Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-11 / 114. szám
6 HÍDLAP • 2005. június 11., szombat KALEIDOSZKÓP www.istergranum.hu TUDTA? 2003. június 12-én hunyt el Gregory Peck Oscar-díjas amerikai színész. Peck konferansziéként kezdte pályafutását a Broadway-n, később egy rádióadó munkatársaként dolgozott. 1942-ben lépett fel először színpadon, s 1944-ben játszott először filmben: a Mennyország kulcsában és A dicsőség napjaiban. 1958-ban saját produkciós céget alapított. Összesen több mint 50 filmben szerepelt. A Ne bántsátok a feketerigót! című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is megkapta. Életét nem lengték körül a sztárok világában megszokott botrányok, magánélete kifejezetten rendezett volt. Rendszeresen vett részt jótékony célú tevékenységben, különösen kiemelkedő volt a rák elleni küzdelemben végzett munkája. Legismertebb filmjei: Őfelsége kapitánya (1951), A Kilimandzsáró hava (1952). I D Ő j Á R Á S Régiónkban hajnalra erősen felhős, helyenként még borult lesz az égbolt, és kisebb eső, vagy zápor továbbra is előfordulhat. Napközben is az erősen felhős égbolt lesz a jellemző, de néhol rövid időre már előbújhat a nap. Többfelé várható eső, záporeső, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. A nappali fel- melegedés jelentősen erősödik, a hőmérséklet csúcsértéke néhol a 20 fokot is elérheti. Az északnyugati szél eleinte még élénk lesz. Hajnalban +6, +9 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke +16, +20 fok között alakul, késő este +8, +10 fok lesz. Időjárási helyzetkép a Kárpát-medence térségében A tegnapi jelentős csapadékot, és szokatlanul hűvös időjárást okozó ciklon továbbra is térségünk felett örvénylik, de a következő 24 órában jelentősen legyengül. Emiatt bár továbbra is sok lesz felettünk a felhő, már kevesebb lesz a csapadék. A frontérzékenyek kettős fronthatásra számítsanak. Ister-Granum Euro régió Meghívó Szeretettel meghívjuk egykori és jelenlegi véradóinkat, barátainkat 2005. június 11-én 17 órától az Esztergomi Széchenyi téren, a VÉRADÓ VILÁGNAP alkalmából megrendezendő II. ISTER GRANUM VÉRADÓ PARTYRA „A VÉR AJÁNDÉK AZ ÉLETÉRT, KÖSZÖNJÜK’’ GYÓGYSZERTÁR! ÜGYELET Június 11-én és 12-én, szombaton és vasárnap: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414- 563. Június 13-án, hétfőn: Esztergom - Kerschbaummayer Patika (Kossuth L. u. 41.) Telefon: 414-563 Dorog - Szent Margit Gyógyszer- tár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191. MEGRENDELŐSZELVÉNY Név: Kézbesítési cím: .............. Me grendelem 2005............... Választható ajándékok: CD-s rádiómagnó í-től a HÍDLAPOT...........példányban szendvicsütő aláírás: A kitöltött szelvényt a következő címre kérjük beküldeni: Hidlap, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. MOZI Bajor Ágost Kultúrmozgó (2500, Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.). Június 9- 12., csütörtök-vasárnap, 18.30: Millió dolláros bébi - OSCAR-DÍJ 2005!, Színes, feliratos, amerikai dráma, 137 p. Rendezte: Clint Eastwood, főszereplő: H. Swank, M. Freeman. Az idős boksztrénertől elpártolt a szerencse: hiába juttatta el tanítványát a hőn áhított címmérkőzésig, a diadal kapujában a hálátlan bokszoló cserbenhagyja mesterét. A csalódott edző vonakodva ugyan, de végül elvállalja, hogy versenyzőt farag Maggie-ből, a pincérlányból, mester és tanítványa kapcsolata azonban hamarosan váratlan fordulatot vesz. Június 11-12., szombat-vasárnap, 16.00: UNIÓS FILMEK HÉTVÉGÉJE MŰSOR Beszélj a szerelemről!, Színes, feliratos francia dráma, 98 p. Rendezte: Sophie Marceau, főszereplő: Judith Godreche, Neils Arestrup, Anne Le Ny. Több évi házasság után Justine és a nála jóval idősebb Richard válni készülnek. Már nem tudják szeretni egymást, de az együtt töltött esztendők során megerősödött kötődés mégis nagyon fájdalmassá teszi számukra az elszakadást. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Az eltűnt vére - cseh dráma. Rendezte: Milan Cieslar. Szereplők: Vilma Cibulková, Václav Jirácek, Vladimír Dlouhy, Ondrej Vetchy, Igor Bares, Jirí Lábus, Marek Vasút. I AZ % RÉSZLETES MŰSORA ! Szombat 10:00 Híradó plussz (ism.) 14:00 Híradó plussz (ism.) 17:00 Híradó (pénteki ism.), Jobboldali jelölt nyer- j te a vasárnapi időközi választást: Elérhetőség-bizalom-minőség címmel rendezték meg szerdán a 11. Or- j szágos Patikanapot az esztergomi Szent István Patikában; A városi ön- kormányzat pedagógusnapi rendezvényére múlt pénteken délután a Dobó Katalin Gimnáziumban került sor; Műsorvezetők: Zahorecz Angéla és Hámory Áron. 17:25 Hírsport -műsorvezető: Hámory Áron (pénteki ism.). 17:30 Kaié - minden, ami Közérdekű Aktuális Fontos és Érdekes (pénteki ism.). Műsorvezető: Jakab Péter 18:10 KAFÉ EXTRA Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter Műsorvezető: Jakab Péter Műsorvezető: Jakab Péter 18:35 Híradó (ism.) 19:00 Hírsport (ism.) Vasárnap: 10:00 Híradó (pénteki ism.), 10:25 Hírsport (pénteki ism.). 10:30 Kafé (pénteki ism.) 11:05 Kafé extra (pénteki ism.) 11:35 Híradó (ism.) 12:00 Hírsport (ism.) Hétfő: 10:00 Híradó (pénteki ism ), 10:25 Hírsport (pénteki ism ). 10:30 Kafé (pénteki ism.) 11:15 Kafé extra (pénteki ism.) 11:35 Híradó (ism.) 12:00 Hírsport (ism.) 12:15 Híradó plussz (ism.) 15:00 Híradó plussz (ism.) 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből 19:08 Regionális időjárás 19:10 KUPAK - kulturális program- ajánlatok, rendezvény-ajánlatok; filmajánló; horoszkóp; kiállításajánlatok; tárlatbemutató; interjú.. Műsorvezető: VaPe 20:10 KUPAK (ism.) 23:10 KUPAK (ism.) APRÓHIRDETÉSEK A Hidlap június 15-ig ingyen vállalja magánszemélyek apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen (hidlap@axelero.hu) várjuk. Á L L Á S Esztergomban újonnan nyíló pékség szaküzletünkbe szakképzett eladónőket keresünk. Érdeklődni lehet a solymári központunk telefonszámán: 26/360-918. A Vámosmikolai Önkormányzat háziorvosi állásra pályázatot hirdet. Az Eszköz Kft. középfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres, bekapcsoló munkakörbe. Jelentkezés levélben a következő címen: ESZKÖZ Kft., 2500 Esztergom, Pf.: 72. Magyarországról és Szlovákiából kőműveseket, építőipari és nehézipari segédmunkásokat, betanított női csomagoló munkásokat keresünk. Tel.: 33/509-670 (8-16 óráig) Szolgáltatás értékesítéséhez sikerorientált munkatársakat keresünk! Magyarországon egyedülálló szolgáltatás! Tel.: 06-30-397-14-41 Közép-haladó angol nyelvvizsgával és számítógépes ismeretekkel rendelkező, 28 éves lány adminisztratív jellegű vagy asszisztensi állást keres, lehetőleg Esztergomban, illetve a város környékén. Telefonszám: 06-20-518-34-69 55 éves férfi oki. gépészmérnök végzettséggel, többéves vezetői tapasztalattal, számítógépes ismerettel sürgősen állást keres. Minden eshetőség érdekel! Érd.:o6-20-9-3i9-438 Jó kommunikációs készséggel rendelkező, intézményi kommunikátor végzettségű 20 éves lány, újságírói ambíciókkal munkát keres Esztergomban vagy környékén. E-mail: garaim@invitel.hu INGATLAN Kemence községben családi ház, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érdeklődni lehet 18 óra után a 27/377- 991-es telefonszámon. 1200 m2-es telek eladó. Pince, présház, prés, hordók. Tel.: +36 (70) 576 0175 Esztergom belvárosában 4 szobás, klí- más, erkélyes tetőtéri lakás áron alul eladó. Cserelehetőség érdekel. Tel.: 06-20-946-78-20 Esztergom városközpontban az OTP felett távfűtéses, 66 négyzetméteres, 2 szobás, felújított, erkélyes lakás gyönyörű kilátással sürgősen eladó vagy kiadó. Tel.: 0670/274-2301 Esztergomban a Kölcsey Ferenc utcában 120 nm-es tetőtéri lakás eladó áron alul, megbeszélés szerinti fizetéssel. Tel: 06-209467820 Eladó 8 áras, újratelepítésre váró szőlőterület Garamsallón. Ár megegyezés szerint. Jelentkezni a 00421-915-708 974-es mobilszámon lehet. Téglából készült borospince eladó Ipolyszalkán. Érdeklődni a 00421/ 903/657086-as telefonszámon lehet. Főiskolás lány kiadó szobát keres Esztergomban július-augusztus hónapra. Tel.: 30/553-93-00 Léván a Rybníky lakótelep mellett eladó 2,2 hektáros terület. Ár megegyezés szerint. Mobil: 00421-905-983 209. Esztergom belvárosában 1 szobás lakást vásárolnák. Érd.: 30/2468-473 J Á R M Ű Eladó Fiat Puntó 1997. 07. havi, ties, vonóhoroggal, indításgátlóval, grafit metál színben. Szép, gyári állapotban. Irányár: 800 eFt Hitelre is! Tel.: +36 (30) 292 8794 Eladó egy Atala Hacker (50cm) ezüstszínű robogó, irányár 190.000 forint. Érd.: 06-20/ 5725430. ELADÓ! VW Golf IV 1.6-os 1998 nov. extrákkal (ABS, légkondi, stb.) sürgősen eladó! Irányár: 1.650 E Ft. Érd.: 06-20-520-57-87 1200-es Zsiguli B+Gáz üzemű 2006.01.h0ig műszakival, zöldkártyával kisebb hibákkal eladó. Tel:o63o6oo203i Eladó 4 db, 205/55 Ri6-os, megkímélt Michelin nyári gumiabroncs, 5000 Ft/db áron. Érdeklődni a 20/4601-670- es telefonszámon lehet. 25000 kilométert futott, megkímélt kétütemű Trabant Kombi - katalizátor beépítésére érdemes állapotban - jelképes áron eladó. Érdeklődni reggel hat és este nyolc óra között az alábbi telefonszámon lehet: 0630/6525254 EGYÉB Esküvők és egyéb rendezvények teljeskörű megszervezését és videofilm-felvétel készítését vállaljuk. Mercédesz esküvő- és rendezvény- szervező Tel.: 06-70-337-48-19 e-mail: mercedesz@vodafone.hu web:http://mercedesz.try.hu Zenei alapok és kották készítése elérhető áron! Igény szerint, saját vagy más előadók zenei alapjainak és kottáinak elkészítése bármilyen műfajban. Érdeklődni a 30/5703-527-es telefonszámon lehet. Az a kedves, nagylelkű olvasó, akinek megvan a Kaláka együttes Kányádi-albuma és/vagy Ray Charles Best of CD-je, kérem jelentkezzen a 06-30-34-68-552-es mobilon, visszahívom! Köszönöm. Lószerszám komplett eladó. Irányár 30E Ft. Tel:o6302i6i957 Eszperantó nyelvvizsgára felkészítést és német nyelv oktatását, korrepetálást vállalok. Gyakorlott nyelvtanár Esztergomban: 0633/ 316717 Smaragdtuják, bukszusok, kecskerá- gók, dísznövények, díszcserjék őstermelői áron! Dorog, Balassa utca 18. Tel.: 06-30-362-08-20 Eladó jó állapotban lévő pianínó. Tel: 484-656 (esti órákban) Kismalacok eladók! Tel: 00421 915 708 974 Régi és újabb könyveket veszek készpénzért vidékről is. Tel.: +36 (30) 951-2694 Németországból olcsó minőségi selyem, dióién, muszlin anyagok dekorációnak és függönynek, fehér és színes. Már métere íoo.-Sk-tól. Tel.:+421-907- 741 504 ÄHfDI Napi hírújság a régió A P J\ 1 életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes ügyeletes lapszerkesztő: Váczy H. István Oldalszerkesztők: Nagy Balázs (1,7. oldal), Váczy H. István (3., 6., 8. oldal), Bukovics Krisztián (4., 5. oldal), Gál Kata (2. oldal) Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Czigkr Mónika, Gulya István, Heer Orsóivá, Juhász Regina, Kertész Viktor, Muzslay Ágnes, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szalay Almos, Varga Péter, Szabó Hajnal Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@axelcro.hu Lapterv: Balagc H Szeder Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem órzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Komcnského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.