Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-11 / 114. szám
napj írásunk a IV. oldalon Kalendárium Mély fájdalommal vette tudomásul Esztergom és a környék lakossága száz évvel ezelőtt, hogy elhunyt Józseffőherceg. Mielőtt még értesültek volna e hírről az újságírók, számos érdekes történettel ismertették meg a közönséget, és végre pozitív visszhangra talált a 1905. június 13-án hunyt el József főherceg. A halálesetről elsőként az Esztergom és Vidéke adott hírt június 15-i számában. A vezércikkben Bertalan Vince méltatta a főherceg érdemeit. „A magyar tengerpart viruló ölén adta vissza Teremtőjének nemes lelkét a nagy Palatínus fia, Józseffőherceg, ki magyarnak születet, magyaron élt és a nemzet rajongó szeretete által övezve, mintm magyar halt is meg. (...) Oh, királyi vérből származott nemes lélek, mint sajog szivünk a fölött való bánatunkban, hogy köztünk járó hatalmas alakod kiragadtatván elő magyarjaid közül, eltávoztál rendőrkapitány egyik intézkedése is. örökre. (...) Áldás emlékére, melynek zálogául ravatalára tesszük azt, mit hazája után a legjobban szeretett: a virágot. ” Mielőtt megérkezett volna a gyászhír több érdekes hír is napvilágot látott, így az Esztergom június 11-i számában a rendőrkapitány olyan intézkedéséről, ami meglepő módon pozitív fogadtatásra talált. „Újítás a rendőrségen. Dr. Uray István az uj rendőrkapitány több újítást hozott be a rendőrségnél s ezek között van azon rendelkezése is, hogy a szolgálatban levő rendőrök ezentúl nemzeti szinti karszalagot viselnek. Eddig nem lehetett megkülönböztetni a szolgálatot tevő rendőrt attól, ki privát sétáit végzi s volt olyan idegen, ki helypétrzszedőnek nézte a piacon álldogáló rendőrt. No mert nálunk Magyarországon minden testületnek egyforma uniformisa van. A fináncot katonatisztnek nézik sokszor, a bakát és a postást csendőrnek, a csendőrt tüzérnek, a tüzért hajdúnak, de még azt a tévedést sem zárja ki az egyenruhák és a szolgálaton kívül sapkák egyformasága, hogy a magyar huszárt furvézemek gondolják a járatlanok. Pedig ez olyan sértés a huszárra, mit az sohasem hagy megtorlás nélkül. ” Mára különbözőek az egyes szervek egyenruhái, pusztán a sárga fényvisszaverő mellények okoznak némi kavarodást, hiszen most már nemcsak a rendőrök, hanem bárki megveheti ezeket. Felrobbant egy hajó, pontosabban felrobbantották. Hogy miért, arról az 2005. jumus 11., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 22. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Mondom a magáét Gulya István rovata Esik piszkosul az eső (phű' de esik) Medárd, aki nem szimpla név a naptárban (június 8-án), hanem kifejezetten egy szent, cudar dolgokra képes. Tapasztaljuk újfent. Mint ahogy a drága néphit is tartja, ha ezen a napon esik, negyven napig szakadni fog, és nincs az a Gaál Noémi- vagy Onyuta Judit-mosolv, pláne az Aigner Szilárd nevű sármőz férfiasán fölényes somolya, amelytől az idő megenyhülne. Ilyenkor, amikor a negyedikről kinézve monoton módon koppan a csepp, és nagyjából-egészében az ember az őszre gondol, egyszer csak azt veszi észre, hogy határozottan fázik. Na kérem, ez a szent, neveztetett Medardus, frank származású püspök volt. Későbben a gabonaaratás és a szüreti munka védőszentjének dicső posztjára emeltetett, de egynémely vidéken akkor is a közbenjárását kérték, ha fájt a rusnya fog, és üvöltöttek (vagy csöndesen, ám akutan lüktettek). Szóval jó ember ő, ne legyen kétségünk efelől, példának okáért itt van az életútja. Medardus egy frank (nem francia!) és egy gall-római anya gyermekeként született, valamikor 456 körül a pikárdiai Salency-ben. Harminchárom éves korában szentelték pappá, majd 530-ban püspök lett Veromandumban. A hunok (hehe) és a vandálok pusztítása nyomán székhelyét áttette Noviomagusba (ma: Noyons), és 532-ben egyesítette a tornacumi (tournai) egyházmegyével. Azt tartják, hogy ez a két egyházmegye ötszáz éven át egy közös püspök irányítása alatt maradt. Azt is híresz- telik, hogy ő adta fel az apácafátylat Szent Radegunda frank királynéra - ez bizony nagy dicsőségnek számított a „korabeli szakértők”, nemkülönben a köznép szemében -, és ő honosította meg a rózsaünnepélyeket (nemes egyszerűséggel szép rózsakoszorú járt a környék legpéldásabb viselkedésű hajadonának - bezzeg ma...). 