Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-28 / 104. szám

II • HÍDLAP • 2005. május 28., szombat _________________________1)1(1 7n apos programtúra Nagyon komoly esélyünk van ezen a héten arra, hogy belekerüljünk valami olyasmibe, amit nyár eleji hangulatnak nevezünk. A fesztiválok, szabadtéri rendezvények szezonnyitója már meg is kezdődött, az esztergomi lampionos felvonulás hajnalig tartó programjait már május elején táncovációval és mu­latozással értékelte a nagyérdemű. Az igény tehát nem kicsi, hogy kiszaba­duljunk a friss levegőre és ott dorbé- zoljunk, a kultúrára való mélységes te­kintettel. No, erre máris újabb lehető­ség, sőt alkalmak egész sora adódik a következő hét napon. Rögtön itt van a mai, szombati nap, amikor is a bőség arcpiritó zavarában kell, hogy válogassunk a jobbnál jobb programok között. Esztergomban, az Erzsébet parkban május 28-án déli 12 órától veszi kezdetét a „Vándorló Kultúra” című roma kulturális ren­dezvény, melyet a Határtalan Szív Alapítvány rendez meg. A fesztiválon állandó és kiemelt programok bőséges választékában válogathatnak az ér­deklődők. A régi cigánymesterségek bemutatója, kézműves foglalkozások, arc-, illetve hennafestés, valamint ro­ma képzőművészek kiállítása lesz lát­ható. Ez utóbbit a Magyarországi Ro­ma Galéria Egyesület, Horváth Zol­tán festőművész valamint a helyi ci­gány fiatalok fotókollekciója adja ki. Ezenkívül lesz táncház, cigány nép­mesemondó, valamint este fellép a Roma Jilo, a Szilvási Gipsy Folk Band és a fiatalok elsőszámú kedvence, a slágerlisták és a csini lánytánckarok vezénylője, L.L. Junior. Valamilyen mágikus eredetű vélet­len következtében ezen a szombat es­tén több blues rock együttes is muzsi­kál mifelénk. A visegrádi Don Vito impozáns étterem színpadán a Tánco­sokkal Farkaló Band, az esztergomi betonba öntött rockklubban, a Molothow Ligetben a Tűzkerék xT, a pilismaród tizenegyedik Strange Horde Motorcycle Club motoros talál­kozóján a Blues Company, valamint a két erotomán hardrock csapat, a Hooligans és a Sex Action lép fel. A városlakók által közkedvelt, évente megrendezésre kerülő Múzsák című összegző műsorkavalkád idén az eszter­gomi Bajor Ágost Művelődési Házban és környékén lesz látható. A május 28- án, szombaton és 29-én, vasárnap bemutatásra kerülő egész napos prog­ramok tervezete szerint fellépnek, illet­ve bemutatkoznak a ház különböző ágazatokban jeleskedő csoportjai, zené­szek, táncosok, csepűrágók, különböző előadó művészettel foglalkozók illetve lesznek még vásározók, mutatványo­sok. A program ideje alatt a ház Kultúrmozgójában nonstop filmvetíté­sekkel, az aulában kiállításokkal, az este folyamán pedig könnyűzenei koncer­tekkel várják az idelátogatókat. A szépművészet kedvelőinek pedig Dorogra érdemes ellátogatniuk, hi­szen itt két érdekes anyaggal szolgáló kiállítás is látható. A József Attila Művelődési Házban május 30-ig te­kinthetjük meg Fodor Gyula fotó­művész „Attack” című tárlatát. Egy másik alkotó, Asot Baghdaszarjan szobrászművész Örményországból hozta el alkotásait, melyek június 30-áig lesznek a művelődési házban. Amennyiben május 28-án látoga­tunk el a József Attila Művelődési Házba, úgy délután 5 órai kezdettel egy komolyzenei koncert részesei le­hetünk. Ekkor lép fel a németországi Musikkapelle Reitheim zenekar a he­lyi fúvós együttessel közösen. Startol tehát az idény füves rétek­re, szabad terekre, zsibogó ligetekbe, kultúrkommandósok, kifele! Szapora hajhászást és hajrázást kíván: • Berger Norbert, túravezető A magyarok hegyén a Keleti-Kárpatokban Túra a Nagy Sándor-csúcsra Erdélyi barátaink invitálására a pünkösdi munkaszüneti napokat Kézdivásárhelyen, illetve a környe­ző hegyekben töltöttük el. Annak ellenére, hogy programunk szerve­zésében szabad kezet kaptunk, nem hagyhattuk figyelmen kívül az éppen ottjártunkkor zajló szabad­idős rendezvényeket sem. A Kézdivásárhelyi Sportegyesület szervezésében minden évben ez idő tájt, vagyis május közepén rendezik meg az úgynevezett KSE-napokat a háromszéki magyar városban, amely számtalan szabadtéri programlehető­séget kínál az idelátogatóknak. A vá­rosi „felbolydulást” mi sem hagyhat­tuk figyelmen kívül, annál is inkább, mert a helyi Földrajz Körösök és Tö­rök Sándor polgármester előző év­ben tett meghívásának is szerettünk volna eleget tenni. Ez pedig a Neme­re-hegységbe szervezett, majd 40 ki­lométeres teljesítménytúrára szólt. Eddig még sohasem jártunk a Ne­merében, jóllehet tanulmányaink so­rán többen is találkoztunk már nevé­vel, én magam például az egyik főis­kolai vizsgatételem kapcsán. Különö­sen nehéz egy olyan összetett terü­letből felkészülni, mint amilyen ma­ga a Kárpátok is, ahol rengeteg föld­rajzi névvel, topográfiai jellegzetes­séggel kell szembenézni. Mennyivel könnyebben ment volna a vizsga akárcsak egy felszínes terepi megfi­gyeléssel a tarsolyomban. „Hetekre ” a végcéltól Reggel a Stadion előtt gyülekez­tünk, ahonnan autóbusszal szállí­tottak a Katrosa nevű településre, túránk tulajdonképpeni kiinduló­pontjára. Hatfős csoportunk egy nagyon segítőkész székely túraveze­tő „Dodó” társaságában vágott neki az útnak. Szándékosan nem említek versenyt, mert a legkevésbé sem akartuk lerohanni a távot, mi ugyanis nézelődni jöttünk. Valószí­nűleg nem is bírtuk volna szuflával, ha már az elején megpróbálunk „ki­lépni”. A nyolcórás szintidő szá­munkra csupán jelképes jelentőség­gel bírt (ennek ellenére is „csak” fél órával léptük túl). Útvonalunk betájolására elsőként a Gombás-bérc (1198 méter) adott lehe­tőséget, a Honnan jó rálátásunk volt a A láp kiterjedése 15 hektár, különle­gessége, hogy 117 növényfajt írtak le itt, a legfőbb jellegzetesség a Sphagnum wulfianum nevű arktikus mohafaj. A területet 1942-43-ban sze­rették volna lecsapolni, s emígy mű- velhetővé tenni, de a kísérlet kudarc­ba fulladt. Ellenben 1971-től folyik a tőzeg kitermelése. A Veresvíz-patakon több helyen is átkeltünk, híd ugyan nem volt, ke­resztbe fektetett farönkökön kellett egyensúlyoznunk. A közelben léte­sített erdésztelep volt az igazi meg­mérettetés, a csúcstámadás előtti utolsó pihenőhelyünk. A szervezők által kibérelt faház az idáig tartó úton kifáradt turisták végállomását is jelentette. A késő délutáni „ebéd” elfogyasztása után újult erőre kap­tunk, és kezdtünk hinni a csúcstúra kivitelezhetőségében. Innen már tényleg közelinek tűnt a cél, ráadá­sul a visszatérők mindössze kétórás kapaszkodásról beszéltek. Úgy ter­veztük, hogy ha este hatra feljutunk, nyolcra - sötétedésig - még simán le is érünk. Értesülve arról, hogy a visszaúton teherautóval összeszed­nek, megjött a bátorságunk. Fent a Nagy Sándor-csúcson Társainkat és holmink nagy részét hátrahagyva, négyen vágtunk neki a kaptatónak. Valósággal felszabadul­tunk a tudattól, hogy megcsináljuk. Nem mintha ezt egy óriási teljesít­ménynek tartottuk volna, ám „hetek­re” innen, a Gombás-bércen tanúsí­tott „lelkesedésünkhöz” képest ön­magunknak bizonyítottunk, és ez tájra, és sajnos az előt­tünk álló megmérette­tésre is. A Gombás-tető még csak a Csíki-hava­sok utolsó tagjának, a Répát-hegységnek leg­magasabb pontja, ahon­nan tulajdonképpeni úti célunk a Nagy Sándor- csúcs nagyon messzinek tűnt. Amikor Dodó rá­mutatott a távolban sej­lő hegyoromra, többen is visszakérdeztünk, hogy hány hetünk van rá? Na attól meg vég­képp elcsüggedtünk, amikor elmondta, hogy a legjobbak ezt a távot kb. három óra alatt lefutják. Lápok, mocsarak földje Útvonalunk a Lassúág medencéjé­be ereszkedett, egészen 940 méterig. E mélyedés egyben választóvonalat képez a Csíki-havasok és a Nemere­hegység között. Érdekessége, hogy öt felláp (oligotróf mocsár) található itt, ugyanis a felszínt vízátnemeresztő kőzetek (eocén homokkő, márga) al­kotják. A medencében találjuk az ún. Ezeréves erdőt is, valamint a botani­kai ritkaságok miatt védett Legyes- és Kovács-gátja-mocsarat. Miután a viszonylag jól járható vi­zenyős terepet - ahol azért senki sem süllyedt el - elhagytuk, a néhány fa­házból álló Csángótelepre érkeztünk. A jelentősen megfogyatkozott csán­gók itt szemlátomást szarvasmarha­tenyésztéssel foglalkoznak. A Csángótelepet pásztorkutyák egyre halkuló ugatása kíséretében hagytuk el, majd az Asztag-kő felé vettük az irányt. A Nemere talán leg­szebb, konglomerátumon kialakult szélfútta képződményeit, pazar kő­gombákat láthattunk volna, de ehhez le kellett volna térni útvonalunkról, amit - érezve egyre reményteleneb­bé váló helyzetünket a Nagy Sándor- csúcs sötétedés előtti elérésére - nem kockáztattunk meg. Utólag persze beláttuk, hogy ez hiba volt, mert, be­lefért volna az időnkbe. A Kőrös-bércről (1085 méter) új­bóli ereszkedés, és a Veresvíz meden­céje (976-1000 méter) következett. Itt ismét egy vizenyős terület terpeszke­dik, mégpedig a Veresvízi-tőzegláp. elégnek tűnt a boldogsághoz. A Nagy Sándorra vezető ösvény, ami valamikor hadiút is volt, az ezer­éves határt keresztezi. Az egykori ha­tárra utal a Csendőr-kút nevezetű forrás is, ami nevét az egykoron erre járőröző, illetve itt megpihenő csendőrök után kapta. Utunk során - leszámítva az álta­luk sajnos kihagyott Asztag-követ - jóformán csak innentől találkozhat­tunk a hegységet kialakító jellegzetes tarkői homokkővel. Számunkra erre a legszebb példát egy közvetlenül a turistaút mellett lévő, palásodott ho­mokkőtömb szolgáltatta. A forrástól néhány száz méterre hófoltok árulkodtak a kemény télről. Bár már jócskán benne voltunk a ta­vaszban, odafent ez még nem igazán érződött. Ha elől volt a Nap vetkő­zött az ember, de ha elbújt, előke­rült a kabát is. Az 1640 méter magas tetőre kiérve különös érzés keríti hatalmába a ki­rándulót, hiányzik a várva várt „csúcsérzés”. Nincs is a szó szoros értelmében vett csúcs. A fenyvesből kiérve egy tisztáson (irtáson) talál­tuk magunkat, középen egy ormót­lan, rozsdás fémbodegával, rajta a névvel és a magassági adatokkal. Hát ennyi lett volna? Fent „csúcscsoki” híján a „csúcs­kekszet” vettük elő, az elvesztett energia pótlására ez is bőven ele­gendő volt. Nagyjából negyedórát időztünk, megcsodáltuk a környező hegyekre, többek között a Kis- vagy Magyar-Nemerére nyíló szép kilá­tást, majd elindultunk vissza a töb­biek után. A „magyarok hegye" A Nemere-hegység nevét minden bizonnyal a hunoktól vagv a magya­roktól kapta, ugyanis a Nemere a Nimród (a magyarok eredetmondá­jának, a Csodaszarvas regéjének sze­replője) népies változata. Még egy magyarázattal tartozunk: a Nagy Sándor-csúcs nem az alexandriai hó­dítóról kapta a nevét. • Szöveg: Lieber Tamás, Varga Mariann Fotók: Kifor Attila, Lieber Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents