatjuk: „Élt abban a városban egy bűnös asszony. Amikor megtudta, hogy (Jézus) ebéden van a farizeus házában, alabástrom edényben illatos olajat hozott... könnyeivel öntözni kezdte lábát és hajával megtörölte. Azután megkente az illatos olajjal.” Az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nőt, és Betániai Máriát, valamint Mária Magdolnát külön-külön tisztelik. Mária Magdolna hiteles alakját a róla kialakult népies kép eléggé eltorzította, de talán nem annyira, hogy meg ne kísérelhetnénk újra megrajzolni. Kettős neve igazában annyit jelent: Magdalai Mária. Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti-tó nyugati partján. Nem tudjuk, hogy Jézus, aki az északi parton, kedves városában, Kafarnaumban szeretett tartózkodni, járt-e valamikor Mária városában, Magdalában. Az evangéliumok az ördögűzések és gyógyítások leírása során nem tudósítanak róla, hogy ez a nehéz sorsú magdalai asszony miként találkozott a Názáreti Jézussal. Csak Lukács egy rövid utalásából és Márk egy megjegyzéséből tudjuk, hogy Jézus „hét ördögöt" űzött ki belőle. A Biblia nyelvében a hét meghatározatlan, de mindenképp nagy számra utal, s legtöbbször a teljességet, a totalitást érzékelteti. Mária Magdolna tehát - ez a rövid utalásnak a „hírértéke” - egészen „megszállott” volt, mindenestül a „démonok” hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség. Ugyanakkor Mária Magdolna egészen „kézzelfogható" módon tapasztalhatta, hogy Isten a szívünkben Jézus Krisztus által megtöri a gonosz hatalmát. Jézus kiszabadította őt a gonosz hatalmából, s miután mindenható szavával széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, és feloldotta az önző vágyak és szenvedélyek köteléke alól, meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője és szolgálja: „Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla”. Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik elkísérhették Jézust, amikor tanítványaival járta a városokat és falvakat. Más szóval Mária Magdolna egy volt azok közül az asszonyok közül, akiket a Mester arra méltatott, hogy közelről hallgassák tanítását, és a Golgotára is elkísérjék, amikor a tanítványok - János kivételével - elfutottak. Ezek az asszonyok haláláig hűek maradtak Jézushoz, sőt hűségük a halálon túl is töretlen maradt. S ahányszor csak említik nevüket az evangéliumok, Mária Magdolna mindig az első helyen szerepel. Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy már az Újszövetség keletkezése idején legenda szövődjék Mária Magdolna alakja köré. Márk evangéliumában olvassuk a szenvedéstörténetben, a Jézus haláláról és a százados hitvallásáról szóló rész után: „Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Sza- lóme. Ezek már Galileában is vele tartottak, és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe”. A két Mária tehát mindvégig kitartott Jézus mellett, egész estig ott maradtak keresztje közelében, s jelen voltak akkor is, amikor Arimateai József levette Jézus holttestét a keresztről, gyolcsba göngyölte, és sziklába vájt sírboltba helyezte. Amikor a szombat elmúlt, „a hét első napján, kora reggel” kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Kedves halottuk miatti szomorúságuk érthetővé teszi, hogy az üres sír megzavarta az asszonyokat, s bár az angyal bátorította őket, és a feltámadást adta nekik tudtul, „félelem és szorongás” vett rajtuk erőt. Jézus elsőként Péternek, az Egyház sziklaalapjának jelent meg (lKor 15,5). De az ősegyházban az asszonyok kezeskedtek róla, hogy az Úr valóban feltámadt, mégpedig test szerint, s ez a hittel tanúsított esemény azóta is minden idők kritikáját kiállta. • P.Rein A világháború felé Az első világháborút megelőző negyedszázadot a modern kor kezdetének is tekinthetjük. E korszak számtalan újdonságott hozott magával gazdasági és politikai téren egyaránt. Általános jellemzője, hogy a nemzetgazdaságok és velük egyetemben a politikai tendenciák is rendkívül aktívvá, hódító jellegűvé váltak. Az Angliából kiinduló gazdasági forradalom fokozatosan terjedt el az egész világon. Jellemzővé vált a bizonyos értelemben egységesülő világ- gazdaság folyamatos növekedése. Forradalmi jellegű robbanás fedezhető fel a technika és a tudomány területén, általánossá kezd válni az elektromos áram felhasználása, a vegyipar megjelenése, illetve a robbanómotorok térnyerése a századforduló tájékán. Mindez nemcsak a közlekedés új távlatait nyitotta meg hanem a mezőgazdaságban és nem kevésbé a hadiiparban is éreztette a hatását. Megjelennek a monopóliumok különböző fajtái, és mindezzel együtt járt egy nagyarányú demográfiai robbanás. Jobbak lettek az élet- körülmények, javultak a táplálkozási szokások, ez pedig az életkor növekedéséhez vezetett. Felgyorsult az urbanizáció folyamata is, a sajtó, valamint a gyorsabb és szélesebb információáramlás a társadalom mind szélesebb rétegeit vonta be az aktív politizálásba, különösen a választójog kiszélesítésének köszönhetően. Ezt igazolta az is, hogy 1889-ben öszszeült a II. Internacionálé. A párizsi alakuló kongresszus legfontosabb feladata a reform és forradalom viszonyának megvitatása volt. Békés harcot hirdettek a választójogért, illetve annak mind szélesebb körben való kiterjesztéséért, de ugyanitt került szóba a dolgozó tömegek hatalomátvételének mikéntje is. Mindeközben Európa nagyhatalmi kapcsolatait az Otto von Bismarck vezette Németország irányította. A kontinens közepén kialakult hármas szövetség gyakorlatilag elszigetelte Franciaországot és az ehhez kapcsolódó orosz-német vi- szontszerződés is csak erősítette ezt az érzést. Az 1890-es évek elejére a Német Birodalom nem csak diplomáciai sikereket könyvelhetett el magának, hanem hatalmas gazdasági eredményeket is produkált, megváltoztatva ezzel valamennyi európai nagyhatalom addig kialakult helyzetét. Célkitűzéseiben egyre inkább az expanzió, vagyis a világhatalmi előretörés került az első helyre. Amint azt II. Vilmos császár fogalmazta meg jelmondatában: „Feladatunk a világpolitika, célunk a világhatalom, eszközünk a flotta!” Ennek jegyében hozta létre Németország Tirpitz admirális irányításával a világ második legerősebb hajóhadát. Ezzel egy időben a német szárazföldi hadsereg is Európa legerősebb katonai egységévé nőtte ki magát, nem csupán létszámának köszönhetően, hanem a mögötte álló ipari kapacitás, valamint a rendkívül hatékony szervezés és sorozási rendszer miatt. Ennek a naggyá, nőtt egységessé váló birodalomnak azonban volt egy igen sebezhető pontja, mégpedig a földrajzi elhelyezkedése. Bármerre kívánt terjeszkedni, azt csak valamelyik szomszédja kárára tehette. Ráadásul még mindig Anglia rendelkezett a legerősebb hadiflottával és a legnagyobb gyarmatbirodalommal. A későbben indulóknak, így az említett Németországnak, vagy az Osztrák-Magyar Monarchiának pedig épp az utóbbira fájt a foga. Részt kívántak volna kapni a már felosztott világból, így követelték a világ területi újrafelosztását. Bécs ugyan élt az „oszd meg és uralkodj” klasszikus elvével, ám energiáinak legnagyobb részét saját maga egybentartására kellett fordítania, ami jelentősen meggyengítette a Monarchia európai pozícióit. Ráadásul a Monarchia ellenséges viszonyban volt szinte valamennyi szomszédjával, az olaszokkal, oroszokkal, románokkal és szerbekkel egyaránt. Valamerre mégis el kellett köteleznie magát, ez vezetett az antant létrejöttét követően a hármas szövetség kialakulásához. A huszadik század elejére már csak egy szikra hiányzott, hogy a két katonai nagyhatalom összemérje az erejét. A kezdeti, regionális, úgynevezett Balkán háborúk után Gavrilo Princip pisztolya kioltotta a Monarchia trónörököse, Ferenc Fer- dinánd életét Szarajevóban. Az agg császár, Ferenc József éppen egy hónappal később, 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. És ezzel kitört az első világháború. • VARGA