545. június 8-án hunyt el. Mint földi halandónak vajmi kevés köze volt a nyakába zúdított égi esőzuhatagnak, pusztán az éles szemű nép jól megfigyelte - évszázadok, sőt ezredek alatt -, ha ilyenkor megerednek a menny csatornái, akkor könnyen felragyoghat) a bárkakereskedők csillaga. Merthogy, ugye, ha Medárdkor esik, negyven napig nem hagyja abba, amennyiben Medárd napja száraz, akkor ugyanennek az inverze, vagyis negyven napos szárazság várható. Ám félre keserűség és félre bú! Tenni lehet mindez ellen - Oroszországban például sittre vágják a falsul tippelő meteorológusokat, de nem erre gondoltam konkrétan -, hiszen Medárd esővarázsló nap (is). Ezt ugyan a jelen dátum (ma) állása szerint már elmulasztottuk, de szuggerálhatjuk a felhőket és mormolhatunk ezt-azt továbbra is, vagy vajákos indiánnak öltözhetünk (konkrétan hülyének), és topoghatunk a lépcsőház bejárata előtt, miközben torokhangon kántálunk, és a feldíszített partvist rázzuk. Mindennek a jelenségnek (nem az indián-topogásnak stb.) természettudományos okai vannak, vélik a természettudósok. Júniusra ugyanis a szárazföld belső területei már szépen fölmelegednek, a meleg levegő fölszáll, és a helyébe érkeznek a súlyosabb, párás tengeri légtömegek, ezek meghozzák az esőket, zivatarokat. Ezért igazán az a hathatós, ha felhőoszlató rakétákkal rendelkezünk, ám ehhez tartási engedély szükséges (valószínűleg). Az viszont cáfolhatatlan tény, hogy ha Medárdkor megfürdetünk egy kakast, nyomban megnyílik az ég, és ömleni kezd belőle a zápor. Ezen a napon tavakban, folyókban óvatosan kell fürödnünk, mert a vizek királya és minden víziszellem ekkor szedi az áldozatait, így könnyen bajba kerülhetünk. Erre szolgál védelmül mindenféle zárt tér - kocsma - és a mindennemű vizek kerülése. Egyedül a szóda jöhet szóba, de az is csak fröccs gyanánt. (Megjegyzem: nem szabad feladnunk, hiszen végül is nyár volna, vagy mi, és nem eshet minden nap. Vagy igen?) Esztergomi Lapok írt június 11-én. „Körülbelül egy évvel ezelőtt Nyergesújfalu és Csenke puszta között a Dunán elsüllyedt egy komáromi fakereskedő kövei rakott hajója. Kisebb vízállásnál a hajóroncs állandóan forgalmi akadályt okozott s igy a folyammérnöki hivatal már több ízben kisérletet tett annak eltávolítására. F. hó 8-án egy utászosztály érkezett Komáromból Nyergesujfalu- ra és az elsüllyedt hajót 17 kilogram ekra- ziítal felrobbantották. A borzasztó erejű robbanószer, megtette hatását és a hajó roncsai csakhamar a víz felszínén úszkáltak. A robbanás következtében 10 méter magas vizsugarak emelkedtek ki a Dunából és az egész környéken megrázkódott a föld. ” Kész cunami. Az újság ekkori számában egy bosszantó, ám a külső szemlélő számára mulatságos esetről is olvashatunk. „Kellemetlen kalandja volt egy párkányi földbirtokosnak, mely könnyen szerencsétlenséggel végződhetett volna. Az illető földbirtokos kocsin iparkodott Kéménd felé és midőn Kőhidg- yarmat községet elhagyta a nyomába került egy parasztszekér mely sebes hajtással utolérte a kocsiját. Ezentúl a szekér kocsisa minden igyekezetét arra fordította, hogy kocsijának ruaja állandóan a föld- birtokos hintójánakhátsó részét horzsolja, úgy hogy minden percben attól lehetett tartani, hog’ a hintó felborul. A garázda kocsist a kéméndi csendőrség hamarosan el is csípte és csak személyazonosságának megállapítása után bocsájtotta szabadon. A djjcsis azzal. védekezik, hogy részeg voltsEL Micsoda mutatvány volt ilyen állapotban véghezvinni ezt a tettet... • Gál Kata
