Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-03 / 108. szám

www.istergranum.hu SPORT 7 2005. június 3., péntek • HÍDLAP • A Vitézek leigázhatják az Elefántokat Óriási presztízscsata és egésznapos program várja a kilátogató szurkolókat RÖGBI Igaz, a bajnoki cím már megvan, de a bajnokság utolsó mérkőzését még le kell játszania az Esztergomi Vitézeknek. A csapat nem is akár­milyen találkozót vív: a honi baj­nokság egyik legkeményebb ellen­felével, az Elefántokkal találkozik. Presztízsmérkőzés lesz a javából, s bár lehetne tét nélkülinek is titu­lálni az összecsapást, egyik csapat sem feltett kézzel lép majd szomba­ton 17 órakor pályára. Mindkét együttes győzelemmel szeretné zár­ni a bajnokságot, s már most kije­lenthető: senki sem fog unatkozni. Ezt a csapat két szakvezetője is csak megerősíteni tudta.- Kemény összecsapás lesz, lé­nyegtelen, hogy a két csapat milyen eredménnyel zárta az utolsó találko­zóját, erre a mérkőzésre mindig tel­jes erőbedobással készülnek a felek - tekintett a jövőbe Szőlősi László, az esztergomiak vezetőedzője. Olyan meccs, mint a labdarúgásban a Fradi-Újpest. Az elmúlt 2-3 évben általában vereséget szenvedtünk tő­lük, ők az esztergomi csapat mumu­sai. Győzni akarunk, egy vereségünk már van a bajnokságban (Bp. Exiles), többször nem szeretnénk kikapni. Szőlősi László hozzátette, hogy ezek az összecsapások mindig presz­tízsmeccsnek számítanak, és ilyenkor általában begörcsölnek a játékosok. Tóth István, az ellenfél szakveze­tője szerint csapata nem a legjobb előjelekkel készül a szombati találko­zóra. Ennek az az oka, hogy az Ele­fántok legutóbb arcpirító vereséget szenvedett az Exilestől.-A múlt héten 54-22-re marad­tunk alul a budapestiekkel szemben, ami egy kicsit meglepő volt még szá­munkra is - nyilatkozott a Hídlap- nak az Elefántok szakvezetője. A ve­reséghez hozzátartozik, hogy tartalé­kosán álltunk fel, mivel sok sérültünk volt, és több játékos a válogatottban szerepelt. Olyanok léptek pályára az Exiles ellen, akik még soha nem sze­repeltek az NB I-ben. A szakvezető elmondta, hogy az Esztergomi Vitézek ellen mindent megtesznek majd a győzelemért, de nem lesz könnyű dolguk.- Sajnos én is lesérültem, így ve­szélybe került a pályára lépésem - mondta Tóth István. Nem fogjuk olcsón adni a bőrünket, szeretnénk tudásunk legjavát adni. Presztízs­csata volt mindig is, szombaton sem lesz máshogy. • Nb Az Elefántok elleni meccs lesz az utolsó bajnoki csata idén Várni kell az új szövetségi kapitányra Az előzetes információkkal ellentétben nem május 27-én, hanem június 8-án választ új szövetségi kapitányt a Magyar Rögbi Szövetség (MRGSZ) elnöksége. Már ha választ...-A legutóbbi elnökségi ülésen nem sikerült dűlőre jutnunk és elképzel­hető, hogy június 8-án sem leszünk okosabbak - nyilatkozott lapunknak Magyarovics Gyula, az MRGSZ atelnöke. Akkor senki sem kapta meg a kellő szavazatot, hogy szövetségi kapitány legyen (Mézes Bálint, Michael Cowan) és ha legközelebb sem tudunk dönteni, akkor olyan embert kell megbízni - ideiglenesen -, aki már állt a nemzeti csapat élén. Magyarovics Gyula reményét fejezte ki, hogy jövő héten szerdán sikerül megtalálni a megfelelő embert a válogatott élére, ha kell, titkos szavazást is eszközölhet az elnökség. Kupán vágták a dorogi csapatot LABDARÚGÁS A Dorog FC labdarúgócsapata nem tudta átlépni a megyei Magyar Kupa döntőjének küszöbét, mivel Komárom otthonában 3-1-es vereséget szenve­dett Ellenben a párkányiak ott lesz­nek a járási Szlovák Kupa fináléjában. Komárom - Dorog FC 3-1 (0-1) A Dorog FC az első félidő játéka alapján rászolgált volna, hogy fináléba kerüljön. A folytatás viszont a megyei első osztály második helyezettje egyenlített, majd további két gólt szer­zett, így bejutott a MK döntőjébe. Párkány - Dubnica 2-0 (1-0) A 22. percig kellett várni a párkányi- ik első találatára, mely Tárnik nevé- íez fűződik. A második játékrészben Fárnik újra gólt lőtt, eldöntve ezzel a győzelem és a továbbjutó sorsát. A márkányiak 3-1-es összesítéssel jutot- ak a döntőbe, ahol a negyedosztályú vlocenokkal találkoznak. „Megfenyegették” a Küllőszaggatók elnökét Jövőre is eljönnek a királyvárosba a kerékpárosok KERÉKPÁR A fenti címet nem kell szó szerint érteni, mert nem történt bűncselek­mény, csak a II. Kínok Kínja nyílt országúti kerékpárverseny 110 kilo­méteres szakasza keményre sike­redett és az indulók így mondtak „köszönetét” Szűcs Györgynek, a Küllőszaggatók Kerékpár SE elnö­kének, a viadal főszervezőjének. Szűcs György, a verseny főszerve­zője meglepődött azon, hogy milyen jól sikerült a II. Kínok Kínja kerék­párverseny, kevesebb indulóval szá­moltak, ennek ellenére a hosszabb tá­von (110 km) 122-en, míg a rövidebb távon (10 km) 27-en álltak rajthoz.- A hosszabb távon többen indul­tak a vártnál és a legmeglepőbb az volt, hogy 16-an feladták a versenyt, ami nem túl jellemző egy amatőr ke­rékpárverseny esetében - nyilatko­zott a Hídlapnak a főszervező. Ez a szám is azt mutatja, hogy jó kis sza­kaszt sikerült kijelölnünk. Szűcs György elmondta, hogy eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott, egy-két viccesebb levéltől eltekintve.- Volt, akit annyira felbosszantott a pálya nehézsége, hogy nem akarta el­mondani a véleményét a verseny után, inkább elektronikus levélben tolmácsolta „jókívánságait” - mondta Szűcs György. Úgy is mondhatnám, hogy viccesen megfenyegettek. Pozi­tív volt a visszajelzés és többen meg­ígérték, hogy jövőre is visszatérnek. A Küllőszaggatók elnöke hozzátette, hogy nagy öröm volt, hogy eljött Esz­tergomba a magyarországi élmezőny sőt Szlovákiából is voltak résztvevők.- A verseny keménységére visszatér­ve, a kerékpárosoknak 38 km/h-ás átlag- sebességgel kellett menniük, ami nagyon megterheli a szervezetet - mondta az elnök. Természetesen a via­dal nem jöhetett volna létre, ha a szpon­zorok nem támogatnak, akiknek ezúttal is szeretnék köszönetét mondani. Szűcs György elmondta, hogy a következő verseny egy teljesítmény­túra lesz június 26-án. Három távon lehet majd indulni (180, 100 és 30 km) és a versenyzők a szlovákiai Muzslán érnek majd célba. • Nb 11. Kínok Kínja eredménylista Férfiak: I. korcsoport: 1. Vicze Gergő 20:02, II. korcsoport: 1. Smuk Roland 14:46, III. korcso­port: 1. Dancsuly Dávid 14:45:09, IV. korcsoport Iszkádi Tamás 3:02:12, V. korcsoport 1. Szórádi Balázs 2:51:08, VI. korcsoport: 1. Specziár Viktor 2:50:23, VII. kor­csoport: 1. Szentirmai Péter 3:02:01, Vili. korcsoport 1. Fábry László 3:16:01, IX. korcsoport 1. Sárfalvi Béla 3:43:34. Nők: I. korcsoport: 1. Bélái Ni­kolett 17:30, II. korcsoport: 1. Benkó Barbara, III. korcsoport: 1. Király Mónika 3:09:06. Duplázott a Győr Élete első hazai bajnoki címét sze­rezte meg a Győr csapata: Görbicz Anitáék magabiztosan győzték le (25- 15 ) hazai pályán az első helyről döntő mérkőzésen a Dunaferrt. A dunaújvá­rosi lányoknak idén nem volt szeren­cséjük a Rába-partiak ellen: a Magyar Kupa döntő elbukását követően a baj­noki címet is elvesztették. Ez egyben azt is jelenti, hogy a dunaújvárosiak idén egyetlen címet sem szereztek. Sáfár kupagyőztes lett Fennállásának 24. győzelmét köny- I velhette el az osztrák kupában az Aus- i tria Wien. A Sáfár Szabolccsal felálló j osztrák gárda a döntőben 3-1-re győzte le városi riválisát, a Rapid Wient. A 71. osztrák kupa döntőjét követően nem csak magyar örömre, hanem magyar bánatra is adódott ok, hiszen Sáfárék riválisának soraiban játszik a korábbi többszörös válogatott Korsós György. Kótai címegyesítésre készül Kótai Mihály az első magyar ököl­vívó, aki világbajnoki címegyesítő mérkőzésen lép pályára szombaton Németországban. A Polish Box Pro­motion információi szerint a korábbi beharangozással ellentétben ugyanis (amely szerint Kótai csak az IBO be­töltetlen övéért bokszol) a magyar sportoló egyben a WBF nagy váltósú­lyú címéért is bokszol az argentin Ra­ul Eduardo Bejarano ellen. Henry nem eladó Felejtsék el Barcelonában a spanyol álmokat, Thierry Henry nem eladó - üzent a katalánoknak David Dein, az Arsenal elnökhelyettese. Az évek óta az ágyúsokat erősítő 28 éves francia támadót folyamatosan környékezik I meg az európai élcsapatok mesés i ajánlataikkal. Thierry Henry hat éve I került Londonba a Juventustól, és az- j óta Európa egyik legjobb csatára lett. ! SP0RTSZ1LÁ NKOK Mondj nemet a rasszizmusra! A FIFA ismét keményen fellép a rasszizmus ellen: a június 15-én kezdő­dő németországi Konfúderációs-kupán a csapatok szerelésén egy „Mondj nemet a rasszizmusra "felirat fog díszelegni. A kezdeményezés - csakúgy, mint az eddi­gi ehhez hasonló megmozdulás - dicsé­rendő, kérdés, hogy ez mennyire segít a i fajgyűlölet visszaszorításában. { Hídlap június 15-ig ingyen vállalja magánszemélyek apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, >eák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen (hidlap@axelero.hu) várjuk. t L L Á S zolgáltatás értékesítéséhez sikerorien- ilt munkatársakat keresünk! Magyaror- rágon egyedülálló szolgáltatás! el.: 06-30-397-14-41 3 éves friss diplomás esztergomi ny oktatói, fordítói, tolmács mun- ít vállal német nyelven, d.: 06-20-210-17-14 N G \ T L A N ztergom belvárosában 4 szobás, klí- ís, erkétyes tetőtéri lakás áron alul tdó. Cserelehetőség érdekel. I.: 06-20-946-78-20 Esztergom városközpontban az OTP fe­lett távfűtéses, 66 négyzetméteres, 2 szobás, felújított, erkélyes lakás gyö­nyörű kilátással sürgősen eladó vagy kiadó. Tel.: 0670/274-2301 Esztergomban a Kölcsey Ferenc utcában 120 nm-es tetőtéri lakás eladó áron alul, megbeszélés szerinti fizetéssel. Tel: 06-209467820 Eladó 8 áras, újratelepítésre váró sző­lőterület Garamsallón. Ár megegyezés szerint, jelentkezni a 00421-915-708 974-es mobilszámon lehet. Léván a Rybníky lakótelep mellett el­adó 2,2 hektáros terület. Ár megegye­zés szerint. Mobil: 00421-905-983 209. Béke téri 4. emeleti 2-szobás lakás eladó. Tel.: 33/412-947 Esztergom belvárosában 1 szobás lakást vásárolnék, vagy bérelnék. Érd.: 30/2468-473 Egyedülálló idős férfi bútorozott albérletet keres. Minden megoldás érdekel. Tel.: +36 (20) 988 0335 JÁRMŰ ELADÓ! 99-es évjáratú Fiat Bravo 1.6 100LE extrákkal (légkondi, el. ablak, stb.) sürgősen eladó. Irányár: 1.200 E Ft. Érd.: 06-30-293-53-48 ELADÓ! VW Golf IV 1.6-os 1998 nov. extrákkal (ABS, légkondi, stb.) sürgő­sen eladó! Irányár: 1.650 E Ft. Érd.: 06-20-520-57-87 1200-es Zsiguli B+Gáz üzemű 2006.01.h0ig műszakival, zöldkártyával kisebb hibákkal eladó. Tel:o63o6oo203i Eladó 4 db, 205/55 R16-OS, megkímélt Michelin nyári gumiabroncs, 5000 Ft/db áron. Érdeklődni a 20/4601-670- es telefonszámon lehet. 25000 kilométert futott, megkímélt két­ütemű Trabant Kombi - katalizátor be­építésére érdemes állapotban - jelké­pes áron eladó. Érdeklődi reggel hat és este nyolc óra között az alábbi telefon­számon lehet: 0630/6525254 EGYÉB Elektromos szőlődaráló eladó újszerű állapotban. Tel:o6302i6i957 Lószerszám komplett eladó. Irányár 30E Ft. Tel:o6302i6i957 Eszperantó nyelvvizsgára felkészítést és német nyelv oktatását, korrepetá­lást vállalok. Gyakorlott nyelvtanár Esztergomban: 0633/ 316717 Eladó jó állapotban lévő pianínó. Tel: 484-656 (esti órákban) Kismalacok eladók! Tel: 00421 915 708 974

Next

/
Thumbnails
Contents