Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-21 / 142. szám

www.esztergom.hu ORSZÁG-VILÁG-ESZTERGOM 2005. július 21., csütörtök • HÍDLAP I Gázvezetékre bukkantak a régészek Az esztergomi tűzoltók gyorsaságán múlott minden Az eset a Széchenyi tér régészeti feltárásánál történt, ahol az egyik ra­kodógép elvágott egy gázcsövet, ami szivárogni kezdett. Az esztergomi tűzoltók az értesítés után két tűzoltóautóval vonultak a helyszínre, amit lezártak és egyben biztosították a környéket is. „Védő vízsugarakat használtunk, majd a gázművek dolgozói elzárták a nyomást, tehát sikerült hamar megoldani a problémát” - számolt be az esetről Molnár Pál, tűzol­tóhadnagy. A baleset után a szakemberek meg­vizsgálták a vezetéket, hogy mennyi­re volt komoly az eset. „Személyi sérülés nem történt” - folytatta Molnár Pál. „A gyors hely­zetmegoldásnak köszönhetően nem történt robbanás, de lehetett volna belőle nagyobb baj is. Az, hogy ki volt az ügyben a hibás, azt nem a mi feladatunk megvizsgálni, de kérdé­ses, hogy milyen papírja volt a rako­Nem volt komolyabb tűz Molnár Pál tűzoltóhadnagy arról is beszámolt, hogy az esztergomi tűzol­tóknak az utóbbi időben nem kellett nagyobb tűzesethez kivonulniuk, mindössze az elmúlt hetek rossz idő­járási viszonyai okoztak problémát. „Vizet kellett szivattyúzni és az or­kán erejű szél által letört ágakat kel­lett levágni. Komolyabb tűzeset nem volt a környéken” - beszélt az el­múlt hetek történéseiről Molnár Pál. dógépes munkásnak, vagy mi alapján végezték a feltárást.” • Nagy Balázs Hirdetmény Esztergom Város önkormányzatának megbízásából növényvédelmi munkákat végeznek az esztergomi gesztenyefákon. A permetezést a növényvédelmi szakemberek július 20-21-én, szerdán és csütörtökön az esti órákra ütemezték. Esős idő esetén a munkálatok egy-két nappal később kezdődnek meg. A kijuttatott vegyszerek (Nonit, Decis 2,5 EC, Alsystin 25 WP, Fundazol 50 WP) emberre és a környezetünkre nem veszélyesek. A permetezést nagynyomású légporlasztásos géppel végzik a szakemberek, akik arra kérik Esztergom polgárait, hogy lakásaik ablakát a permetezés idején tartsák zárva. ESZTERGOMI ÜNNEPI JÁTÉKOK 323 ARS LONGA BAROKKZENEKAR Händel: Aci e Galatea 2005. július 30. 21.00 (esőnap: július 31.) ESZTERGOM ♦ VÍZIVÁROS legyek vásárolhatók: ES2TERUOM CKAN TOURS. CATHEOkAUS TOURS. A TICKET KXHÖSS KALÓZAI ABAN VALAMINT A HELYSZÍNEN Info: 06(33) 502 001, web: esztergomprogram.hu, e-mail: pi@arsregia.hu Komolyan kell venni a fenyegetéseket Az új generációs terroristák ellen nincs védelem Folytatás az 1. oldalról Jelenleg Olaszország a legjobban fenyegetett európai célpont. Róma biztonsági kamerákkal, járőröző rendőrökkel és a titkosszolgálati megfigyelések, illetve telefonlehall­gatások gyors kiértékelésével próbál egy lépéssel a terroristák előtt járni. Az EU belügyminiszterei fontolóra vették az Egyesült Államok mintájá­ra egy komoly regisztrációs rend­szer bevezetését. Minden beutazó, nem EU állam­polgárról digitális felvétel készülne és levennék az újlenyomataikat is. Ez azonban csak terv. Jelenleg az érintett államok határőrsége, így Magyaror­szágé sem, nincs sem technikailag, sem személyi állományban felké­szülve egy ilyen mérvű feladatra. Az eredmény amúgyis kétséges. Londonban láthattuk, hogy a terro­risták brit állampolgársággal rendel­keztek, és Angliában születtek. Az új generációs, úgynevezett „clean skin” („tiszta mellényű”) terroristákat ilyen módszerekkel nem lehet ki­szűrni. Ezt tudják a német hatóságok is. A Nagyvárosok, mint Berlin, Frankfurt, Hamburg lakosságának mozlim hányada megközelíti a 10-12 százalékot. Nagyrészük rendelkezik német állampolgársággal, és szaba­don közlekedhetnek az EU-ba, sót az USA-ba is. Ez komoly veszélyt je­lent, mivel a terroristák toborzása ott is intenzíven folyik. Sok német me­cset imámja így búcsúzik a prédiká­ció végén: „halál a hitetlenekre” vagy „halál a keresztényekre”. A veszély ismert. Főleg fiatal, munkanélküli, alacsony iskolai végzettséggel ren­delkező, úgynevezett „megfeneklett” fiatal muzulmánok fogékonyak a ra­dikális tanokra. Az ellenséget, ezt lát­hattuk 2001. szeptember 11-én is, már belül kell keresni. Mohamed Atta és társai hosszú évek óta Ham­burgban éltek. A madridi merény­lők szintén bevándorlók voltak, és kisebb csekkhamisításokkal, lopá­sokkal nem kerültek a rendőrség célkeresztjébe. Ahogy Irakban is látjuk, vannak napok, amikor tucat­jával robbantják fel magukat öngyil­kos merénylők Abu Musaw el- Zarkawi zászlaja alatt. Csak az el­múlt hétvégén 24-en. Ez is arra en­ged következtetni, hogy a terror­szervezetek egy hatalmas fanatikus tömegre támaszkodhatnak, akik bár­mikor készek a mártírhalálra Allah nevében. Félő, hogy a terroristák akár jól koordinálva Európa több városában is lecsaphatnak, nem kí­mélve olyan nemzeteket sem, akik, hacsak kis mértékben is, de támo­gatják az USA politikáját Irakban és Afganisztánban, olvasható Georg Spöttle elemzésében. A szintén biztonságpolitikai szak­értő Nógrádi Zsolt lapunknak adott interjújában leszögezte: az a szerve­zet, amely most egyhónapos határ­időt szabott Európa országainak csa­pataik Irakból történő kivonására, nem az al-Kaida. Jelenleg a titkos- szolgálatok vizsgálják a nevezett szervezetet, és úgy vélik: laza kap­csolatban van az al-Kaidával, hason­lóan a többi terrorszervezethez. Mel lesleg az al-Kaida eredeti vezetésé nek hetven százaléka vagy halót vagy börtönben van, vagyis újabba léptek a helyükre. A fenyegetés ko molyságára vonatkozó kérdésr Nógrádi Zsolt azt válaszolta: a Ion doni merénylet után minden fényé getést komolyan kell venni, de az Eu rópát terrortámadással fenyegeti szervezet elsősorban azokat az orszá gokat nevezte meg, amelyeknek szó ros kapcsolata van az Amerikai Egye sült Államokkal és az ország iraki ak ciójával. A listán ezek szerint Nagy Britannia, Olaszország, Dánia, Len­gyelország és Hollandia van rajta Magyarország nincs. De, mini mondta, komolyan kell venni a fe­nyegetést. Ennek jegyében Európá­ban elkezdődött a vízumpolitika egy­ségesítése, amelyre ^ támadás előtt nem volt példa, és megjelenik majd az új útlevél és személyi-igazolvány, valamint szeptemberben magyar­brit terrorelhárító gyakorlatot ren­deznek. Fő problémaként, veszély- forrásként említette Nógrádi Zsolt, hogy lehetetlen a konténerek ellenőr­zése, átvilágítása, de szeptemberben megkezdődik a konténerforgalom új­szerű ellenőrzése is.- Bármi történik, a terror Európá­ban marad, és egy olyan asszimterkius háború ideje következik, amikor az egyes országok tudni fogják: lecsap­nak majd .rájuk, azt viszont nem, hogy az honnan jön,'és kire tudnak vissza­csapni - mondta a szakember. • Összeállította: Gál Pályázati felhívás 348/2005. (V 30.) esztergomi öh. melléklete Esztergom Város önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki idegenforgalmi fej­lesztési célok megvalósításának pénzügyi támogatására 1./ A támogatás maximális mértéke: 1.000.000,-Ft 1/ A támogatás formája: vissza nem térítendő. 3.1 A pályázók köre: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 34. § (1) bekezdésében meghatározott idegenfor­galmi adó beszedésére kötelezettek. 4./ Pályázati feltételek: pályázni lehet Esztergom közigazgatási területén szálláshelyek létrehozására, meglévő szálláshelyek minőségi javítására, idegenforgalmi célú rendezvények szervezésére, idegenforgalmi marketing tevékenységre. A pályázó az elnyert támogatás 50 %-ával - Esztergom város turisztikai népszerűsítése, a város nevezetessége­inek, turisztikai programjainak ismertetése érdekében - támogatja a Gran Torus Kft. által szervezett WEB ka­mera rendszer üzemeltetését és ennek ellentételezéséül a pályázó programját a Gran Tours Kft. a WEB kame­ra rendszeren keresztül közzéteszi. Egy pályázó egy éven belül egy pályázatot nyújthat be. A pályázónak nem lehet adó- és adók módjára behajtható köztartozása, továbbá egészségbiztosítási és nyug­díjbiztosítási tartozása. A pályázatot hiánytalanul, a Pályázati felhívásban és mellékleteiben meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. Hiánypótlásra a felszólítás átvételét követő öt napon belül van lehetőség. 5/ A pályázat benyújtása: pályázatot a pályázati adatlap (1. sz. melléklet) két pld.-ban történő - Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális Idegenforgalmi és Sport Bizottsága címére (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) „Idegenforgalmi pályázat” jeligével lehet zárt borítékban benyújtani. A pályázati felhívás és mellékletei, valamint benyújtása díjmentes. A pályázat benyújtásának határideje: 2005 augusztus 31. 6.1 A pályázat elbírálása: a pályázat támogatásáról a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság előkészítése alapján a Képviselő-testület dönt a pályázati határidő elteltét követő hónap munkaterv szerinti ülésén. A Képviselő-testületet döntését indokolni köteles. A nyertes pályázókkal a döntést követő 30 napon belül a polgármester köt szerződést (2. sz. melléklet). A szer­ződéskötési határidő elmulasztása jogvesztő. 7/ A támogatás utalása: a támogatás 50 %-a a támogatási szerződés megkötését követő 15 napon belül kerül a pá­lyázó által megjelölt számlára átutalásra. A fennmaradó részre az elszámolást követő 15 napon belül tarthat igényt a pályázó. 8./ A támogatásról történő elszámolás: a pályázati felhívás 3. sz. melléklete szerinti Elszámolási lapon történik a támogatás elszámolása, annak pontos és hiánytalan kitöltésével a megvalósulást követő 15 napon belül. A pályázati felhívás mellékletei: 1. sz. melléklet: Pályázati adatlap 2. sz. melléklet: Támogatási szerződés 1 sz. melléklet: Pályázati elszámolási lap A pályázati felhívás és mellékletei a pályázati kiírást követően személyesen Esztergom Város Polgármesteri Hi­vatal Polgármesteri Kabinetjén (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) szerezhető be, vagy elektronikus úton a www.esztergom.hu oldalról letölthető.

Next

/
Thumbnails
Contents