Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-01 / 106. szám
2 HÍDLAP • 2005. június 1., szerda ORSZAG-VILAG www.esztergom.hu Kivonultak a fideszes képviselők (H) Kivonult a Fidesz az Országgyűlés rendészeti bizottságának üléséről, így tiltakozva az ellen, hogy nem szerepelt a napirendi pontban annak a politikusnak az ügye, aki a Bibó-szobor avatáson Gyuresány Ferenc ellen tiltakozott. Ismeretes, hogy a Jobbik Magyarországért mozgalom vezetőjét, Bégány Attilát a rendőrök előállították rendzavarás miatt. Marad a közszolgálati jogviszony 65 év felett (H) A parlament hétfőn módosította a közszolgálati jogviszonyt 65 éves korban megszüntető törvényi rendelkezést, majd tegnap visszamódosította azt. A január l-jével hatályba lépett jogszabályt július 1-jétől alkalmazták volna, de rájöttek, hogyha nem tesznek az ügyben semmit, akkor megközelítőleg tízezer ember munkaviszonya szűnt volna meg. Szili Katalin bízik a pártban (H) Szili Katalin házelnök, az MSZP jelöltje az államfői posztra bízik pártjában és nem lép vissza a jelöléstől. - Nem tehetek semmit, a sorsom pártom kezében van - nyilatkozott az újságíróknak a házelnök. Uniós határőr alelnök lett a magyar parancsnok (H) Varsóban az Európai Határrendészeti Ügynökség alakuló ülésén az igazgatótanács ügyrendjének elfogadására, majd az ügynökség vezetőinek megválasztására került sor. Az Igazgatótanács elnöki posztjára a holland M. A. Beuving vezérőrnagyot, a Holland Királyi Csendőrség parancsnokát választották. Az alelnökre történt voksolásnál Béndek József határőr vezérőrnagyot, a Magyar Határőrség országos parancsnokát nagy fölénnyel szavazták meg. Szlovákia lekörözte Csehországot (SK) Egy cseh gazdasági lap beszámolója alapján Szlovákia több külföldi beruházásra tett szert, mint Csehország. Ilyen eset még sohasem fordult elő, a két ország 1993-as szétválása óta. A csehek azonban megvédték magukat, kijelentették, hogy náluk több a tudásigényes beruházás, míg Szlovákiába inkább az összeszerelő üzemek telepednek le. Nyereségesek a szlovákiai bankok (SK) A Szlovák Nemzeti Bank adatai szerint a 2005. év első négy hónapjában az országban működő bankok több mint ötmilliárd korona nyereségre tettek szert. Az intézmények április végéig közel 300 milliárdért adtak hitelt, a megtakarítások nagysága pedig 680 millió korona körül mozog. Nem hallgattak a felszólításra (SK) A Nyilvánosság a Közszolgálatért társaság arra szólította fel az állampolgárokat, hogy pénteken 20 órától 20.15 óráig ne nézzék a Szlovák Televíziót. A szervezők ezzel akartak tiltakozni a közszolgálatitelevízió-tőrvény ellen. Az STV arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a felszólítás kudarccal végződött. Míg a tiltakozás elején 238 ezren, addig a végén már 336 ezren nézték a közszolgálati televíziót. Ader: dupla családi pótlék, szimpla átverés A Fidesz szerint a módosítások éppen a rászorulókat rövidítik ?neg Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a „Dupla családi pótlékszimpla átverés” címmel megtartott sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, hogy számoljanak újra, mert a családtámogatás pont azoknak nem segít, akik rá lennének szorulva. A frakcióvezető és Fidesz álláspontja az, hogy az új rendszer bevezetésével a nagycsaládosok zsebéből húznának ki pénzt, s ha a kormány bevezeti az intézkedéseket, akkor több százezer család kerülhet gondba Magyarországon. Az ellenzéki párt politikusa nemcsak a levegőbe beszélt, de pontos adatokkal is szolgált az új családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Ha egy egygyermekes család 5100 forint családi pótlékot kap, adókedvezmény nem jár neki, de 5400 forint gyermekvédelmi támogatásra jogosult. Ez a támogatás azonban jövőre - a kormány terveit figyelembe véve - megszűnne. Minél több egy családban a gyermek, annál kevesebb pénzt kaphatGyurcsány Ferenc szerint az új családtámogatási rendszerrel kapcsolatban pozitív visszhangokat kaptak. A miniszterelnök elmondta, hogy a mostani családtámogatási rendszernek van olyan része, mikor kérvényezni kell a támoga- • tást, ha az érintett bizonyos jövedelmi szint alatt van, akkor kap, ha nincs, akkor nem kap. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány ugyanazt a jövedelemcsomagot osztja szét, csak másként és lehet, hogy lesz olyan, aki nem jár jól. nak - mondta el Ader János. A frakcióvezető hozzátette, hogy a tavalyi esztendőben 675 ezer gyerek kapott rendszeresen gyermekvédelmi támogatást, ami a valódi rászorulók számát is hűen tükrözi. • Nagy Megállapodás kisebbségi ügyben Megegyezett egymással a kisebbségi és a választójogi törvény módosításában a kormány és az ellenzék. A megállapodás értelmében az adott kisebbség tagjai nem választhatnak és nem választhatják meg magukat. A politikusok szerint nem kisebbségi és alkotmányos szempontból elfogadható megállapodás született, de arról, hogy tényleg megfelelőek-e, majd a kisebbségi önkormányzati választások első fordulója ad választ. A Fidesz részéről azt a kijelentést tették, hogy itt volt az ideje, hogy a tartalommal megtöltsék a kulturális autonómia intézmény- rendszerét, de a legfontosabb, hogy ezek után a kisebbségek választhatják meg az önkormányzataikat. A módosítások azt is elősegítik, hogy kisebbségi önkormányzatok és azok intézményei külön kerülnek be az országos önkormányzatok költségvetésébe és nem kell pályázatok útján pénzhez jutniuk. • NB Magyarverés: Gyuresány kemény fellépést sürgetett Az Alkotmánybíróságon a felsőoktatási törvény Gyuresány Ferenc miniszterelnök a szabadkai magyarveréssel kapcsolatban arra kérte a helyi hatóságokat, hogy járjanak el nyomatékosabban az ügyben. Gyuresány a külföldi problémák mellett az ál- lamfőválasztásra is kitért, reményét fejezte ki, hogy a parlamentben majd nagy többség szavaz a köz- társasági elnöki jelöltre. A származás miatt nem szabad, hogy a határokon túl élő magyarokat hátrány érje származásuk miatt - mondta Gyuresány Ferenc. A miniszterelnök a szabadkai incidenssel kapcsolatban elmondta, hogy a helyi hatóságoknak keményen fel kell lépniük, hogy ilyen eset ne fordulhasson többet elő. Gyuresány a parlamentben megtartott beszédében kitért a franciaországi, kudarccal végződő népszavazásra is. Nem lehet egyelőre megjósolni, hogy milyen következményei lesznek az EU-alkotmány elutasításának, de sok nem mögött más gondok is húzódnak. Lehet, hogy a franciák így tiltakoznak az EU ellen, vagy esetleg nem értnek egyet a bővítéssel. A francia népszavazáson történtek folytatódhatnak, mivel Hollandiára is voksolás vár, sőt Nagy- Britanniában is még az EU- alkotmány elfogadása előtt állnak. Visszatérve a magyar belpolitikai helyzetre, Gyuresány Ferencet nem lepte meg az államfőválasztással kapcsolatban az SZDSZ visszatáncoiá- sa. A miniszterelnök szerint minden pártnak magának kell eldöntenie, hogy miként cselekszik. Mádl Ferenc köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz küldte a felsőoktatási törvényt, hogy azt véleményezze, mivel az több pontban is szemben áll az alkotmánnyal. A köztársasági elnöki hivatal közleményében az áll, hogy a törvény egyes szabályai szemben állnak a tudományos élet szabadságával. Mádl Ferenc szerint a tudományos élet szabadsága olyan intézmények létrehozását követeli meg, melyben az egyén a tudománnyal és kutatással foglalkozó kérdésekben autoDaniet Lipsic igazságügyi miniszter találkozott Pavel Nemeccel, a cseh igazságügyi tárca vezetőjével. A tárgyalás után Lipsic kijelentette, hogy a legközelebbi Koalíciós Tanácson újból előterjeszti a képviselők mentelmi jogának szűkítéséről szóló javaslatát. nóm módon dönthet. A törvényben azok a szabályok is alkotmányellenesek, melyek a kormányt arra hatalmazzák fel, hogy meghatározza a tudományágakat, melyekben doktori képzés folyhat. Mádl szerint ezeket a tudomány művelőinek kell eldönteniük. A törvény nem biztosítja a bírósághoz fordulás jogát a felsőoktatási intézmények számára, így azok bírói jogvédelem nélkül maradnak. Sértő a törvényben az is, hogy a jelenlegi törvény alkalmazhatóságának végső időpontja nincs meghatározva. ügyészség létrehozásáról. Szerinte a korrupció felszámolásához nem elegendőek a hétköznapi módszerek. „A korrupció titkos körülmények között zajlik, ezért felszámolásához is titkos eszközökre van szükség” - tette hozzá. Lipsic szóba hozta a közigazgatásban uralkodó korrupciót is, amelynek felszámolásához szerinte több éves munkára van • HAJDÚ Tízmillió korona a Tátra megújítására Csehország felnéz Szlovákiára Az Ekopolis Alapítvány mellett működő Tátra Alap 13 projektet támogat, összesen 10 millió koronával. A projektek a szélvihar által letarolt Tátra megújítását, a védett területekről folytatott eszmecserét és a Tátrai Nemzeti Park megismertetését tűzték ki maguk elé célul. A Tátra Alap együttműködik a Zólyomi Műszaki Egyetem szakembereivel, a Szlovák Tudományos Akadémia Erdőökológiai Intézetével és a zólyomi Erdészeti Kutatóintézettel. A legtöbb támogatást, azaz egymillió koronát a vichodnai és a vázseci pályázó társaságok kapták, amelyek 200 hektár terület megújítására kértek támogatást. A szóban forgó területeken környezetvédelmi szempontból nem engedélyezték a fakitermelést, ugyanis egyes rovarfajok kivesztek volna. A támogatásból többek között kiépítenek egy tanulmányi utacskát, amelyet végigjárva az érdeklődők nyomon követhetik az erdő természetes megújulását. A gerlachfalviak 500 ezer koronából ültethetnek új fákat, a nagybobróciak 343 ezer koronát költhetnek a Jalóci-völgy védelmére és a turistaút felújítására. A VLK erdővédelmi társulás 450 ezer koronát kapott arra, hogy bérbe vegye a száraz-völgyi nemzeti természetvédelmi rezervátumot. • RÉVÉSZ Nemee megjegyezte, hogy Csehországban nem készülnek a mentelmi jog szűkítésére, bár a választások előtt mindig újból és újból felmerül a kérdés. A miniszterek beszéltek a szervezett bűnözés elleni harcban szerzett tapasztalataikról. Lipsic szólt a speciális bíróság és szükség. A cseh igazságügyi miniszter megállapította, hogy Szlovákia a büntetőkódexek elfogadásában előbbre van, mint Csehország, ugyanis ők csak 2007 januárjától fogják a gyakorlatban alkalmazni az új büntetőtörvényeket. • Rga Kábítószergondok Pozsonyban Marta Bujnáková, az országos rendőr-főkapitányság szóvivőhe- ! lyettese elmondta, hogy az elmúlt évben Pozsonyban és környékén a legelterjedtebb kábítószer a heroin volt. Nőtt a szintetikus drogok (pervitin és az extazi tabletta) fogyasztása is, sőt a kokain egyre szélesebb réteghez jut el az alacsony ára miatt. | „A pervitin fogyasztása egyrészt az időszakos heroinhiány, másrészt a | könnyű és viszonylag egyszerű ott- j honi előállítás miatt nőtt meg. A po- J zsonyi drogkereskedelemben a legnagyobb szerepük a koszovói albánoknak van, akik kapcsolatban állnak a török forrásokkal, és ’’kitaposott úton,, juttatják el a kábítószert a Balkántól délre és északra elterülő országokba” - tájékoztatott Bujnáková. A fővárosban 2004-ben az elkövetett bűncselekmények 60,43 százaléka kábítószerrel volt kapcsolatos. A rendőrségnek a 762 kábítószerrel összefüggő bűncselekmény közül 538-at sikerült felderíteni. A 680 gyanúsított közül 539 férfi és 87 nő volt, 72 visszaeső, 62 pedig még 18. életévét sem töltötte be. • Ré Vízi vidámpark építésébe kezdett egy szlovák falu Vihnyepeszerény (Vyhne) 170 millió koronás beruházásra készül: az idén júliusban vízi park építésébe fog, amelyet a tervek szerint 2,1 hónap alatt be is fejez. A strukturális alapoktól 140 millió koronás támogatást kaptak, a hiányzó összeget pedig magánbefektetők segítségével akarják pótolni. Milan Filip, a település polgármestere elmondta, a vízi park felépítéséhez szükséges ötszázalékos önerőt a település hitelből fogja fedezni. „Ke- I ressük a befektetőket, de a legideáli- j sabb az lenne, ha egy külföldi befekte- I tőt találnánk” - jegyezte meg a pol- j gármester. Azt is elmondta, hogy a j település termálvízzel rendelkezik, j amely jótékony hatással bír a mozgás- j szervi, idegrendszeri és nőgvógvásza- j ti betegségekre. Szerinte a vízi paradi- j csont sok hazai és külföldi vendéget I fog a faluba vonzani, amely hatására a szolgáltatások fejlődni fognak, ezzel egyetemben nőni fog a foglalkoztatottság is. A vízi parkban három 50 méteres, három 25 méteres úszómedence kap majd helyet, de nem fog hiányozni a négy méter mély búvármedence sem. A gyerekek a csúszdákkal és az 55 méteres tobogánnal ellátott gyermekmedencében élvezhetik a vizet. Az aquaparkban lesz majd fedett medence, szauna, szolárium, pezsgőfürdő, squas- és bowlingpályák, edzőterem és masszázsszalon is. • Ani