Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-09 / 112. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. június 9., csütörtök • HÍDLAP Nem kell a magyar turista Szlovákiának Az országimázs-kampány a csehekre, a hollandokra és a lengyelekre koncentrál Folytatás az 1. oldalról Egy felmérés szerint az idén szlo­vák szempontból ez a három ország rendelkezik a legnagyobb turista-po­tenciállal, vagyis itt várható leginkább érdeklődés a szlovákiai turisztikai ajánlatok iránt. Természetesen a jövő­ben az országimázst nem csak erre a három országra összpontosítják majd. Úgy tűnik azonban, hogy Pozsony megválogatja, kik azok, akikre turista­ként számot tart: a szóvivő tájékozta­tása szerint ugyanis a szomszédos Ma­gyarországon egyelőre nem terveznek (!) televíziós reklámkampányt. A stra­tégia már csak azért is érdekes, mivel a magyar turisták (köztük nem kevesen bevásárló-turisták) jelentős mérték­ben járulnak hozzá a dél-szlovákiai ré­giók turisztikai bevételeihez, arról nem beszélve, hogy a Tátra máig igen népszerű az idelátogató magyarok kö­rében. (Ez utóbbival kapcsolatban nem mellékes, hogy a magyar nemze-' ti olajtársaság, a Mól Rt. - amely több­ségi tulajdonosa a szlovák társcégnek, a Slovnaftnak - jelentős anyagi támo­gatást gyűjtött össze tankoló autósok közreműködésével a tavalyi viharban elpusztult Tátrai Nemzeti Park meg­mentéséhez. (Az így befolyt pénz túl­nyomó többségét egyébként magyar­országi járművezetők adták össze, Ma­gyarországon - a szerk.!) A GfK közvélemény-kutató ügy­nökség felméréseiből - amelyet főleg Németországban és Hollandiában vé­geztek - korábban kiderült, hogy a megkérdezett potenciális turisták többsége Szlovákiához semmit nem tud társítani. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint éppen itt volt az ide­je annak, hogy elindítsák a nemzet­propagandát. A reformoknak köszön­hetően amúgy is gazdasági fellendülé­sét éli az ország, így most kell kiaknáz­ni a turizmus kínálta lehetőségeket. A felmérésekből egyébként világo­san kimutatható, hogy Szlovákia láto­gatottsága 1993, vagyis a cseh-szlovák szétválás után jelentősen csökkent. Ennek okát a szakértők abban látják, hogy a környező országok sokkal ha­tékonyabb marketinggel rendelkez­nek regionális szinten is. A szakértők szerint Szlovákia vonzóereje főleg ter­mészeti adottságaiban, az élő hagyo­mányokban és a műemlékeiben van. Maros Havrantól megtudtuk, hogy az uniós strukturális alapokból több mint kétmilliárd koronát merí­tenének az infrastruktúra fejlesztésé­re, 700 millió koronát pedig magára az országimázst építő reklámhadjá­ratra kőkénének. • Czigler Mónika Vállalnak-e rpunkát nyáron a diákok? Az utolsó hetet töltik az iskolapadban a 1 tanulók, kezdődik a szünidő. Ez sokak szá­mára nem csupán a pihenés, hanem a pénz ­gyűjtés, a célok megvalósításának ideje. Szlovákia idegenforgalmát az elmúlt években számos bírálat érte. Az illetékesek szemére vetették, hogy nem használja ki kellőképpen az ország természeti adottsá­gait a turizmus céljaira. A gazdasági tárca által közzé­tett adatok viszont arról tanúskodnak, hogy az idei el­ső negyedév eredményei messze túlszárnyalták az el­várásokat. A Tátrát ért természeti katasztrófa ellenére az idegenforgalom bevételei 9,21 milliárd koronára rúg­tak, amely a tavalyi adatokhoz képest 52,4 százalékos növekedést jelent. Emellett a lakosság devizakiadásai elérték az 5,16 milliárd koronát, amely 15,6 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedév hasonló időszaká­ban. Az idegenforgalom negyedéves egyenlege 4,05 milliárd korona, 56,4 százalékkal jobb, mint tavaly ilyenkor. Az összbevételek legnagyobb tétele, összesen 97,1 százaléka az egyéni turizmusnak köszönhető. Szigorúbban ellenőrizett evások Az év második felében jobban odafigyel az egyszerűsített vállalko­zási adót fizetőkre az APEH. Bár eddig sem volt sok gond az evázókkal a szabályozás egy ponton kijátszható. Az eva hatálya alá eső cégek, vállalkozók által kiszámlázott költségeik áfa tartalmát más cégben el tudják számolni. Ezért lesz szük­ség a szigorúbb ellenőrzésre, vagy a szabályozás módosítására. A költ­ségelszámolások megszüntetésére jó megoldás lenne az egységes 21 szá­zalékos adókulcs bevezetése a pénz­ügyminiszter szerint. Szakértők szerint azonban ezzel jelentőse, mintegy tíz százalékkal növekedné­nek meg az evások terhei. Párkányban is elvitték az aprót a becsületkasszából Köszönjük olvasóinknak, hogy egyre népszerűbb lapunk! Miközben egyre többen vásárol­ják a Hídlapot az Esztergomban és Párkányban kihelyezett becsület­kasszákból, újabb két perselyt tör­tek fel ismeretlenek, ezúttal Pár­kányban. A Magyarországon és Szlovákiában egyedülálló becsületkasszás lapárusí­tás ennek ellenére sikeres, fogadtatása túlszárnyalta a legoptimistább elkép­zeléseket is. Egyre többen vásárolják lapunkat, és ami még örömtelibb: egyre nagyobb azoknak a száma, akik hiánytalanul bedobják a pénzt a per­selyekbe. A kasszák feltörését érte­lemszerűen elszigetelt cselekedetnek tartjuk, ami nem csak bennünk, de valamennyi Olvasónkban ellenérzést vált ki. Hogy őszinték legyünk, szá­moltunk ezzel a lehetőséggel, de bí­zunk benne, hogy előbb-utóbb min­denki elfogadja a becsületkassza léte­zését. Továbbra is bizalommal fordu­lunk meglévő és leendő Olvasóink­hoz, és köszönjük, hogy napról napra többen forgatják lapunkat! A további­akban is igyekszünk bőséges infor­mációval szolgálni a régió életéről, éppen ezért kérjük olvasóinkat, hogy észrevételeikkel, elképzeléseikkel, öt­leteikkel vagy éppen kritikáikkal for­duljanak szerkesztőségünkhöz biza­lommal! Kis létszámú, szűkös anyagi helyzetben működő szerkesztősé­günk minden lelkes tagja lehetőségei szerint igyekszik segíteni a további­akban is problémáik megoldásában, kérdéseik megválaszolásában. An­nak érdekében, hogy még egysze­rűbben eljuthasson Önökhöz újsá­gunk, a közeljövőben újabb helyeken találkozhatnak becsületkasszákkal. Ma délutántól már a Mária Valéria híd párkányi hídfőjénél is megvásá­rolhatják lapunkat. • BK Elérhetőségeink: m Postacím: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. Tel/fax.: (036) 33/500-750 & e-mail: hidlap@axelero.hu Pozsonyban tartanak Sólyom Lászlótól A szlovákiai magyar politikusokon kívül kevesen örülnek az új elnöknek Hajós Marion (tanuló) Már a múlt nyáron is pultoztam, idén is ugyanoda megyek vissza. A húgomat is „beszerveztem” ide, bár ő lehet, hogy nyá­ron már nem fog dol­gozni. Most fogom letenni a jogosít­ványt, és azért vállalok nyáron mun­kát, mert egy robogóra gyűjtök. Péch Kálmán (főiskolai hallgató) Nem szoktam diák­munkát vállalni, mert a közvetítő cégek a ke­resetünk túlságosan nagy részét vonják le saját számukra. Ezért inkább egyéb lehető­ségeket szoktam keresni. Idén nyá­ron a jogtanácsos bátyámnak fogok segíteni, fuvarozom őt, telefonokat, papírmunkákat intézek. Arra gyűj­tögetek, hogy a barátaimmal eljus­sak végre Erdélybe. Melich Dóra (főiskolai hallgató) Több éve dolgozom nyaranta. Jelenleg két helyen is, napközben egy szórakgzóhelyen vagyok pultos, az esti műszakot pedig egy nagyáruházban töltöm, mint árufeltöltő. Az iskola nem tet­szik, ahová most járok. Budapesten vagy Pécsett szeretnék tanulni, test­nevelés szakon. A tanulmányaim fe­dezésére van szükségem a pénzre. Galambka Rebeka (tanuló) Két éve tanulok Bu­dapesten, OKJ-s kép­zés keretein belül, idegenforgalmi tech­nikus és idegenveze­tés szakon. Nincsen konkrét cél, amire gyűjtök, de jó, ha van az embernél egy kis megtakarított pénz. Diák­munkásként hat éve hordok ki új­ságokat, két év óta pedig egy helyi multicégnél dolgozom. Folytatás az 1. oldalról Bárdos Gyula, az MKP frakcióve­zetője elmondta: a Magyar Koalíció Pártja a felvidéki magyarság nevében örömmel és kedvezően fogadta Só­lyom László megválasztását. Mint mondta, az új köztársasági elnököt, ismerik és elismerik a Felvidéken. „Sólyom László már az Alkotmány- bíróság elnökeként is bizonyította korrektségét, határozott hozzáállását, mindig az alkotmányt és a nemzet egységét figyelembe véve döntött és nyilatkozott. Erre a hozzáállására lesz szüksége köztársasági elnökként is, a határon kívüli magyarság érde­kében, és a megosztott Magyarország érdekében egyaránt” - mondta a frakcióvezető. Bárdos célozva a Szlo­vák Külpolitikai Társaság nyilatko­zatára, kifejezetten inkorrekt dolog­nak tartja úgy formálni valakiről ne­gatív véleményt, hogy az illető bár­mit bizonyított volna. Bugár Béla, a szlovák parlament al- elnöke is elhatárolódott a szlovák poli­tológusok elhamarkodott elemzésétől. Mint mondta, nem tartja tisztességes­nek, hogy egy határon túli szervezet döntse el, hogy ki lett volna jó elnök­nek, és ki lett volna még jobb a szom­szédos országban. Bugár hozzáfűzte: „nem hiszem, hogy tartani kellene at­tól, hogyha fel is veti a köztársasági el­nök a határon túli magyarok ügyét, az negatív irányt adna a két ország kap­csolatának. Magyarország alkotmánya ugyanis rögzíti: a köztársasági elnök nem feledkezhet el a határon túli ma­gyarokról. Az eddigi államfők, Göncz Árpád és Mádl Ferenc sem feledkez­tek meg sohasem arról, hogy szlováki­ai útjuk során találkozzanak a felvidé­ki magyarsággal, vagy annak képvise­lőivel. Ez ismételten megmagyarázha­tatlan gyökerű félelem, és elképzelni sem tudom, hogy mire alapozza állás­pontját a Szlovák Külpolitikai Társa­ság” - fogalmazott a politikus. Bugár úgy véli, a meglehetősen kor­látozott elnöki jogkör ellenére a min­denkori államfőnek lehetősége van ar­ra, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarok és a magyar kormány kö­zötti viszony javulásához. „Emellett az államfő a két szomszéd ország köz­ti viszony javításában is tevékenyen részt tud venni. Ez az a két dolog, amit elvárunk a jövőben Sólyom Lászlótól” - mondta Bugár Béla. Tóth Gy. László magyarországi politológus úgy látja: az ad rendkí­vüli jelentőséget az elnökválasztás­nak, hogy olyan helyzetben sikerült a jobboldalnak saját elnökjelöltjét megválasztatnia, amikor a baloldal parlamenti fölényben van. „Ez a jobboldal taktikázásának és összefo­gásának, valamint a megfelelő jelölt- állításnak köszönhető. Ugyanakkor a baloldal részéről súlyos következmé­nyekkel járhat Sólyom László meg­választása, amely csak úgy következ­hetett be, hogy a koalíciós pártok kö­zül a kisebbik, az SZDSZ nem szava­zott. Fogalmazhatunk úgy is, hogy cserbenhagyták a baloldal jelöltjét, ugyanakkor nem elhanyagolható az MSZP felelőssége sem, hiszen nem állított közös jelöltet koalíciós part­nerével” - mutatott rá a politológus. Arra a kérdésünkre, hogy a pártok taktikázása mennyire tekinthető egy­fajta erőpróbának a jövő évi parla­menti választások előtt, Tóth Gy. László aláhúzta: vitathatatlanul a 2006-os parlamenti választások fő­próbájává vált a köztársasági elnök- választás. A politológus szerint kül­politikai szempontból nagyobb jelen­tősége nem lesz az elnökválasztás kö­rüli politikai helyezkedéseknek, az vi­szont fontos, hogy nyilvánvalóvá vált a külföld szemében: a kormánykoalí­ción belül komoly ellentétek feszül­nek. Ez óvatosságra intheti a befekte­tőket, mivel előrevetítheti egy esetle­ges kormányválság lehetőségét - no­ha az is tény, hogy kicsi a valószínű­sége a kormánybukáshoz vezető vál­ságnak. „Magyarországon a politikai baloldalt a zsákmányszerzés mozgat­ja. Kétlem, hogy az SZDSZ és az MSZP mögött álló érdekcsoportok hagyják, hogy a két párt politikusai egymásra csapják az ajtót. Ügy vé­lem, hogy ezeket az ellentéteket a színfalak mögött fogják elrendezni. Ennek ellenére arra számítok, hogy a két párt között jelenleg is meglévő je­lentős feszültség megmarad, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy az SZDSZ nagyon megalázta az MSZP- t. Még ha a szocialisták most úgy is tesznek, mintha látszólag átlépnének az ügyön, a háttérben megmaradnak az indulatok, és az MSZP alkalomad­tán törleszteni fog majd koalíciós partnerének” - mondta a politológus. • BUKOVICS Falunap Kóspallagon Június 11-én, szombaton délelőtt 10 órakor, Csizmadia Vilmos polgármes­ter és Szabó Imre országgyűlési képvi­selő ünnepi köszöntője nyitja meg a kóspallagi falunap rendezvény-soroza­tát. A sokszínű program a rendezők ígérete szerint nagyszerű szórakozást nyújt a gyermekeknek, felnőtteknek, a tánc, muzsika és a sport rajongóinak egyaránt. Fellépnek a régió jeles elő­adócsoportjai, kórusok, táncosok, este tábortűz és utcabál várja a fiatalokat. Központban a területfejlesztés Tatabánya. Ma délelőtt kilenc órá­tól ülésezik a Megyeháza tanácster­mében a Komárom-Esztergom Me­gyei Területfejlesztési Tanács. Az ösz- szejövetelen szó lesz a 2005. évi terüle­ti kiegyenlítést szolgáló és a 2005. évi céljellegű decentralizált előirányzatra benyújtott pályázatok elbírálásáról. Ezenkívül a tanács tagjai határoznak a Vis maior támogatási igényekről, és a Vértessomló Kisebbségi Települési Önkormányzat kérelméről is.

Next

/
Thumbnails
Contents