Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-16 / 139. szám
2 HÍDLAP • 2005. július 16., szombat ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Levegőminőség-mérő uniós pénzből (H) Napokon belül közzéteszik a levegőminőség-mérő hálózat fejlesztésére vonatkozó közbeszerzési felhívást - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Rakics Róbert elmondta, hogy a mérőműszerek beszerzését 75 százalékban az Európai Unió, 25 százalékban a költségvetés állja, és a fejlesztéseket jövő márciusig kell megvalósítani. Újra bíróság előtt az ápoló (H) Öngyilkosságban való közreműködés miatt állt bíróság elé egy aneszteziológus a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyben korábban már felmentették a vádlottat, ám ezt az ítéletet a Fővárosi Bíróság megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, és új első fokú eljárást rendelt el. A mai tárgyaláson a szakápoló nem kívánt vallomást tenni, de kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A vád szerint az egyik budapesti magánklinikán dolgozó aneszteziológus az egyik magyar-svájci kliensének gyógyszereket és infúziót szerzett, és megtanította azok használatát. A svájci nőt később holtan találták egy fővárosi hotelben. Magyar segélyszállítmány Romániába (H) A Magyar Vöröskereszt segélyszállítmányt állított össze, amelyet a romániai esőzéseket követő súlyos áradások károsultjainak juttat el. A segélyszállítmány vízfertőtlenítő-szere- ket, élelmiszert, ruha- és ágyneműt, takarókat, valamint olyan termékeket tartalmaz, amelyekre ilyenkor nagy szükség van - olvasható a szervezet közleményében. A Magyar Vöröskereszt adománygyűjtő felhívással fordul a magyar lakossághoz és cégekhez, hogy további segítséget nyújthasson. Áremelésre készülnek a fuvarozók (H) A fuvarozó cégek tíz százalékos áremelést terveznek az üzemanyagköltségek növekedése miatt - értesült a Napi Gazdaság. A magyar fuvarozók mostanra elértek tűrőképességük határára - mondta a lapnak Galambos István, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke az utóbbi hetek üzem- anyagár-változásaira reagálva. Két év múlva kész az autópálya (SK) Az előzetes tervek szerint két év múlva, azaz 2007-re készül el a Pozsonyt és Bécset összekötő autópálya. Az osztrák vállalat már belekezdett az utolsó szakasz (Kittse-Parndorf) építésébe. A két várost nemcsak autópálya kötné össze, hanem arról is tárgyalások folynak, hogy 2012-ig egy újabb vasúti vonallal bővítenék a már eddig is meglévőt. Eltemették Komlósy Zsoltot (SK) Négyezer ember vett végső búcsút a múlt héten elhunyt Komlósy Zsolttól, parlamenti képviselőtől a rimaszombati temetőben. A temetésen ott volt a parlament elnöke Pavol Hrusovsky és az MKP összes képviselője. A Magyar Koalíció Pártjának nevében Duray Miklós búcsúzott Komlósy Zsolttól, majd Czifrus István, Rimaszombat polgármestere mondott beszédet. Gazdasági találkozókat tervez a Fidesz Kóka Jánossal és Veres Jánossal is tárgyalna az ellenzéki párt A Fidesz kezdeményezi a gazdasági bizottság összehívását, és Kóka jános gazdasági, valamint Veres János pénzügyminiszter meghallgatását a Budapest Airport Rt. privatizációja ügyében - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Márton Attila. A Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: a bizottsági meghallgatáson a privatizáció mellett szóló komoly szakmai érveket szeretnének hallani a kormány képviselőitől, hiszen ilyet mindeddig nem hallhattak. „Mi konkrét adatokkal, konkrét számokkal tudjuk bizonyítani, hogy teljesen felesleges a Budapest Airportot eladni” - tette hozzá. Márton Attila úgy fogalmazott, hogy a kormány eladási szándéka a Budapest Airport Rt. „elherdálását jelenti pillanatnyi költségvetési szorítás miatt”. A politikus továbbá hozzátette, hogy „a nemzetközi gazdasági szaklapok az évtized egyik legnagyobb kiárusításának nevezik a Budapest Airport Rt. eladását. (...) most már azt is lehet tudni, hogy tíz pályázó van, akik (...) versenybe szállhatnak a társaság 75 százaléka mínusz egy szavazatának megvásárlásáért. Ha ez ekkora üzlet, és a világban is ekkora üzletről beszélnek, akkor miért nem üzlet ez a magyar kormánynak?” - tette fel a kérdést Márton Attila. A légi közlekedési törvény július elsejétől hatályos módosítása teszi lehetővé a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. privatizációját. A módosítás szerint az állam kizárólagos tulajdonába Ferihegy földterülete a rajta lévő felépítményekkel, a légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fény- technikai berendezései és eszközei, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítmények tartoznak. • KONCZE A kormány júniusban határozatban rögzítette azokat a célokat, amelyek teljesülését várja a privatizációtól. Ezek közé tartozik, hogy megtörténjen a Budapest Ferihegyi repülőtér versenyhelyzetének, szolgáltatási színvonalának, növekedési kilátásainak és hatékonyságának javítása a légi közlekedési iparág és az utazóközönség érdekében - közölte korábban László Boglár kormányszóvivő. Kaník botrányszagú londoni útja Ludovít Kaník munkaügyi miniszter magánúton Londonban gyarapítja angol nyelvismereteit. A londoni utazásainak egy részét viszont az adófizető' polgárok pénzéből téríti meg. Az is botrányszagú, hogy míg a munkaügyi miniszter nyelvtanulás címén az elmúlt hónapban aránylag keveset tartózkodott a munkahelyén - kihagyta a két utolsó kormányülést is - közel 72 ezer koronás (450 ezer forint) állami fizetésén nem esett csorba. Martin Danko szerint Ludovít Kaník múlt héten Londonban tartózkodott, ahonnan átrepült Belfastba, hogy részt vegyen az EU minisztereinek tanácskozásán. „A londoni nyelvkurzuson Mikulás Dzurinda miniszterelnök jóváhagyásával vett részt. A nyelvtanfolyamot és a repülőjegy költségeit Kaník saját zsebéből téríti” - állítja a szóvivő. • (zc) Befejezik a szlovák Nemzeti Színház épületét A kormány ülésén Frantisek Tóth, a kulturális miniszter javaslata alapján döntött a Nemzeti Színház (SND) épületének 900 millió korona ráfordítással történő befejezéséről. Az idei költségvetésből 500 millió koronát különített el erre a célra, jövőre pedig az állami költségvetésből 400 millió koronával kap többet a kulturális tárca. Az épület befejezéséhez szükséges 900 millió korona összeg valójában visszakerül az állami költségvetésbe, miután értékesítetették a SND vezér- igazgatóságának épületét, a Pavol Országh Hviezdoslav Színház épületét és a SND-hez tartozó beépítetlen telkeket. A kulturális tárca vezetője az említett ingatlanok eladásából 900 millió korona bevételre, pontosan annyira számít, amennyi szükséges a 20 éve épülőfélben lévő, a rossznyelvek által dinoszaurusznak is nevezett SND befejezéséhez. A SND éves üzemeltetése hozzávetőleg 280 millió koronába fog kerülni. Ebből csak az éves leírás 215 millió, a valós üzemeltetési költséget 70 millió koronára taksálják. SND befejezett épületét előreláthatólag 2006 szeptemberében adják át rendeltetésének. • (zc) Már ötvennégy áldozata van a londoni merényletnek ötvennégyre emelkedett az elhunytak száma, miután meghalt a múlt heti londoni terrortámadás egyik ausztrál sérültje. A támadások helyszínén elvégzett vizsgálat megállapította, hogy ilyen robbanószereket az al-Kaida szokott használni. A július 7-i terrortámadásban megközelítőleg 700 ember sérült meg, a rendőrség főparancsnoka Ian Blair elmondása szerint az áldozatok száma 54-re emelkedett (lásd keretes írásunkat), de ebből még csak 25 főt azonosítottak. Kilenc kórházban fekvő egyénnek továbbra is válságos az állapota. A BBC értesülései szerint a rendőrségi razziák után olyan robbanószerek nyomaira bukkantak, amit elsősorban az al-Kaida használ. Ez az új hír egy kissé elbizonytalanította a rendőröket, mivel a bomba összetevői probléma nélkül beszerezhetők, és a tanult szakértők bármikor gyilkos fegyvert gyárthatnak belőle. A Scotland Yard főparancsnoka, Ian Blair a vizsgálatok során elmondta, hogy az elkövetők csak az al- Kaida „talpasai” voltak, a „nagy halak” kilétét egyelőre homály fedi. A pakisztáni kapcsolat is nyilvánvalónak tűnik, de több ország kapcsolata is reflektorfénybe került. A londoni rendőrség azonban értetlenül ál azelőtt a dolog előtt, hogy vajon az elkövetők miért tartották maguknál a személyes irataikat. • Nb Meghalt egy ausztrál sérült Lexander Downer, ausztrál külügyminiszter bejelentése után - a műit heti londoni merénylet egyik ausztrál sebesültje meghalt - 54-re nőtt az áldozatok száma. A terrortámadás során tíz ausztrál sérültet regisztráltak, közöttük volt Sam Ly, akit egy londoni klinikán ápoltak, de az orvosi ellátás során egyszer sem nyerte vissza eszméletét. A kórházban elhunyt Ly azon az autóbuszon utazott, melyet a Tavistock Square-nál robbantottak fel a merénylők. Átadták az M7-es új szakaszát A Fidesz szerint drágán épül az autópálya Átadták pénteken az Mz-es autópálya Balatonszárszó és Ordacsehi közötti új, 20 kilométeres szakaszát. Manninger Jenő, az Orbán- kormány közlekedési államtitkára szerint jó, hogy a kormány folytatja az Mz-es autópálya felújítását és továbbépítését, de szerinte túl sokba kerül a program. Az új út 20 kilométeres szakasza nem csupán az M7-es autópálya egy darabja, hanem az 5-ös európai közlekedési főfolyosónak is része, ami azt jelenti, hogy az út mentén a gazdaság olyan mértékű fejlődése indulhat be, amely korábban elkerülte a régiót, elkerülte Somogy megyét - hangsúlyozta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Az autópálya a gazdaság fejlesztésének alapvető szükséglete - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: 2006 végétől egy 35 kilométeres szakaszon kívül, Nyíregyháza, Debrecen és az Adria között folyamatos autópálya lesz. A gazdasági miniszter kiemelte, hogy ebben a kormányzati ciklusban 511 kilométer autópálya épül. A 2002 előtti 530 kilométer helyett 2006 végére 1040 kilométernyi gyorsforgalmi út lesz Magyarországon - tette hozzá a 65 milliárd forintból megépült autópálya-szakaszt felavató Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Jó, hogy a jelenlegi kormány folytatja az M7-es autópálya felújítását és továbbépítését, mondta pénteken Balatonszárszón Manninger Jenő, az Orbán-kormány közlekedési államtitkára, aki szerint azonban túl sokba kerül a program. „Ametlett azért nem mehetünk el, hogy a 20 kilométer 65 milliárd forint, ez az autópálya sajnos sokkal drágább, mint ahogy ígérték” - fűzte hozzá a Fidesz országgyűlési képviselője, az M7-es autópálya új szakaszának átadási ünnepségét megelőzően, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. „Sajnos a kifizetése szintén nincs megoldva, több mint ezer milliárd (forint) lesz az államadósság, és a környékbeli utak rendbetételére is gondolni kell” - emelte ki Manninger Jenő, aki ugyanakkor nem vitatta, hogy szükség van autópályákra, ezek építését folytatni kell. Hozzátette, hogy az Orbán-kormány idején az M3-asnál 1,3 milliárd forintért épült egy kilométer autópálya, ez a mostani pedig több mint három milliárd forintba kerül. „Ha azt számoljuk, hogy kicsit nehezebb viszonyok között, és infláció is volt, így is legalább 40 százalékkal drágább ez az autópálya relatíve, mint a korábbi szakaszok” - mondta Manninger Jenő. • Koncz Endre Elégedettek a magyar bíróságokkal Az EU szerint hatékonyan működik a magyar bírói önigazgatás Az EU értékelésében a magyar bíróságokat illetően túlsúlyba kerültek a pozitív elemek - mondta Lomnici Zoltán főbíró pénteken, a bíróságok napja alkalmából Budapesten tartott ünnepségen. A főbíró elmondta: az EU 2003-as országjelentése volt az első, ahol túlsúlyba kerültek a pozitív elemek a bírálatokkal szemben. Az EU megállapította, hogy kiépültek a független bíráskodás alkotmányos és törvényi garanciái, hatékonyan működik a bírói önigazgatás rendszere, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT), összességében pedig csökkent a perek időtartama. A Legfelsőbb Bíróság és az ÓIT elnöke rámutatott, hogy míg a sajtóhírekből úgy tűnhet, minden második ügyben ellentmondó ítéletet hirdetnek a különböző bíróságok, addig a tavalyi statisztika azt mutatja, hogy a több mint 400 ezer peres ügy közül csak mintegy 3200 esetben kerül sor hatályon kívül helyezésre és megismételt eljárásra. Lomnici Zoltán úgy vélte: helyes döntés volt az ítélőtáblák felállítása, az igazságszolgáltatás négyszintűvé tétele. Az ítélőtáblák növekvő ügyterhei jelzik, hogy társadalmi igény van rájuk. Továbbá az új bírói fórumok tehermentesítik á Legfelsőbb Bíróságot, amely így több energiát fordíthat az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítására. • PALOTÁS