Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-28 / 104. szám

2 ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. május 28., szombat Az ellenzék Sólyom Lászlót jelöli majd államfőnek (H) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kije­lentette, hogy pártja Sólyom László jelölését támogatja a köztársasági el­nöki posztra. Orbán elmondta, hogy a hétfői frakcióülésen kérni fogják a képviselőtársakat, hogy támogassák Sólyom Lászlót, hogy „erre a magas szintre emelkedhessen”. Az MDF szintén az Alkotmánybíróság egykori elnökét jelöli az államfői posztra. Katona Tamás közigazgatási államtitkár lehet (H) Miután Radnai György lett a Hitel- garancia Rt. vezérigazgatója, Veres Já­nos pénzügyminiszter, Katona Tamást javasolja a megüresedett közigazgatási államtitkári posztra. Veres János meg­köszönte az eddigi államtitkárnak a te­vékenységét, aki nagy segítséget nyúj­tott a Száz lépés program pénzügyi ki­dolgozásában. Radnai György a kö­vetkező hónap közepétől foglalja el a Hitelgarancia Rt. elnöki székét. Fogadkoznak a Fészekrakó kiötlői A kormány nem foglalkozik a múlttal, inkább a jövőbe tekint . A lakásügyi hivatal elnöke elis­merte, hogy a Fészekrakó program nem volt túl sikeres és azzal véde­kezett, hogy ez csupán kiegészíté­se volt az egykori támogatási programoknak. Borsi László i kijelentését éles kritikával illeték a szakemberek. Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke kije­lentette, hogy nem foglalkoznak a múlttal, inkább a jövőbe tekinte­nek. A parlament elé kívánják vinni a lakás- és építési törvényt, és a kö­vetkező hónap közepéig elkészül a hosszú távú bérlakás-program is. Ezen felül a 2006-os év elejétől a kormány az energiatanúsítvány be­vezetését kívánja elérni. Borsi azt is elmondta a jövőre való tekintettel, hogy rendet kell tenni a szakképzésben, azt tervezik, hogy a másfél százalékos szakképzési hozzá­gyűjteni. Az elnök a Fészekrakó programot egy mondatban említette, elmondta, hogy a program nem volt sikeres, ez inkább kiegészítő támoga­tásként működött.-Az ügyben megszólalt Mádi Lász­ló, a Fidesz lakáspolitikai szakembere is, aki elmondta, hogy a Fészekrakó program legnagyobb hibája a bizony­talanság volt, mivel a családok és a cé­gek nem mernek előre tervezni. A Fé- szekrakót nemcsak a Fidesz, de a szakértők is éles kritikával illették, a szakma és kormány közötti megálla­podás egyenlő a nullával. A Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (Malosz) elnöke, Var- jasné Székely Éva még élesebb kriti­kát fogalmazott meg a jelenlegi hely­zettel kapcsolatban. Az okok között megemlítette a telekáfa bevezetését, a csökkenő kamattámogatást, az ille­tékterhek növekedését. Az elnök ki­jelentette, hogy Magyarországon nincs is nemzeti lakásprogram, sőt az utóbbi időben nőtt az eladatlan laká­sok száma, több a befejezetlen prog­ram, ami miatt csődök várhatók. • Nagy / Eles kritikák az STV-vel szemben A Nyilvánosság és Közszolgála­tért elnevezésű kezdeményezés fel­szólította a szlovák állampolgáro­kat, hogy pénteken 20 óra és 20.15 között ne nézzék a Szlovák Televí­zió (STV) műsorait. A kezdeménye­zés így akar tiltakozni az STV mtí- sorpolitikája ellen. Azt remélik, hogy a nézettségmé­rők segítségével kiderül, hányán el­lenzik az STV hagyománysértő ma­gatartását. Úgy vélik, hogy az STV megsérti a törvényeket, nem követi a duális sugárzás elvét, nem oktat és nem világosít fel, nem teljesíti a kül­detését. A kezdeményezés célja, hogy megállítsa a közszolgálati televízió és a szlovák kultúra hanyatlását. A Zuzana Martináková (független), Dusán Jarjabek (Smer) és Dusán Caplovic (Smer) által kezdeményezett parlamenti találkozóra mintegy 200 kulturális személyiség jött el. • Gubík Szombaton matematikából érettségiznek (H) Ma tíz órától írják újra a matemati­kai középszintű érettségiket azok a diá­kok, akik szeretnének továbbtanulni, vagy csak szeretnék megismételni az írásbelit. Az újraírok száma 43 ezer di­ák körül mozog, akik ugyanazon a helyszínen írnak, ahol azt legelőször is