Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-21 / 120. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 5 2005. június 21., kedd • HÍDLAP • Bugár szerint Budapest túlzottan passzív Miklosko bocsánatkérését komolyan kellene vennie a magyar kormánynak Folytatás az I. oldalról Ezután következhet minden, s ekkor beszélhetünk a felvidéki magyarok anyagi kárpótlásának lehetőségéről. Bársony András (MSZP), a külügyminisztérium politikai államtitkárának véleménye szerint is várni kell a felvidéki magyarok anyagi kárpótlásával, bár a szlovák keresztény- demokrata politikus személyes bocsánatkérését nagyra tartja.- Miklosko gesztusának értékét nem csökkenti, hogy Szlovákiában felelős politikusok kevesen osztják az ő álláspontját. Sajnos a kárpótlásról még korai beszélni, mert nagyon erős az ellenérzés ezzel kapcsolatban. Az ügy végére politikailag akkor lehetne pontot tenni, ha a két ország vezető politikusai, kormányai vagy parlamentjei meg tudnának állapodni egy olyan közös politikai nyilatkozatban, amelyben mind a két fél a maga részéről elítéli a jogellenes cselekedeteket. Ám erre ma még óvatos célzásokat se nagyon lehet tenni - mondta lapunknak Bársony András, elismerve: Magyarországnak is van tartozása az egykori Csehszlovákiával szemben. Azért is nehéz lépnie Budapestnek ebben a kérdésben, mert a szlovákiai magyar politikusokat (akik már nyolc éve tagjai a koalíciónak) esetleg nehéz helyzetbe hoznánk. Nem azon kellene vitatkozni, hogy mennyire kemény a magyar fellépés, hanem azon, hogy kész-e Magyarország együttműködni a szlovák politikai vezetőkkel - jelentette ki Bársony. Szlovákiában azonban nemcsak a hivatalos bocsánatkérésre nincs egyelőre remény, hanem arra sem, hogy a felvidéki magyarok területi autonómiára tegyenek szert. Ez az MKP követelései között sem szerepel, hiszen ahhoz, hogy a kormánykoalícióba léphessen a párt, erről előre le kellett mondania. Azonban Duray Miklós szerint ez nem azt jelenti, hogy végleg feledésbe merült volna a követelésük. Partrubány Miklós érdeklődésünkre egyébként arra is rámutatott: a Magyarok Világszövetsége mindig is vallotta, hogy a kisebbségi létben nincs jövő autonómia nélkül.- Az MKP-nak és a kisebbségi érdekvédelmi szervezeteknek is azt ajánlanám, hogy még taktikai megfontolásból se hagyják feledésbe merülni az autonómia kérdését - húzta alá Patrubány. Bugár Béla, az MKP elnöke erre mindössze annyit mondott: jobban tenné Patrubány, ha előbb azt mérlegelné, hogy a decemberi népszavazás kikényszerítésével miként rontotta el a kettős állampolgárság ügyét. Bársony szerint a magyar kormánynak nincsenek eszközei, hogy hozzásegítse az autonómiához a magyar kisebbséget. Hiszen, amit a magyar közösség Szlovákiában nem tud elérni a kormánykoalíció részeként, abban Magyarországnak nehéz lenne hatékonyan fellépni.- A mindenkori magyar kormánynak az MKP-val abban kell partnernek lenni, hogy együtt érzékeljék a lehetőségeket. A partnerség számtalan területen jól működik. Az együttműködésnek azonban egy problematikus pontja van, mégpedig a kollektív bűnösség elve, amelyet mindenki igyekszik megkerülni, és eddig még senki nem talált erre megoldást - jegyezte meg Bársony. Bugár Béla másként látja a szerepeket és egyértelműnek tartja Magyarország passzivitását:- Ha csak a Máért összehívását vesszük példaként, mi már régóta szorgalmazzuk, ám még mindig nem biztos, hogy ősszel létrejöhet-e a magyar-magyar találkozó. Ahhoz, hogy az együttműködés létrejöjjön, előbb egyeztetni kellene. Gyurcsány miDuray Miklós, az MKP tiszteletbeli elnöke elmondta: már adódott olyan helyzet, amikor a jelenlegi magyar kormány segítséget nyújthatott volna a felvidéki magyarágnak. Mégpedig akkor, amikor az ENSZ emberjogi bizottságában szavazni kellett volna arról, hogy a Benes-dekrétumok ügyét a kisebbségi albizottságok felvegyék- e napirendjükre. A magyar kormány küldötte azonban ekkor a napirend ellen szavazott. Gyurcsány Ferenc az MKP-nak ezt azzal indokolta, hogy Magyarország számára fontos a jószomszédi viszony megtartása Szlovákiával (és Csehországgal). niszterelnök például váratlanul bejelentette az autonómia-törekvéseink támogatását, anélkül, hogy előzőleg egyeztetett volna az MKP-val. Erre még reagálni sem volt módunk, hiszen azt sem tudtuk, pontosan miről van szó. Ha a budapesti kormány komolyan gondolja az együttműködést, akkor egyeztetni kell, és ha valamiben megegyezünk, akkor azt teljesíteni kell - jelentette ki Bugár. • Czigler Mónika Mit szól a tömeges gyógyszerár-emelkedéshez? A gyógyszeripar napjaink egyik legjövedelmezőbb gazdasági ága, a gyógyszerhasználat szinte „népbetegség”. Július I- jétől 1200 támogatott gyógyszer térítési díja emelkedik. Tolnai Laura (adminisztrátor) Természetesen senki nem örül annak, hogy ha a gyógyszertári ké-, szítmények ára növekedik, hiszen elsősorban azoknak rosszabb az egészségi állapota, azok szorulnak rá jobban a kezelésre, akik szerényebb életkörülmények között élnek, kevés a fizetésük, nyugdíjuk. Pencz Ildikó (ügyintéző) Múlt héten voltam legutóbb gyógyszertárban, ahol elém tettek egy kérdőívet. Ezen többek között arról kellett véleményt mondanom, hogy fixárasak legyenek-e a gyógyszerek. E mellett döntök, hiszen a szabad verseny azt eredményezi, hogy mindenütt eltérő áron adnák a készítményeket. Suhajda Béláné (nyugdíjas) Magyar pénzből fásítják a Tátrát Az MKP közel 3,5 millió koronát utalt át az erdőtulajdonosoknak Folytatás az 1. oldalról Eddig összesen 5,5 millió korona gyűlt össze, ebből a napokban megközelítőleg három és félmilliót osztottunk szét, a támogatás fennmaradt részét pedig a közeljövőben utaljuk - tájékoztatta lapunkat Pokstaller Lívia, az MKP sajtószóvivője. Az állami erdészet Brüsszeltől és Szlovákiától is kap támogatást, a magánerdészeteknek viszont semmilyen forrás nem áll rendelkezésére. A polgári társulás ugyanis az igényeknek csak a felét tudja fedezni. A pályázatban fel kell tüntetni, hogy mekkora erdőterületet érintett, és hány fát kell telepíteni. Pokstaller Lívia elmondta: azt, hogy milyen fákat telepíthetnek az erdőtulajdonosok, törvény írja elő. A facsemeték az adott területről kell, hogy származzanak, hogy a környezeti hatásokkal szemben ellenál- lóak legyenek. Szlovákiában az OTP Bank számlaszámúra (8162848/5200) továbbra is lehet küldeni adományokat. A bank mellesleg a számla megnyitásakor 100 ezer korona alaptőkével járult hozzá a gyűjtéshez. Az MKP továbbra is azt kéri, hogy akik tehetik, anyagilag járuljanak hozzá a Tátra újratelepítéséhez. A Fákat a Tátrába programból finanszírozott első facsemetéket Bugár Béla, az MKP elnöke, Simon Zsolt földművelésügyi miniszter és Miklós László környezetvédelmi miniszter ültették el. A környezetvédelmi miniszter szerint a támogatás azért is szükséges, mert a Tátrának nemcsak helyi jelentősége, hanem bioszferikus értéke is van az egész Föld számára. Ezért fontos, hogy mindent megtegyenek helyreállítása érdekében. • Kép És szöveg: Czigler Internetes szolgáltatás Párkányban-Magyarországról Újfajta internetes szolgáltatást vezettek be hétfőn Párkányban, az Adminisztratív Centrumban. Az : eMagyarországhoz hasonló világ- ! hálós pont kialakítását a magyar állami költségvetésből finanszírozták. A projekt Magyarország Informatikai és Hírközlési Minisztériumának (IHM) támogatásával valósult meg. Az informatikai tárca az eMagyarország program keretében 2530 település 7300 intézményében tervezi e-pont létrehozását. Az IHM a határon túli magyarság információs társadalomba történő bekapcsolódása érdekében tavaly meghirdette „Szülőföldön az információs társadalomba” címet viselő programját. A program fő eleme az eMagyar pontok határon túli magyarlakta településeken kialakítandó hálózata, amelynek célja, hogy a lakosság a közösségi internet-hozzáférési helyeken ingyen vagy kedvezményes áron használhassa az internetet. A programnak köszönhetően 179 eMagyar pont nyitja meg kapuit a határon túli magyarok- lakta településeken. Ezek közül az egyik a párkányi, amely a Jövő 2000 Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően jöhetett létre. • (zc) Eddig is nagyon sokat kellett fizetnem a gyógyszerekért, és bizonyos életkor felett egyre többet. Sajnos én már elhagytam ezt az életkort. Nekem a szívemmel vannak problémák, a férjem cukros és vérnyomásos is egyszerre, a nyugdíjunknak jelentős részét a gyógyszerekre kell költenünk. Németh Ágnes (gyógyszertári szakasszisztens) Ha a régi keresetekhez viszonyítjuk a ré- gi gyógyszerárakat, akkor azok még megfizethetők voltak, de ez az arány az évek során sokat romlott. A magyar lakosság egészségi állapota viszont nem igazán javul. Egy beteges társadalomban, alacsony bérek mellett nagyon szomorú esemény minden gyógyszerdrágulás. Diétás tanácsadás és étlaptervezés intézményeknek szerződéssel, továbbá egyénre szabott diétás tanácsadás és eredményes testsúiycsökkentés magnetoelektro-akupunktúrás készülékkel. Szerdánként -Nyergesújfaluban Csütörtökönként -Esztergomban Bejelentkezés és időpont egyeztetés' HARTMANN GABRIELLA dietetikus 30/377-2409