Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-09 / 112. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. június 9., csütörtök • HÍDLAP 3 „Kérdezze meg kormányát az árátrendezésről! ” „Elérhetőség-Bizalom-Minőség” ezzel a szlogennel kezdődött a II. Országos Patika Nap, amelyre tegnap került sor Esztergomban, a Szent István Patikában. 9 órakor Nemeskéry Edvin, a Szent István Patika vezetője, a Komárom-Eszter- gom Megyei Gyógyszerész Kamara elnöke mondott rövid, nem túl optimista beszédet, valamint bemutatta a patika legújabb szerzeményét, egy speciális, többfunkciós mérleget, mely a testsúlyon kívül testzsír- és testtömeg-indexet, magasságot, illetve vérnyomást is mér. A gyógyszerészek több szempontból is kifogásolják a gyógyszertörvény legújabb módosítási javaslatait. Nemeskéry Edvin elmondta, hogy a szakma egyértelműen politikai nyomás alatt áll, a vény nélkül kapható gyógyszerek szabadárassá tétele, az „árátrendezés” pedig bizonytalan következményekkel járhat, és semmiképp sem nevezhető felelős magatartásnak, ha ezek árát ezentúl nem felügyeli semmilyen hivatal. Ezért is hívta fel a figyelmet a szlogen szavaira a kamara elnöke, a patikusokat védekezésre kényszerítik, ezért muszáj hangsúlyozniuk, hogy tisztességesen és becsülettel próbálják végezni munkájukat. A patika nem kereskedelmi, hanem elsősorban egészségügyi intézmény - hangsúlyozta Nemeskéry Edvin. Mivel a legtöbb intézkedés - mint ez a legutóbbi módosítás is - a szakmai szervezetek feje fölött, előzetes megkérdezésük nélkül dől el, a „Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!” szöveg helyett lassan a „Kérdezze meg kormányát az árátrendezésről!” mondat lesz helytálló, mondta ironikusan a patikavezető, valamint szólt arról a törvénymódosításban „elrejtett” kezdeményezésről, miszerint a jövőben a recept nélkül kapható gyógyszerek kiszállításához futárszolgálatot lehetne majd igénybe venni. Ez a szolgáltatás a legnagyobb veszélyt természetesen a kispatikákra nézve jelentené, de veszélyeztetné a gyógyszerbiztonságot is. A Szent István Patika új, mindenki által hozzáférhető multifunkcionális „Corazon” nevű mérlegéről a forgalmazó társaság képviselője, Nagy Attila beszélt, aki kiemelte, hogy a berendezés az egészségügy területén szorgalmazott megelőzéshez nagyban hozzájárul, hiszen a mérésről a gép egy tájékoztató jellegű papírt nyomtat ki a páciensnek, melyen azonnal láthatók az átlagértéktől való eltérések. A készülék egyébként kártyával és 50-100 forintos pénzérmékkel működik. Magyar- országon ebből eddig 45 darab van forgalomban, Csehországban és Szlovákiában ennek többszörösét használják. Nálunk az Országos Egészség- ügyi Pénztár egyelőre nem támogatja a műszer megvételét. A patikában ezt délután négy óráig mindenki ingyen vehette igénybe, egy óráig pedig szintén ingyenesen kolesz- terinszint-mérésre is volt lehetőség az országos rendezvény keretében. • Szabó Számadó a Duna Múzeumban Számadó (25 év tervei) címmel nyílik meg Karácsony Tamás építész kiállítása a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában június 8-án délután öt órakor. A rendhagyó tárlatot Cságoly Ferenc DLA Kossuth- és Ybl-díjas építész, tanszékvezető egyetemi tanár nyitja meg. Véradó Party másodszor Június 11-én, délután öt órától rendezik meg a II. Ister-Granum Véradó Partyt Esztergomban a Széchenyi téren. A megnyitót követően a 100 Folk Celsius együttes zenél, majd a Black Feeling Music Dance előadásában Afrika hangjai következnek. Ezt követően a Párkányi Zeneiskola tanulói lépnek fel, majd a Meínory Band szolgáltatja éjfélig az utcabálhoz a jó hangulatot. Emlékkiállítás Június 12-én, vasárnap délután négy órakor nyílik meg Wrábel Sándor festőművész emlékkiállítása a Keresztény Múzeumban. A tárlatot, amely augusztus 28-ig tekinthető meg, Losonci Miklós művészettörténész nyitja meg. Meghívó Szeretettel meghívjuk egykori és jelenlegi véradóinkat, barátainkat 2005. június 11-én, 17 órától az Esztergomi Széchenyi téren, a VÉRADÓ VILÁGNAP alkalmából megrendezendő II. ISTER GRANUM VÉRADÓ PARTYRA „A VÉR AJÁNDÉK AZ ÉLETÉRT, KÖSZÖNJÜK” A Belvárosi plébánia hírei E heti összeállításunkban nyári táborokról és zarándoklatokról tudhatnak meg többet olvasóink. Június 11-én, 12 órától 18.30-ig szentségimádás lesz a Belvárosi templomban. Rajzverseny hirdetett a plébánia az Eukarisztia történetének áttekintése címmel. A rajzokat A3-as (29x42 cm) méretben lehet leadni, határidő: július 31. A megjelölt témák a következők Isten Báránya (Kiv. 12,46 és Jn 1,36 ill. 19,36), IV Orbán pápa, aki az Úr napját meghirdette (Aquinói Szt. Tamás himnuszai) Tridenti zsinat: a 7 szentség, a szentségimádások kezdete. További információ a plébánián kérhető. Hittantábort szervez a plébánia Badacsonytomajon június 19. és 26. között, tizenégyezer forint a kötelező költség. Zarándoklatok indulnak nyáron Taizébe Pálfai Zoltán atya vezetésével. Indulás június 25-én, szombaton Budapestről, hazaérkezés július 4-én, hétfőn. (Info: paffy@lelkes.hu, vagy pechan@demasz.hu.) A másik zarándoklat július 1-jén, pénteken indul Thorday Attila atyával Budapestről, hazaérkezés július 11-én. Info: 30/530-62-01, vagy 20/823-45-80. Egerszalókon július 20-án Kezdődik az ifjúsági lelkigyakorlat, és 24-én délig tart, témája a krisztusi család lesz. Szeptember 18-28. között zarándoklat indul bibliai helyekre: Egyiptom -Jordánia - Izrael. Félpanzió, 3 csillagos szállodákban 2 ágyas, zuhanyozós szobákban. Utazás a MALEV-val, helyben légkondicionált buszok állnak rendelkezésre. Lelkivezetők: Horváth Zoltán és Michels Antal atyák. Részvételi díj: 830USD és 120 OOOFt-f-reptéri illeték. Jelentkezni a plébánián a részvételi díj forint összegének befizetésével július 31-ig lehet. • VACZY MEGHÍVÓ! AZ ÁNTSZ Esztergom Városi Intézete szeretettel meghívja az egészségüket értéknek tartó lakosságot, családokat, sportolókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt a 2005. JÚNIUS 12-ÉN, VASÁRNAP MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ Országos gyaloglónapra Vasárnap reggel 8 órától várjuk az érdeklődőket, a túrára jelentkezőket a TESCO ÁRUHÁZ parkolójában felállított „Tesco Egészségsziget” standoknál, ahol a túra indulásáig szakemberek tartanak felvilágosítást az egészség megőrzésének lehetőségeiről. A gyalogtúrára jelentkezők részt vehetnek tápláltsági felmérésen, testsúly-, testzsír-, vérnyomás- mérésen. A túrát a TESCO ÁRUHÁZ parkolójából 10 órakor indítjuk. A gyalogtúra végállomásán, a Vaskapuban játékos vetélkedőket, szellemi totót szervezünk a résztvevőknek. Tegyenek meg ennyit az egészségükért, vegyenek részt az országos megmozduláson! Nem csak fejből, szívből játszunk... A Szépülő Városközpont helyi legenda - minden túlzás nélkül. Tizennégy éve léteznek - csak egy évvel fiatalabbak pl. a Republicnál - s bár egyetlen lemezt adtak ki eddig, (hiába, nem tudnak megfelelni a kiadó-mogulok nem túl kifinomult ízlésének), a közönség sze- retete viszont fanatikus.- Jön a meleg, itt a nyári szezon - a rajongók koncertekre járnak, veletek is találkozhat a nagyérdemű...- Valóban, szerencsére az idény beindultával a mi naptárunkban is egyre több az időpont.- Egy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, azóta sok minden történt veletek.- Mi is így érezzük, de kérdés, hogy ez másnak mennyire tűnhet soknak. Komolyodtunk, s talán jobban zenélünk, mint annak előtte. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy télen elkészült egy új lemezre való dalcsokor, s azóta kiadóról kiadóra járunk a demofelvételekkel. Ha nagyon nem sikerül előrelépni az ügyben, akkor kiadjuk saját költségen. Még szerencse, hogy Pataki Lászlónak, a dobosunknak van egy stúdiója. Persze, ez még egy végeredményhez kevés. A másik fontos esemény a zenekar életében egy közelmúltban alakult unplugged formáció, amelynek köszönhetően - ha erre van igény •- akusztikusabb, szelídebb hangszerelésben is bemutathatjuk a saját, de leginkább feldolgozás-számainkat.- Elgondolkodtató, hogy másfél évtizedes létezés után egy Blond Rock Nagydíj kellett ahhoz, hogy lemezszerződést és egymillió forintot nyerve kiadjátok a Hollywood albumot, most pedig szabályosan házalnotok kell a demóval.- Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a kiadókat ma csak és kizárólag pénzügyi szempontok vezérlik. Ha eladható vagy, akkor megvesznek, és eladnak. Mi nem ebbe a kategóriába tartozunk. Nem mondom, élt olyan időket a zenekar, mikor úgy döntöttünk; „mindent bedobunk” és híresek leszünk, de ez már a múlté. Mi így érezzük jól magunkat. Lehet, hogy - miközben az évek előrehaladtával - változunk, egyszer olyan hangon és ízben játszunk majd, ami szimpatikus lesz az üzletembereknek, de tudatosan nem törekszünk erre. >-A Sziget Fesztivál ellenben mindig összejön, pedig az a hír járja, hogy egy Pepsi-fellépés a siker előszobája.- Ez a hír nem igaz. Nekünk ebben is szerencsénk van, a Szigetre már nem kell demókat küldeni, ahol több ezer együttesből választják ki azt a párat, aki lehetőséget kap a bemutatkozásra. Mi már visszajárok vagyunk, a 2003-as Szigetet leszámítva, amikor szervezési problémák miatt lecsúsztunk a színpadról. De tavaly is voltunk és idén is megyünk.- Apropó lemezek, hol lehet beszerezni az első lemezt?- Őszintén? Sehol. Nekem például egyetlen darabom sincs belőle. Még a kiadónak is elfogyott.- A régi slágerek mellett az újakat is hallhatjuk majd a Fesztergomon?- A Fesztergom - más színvonalas fesztiválokhoz hasonlóan - nagyon komolyan veszi a fellépés időtartamát - minden tehát nem fér bele. Szeretünk itt fellépni, hiszen itt tudják igazán, kik vagyunk, és itt ismerik - nem csak fejből, de szívből - a számainkat. Mi pedig a közönséget. • SZALAY ÁLMOS Dióhéjban a Szépülő Városközpontról 1992-ben találkozhatott velük először a nagyérdemű - az alakulást követő országjáró klubfellépések után három évvel csütörtököt mondtak, felbomlottak és csak két év után folytatták a működést. 1997-ben Varga Csaba énekes, szájharmonikás, gitáros és szövegíró, és Rátkai Tamás gitáros újra összeállt, csatlakozva hozzájuk Pataki László dobos és Spisák Attila basszusgitáros. Az így is ütőképes csapat 1998-99-ben megnyerte az Universal kiadó (akkor még Polygram) Blond Rock Nagydíját, ahová nem kevesebb, mint háromszáz zenekar nevezett be. A nyeremény lemezszerződés és kereken egymillió forint volt, melynek közvetlen eredménye a 2000-ben megjelent Hollywood című album. A címadó dalból készült videoklipet anno a Z+ csatorna is játszotta. Reklám, menedzselés és a várt nagy robbanás hiánya nem törte meg a csapatot, továbbra is rendszeresen találkozni velük a hazai klubokban, nyári szabadtéri rendezvényeken. »wir