tették. Harminc diák vallási okok miatt vasárnap írja meg a „pótérettségit”. A tételeket, hogy ne forduljon elő hason­ló eset, mint korábban, az előző este nyomtatják ki, becsomagolják és az is­kolaigazgatók reggel vehetik fel őket a megyei közigazgatási hivatalokba. Székesfehérvári késelés (H) Összetűzésbe keveredett két férfi Székesfehérváron, ahol az elkövető késsel és karddal szúrta meg a sértet­tet. A rendőrség beszámolója szerint az eset egy ház udvarán történt, ahol két család tagjai estek egymásnak, a késelő az eset előtt könnygázsprayvel lefújta áldozatát, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az összetűzés után a rendőrség egy test­vérpárt vett őrizetbe. Veszteséges a Szlovák Rádió (SK) A Szlovák Rádió 2(X)5 első negyedév­ét 89 millió korona veszteséggel zárta. A rádió tanácsa már foglalkozott a rá­dió gazdálkodásával. „Tudomásul vet­tük, és arra kértük Jaroslav Rezník igaz­gatót, tegyen meg mindent annak érde­kében, hogy rendeződjön a rádió gaz­dasági helyzete” - tájékoztatott Michal Dzurjanin, a tanács elnöke. A problé­mát abban látja, hogy a reklámozásért a megrendelők nagyon lassan fizetnek. A tanács megtárgyalta a házszabályról szóló törvénymódosítást is, amely fog­lalkozik a rádió igazgatójának megvá­lasztásával kapcsolatos szabályokkal is. Bűnös lehet a parlamenti képviselő? (SK) Eljárást indított a szlovák rendőr­ség Viktor Béres ellen, aki állítólag csúszópénzt fogadott el a korrupciós botrány kirobbanásakor. Az ügy még januárra datálódik, mikor Béres (ANO) Rusko miatt távozott a párt­ból. A párt a távozás után közlemény­ben tudatta, hogy Béres 20 ezer koro­nás csúszópénzt fogadott el különbö­ző találkozók megszervezéséért. A miniszterelnök hibázott, de még nem kért bocsánatot Gyurcsany Ferenc szónoklata a rasszizmusról pusztán politikai érdek volt, közölte tegnap a Fidesz-frakció elnöksége. Idő közben kiderült, hogy ki volt a karddal átszűrt roma fiú tá­madója, azonban a miniszterelnök azóta sem kért bocsánatok v j Hiba volt, hogy május 17-én, az Or­szággyűlés napirend előtti felszólalá- [ sában Gyurcsány Ferenc rasszista ve- I szélyről szónokolt. A Fidesz-frakció pénteki elnökségi ülése után kiadott közleményben erősen bírálták a mi­niszterelnök beszédét. Úgy vélik Gyurcsány pusztán politikai eszköz­ként használja fel a vallási, etnikai kö­zösségeket. „Rasszista és rasszizmust szít az is, aki kicsinyes haszonszerzés érdekében politikai eszközként hasz- I nál fel faji, vallási vagy etnikai közös- I ségeket” - véli a frakció elnöksége. A I felszólalást hibának minősítik, ami sérti a romákat és nem romákat egy­aránt, ezenkívül szinte helyrehozha­tatlan károkat okoz a többség és a ki­sebbség együttélésben. Miután kide­rült, hogy ki volt a roma fiú támadó­ja, a miniszterelnök nem kért bocsá­natot egyik féltől sem. • Gk A közhiedelemmel ellentétben nem keresnek jól a katonák Milan Maxim, a szlovák fegyve­res erők parancsnoka a Trencsén- ben megtartott sajtótájékoztatón megjegyezte, a külföldi missziók­ban szolgáló szlovák katonák nem keresnek olyan jól, mint azt ahogy I a közvélemény gondolja. Elmondta, hogy egy külföldön I szolgáló szlovák katona havonta 900 dolláros alapfizetést kap, ehhez jön a I 300-400 dolláros pótlék. A hivatásos i katonák szolgálatáról szóló új tör- ; vény szerint, amelyet a parlament a ; közeljövőben elfogadhat, a missziós katonák fizetése 500-5000 dollár lesz. Maxim úgy véli, a legmagasabb tiszt­séget betöltő és a legveszélyesebb he­lyen szolgáló katona is legfeljebb 3200 dollárt fog keresni. A missziókat a törvény három rizikócsoportba so­rolja, amelyet a bérezésnél is figye­lembe vesznek. A missziókban 1200 katona cserélődik: 400 a helyszínen szolgál, további 400 a misszióra ké­szül, a maradék 400-at pedig folya­matosan toborozzák. A parancsnok elmondta, hogy a hadseregnek állan­dó problémát jelent a hozzáértő és nyelveket beszélő katonák toborzása. Szlovák katonák jelenleg iraki, afga­nisztáni, koszovói, ciprusi missziók­ban szolgálnak. • RGA Beszámolót tartott a parlamentben az ombudsman Pavol Kandrác ombudsman a par­lamentben beszámolt az emberi jo­gok védelmében 2004-ben kifejtett tevékenységéről. Elmondta, hogy az alapvető emberi jogok ellen főként a hivatalokban és a bíróságokon vé­tettek, amikor az eljárásokat késlel­tették vagy elhalasztották. Kandrác szerint gyakran a közigaz- j gatásban dolgozók szakmai alkalmat- j lansága miatt hosszadalmasak az eljá­rások. Az ombudsmani hivatalba az elmúlt három év alatt megközelítőleg hat és fél ezer panasz érkezett. A kép­viselők meghallgatták Dobroslav Trnka főügyész jelentését is, aki az ügyészségek 2004-es tevékenységéről tájékoztatott. Elmondta, hogy az el­múlt évben tovább folytatódott az ügyészségek leterhelése, amelynek előbb-utóbb beláthatatlan következ­ményei lesznek. Százezreket keresnek a budapesti vállalatok vezetői A főváros közgyűlésének döntése értelmében hat százalékkal emel­kedik a fővárosi tulajdonú cégek vezetőinek a fizetése. A vezetők nem panaszkodhatnak ezek után a fizetéseket illetően. A budapesti közgyűlés zárt ülésen határozott arról, hogy a főváros tu­lajdonában álló egyszemélyes cégek vezetőinek fizetését hat százalékkal megemelik. A döntés szerint a BKV Rt., a Főtáv Rt. és a Közterület-fenn­tartó Rt. első emberei a következő hónaptól 630 ezer forint fizetést kap­nak majd. Ehhez jön még hozzá a prémium, amit az éves fizetések 150 százalékában állapítanak meg. A közgyűlés egyességre jutott Aba Botond, a BKV elnök-vezér- igazgatójának ügyében is, akinek húszmillió forintos prémiumát húsz százalékkal csökkentették. Nem lehet panasza a Budapesten lévő cégek vezetőinek arra, hogy mennyit keresnek, mert a vezérigaz­gatók fizetése 520 ezer forint körül mozog, a prémiumszámítás hasonló a BKV-nál alkalmazotthoz. Ötszáz­ezer forint körüli fizetést vihet tehát haza a Budapest Gyógyfürdői és Hé­vizei Rt., a Budapesti Temetkezési Intézet RT. első embere is. A szakér­tők szerint a legnagyobb havi fizetést az Envirodura Beruházás Előkészítő Kft. ügyvezető elnöke kapja, ő 722 ezer forintot keres. A közgyűlésen a külföldi tulajdon­ban lévő cégek személyi ügyeiben áprilisban hoztak döntést, az ott lévő vezérigazgatók nagyobb havi jövedel­met kapnak, de azok nagyságáról a társaságok közgyűlése dönt. • Haidú Dzurinda egy KIA gépkocsit kapott ajándékba Mikulás Dzurinda miniszterelnö­köt a Hyundai/Kia autógyár képvi­selői egy Kia Opirus személygép­kocsival ajándékozták meg. „Ezt az ajándékot az ország kapta, nem én, ez nem az én sikerem” - je­gyezte meg Dzurin­da. Elmondta, hogy a koreai küldöttség­nek tetszik a problé­mákat megoldó szlovák hozzáállás. A kormányfő hangsúlyoz­ta, az autógyár képviselőit részletesen tájékoztatták a kormány és a parla­ment lépéseiről a vágtapolcai földek felvásárlása kapcsán. „A koreaiak és mi is arra törekszünk, hogy teljesítsük a szerződésben vállalt kötelezettségein­ket” - tette hozzá Dzurinda. A kor­mányfő dél-koreai útja során találko­zott még a Galántán letelepedő Samsung képviselőivel is. Beszéltek a hamarosan felépülő logisztikai és fej­lesztési központról. Dzurinda hangsúlyozta, hogy Szlovákia már nem­csak fizikai, hanem szellemi munkát kínáló vállalatokat is vár az országba. • Ré továbbképző KÖZPONT OKTÁV Továbbképző Központ Rt. 2509 Esztergom-kv.. Wesselényi u. 35-39. Tel.: 33/435-755 Fax.. 33/435-664 E-mail: oktav@oktav.hu www.oktav.hu Több mint 150 képzési ajánlat az alábbi témakörökben: Közgazdasági szakképzés Vezetőképzés, humánpolitika Vám, kereskedelem, logisztika Vendéglátás, idegenforgalom Pedagógiai, szociális képzések Egészségügyi szakképzés Minőségbiztosítás Környezetvédelem Számítástechnika, informatika Marketing, kommunikáció Műszaki tanfolyamok Ipari szakképzések ÁFA-mentes OKJ-s tanfolyamok. Egyéni hallgatóknak kamatmentes részletfizetési lehetőség. A képzési díj 30%-a (max. BOeFt) adóvisszatérítés formájában visszaigényelhető. Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják Nytsz.: 11-0019-04 aisz.: 0048 • RÉVÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents