Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-16 / 139. szám

• HÍDLAP • 2005. július 16., szombat Indiai magazin Varga Péter jegyzete Hajó víz kell, keresd a forrást! Ismét szóba került Esztergom ivóvizének ihatósága vagy ihatat- lansága. Vajon ihatjuk, vagy nem ihatjuk? Felsejlik emlékeimben, amikor nagyanyám mesélte, hogy alig várta a hétvégéket, mert Pestről kijönni Esztergomba már csak azért is élmény volt, mert itt „annyira jó volt a víz”. No, ez a legutóbbi időkben egyáltalán nem volt jellemző. Mindig örül a lelkem, ha királyi városunkról szó esik az országos médiák vala­melyikében, annál kevésbé ör­vendeztem, amikor Meggyes Ta­más polgármester urat már-már naponta a Hír TV-ben lehetett látni, amint beszámolt a helyi ivóvízzel kapcsolatosan kialakult anomáliákról. Hogy volt-e felelőse a történet­nek, illetve történt-e felelősségre vonás, nem tudom. Annyit azon­ban tudok, hogy az esztergomi vezetékes „ivóvíz” kisgyermekek és hatvan év fölöttiek számára el­lenjavallott volt. A közbülső kor­osztály minden bizonnyal ellen- állóbb a mérgekkel szemben... Nem tudom, csak arra emlék­szem, hogy Esztergom egykor a „vizek városa is volt”. Csodálatos szigetével, a Kis-Dunával, a tö­rökfürdővel, az ország egyik leg­első fedett uszodájával, a számos környékbeli kúttal még a tisztál­kodni legendásan kedvelő törö­kök körében is nagy tetszésnek örvendett. De ne is szaladjunk ennyire elő­re! A város egy része, amely 1239 óta a Víziváros nevet viselte, ér­seki tulajdonban volt. Innét eredt a Várhegy tövében fakadó és a Kis-Dunába ömlő hévíz. E hőfor­rás máig nem apadt ki, a Veprech toronynak nevezett vízitorony maradványai máig megvannak. Sok és jó vize volt hát Eszter­gomnak és van máig is. Csak nem azt isszuk. Az Önkormányzat Képviselő­testülete tavaly decemberben az országos népszavazással egyidőben és annak részeként helyi népszavazást írt ki abban a kérdésben, egyetértünk-e azzal, hogy egészséges ivóvíz folyjon-e a vezetékből? Ami engem illet - bár a szavazás titkos és a vélemé­nyem szubjektív - egyetértek. A gyerekek, a kisbabát váró édes­anyák és az idősek védelmében elsősorban. Ha áll rendelkezésre olyan vízbázis, ami garantáltan tiszta és megbízható, tehát nem szennyezett, vagy Uram bocsá', nem mérgezett ivóvizet képes szolgáltatni az esztergomiaknak, hát legyen! Mert ha adott a forrás, csak azt kell megtalálni, hogy jó víz legyen! Arany a kantárja... Rózsa Sándor története Ki ne emlékeznék a mai negyve­nes korosztályból a Móricz Zsig- mond regényéből készült híres ka­landfilmre, Rózsa Sándor történeté­re, Oszter Sándor, Horváth Teri és Szirtes Ádám főszereplésével, Szinetár Miklós rendezésében. Em­lékszem, vagy indiánosat játszot­tunk és akkor mindenki Winetou akart lenni, vagy betyárosat és ak­kor természetesen Rózsa Sándor szerepére pályáztunk „bakfitty”. De ki is volt ez az 1813. július 16- án született „betyárkirály”, a Sze­ged környéki puszták ura, a laban­cok réme, akinek alakját már életé­ben legendák lengték körül? Bizonyos értelemben tekinthetjük közönséges gonosztevőnek, más megközelítésben a szegények pártfo­gója és védelmezője. Állítólag már születésekor sem hasonlított az átla­gos csecsemőkhöz, mert éppen vihar tombolt, ezért neki is rabiátus termé­szete lett. Csecsemőnek is olyan erős volt, hogy kirúgta magát a pólyából. Apját korán elveszítette, mert lólo­pásért felakasztották. Mondogatták is róla, hogy „Zsiványnak zsivány a fia”. Mindez nagy hatással volt életé­nek további alakulására. Bojtárként kezdte, de egész fiatalon, 1836-ban börtönbe került tehénlopás miatt. Hiába bizonygatta ártatlanságát, másfél évre és botozásra ítélték. A börtönből megszökött, s innen hos­szú bűnlajstrom terheli. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyá­kat rabolt ki, szarvasmarhákat, lova­kat hajtott el. Mindezért állandó me­nekülésben, üldöztetésben volt része. szedte cimboráit. Postakocsikat, vo­natokat raboltak ki. Végül megint el­fogták. Hosszas vallatás után először halálra, majd életfogytig tartó rab­ságra ítélték. A börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt ha­risnyakötés volt a munkája. Egészsé­ge azonban nagyon megromlott, s 1878 novemberében 65 esztendős ko­rában gümőkórban meghalt. Rózsa Sándor hírhedt társaival, Angyal Bandival, Sobri Jóskával, Vidróczki Mártonnal azon híres be­tyárok közé tartozik, akikről nagyon korán csodálatos mesék, balladák születtek. Rózsa Sándor különösen a szabadságharcban vállalt szerepe mi­att a magyar nép körében nagy meg­becsülésnek örvendett. Az anekdo­tákban ő a hős lovag, a gyengék, a nők védelmezője, az igazságtalanság megtorlója, a kitűnő lovas, a hazafi. Alakját az egész országban ismerték, nem véletlen, hogy Móriczot is meg­ihlette, bár a trilógiának szánt műnek csak az első két kötete készült el, ám azt is érdemes elolvasni. • Pablo Az Alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket. 1848-ban Kossuth Lajostól kapott mentességet levélben, s ISO felfegyverezett lovas­sal szabadcsapatot alakíthatott, és a szerb felkelők ellen sikeres portyázó harcot vívott. Kétségtelen, hogy a pörgekalapos, lobogós, sötétkék ing- be-gatyába, rövid posztódolmányba, fehér szűrbe öltözött betyárcsapat, amelyik kezében drótfonatú, ólom­gomb csapójú karikásostor volt a leg­félelmetesebb fegyver, meghökken­tő, s harcmodora szinte kivédhetet­len volt. Rózsa Sándor és szabadcsa­—----- r és . pata tehát októberben hadba vonult. Erről több korabeli újság is hírt adott. Azonban a csapat nem volt hozzászokva a katonai fegyelemhez, s nem­sokára feloszlott. Tagjai közül némelyek honvédnek álltak, némelyek hazamentek a ta­nyákra. Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnősült. A szabadságharc leverése után természetesen el akarták fogni. Bár sikerült elmenekülnie, azonban megint bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szer­vezkedés irányítója. Elfogatá- sa érdekében szokatlanul ma­gas, 10000 pengő vérdíjat tűz­tek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézrek- eríteni, mígnem 1857-ben ko­mája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való rész­vétele óta nagy népszerűség­nek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett. A büntetést a híres Kufstein várában kezdte letölteni, szi­gorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd There- sienstadtban, később Péter- váradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Sza­badulása után megpróbált becsületesen élni, de az előí­téletek ezt szinte lehetetlenné ■ä tették. így hát megint össze­Illés szekerén Július 20. Illés napja Illés az Ószövetség egyik legna­gyobb prófétája, akiről a Királyok II. könyve így ír: „Egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal. így ment föl Illés forgószélben az égbe.” A Biblia több elbeszélése említi Illés próféta csodás cselekedeteit. Történt ugyanis, hogy Illés és Elizeus éppen el­mentek Gilgalból, Illés pedig így szólt hozzá: „Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld." De ő azt mondta: „Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el." így mind a ketten elmentek. A prófétata­nítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők kerten a Jordán mellett álltak meg. Illés fogta a köntösét, összegön­gyölte és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmen­tek rajta. Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!" Azt mondta neki: „Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha nem, akkor nem kapod meg." S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tü­zes lovakkal, s elválasztotta őket egy­mástól, aztán Illés a forgószéllel föl­ment az égbe. Amikor Elizeus ezt lát­ta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata! S többé nem látta.” A próféta neve a héber Elijjahu név­ből származik, jelentése: Jahve az én Is­tenem. Leghíresebb viselője tehát a próféta volt, akinek közkedveltségét a gyakori keresztnévadás és a nevéből képzett családnevek, mint Illés, Illyés, Illye, Éliás, igazolják. Igaz, hogy ő soha egy sort sem írt le életében, vagy fel­jegyzései nem maradtak ránk, a Jézus korabeli zsidó hagyomány mégis Isten íródeákjának tartotta. Ő vezette azokat a könyveket, amelyekbe Izrael népének jó és rossz cselekedeteit följegyezték. Sokfelé úgy tartották, hogy nyári viharkor Illés tüzes szekere száguld az égbolton, és annak a kereke zörög. Azt is szokták mondani, hogy „ab­roncsolja Illés a hordókat”, „gurítja a hordókat”, „csatáz az Illés”, „hajigá- lódik már Illés”. Illés napja dologtil­tó, termésjósló és gonoszjáró napként is ismert. Aki ilyenkor a mezőn dol­gozik, azt agyoncsapja a villám, ter­mését elveri a jég, kazlait szétcibálja a szél. Az eső lyukas mogyoró- és dió­termést jósol, ha pedig a más fáját akarjuk megrontani, úgy azt hajnal­ban fejszével kell megkopogtatni. Adyt nem véletlenül ihlette meg a próféta alakja. „Az Úr Illésként elvi­szi mind Kiket nagyon sújt és szeret: Tüzes, gyors szíveket ad nekik, Ezek a tüzes szekerek...” Illés napján a dörgés, villámlás és jégesés, mindig azt jelentette, hogy Isten elfordult a néptől. Ilyenkor az emberek levett kalappal, alázatosan a templom elé vonultak s békességet kértek az Úr­tól, megfogadva, hogy ezen a napon soha többé nem dolgoznak. Napja­inkban talán Máté evangéliuma lehet útmutató Illés prófétára vonatkozó­an: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az em­berek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket, így semmi jutalom nem vár rátok men­nyei Atyátoknál. Amikor tehát ala­mizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmu­tatók teszik a zsina­gógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az embe­rek! Bizony mondom nek­tek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizs­nát, hogy ne tudja a bal ke­zed, mit tesz a jobb. így ala­mizsnád titok­ban marad, és Atyád, aki a rej- tekben is lát, megjutalmaz. Amikor imád­koztok, ne te­gyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek sze­me láttára szeretnek imádkozni a zsi­nagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mon­dom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szo­bába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábráza- tot, mint a képmuta­tók, akik komorrá vál­toztatják arcukat, hogy lássák böjtölé­sük! Bizony mondom nektek: megkapták ju­talmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fe­jedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böj­tölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtek­ben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” Úgy legyen! (Amen) • P.REIN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents