Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-11 / 114. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. június 11., szombat • HÍDLAP 3 Kopjafák és trubadúrok Visegrádon Folytatás az 1. oldalról A kht. másik programszervezője, Koncz Áron lapunk kérdésére el­mondta, hogy a jól bevált közmon­dást követik mindenben, miszerint járt utat járatlanért el ne hagyj! A ta­valyi számokról érdeklődve aztán gyorsan alátámasztódik a véleménye; 2004-ben tizenötezer fizetővendégük volt, de a szabadprogramok látoga­tottságát is figyelembe véve legalább negyvenezren tódultak Visegrádra a három nap alatt. Igaz, ami igaz, ilyemit nem sok helyen láthat az em­ber, a pénteki nyitónapon fél tíztől színpompás királyi menet masíroz végig a Fő utcán, a menetben látható lesz a cseh király és fia, a morva her­ceg, bajvívó vitézeivel, a lengyel ki­rály lovagjai élén, a magyarok királya főrangú emberei kíséretében, címe­res fegyverzetben. A menetet hazai és külhoni előkelők és lovagok sokasá­ga kíséri majd, ezt követően pedig igazi kopjatörő lovagi tornának örül­het kicsi és nagy egyaránt. A hadijá­tékokat lovas és gyalogos íjászok nyit­ják meg, akik nyilak záporát zúdítják az ellenségre. A királyi solymászok, a gyönyörű udvarhölgyek, számszer­íjászok, itáliai zászlósok, lovasbemu­tatók és más látványosságok minden évben rengeteg szájtátit vonzanak a középkori városba. Szombaton lovagi hétpróbát is rendeznek, ahol híres magyar sportolók és laikus társaik mérik össze tudásukat úszásban, fu­tásban, íjászatban, falra futásban, bir­kózásban, lándzsavetésben és lovag­lásban, az első helyezett díja pedig stílusosan egy hátasló lesz. Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a Vi­segrádi Erősember Fesztivál is, ahol Toldi Miklós után szabadon lehet petrencésrudat emelgetni, vág)’ tet­szés szerint malomkövet dobálni. Rengeteg ingvenes állandó program tÜ várja az ezen a hétvégén idelátogató­kat, lesz középkori vásár, régi mester­ségek bemutatója a királyi palota előtt a Fő utcán, középkori gyerekját­szóház és kézműves foglalkozások a palota előtti parkban. A palota főbejá­ratával szemben egy XIV-XV századi katonai tábort állítanak fel a szerve­zők, ahol a sátrakban a kor fegyverze­te és viselete is megtekinthető lesz. A táborban ki lehet próbálni a lovaglást, íjászatot, lándzsavetést, vagy akár a csatacsillag dobást is. A parkszínpa­don vásári komédiák, történelmi táncbemutatók, régi zenei koncertek várják egész nap az érdeklődőket. A királyi palotában középkori babakiál­lítás és vásár lesz, a Salamon-torony- nál, a várudvar színpadán régi zenei koncertek, trubadúr verseny, szerel­mi hétpróba és vásári komédiák szó­rakoztatják majd a közönséget. Igazi középkori kavalkád ez, ahol a színek, fegyverek, lovak és a lacikonyha illata megbabonáz mindenkit, és ha nem vigyázunk, még azt hisszük, Mátyás korába csöppentünk. Lakások - üzletek - ipari létesítmények teljes körű VILLanyszerelési munkáit vállaljuk! mobil: 30 950 8582 tel/fax: 33 412 939 e-mail: herbaly@freemail.hu Monteverdi hangverseny Júniusl2-én este hat órakor az esztergomi görög katolikus temp­lomban ad hangversenyt a Mon­teverdi Kórus Hunyadi Zoltán kar­nagy, főiskolai tanár vezényletével. A műsort Tóth Sándor József Atti­la-, Pro Űrbe Esztergom-díjas köl­tő vezeti. Próbapereket indított a Mozgás- korlátozottak Egyesületeinek Orszá­gos Szövetsége olyan közintézmé­nyek ellen, ahol az akadálymentesí­tés elmaradása miatt ért sérelem mozgásában korlátozott személyt. Főleg budapesti intézmények ellen indítottak pereket, de vannak perek előkészületben vidéki orvosi rende­lők, egy felsőfokú tanintézmény és egy falusi önkormányzati hivatal ellen is. A MEOSZ részéről dr. Kelen Már­ta lapunknak elmondta, hogy a köz­épületek akadálymentesítésére a tör­vényben előírt 2005. január elsejei ha­táridőt a kormány 2010-re tolta ki, az Országgyűlés azonban még nem, sza­vazta meg ezt a határidő-módosítást. Beadványukban a fogyatékkal élők az építési hatóságok által előírt akadály- mentesítés végrehajtását kérik, ez sú­lyos mozgássérültek számára nem csak az intézménybe való akadály- mentes bejutását jelenti, hanem az ott történő ügyintézés elérhetőségét, va­lamint a mellékhelyiségek kerekes­székkel való használhatóságát is. Azt pedig a bíróság fogja eldönteni, hogy jogosan emeltek-e kifogást az érintett közintézmény ellen. A Mozgáskorlá­tozottak Komárom-Esztergom me­gyei Egyesületéttől megtudtuk, hogy megyei közintézményt nem érintenek a tervezett perek. A mozgássérültek esélyt keresnek az esélyegyenlőségük megvalósítására, mégis sok olyan in­tézkedés történt a mostani kormány részéről, amely a fogyatékkal élőket hátrányosan érinti. Ezek közül az egyik a középületek akadálymentesí­tése határidejének kitolása, csökken­tették a megváltozott munkaképessé­gűek foglalkoztatásának támogatását, amely miatt több ezer sérült ember veszítette el a munkáját úgy, hogy esé-. lye sincsen új munkahelyre bekerül­ni. Idén csökkentették a fogyatékosok szervezeteinek támogatását is. A len­gyelországi Gnieznóban, Esztergom egyik testvérvárosában természetes, hogy mozgássérültek számára külön WC van, és az épületeken belül is akadálymentesen lehet közlekedni. Egy fogyatékkal élő embernek a mai Magyarországon kevés esélye van arra, hogy munkája legyen, önállóan intézni tudja ügyeit, és kerekesszé­kében ülve tudjon utazni, vagy egy kávézóba betérve megihasson egy kapuccinót úgy, hogy közben ne okozzon gondot a mellékhelyiség használata sem. • Muzslai Ágnes A hiány nő, a politikai hitel csökken Veress János pénzügyminiszter az esztergomi Várhegy Klubban Az esztergomi Várhegy Klub ven­dége volt csütörtökön lapzártánk után Veress János pénzügyminiszter, aki az aktuális gazdasági kérdésekről tartott előadást. A miniszter szerint az or­szág kiegyensúlyozott és jó gazdasági helyzetben van. Erre utalnak azok a számok, amelyek szerint növekszik a szolgáltatások bevétele és a termelés. Mindezek ellenére a várható költség- vetési hiány június végére elérheti az egész évre tervezettet, azonban ez nem jelenthet negatív megítélést és a „hiteltelenségi” válság kialakulását - mondta Veress János. A kormány a költségvetési hiány kezelésére bevé­telnövelő és kiadáscsökkentő intézke­déseket tervez. Bevételnövelő lehet a játékgépekből származó bevételre jú­lius elsejétől bevezetésre kerülő adó és a harmadik országba irányuló áruk utáni áfa-befizetés. Veress János kitért arra is, hogy az adócsökkenéssel járó radikális adóre­formot nem tartja kivitelezhetőnek, és az egy kulcsos adórendszert sem lehet 2(X)6.január elsejétől bevezetni. Az előadást követő hozzászólásokból kitűnt, hogy a pénzügyi tárca az adó­zással kapcsolatban a szakma által alátámasztott javaslatokat nem veszi figyelembe. A színlelt szerződéseket érintő 35 százalékos adótervezet, az ekho bevezetése az egészségügyet is sújthatja, mivel igen sok orvos látja el „vállalkozóként” a járóbeteg-ellátást, és az intézmények sem tudják más módon finanszírozni munkájukat, csak bújtatott módon. Y IÉMETH B‘ : P PAPÍR-ÍRÓSZER ÉS 1 AJÁNDÉKBOLTJA Pénztárgép fiók nélküli P Pénztárgép fiókos P Pénztárgépek al Árazó gépek, különféle méret ESZTERGOM, Arad Tel/fax: 33/401 -673 E-n ►1A-CF176 54 900+ÁFA .1A-196F 59 900+ÁFA [ár részletre is! áraxó szalag ben és színben i vértanúk tere 2/A iail:nemethbt@vnet.hu MEGHÍVÓ! AZ ÁNTSZ Esztergom Városi Intézete szeretettel meg­hívja az egészségüket értéknek tartó lakosságot, csalá­dokat, sportolókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt a 2005. JÚNIUS 12-ÉN, VASÁRNAP MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ Országos gyaloglónapra Vasárnap reggel 8 órától várjuk az érdeklődőket, a túrá­ra jelentkezőket a TESCO ÁRUHÁZ parkolójában felállí­tott „Tesco Egészségsziget,, standoknál, ahol a túra indu­lásáig szakemberek tartanak felvilágosítást az egészség megőrzésének lehetőségeiről. A gyalogtúrára jelentke­zők részt vehetnek tápláltsági felmérésen, testsúly-, test­zsír-, vérnyomás- mérésen. A túrát a TESCO ÁRUHÁZ parkolójából 10 órakor indítjuk. A gyalogtúra végállomásán, a Vaskapuban játékos ve­télkedőket, szellemi totót szervezünk a résztvevőknek. Tegyenek meg ennyit az egészségükért, vegyenek részt az országos megmozduláson! ENEKE nyári programok Június 11. Bécs - Baden Június 17-19. Árvavölgy - Alacsony-Tátra - Zakopane Június 20. Nyugdíjas fórum Június 27. Juniális a szige­ten Július 15. Félévzáró séta­hajókázás Augusztus 15. Szeged, , Ópusztaszer Bővebb információ: a hétfői klubnapokon és naponta a klub irodájá­ban, Bajcsy-Zs. U. 4. I.e. 109, tel.: 313-343 Esélykeresés az esélyegyenlőségre Közintézményeket perel a MEOSZ

Next

/
Thumbnails
Contents