Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-23 / 144. szám
0 ! D 3 fl Jßdmosz ,.li zx/ilüj .cOOS' HAJCTIH 2005. július 23., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 28. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Kalendárium A prímási levéltárban történt tűzesettel foglalkozott a legtöbb újság Mondom a magáét Gulya István rovata Uborka és a nyaralás (otthon) Uborka. De most nem arról van szó - hiába kuncognak idétlenül bizonyos barátok hogy amikor legutoljára a meg nem nevezett cimborával a völgyi lakban felváltva olvastunk egymásnak szépirodalmat, miközben harmadik társunk lágyan pengetett a hárfán, csodás harmóniákat csalva húrokra (és köny- nyeket a szemünkbe), és persze ezért idejekorán elfáradtunk (a munka meg a könyvtár, ugye), mire a kuncogó idióták filctollat ragadva álmunkban összefirkálták habtestünk vonzó kis felületét, illetve meg nem nevezett helyekre savanyított erős paprikát, illetőleg friss uborkát aggattak, nos nem. Mint amúgy (Európában) rendesen, beköszöntött a nagy szabadságolások időszaka, a hivatal is átmenetileg bezárt, és mindenki elréved messzi világokba, hogy egész éves, munka általi megkínoztatását valahogy kipihenje. Jelzem: nem lehetséges. Legalább és fejenként minimum egy, de alsó hangon: fél esztendőt kéne bambán meredni a fejünkből kifelé, hogy majdan utána a színre pattanva, tényleg felfrissülve azt mondhassuk: ta-dam! Ez itten, Magyarországon nem lehetséges, általában véve, aki egy hétvégénél hosszabb időt tölt munkahelyétől távol - most nem a közalkalmazotti és köztisztviselői szféráról beszélek -, az megnézheti magát, vagyis asztalát (esztergagépét, péklapátját stb.), mert ott egy határozottan más valaki szorgoskodik, aki nem mi vagyunk. No, csak ennyit arról, hogy nyaralás és uborkaszezon (pláne meg a közéletben). Utóbbi legfeljebb a fentiek és a kovászosítás tekintetében létezik, nem kutattam statisztikailag, de úgy látom, ahogy nagy hirtelen körbe tekintek, hogy ismerőseim zöme nem megy idén sehova - dübörög, ugye, a gazdaság, hehe -, elég neki, hogy otthon parázik (a munkahely miatt), és üvöltözik a gyermekekkel. Mert utolsó erejével és fillérjeivel az ember megpróbálja valahogy elintézni, hogy a kölök azért csak elkerüljön valamilyen táborba, de azok semmiképpen sem akkor tartatnak, amikor az ember a lakás falai között relaxálni próbál. Abban a két hétben a saját és a szomszédos utódnemzedék feltétlenül és eltökélt akarattal otthon tartózkodik, a lehető legrosszabb formáját hozza, és ha évközben hajlandó is volt némi engedelmességre, házimunkára, most semmiképp sem. Szünidő van - hivatkoznak a kis nyavalyások, és ombudsmanokkal fenyegetőznek, mi meg alapban idegesek vagyunk (a magyar stressznemzet, ugyebár), ha zajong a gyermek azért, ha csendben van, azért. (A hallgatás mindig gyanús: vagy rosszban sántikál a kis gézengúz, vagy elveszett, és tárcsázhatjuk a kókusztévét, hogy keresse meg Pistikét, de most.) Kérdés, hogy ilyetén körülmények között hogyan képes lazulni a magyar. Mondanám: sehogy, de azért ez ebben a formában nem igaz. Anyuka újra feltalálja a szépségipart (kozmetikust, fodrászt), miszerint a szalonok-műhelyek székeiben határozottan fel lehet frissülni. Apuka pedig kényszeresen járja a helybéli rendezvényeket - akár még gyerekkel, kutyával az oldalán is, mintegy alibit biztosítva anyuka előtt -, tudván tudva, ahol hangosítás van, ott italt is mérnek és ráadásul biztosan ott tartózkodik a többi szabadságos apuka. Azaz színvonalas, válogatott társaságban, kulturált körülmények között pihegheti magát kanyargósra (a gyerek és/vagy a kutya egyébként is hazavezeti). Persze, ez felelőtlen, érett családfőhöz nem méltó magatartás, de ebben az országban olyan kevesen tudnak (és akarnak) viselkedni, hogy mindez ma már cseppet sem kirívó. Magányosabba pedig választhassa a biciklitolást. Ez azt jelenti, hogy elsőre az illető kifejezetten úgy fest, mint akinek célja van, igyekszik valahová - pedig ádehogy, már otthonról tolva indult el és céltalanul -, csak éppen átmeneti elfáradás következtében támaszkodik bringájára, és fogai között jelentőségteljesen ciccegve bámulja a mozibontást, a Széchenyi téri ásatásokat, ezzel mintegy az öntudatos lokálpatrióta polgár képét vetítve felénk. Holott valójában arról van szó, hogy titokban nagyokat pislant oldalirányokba, ahonnan a társak érkezését várja, akikkel a fentebb említett rendezvényeket felkeresi, valljuk be, nem pusztán a kulturálódás nemes szándékától vezérelve. És majdan eljön a kerékpár fontos szerepe, mintegy a korábbi tolása elnyeri értelmét, mert rátámaszkodva haza lehet érni, netán - átmeneti - elfáradás esetén betakarózhatunk vele. Másnap aztán és persze a tévé. Kámpicsorodott szemekkel lessük, ahogy a nemszegény „sztárok” a világ másik felén bohóckodva szabadságoláson vannak, és ránk harsogják, hogy ez, kérem, csudijó, ide mindenkinek el kell jönnie. Ilyenkor történik az, hogy új távkapcsolót kell venni, merthogy hozzá csapatik a falhoz. száz évvel ezelőtt. Az alkohol káros hatásáról és a rossz szomszédi viszony hátulütőiről is születtek beszámolók az egy évszázaddal ezelőtt Esztergom és környékén megjelenő lapokban. Ezenkívül még a pipaszár által okozott veszedelemről is olvashatnak e heti összeállításunkban. Nagy értékű műkincs pusztult el a prímási levéltárban keletkezett tűzben. Erről a Szabadság ír július 29-i számában. „ A prímási palotában, a melyben már régóta csendélet folyik, szerdán nagy riadalom támadt. A régiségtárban tűz támadt, mely alkalommal nagy értéket képviselő műkincs pusztult el A tüzet későn vették észre és a teremben volt értékes műkincsből semmit nem lehetett megmenteni. Elpusztult a XIV. századból való szentbenedeki oltár. Két ban- deriális zászló a XIV századból, VI. Károly császár korabeli selyemre nyomtatott dekrétum, Lippert mellszobra. Szerencsére a tűz nem terjedt tovább és igy a mellékterekben lévő nagy értéket képviselő tárgyak épségben maradtak. ” A túlzott alkohol fogyasztás káros következményéről így ír az újság: „Berúgva a másvilágra. A kenyérmezei szeszgyárban Márk Simon lopást követett el. Megfúrt egy pálinkás hordót s addig szürcsölgette a szeszt, a míg önkívületi állapotba nem esett. Mire kórházba vitték meghalt. Szent Péternek sok baja lehetett a berúgott vendéggel. ” Nem biztos, hogy elfogták azt a személyt, akiről a következőt olvashatjuk a lapban: „Nyomozott hegedű. A muzslai szolgabiróság egy ellopott hegedű nyomozását rendelte el. A lopást Sivák Farkas Lajos cigány követte el, akinek fekete haja, fekete arca, fekete kabátja, fekete kalapja, fekete cipője van. A muzslai szolgabiró körözménye nyomán a tolvajt bizonyosan elfogják, mert ritka az olyan cigány, akin eny- nyi fekete szin vagyon. ” Nem árt jó szomszédi viszonyt ápolni a közelünkben élőkkel. Ezt nem tette meg egy kesztölci gazda és pórul járt. „A szomszéd bosszúja" - írja július 23-án az Esztergomi Lapok. „Régi haragosai agymásnak Kesztölcön Tűrik József és Matkovics Vilmos földművesek és ahol csak lehet kárt okoznak egymásnak. Legutóbb is f. hól6-án Tűrik az éj folyamán lekaszálta szomszédjának egész kukorica termését igy adván kifejezést haragos indulatainak. ” Szintén ekkor olvashatunk arról, miért veszedelmes egy pipaszár. „ Tudvalevő dolog, hogy bizonyos körülmények között a kapanyél is elsülhet, de hogy ezen kiváló tulajdonsággal egy jámbor pipaszár is fel volna ruházva, nem merjük elhinni. Csáky Jánosné bajóthi szatócs szentül meg van győződve a pipaszár veszedelmes voltáról és határozottan úgy vélekedik, hogy ezen ártatlan jószágban elsülési hajlamok rejtőzködnek. Ez a Csáky Jánosné feljelentést tett a csendőrségen, hogy f. hó 13-án beállított Viola József bajóthi vegyeskereskedő üzletébe, mikor is ez a zsebéből egy rövid tárgyat húzott elő és ezzel célba vettő, miközben rá- rivallt, hogy ha kedves az élete vagy 60 koronátfizessen azonnal, vagy pedig a nála levő 60 koronás váltóját adja ki. Csákyné ettől a fenyegetéstől úgy megijedt, hogy az üzletben levő szekrény mögé bujt, ahonnan csak akkor mert előjönni, midőn más vevők is érkeztek az üzletbe. A csendőrség azonnal nyomozást indított ez ügyben és megállapította, hogy az a rövid tárgy, amellyel Viola Csákynét czélba vette egy - pipaszár volt. ” Végül egy nagyhangú elitéit esetéről is olvashatunk az Esztergom ekkori számában. Háromnapos elzárását kellett volna megkezdeni a börtönben egy parasztlegénynek. A kapitányi hivatal dolgozója és a legény között zajlott le az alábbi párbeszéd. Felhívom, hogy a 3 napra terjedő dutyit azonnal kezdje meg.- Má pedig én le nem megyek a dunkliba, mert mivel most express vagyon. (Exlex-et értett a boldogtalan.) Persze a rendőrtisztet egy cseppet sem hatotta meg eme expresses resistancia, hanem a ki nemzeti ellenállót két hatalmas 'Gyerünk urak...' vállon ragadta és bekísérte a dunkliba. ” • Gál Kát r-.f-ww' -vr-T -fr ' :r'F ■ “ f t * <' W ^ * 4t ' .V *C ' ** ; **%* * ' *< • * ***- y ■' **■** - *' *’** ■ ** V» ' " ' '■* -A *f ■ yP. * • ? ■ . ' Ásatások a Belvárosban írásunk az VI. oldalon