Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-16 / 117. szám
6 HÍDLAP • 2005..június 16., csütörtök KALEIDOSZKÓP www.istergranum.hu ü D 0 R AZ dl RÉSZLETES MŰSORA 1902. június 16-án született Barbara McClintock amerikai biológus, a genetika történetének egyik legjelentősebb alakja, aki a mozgó genetikai elemek felfedezésért 1983-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Tanulmányait a Cornell Egyetemen végezte, majd 1927-től az egyetem botanika oktatója lett. 1931-től a Kaliforniai Műszaki Főiskola Nemzeti Kutató Tanszékének munkatársa, 1933-34-ben Guggenheim-ösztöndíjas, 1934-től a Cornell Egyetem kutatója, a Missouri Egyetem adjunktusa, 1941-től a washingtoni Carnegie Intézet munkatársa volt. 1953-54-ben a Kaliforniai Műszaki Főiskola vendégprofesszoraként, 1962 és 1969 között a Rockefeller Alapítvány mezőgazdasági tudományos programjának konzultánsaként dolgozott. A Nemzeti Természettudományi Akadémia, az Amerikai Filozófiai Társaság, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, valamint az Amerikai Biológiatudományi Intézet és a Természettudósok Amerikai Szövetségének tagja volt. 1967-ben Genetikai Kimber- díjjal, 1970-ben Nemzeti Tudományos Eremmel tüntették ki. 1978-ban Rosen- stiel-díjat, 1981-ben McArthur életműdíjat kapott. Egy évvel később Albert Lasker-díjjal, 1983-ban pedig Nobel-díj- jal tüntették ki. • sem GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET.. Június 16-án, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 414-563. Dorog - Szent Margit Gyógyszer- tár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191.. Ister-Granum Eurorégiő Régiónkban a délelőtti órákban napos időre számíthatunk, de az egyre erősebben megnövekvő felhőzetből már délelőtt is előfordulhatnak záporok. Délután már országszerte gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható zápor, főként a középső megyéinkben zivatar kialakulása. A Dunántúlon időnként megélénkülő északnyugati, míg keleten déli, délkeleti szél várható. Hajnalban +11, +13 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke +26, +31 fok között alakul, késő este +13, +15 fok lesz. Csütörtök 07:10 KUPAK - kulturális program- ajánlatok (hétfői ism.), rendezvény- ajánlatok; filmajánló; horoszkóp; kiállítás-ajánlatok; tárlat-bemutató; interjú. Műsorvezető.VaPe 08:10 Kupak (hétfői ism.) 10:10 Kupak (hétfői ism.) 11:10 Remus- tra - újra néző. Benne: Együtt határtalanul 14:10 KUPAK (hétfői ism.) 16:10 Remustra (ism.) 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből 19:10 Remustra (ism.) Időjárási helyzetkép a Kárpát-medence térségében: Térségünk időjárását a nyugat felől érkező egyre nedvesebb és labilisabb légtömeg alakítja, ezért bár folytatódik a meleg idő, egyre gyakrabban és egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A következő 24 órában gyenge hidegfront jellegű változásokra számíthatunk. Minden egész órában jelentkezik napi hírösszefoglalónk a Visszapillantó, majd azt követően napi ajánlónk a Messzelátó, miután regionális időjárásjelentést láthatnak. M O Z 1 M t* U s 0 R Bajor Ágost Kultúrmozgó (2500, Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.). Június 16- 19., csütörtök-vasárnap, 19.00: Szezon - pénteken és szombaton ingyenes!, Színes, magyar dráma, 89 p. Rendezte: Török Ferenc, főszereplő: Nagy Ervin, Nagy Zsolt. 2003 nyarán három huszonéves fiatal tengődik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban. Miután egyiküket kirúgják a diszkóból, ahol pultosként dolgozott, a haverokkal nekivágnak az országnak. Elindulnak a Balatonra, hátha ott megtalálják, amit keresnek... Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Paparazzi - amerikai thriller. Rendezte: Paul Abascal. Szereplők: Cole ina, Dániel Baldwin, Tom Hollan- Hauser, Robin Tunney, Dennis Far- der, Kevin Gage, Tom Sizemore DUNAKANYAR RÁDIÓ MŰSORA Hétfőtől Péntekig 6.00-10.00 HANGADÓ - Reggeli információs magazin. 6:30 Regionális hírek 7:15 Horoszkóp - mit ígérnek nekünk a csillagok? 7:25 Állandó rovatok : Hangvillás reggeli - különleges receptekkel, ínyencségekkel. 7:30 Regionális hírek 8:30 Regionális hírek 9:15 Sztárkanyar - amit a sztárokról tudni érdemes, hogy ne maradjunk le semmiről... 9:30 Regionális hírek 9:50 A Hangadó slágere - 1 dal az éterben, az Önök kívánsága szerint! 10.00-11.00 Információk, érdekességek Ezer esztendő - érdekességek, történetek nemzetünk életéről. 10:30 Regionális hírek 11.00- 12.00 Magyaróra, kizárólag magyar slágerekkel 11.00-12.00 Regionális magazin - Forgács Mariann - minden héten szerdán 12:30 Regionális hírek 12.00- 14.00 Kívánságműsor 13.00-14.00 Regionális kívánságműsor 14.00-15.00 Információk, érdekességek 14:40 Regionális sporthírek 15.00-20.00 HÉTKÖZNAP DÉLUTÁN információk, érdekességek, sportinterjúk a régió és az ország eseményeiről. 15:30 Regionális hírek 16:30 Regionális hírek 1700-18.00 Regionális óra (hétfőnként) 17:30 Regionális hírek 18.00-1900 szerda - Atommag-ház - Tudományos Magazin 18.00- 18.30 kedd vagy péntek - Stúdióbeszélgetések a hazai élet jeles képviselőivel 19:30 Mesék gyerekeknek és felnőtteknek - Lilivel 20.00-22.00 kedd - Jazzka- nyar - Zenei műsor Nemes Nagy Péterrel, csütörtök - Blues - Nemes Nagy Péter Zenei műsora, péntek - Partizóna - Kürtös Istvánnal. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen (hidlap@axelero.hu) várjuk. ÁLLÁS A Vámosmikolai Önkormányzat háziorvosi állásra pályázatot hirdet. Az Eszköz Kft. középfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres, bekapcsoló munkakörbe. Jelentkezés levélben a következő címen: ESZKÖZ Kft., 2500 Esztergom, Pf.: 72. Magyarországról és Szlovákiából kőműveseket, építőipari és nehézipari segédmunkásokat, betanított női csomagoló munkásokat keresünk. Tel.: 33/509-670 (8-16 óráig) Szolgáltatás értékesítéséhez sikerorientált munkatársakat keresünk! Magyarországon egyedülálló szolgáltatás! Tel.: 06-30-397-14-41 Közép-haladó angol nyelvvizsgával és számítógépes ismeretekkel rendelkező, 28 éves lány adminisztratív jellegű vagy asszisztensi állást keres, lehetőleg Esztergomban, illetve a város környékén. Telefonszám: 06-20-518-34-69 55 éves férfi oki. gépészmérnök végzettséggel, többéves vezetői tapasztalattal, számítógépes ismerettel sürgősen állást keres. Minden eshetőség érdekel! Érd.:o6-20-9-3i9-438 Jó kommunikációs készséggel rendelkező, intézményi kommunikátor végzettségű 20 éves lány, újságírói ambíciókkal munkát keres Esztergomban vagy környékén. E-mail: garaim@invitel.hu INGATLAN Esztergomban, Szentgyörgymezőn felújításra szoruló kertes, nagy, családi ház eladó. Tel.: +36 (33) 402-421 vagy 316-174 Kemence községben családi ház, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érdeklődni lehet 18 óra után a 27/377-991-es telefonszámon. Esztergom belvárosában 4 szobás, klímás, erkélyes tetőtéri lakás áron alul eladó. Cserelehetőség érdekel. Tel.: 06-20-946-78-20 Esztergom városközpontban az OTP felett távfűtéses, 66 négyzetméteres, 2 szobás, felújított, arkélyes lakás gyönyörű kilátással sürgősen eladó vagy kiadó. Tel.: 