Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-02 / 107. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. június 2., csütörtök • HÍDLAP 5 Ipolyfeszt Letkés. Június 4-én rendezik meg az Ipolyfeszt elnevezésű eseményt. A változatos program között sportversenyeket, táncbemutatókat is láthat az érdeklődő. A nap során több előadás is elhangzik majd, többek között a Greenpeace-ről, a helyi gazdálkodás alternatíváiról és a falusi turizmusról. Az iskola szabadtéri színpadán a Béta Block Blues Band, a Crazy Gránát együttes ad koncertet, valamint fellépnek a Félharmónikusok is. Beszámolók hada Leányvár. Több beszámolót hallgattak meg a község képviselői legutóbbi ülésükön. Az Építésügyi igazgatás, a Vöröskereszt és a térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elmúlt évi tevékenységéről informálódhatott a testület. A beszámolókat elfogadták, továbbá módosították az ifjú házasok lakáshoz jutásának támogatásáról, valamint a szociális igazgatásról szóló rendeletet. Durrdefekt: mégsem lesznek magyar buszok Párkányban? Az önkormányzat végre komoly pályázatot ír ki a tömegközlekedés megoldására Folytatás az I. oldalról Ugyanakkor a városi hivatal abban is bízik, hogy kedvező árajánlat esetén az önkormányzat jóval olcsóbban megúszhatná a tömegközlekedés biztosítását egy külső cég segítségével. Az Irifinitours tulajdonosa, Koós László még nem kapott hivatalos értesítést a párkányi döntésről, de elismerte: várható volt, hogy első körben nem hirdetnek győztest. „Véleményem szerint erre a pályázatra elsősorban csak azért volt szükség, hogy az önkormányzat viszonyítási alapot teremtsen. A pályázati kiírás előtt ugyanis túl kevés volt az idő ahhoz, hogy mindkét fél, a tenderkiíró önkormányzat és a pályázó esztergomi cég megismerhesse a másik álláspontját. A finanszírozási rendszer, az autóbuszok típusának és korának meghatározása, a jegyeladási, -nyomtatási rendszer és több egyéb, egy városi buszközlekedés működtetéséhez alapvetően szükséges technikai szempont meg sem volt előzetesen határozva — emlékeztetett Koós. - Emiatt a benyújtott pályázat sem lehetett teljes, és én lepődtem volna meg a legjobban, ha elfogadják ajánlatunkat” - tette hozzá. Az Infinitours tulajdonosa megerősítette: a továbbiakban is partnerei szeretnének lenni Párkánynak, és az újabb, részletesebb megbeszéléseket követően újra benyújtják jelentkezésüket a pályázat következő, most már talán komoly fordulójában is. • Oravetz, Bukovics Hasznos-e a levegő szeny- nyezettségét mérő hálózat? Farkas Bog rlárka (tanuló) Nem szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, mert újságot nem olvasok, a Híradót nem szeretem. A nagyobb szennyezések híre a szüleimtől, barátaimtól ü mégis eljut hozzám. Egyébként szerintem nagyon jó dolog egy ilyen mérőrendszer, ilyenre szükség van. Kalmár Sándor (vállakozó) A globális problémákra közös nemzetközi megoldásokat kell találni. Pázmándi Imréné (személyzeti titkár) Egyre többen csellengnek a magyar utcákon ✓ Évente több ezer gyerek eltűnését jelentik be a családok Folytatás az 1. oldalról A családsegítő szolgálat felé legtöbbször az iskola gyermekvédelmi felelőse jelzi a problémát, de bejönnek bántalmazott nők és veszélyeztetett gyerekek is. Ok ettől kezdve együttműködnek a gyermekjóléti- és védelmi szolgálattal, a gyámhivatallal, pszichológust biztosítanak, rendszeresen látogatják a családot, illetve a helyzet súlyosságától függően jelentik a rendőrségnek a problémát. A gyermek szökése, állandó elcsavargá- sa sokszor figyelemfelhívás, melyhez hosszú út vezethet. Sajnos odáig is túl hosszú út vezet, míg a bántalmazott édesanya, nő külső segítséget kér. Gyakran az az utolsó csepp a pohárban, amikor a gyereket éri bántalmazás. Visszatartó erő lehet az is, hogy a védelem alá helyezés teljes életmódváltást jelent: más munkahely, környezet, iskola. A családsegíIncze Zsuzsa, a Csellengők műsorvezetője tő szakember elmondta, úgynevezett „távoltartási törvény” megszületése jelenthetne némi segítséget, mivel az sokkal hatékonyabb eszközöket biztosítana a védelemhez. Incze Zsuzsa, a Csellengők című televízióműsor szerkesztő-műsorvezetője arról számolt be lapunknak, hogy az utóbbi tíz évben a naponta utcán lévő gyermekek száma szinte megháromszorozódott, napi 400-ról 1000- 1200-ra emelkedett, melyen belül ugyanez az arány vonatkozik a gyer- mekkorúakra, azaz a 14 év alatti eltűntekre, akik száma 130 körüliről 300- 400-ra nőtt. A szerkesztő hangsúlyozta, hogy vannak ugyan bizonyos „típusesetek”, de mindig előkerülnek a háttérből egyedi, rejtett problémák. Az indulás után a műsor szinte azonnal önfenntartóvá vált, egy-két adást követően ugyanis rengeteg hívást kaptak és kapnak ma is folyamatosan, nézettségük egyre növekszik. „A nyilvánosságnak pedig hatalmas ereje van, ezért az eltűnt személyeket kereső családok bemutatásán túl a műsor több aktuális problémára is kitér, a prostitúcióra való kényszerítéstől a droghasználatig” - mondta Incze Zsuzsa. Az Országos Körözési Nyilvántartó munkatársa, Szőgyényi Zoltán tájékoztatása szerint a jelenleg eltűntként jegyzett 18 év alatti személyek száma 910, ebből 335-en 14 év alatti gyermekek, de ebben természetesen benne vannak az intézetből szököttektől kezdve az elvált szülők egyik fél által ismeretlen helyre vitt gyerekek, valamint az itt tartózkodó külföldi állampolgárságú személyek kiskorú hozzátartozói is. A rendőrség természetesen mérlegel a keresés megkezdése előtt - mondta Szőgyényi Zoltán. - Amennyiben bármilyen erőszakra utaló nyomot találnak, azonnal nagy erőkkel kezdik keresni az eltűntet. Más esetekben 24 órán belül kell hivatalosan elrendelni a nyomozást. • Szabó Hajnal Az a baj ezzel a dologgal, hogy ez csak mérni tudja a problémát, megszüntetni nem. Mit érünk el azzal, hogy tudjuk miben halunk meg, miért fulladozunk, miért köhögünk, mitől van annyi rákbeteg? Akkor lenne igazán hasznos egy ilyen kezdeményezés, ha tartozna hozzá egy normatív szabályrendszer, amit mindenkinek kötelezően be kellene tartani. Belánszky Ivett (laboráns) Az ilyen jelzőrendszerekkel kapcsolatban a farkast kiáltó fiú esete jut eszembe. Ijesztgetni, pánikot kelteni nem jó, de azt sem szabad csinálni, hogy tudatlanságban hagyják az embereket. Összességében véve kellenek ilyen mérő rendszerek, de elengedhetetlen, hogy a törvényi szabályozás is segítse a környezetvédelmet. A benzinárgond csak egy a sok közül A környékbeli fuvarozók az illegálisan tevékenykedő vetély társakra panaszkodnak Továbbra sincs gyógyír a fuvarozók panaszaira, a szakminisztériummal folytatott tárgyalások során eddig nem sikerült megegyezniük a szállítmányozó vállalatokat tömörítő érdekvédelmi szervezeteknek. Az elhúzódó megbeszélések és javaslatmódosítások közben tovább romlik a helyzet, az Esztergom környéki fuvarozók pedig a gázolaj árának emelkedését csak egy problémaként említik a számtalan közül, amelyek egyre inkább ellehetetlenítik működésüket. Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, a fuvarozók a gázolaj jövedéki adójának csökkentését szeretnék elérni elsődlegesen a Gazdasági Minisztériummal folytatott tárgyalások során. Ezen túl természetesen még számtalan olyan kérdés megoldásán dolgoznak az érdekképviseleti szervezetek, melyek halmozottan hátrányos helyzetbe hozzák a szállítmányozó vállalkozásokat. Á legutóbbi tárca-javaslatcsomag május 20-án került napvilágra, ám hiányosságai miatt a FUVOSZ (Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége) és a NiT Hungary (Magán- vállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete) közös közleményt adott ki az egyes javaslatpontok módosítását és pontosítását kérve. Ők június 8-ig szeretnék megkapni a tárca írásos válaszát. Az MKFE (Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete) most június 15-ét jelölte meg határidőnek, és ennek letelte után kilátásba helyezte, hogy minden törvényes tiltakozási formát felhasznál az ágazat helyzetének javítását sürgetve. A három szervezet tegnap indította útjára azt a demonstrációs kamiont, mely két hétig járja az országot a szakma 30 pontos és a tárca 9 pontos javaslatsorával támogató aláírásokat gyűjtve. Két esztergomi magánfuvarozó véleményét kérdeztük arról, szerintük melyek a legégetőbb problémák. A válaszokból kiderült: szinte csak ilyen problémák vannak, lényegében folyamatosan a fennmaradásért küzdenek. Egyikük sem engedheti meg magának, hogy sok járművet használjon, elsősorban környékbeli fuvarokat vállalnak, kis- és közép- vállalkozásoknak, magánszemélyeknek. Egyikük szerint a téli „pangás” után nagy nehézséget okoz januárban egy évre előre egy összegben kifizetni a mintegy 200 ezer forintos működtetési költséget, mivel ilyen arányú bevétellel a cég még nem rendelkezik. A súlyadó mértéke, a műszaki feltételek biztosítása, az autópályadíjak, kötelező biztosítás, üzemanyagárak mind-mind nagy anyagi megterhelést jelentenek. Nem beszélve arról, hogy az általános „fizetésképtelenség” miatt a megrendelések száma is folyamatosan csökken és az árversenyben is helyt kell állniuk. Mindkét vállalkozás felhívta a figyelmet arra, hogy nem ellenőrzik megfelelő mértékben - sőt szinte sehogyan sem - azokat a járműveket, amelyek nem a hivatalos sárga rendszámmal szállítanak, hanem minden külön költség nélkül, mint magánszemély, fehér rendszámmal végeznek fuvarozást. Amennyiben ezeket egy közúti ellenőrzés során meg is állítják, köny- nyen azt a magyarázatot kapják, hogy „csak egy ismerősnek, csak magáncélra, éppen csak a szomszédba” szállít. A másik cég vezetője is éppen ezt nehezményezte legfőképpen, hogy semmiféle előnnyel nem jár úgymond „becsületesnek” lenni, míg ilyen óriási a feketén működő vállalkozások száma. Az üzemanyag magas árára meglepő módon csak rákérdezésre tértek ki, inkább a sokféle, nagy költséget jelentő adónem és az ellenőrizetlenül virágzó fekete- vállalkozások miatt érzik tarthatatlannak helyzetüket. • Szabó Hajnal Trianon árnyékában: a seb beforr, a heg megmarad Folytatás az 1. oldalról Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy Kassán ritkán hallani magyar szót, pedig a város történelme Magyarországhoz kötődik, és jelenleg sincs messze a határtól. Benne és a nyugati szakemberekben is megfogalmazódott a helyzetre egy megoldás, amely szerint a határok megnyílása orvosolhatja ezt a problémát. Az egy évvel ezelőtti uniós csatlakozásnak már most van eredménye, és véleménye szerint tíz év múlva a nemzetiségi kérdés is végleg lekerülhet a napirendről. Szutrely Péter azt tapasztalta, hogy Kassán már most sokkal nyitottabbak az emberek, jövőbe néznek, míg Kárpátalján és Ukrajnában, ahol korábban szintén járt, nagyon zárkózottak az ott élők.- A Kassán tapasztalt szlovák nyomás enyhülni fog, hiszen rájönnek majd, hogy a megközelíthető és használható kultúra a magyar - nyilatkozta a Németországban élő magyar származású orvos lapunknak. Hozzátette: a csatlakozással megnyíltak a lehetőségek, amelyet főleg a fiatalok éreznek és ki fognak használni. A történelmi sebek elkezdtek behegesedni, elindult egy gyógyulási folyamat Szutrely Péter szerint, aki nem csak szakmája miatt élt ezzel a hasonlattal. Úgy gondolja, hogy a heg mindig megmarad, hiszen elfeledni azért nem szabad a régmúltat. • GAl Kata Duplájára bővül a tekecentrum Nem régen adták át Párkányban a csaknem ötmillió korona ráfordításával készült, két tekepályával rendelkező bowlingcentrumot. Alig két hét elteltével úgy döntöttek, hogy az igények kielégítése végett négyre bővíti a tekepályák számát. Az engedélyezési folyamatot már eleve négy pályára tervezték, ezért a mintegy kétmillió korona beruházás nem igényel különösebb előkészítést. Hétköznapokon átlagosan kétórányi, hétvégeken hatórányi kihasználtsággal számolva a beruházás kevesebb, mint három év alatt megtérül. Gyetven Miklós szerint három hét alatt, június 20-ig elkészülhetnek a munkálatokkal. A városi képviselő-testület május 31-én tartott ülésén jóváhagyta a bowlingcent- rum továbbfejlesztését, így a fürdő idei beruházási költségei 84 millió koronára módosulnak. • (zc)