0670/274-2301 Esztergomban a Kölcsey Ferenc utcában 120 nm-es tetőtéri lakás eladó áron alul, megbeszélés szerinti fizetéssel. Tel: 06-209467820 Eladó 8 áras, újratelepítésre váró szőlőterület Garamsalión. Ár megegyezés szerint. Jelentkezni a 00421- 915-708 974-es mobilszámon lehet. Téglából készült borospince eladó Ipolyszalkán. Érdeklődni a 00421/ 903/657086-as telefonszámon lehet. Főiskolás lány kiadó szobát keres Esztergomban július-augusztus hónapra. Tel.: 30/553-93-00 Léván a Rybníky lakótelep mellett eladó 2,2 hektáros terület. Ár megegyezés szerint. Mobil: 00421-905- 983 209. Esztergom belvárosában 1 szobás lakást vásárolnák. Érd.: 30/2468-473 JÁRMŰ Suzuki swift 1.3 GC, '99-es, 1300 cm3, 5 ajtós, sötét kék, friss műszaki vizsgával, 64.000 km-rel eladó. (Plüs kárpit, centrál zár, fordulatszám mérő, elektromos állítású fényszóró, színre fújt lökhárító, pót féklámpa, gyári immobiliser) Tel.: 06-30/2468-473 Eladó Fiat Puntó 1997. 07. havi, 1.1- es, vonóhoroggal, indításgátlóval, grafit metál színben. Szép, gyári állapotban. Irányár: 800 eFt Hitelre is! Tel.: +36 (30) 292 8794 Eladó egy Atala Hacker (50cm) ezüstszínű robogó, irányár 190.000 forint. Érd.: 06-20/ 5725430. ELADÓ! VW Golf IV 1.6-os 1998 nov. extrákkal (ABS, légkondi, stb.) sürgősen eladó! Irányár: 1.650 E Ft. Érd.: 06-20-520-57-87 1200-es Zsiguli B+Gáz üzemű 2006.01.hóig műszakival, zöldkártyával kisebb hibákkal eladó. Tet:o63o6oo203i Eladó 4 db, 205/55 Rió-os, megkímélt Michelin nyári gumiabroncs, 5000 Ft/db áron. Érdeklődni a 20/4601-670-es telefonszámon lehet. EGYÉB Vízágy eladó ! Érd. esti órákban: 06702960886 Esküvők és egyéb rendezvények teljeskörű megszervezését és videofilm-felvétel készítését vállaljuk. Mercédesz esküvő- és rendezvény- szervező Tel.: 06-70-337-48-19 e-mail: mercedesz@vodafone.hu web:http://mercedesz.try.hu Zenei alapok és kották készítése elérhető áron! Igény szerint, saját vagy más előadók zenei alapjainak és kottáinak elkészítése bármilyen műfajban. Érdeklődni a 30/5703- 527-es telefonszámon lehet. Az a kedves, nagylelkű olvasó, akinek megvan a Kaláka együttes Kányádi-albuma és/vagy Ray Charles Best of CD-je, kérem jelentkezzen a 06-30-34-68-552-es mobilon, visszahívom! Köszönöm. Lószerszám komplett eladó. Irányár 30E Ft. Tel:o6302i6i957 Eszperantó nyelvvizsgára felkészítést és német nyelv oktatását, korrepetálást vállalok. Gyakorlott nyelvtanár Esztergomban: 0633/ 316717 Smaragdtuják, bukszusok, kecskerá- gók, dísznövények, díszcserjék őstermelői áron! Dorog, Balassa utca 18. Tel.: 06-30-362-08-20 Eladó jó állapotban lévő pianínó. Tel: 484-656 (esti órákban) Kismalacok eladók! Tel: 00421 915 708 974 Régi és újabb könyveket veszek készpénzért vidékről is. Tel.: +36 (30) 951-2694 Németországból olcsó minőségi selyem, dióién, muszlin anyagok dekorációnak és függönynek, fehér és színes. Már métere íoo.-Sk-tól. Tel.:+421-907-741 504 Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes ügyeletes lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Oldalszerkesztők: Nagy Balázs (2.,7. oldal), Váczy H. István (3., 6., 8. oldal), Bukovics Krisztián (4., 5. oldal), Gál Kata (2. oldal) Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Czigler Mónika, Gulya István, Heer Orsolya, Juhász Regina, Kertész Viktor, Muzslay Ágnes, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szalay Almos, Varga Péter, Szabó Hajnal Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@axelero.hu Lapterv: Balage R Szeder Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.