Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-07 / 89. szám

2005. május 7., szombat Ä HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 17. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István 96 éves lenne idén Radnóti Miklós Járkálj csak halálra ítélt! bokrokba szél és macska búit, a sötét fák sora eldől előtted: a rémülettől fehér és púpos lett az út. ” Ezeket a sorokat Radnóti .Miklós ve­tette papírra 1936-ban; nagy költő volt, mint oly sokan és halála is eg)' bús tör­ténet, mint oly sokaké... Ennek kapcsán emlékezzünk most rá, hiszen halálának évfordulója épp május 5-e. 1909-ben született Budapesten, édesanyját már nem ismerhette meg, hiszen születése­kor ikerszülésben meghalt. Sajnálatosan apját is idejekorán - 12 éves korában - el­vesztette. Anyai nagybátyja nevelte, aki jómódú textilkereskedő volt, érthető te­hát, hogy a fiatal fiút is kereskedelmi pá­lyára szánta. Öt azonban már külföldi tanulmányútja során is sokkal inkább a művészet vonzotta. 21 éves korában be­iratkozott a szegedi egyetemre magyar­francia szakra, ahol megismerte a nagy­hírű professzort, Sík Sándort. Sík Sán­dor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a költői avantgardiz- mus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is Tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csa­pongó szabadvers-formáit, talán tőle kapta életútjának olykor fellángoló vallá­sos hangulatait is, melyeket verseit olvas­va gyakran fellelhetünk. A másik fontos hatást a szegedi fiatalokkal töltött évek­nek köszönheti, akiknek életfelfogása nem maradt hatástalan a fiatal költőre. Ezek a haladó szellemű egyetemisták iz­gatott érdeklődéssel fordultak az elnyo­mott nép felé, tanulmányozták a falvak életét, a népi mozgalmak legbaloldalibb szárnyához tartozva. Ilyen körben fejlő­dött Radnóti lázongó szellemű, hamar eredeti hangúvá váló "rímfaragóvá". Mire eljut a tanári diplomáig, már is­mert költő, doktori disszertációja, ame­lyet Kaffka Margitról írt, feltűnt az iro­dalomtörténet körébe. Közvetlenül a diplomaosztás előtt meg is házasodott, boldog szerelmi életet élt. Diplomája kézhezvétele után azonban, zsidó szár­mazása miatt - hiába volt már neves költő, elismert irodalomtörténész ­nem kapott munkát. Költségeit házi­tanításból, műfordításból, alkalmi ki­adói munkákból fedezte. Lázongó ter­mészete, mély igazságérzete tüntető jelleggel tört föl belőle, mígnem a há­ború alatt munkatáborba került. Meg­döbbentő erővel ábrázolja a halálféle­lemben élő végsőkig hajszolt ember sorsát, melyeknek ő is részese volt. Radnóti Miklós nem csak költőként je­leskedett, műfordítóként egyaránt tanúbizonyságát adta zsenialitásának. Ö fordította magyarra Apollinaire több versét vagy La Fontaine váloga­tott meséit. Számos kötete jelent meg hazánkban, de költészetét, munkássá­gát külföldön szintén elismerték. Halá­la épp oly értelmetlen és igazságtalan volt, mint az ebben a korban elhunyt több millió emberé. Mindössze 35 éve­sen, az útmellé állított huszonkét társá­val együtt agyonlőtték a németek Ab­da határában. A később föltárt tömeg­sírban holtteste ruházatában több ver­set is találtak. Emlékezzünk rá a jóslat­értékű alábbi sorokkal! „Mellézubantam, átfordult a teste S feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - így végzed hát te is,- Súgtam magamnak,- csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem.- Der springt noch auf- hangzott fölöttem. Sárral kevert vér széradt fülemen. ” • Márkus Kalendárium Eletszagú és érdekes bizottsági felszólalásról tudósított az egyik, száz évvel ezelőtt megjelent újság. A sok ittas ember, valamint a szegényeknek reményt adó szerencsejáték is lázban tartotta a környéken élőket száz évvel ezelőtt. „A kesergő.hoogyózó" címet viseli a bizottsági felszólaló esetét taglaló írás a Szabadság május 7-i számá­ban. „A pénzügyi bizottságba nagysza­bású pénzügyi expozét nyögött el a vá­ros hoogyozója, az önzetlen polgár Docl Ferrrárisz. A nyögedelemben minden volt, csak szellem nem. Elmondta, hogy ő a legokosobb, meg a legnépszerűbb és a legbátrabb. Vitézi voltának az igazolá­sára felhozta, hogy halálmegvetéssel állt Szembe a Szabadság-gal, mikorrr a pol- gárrrmesterrrt élesen támadta és volt bátorrrsága a polgárrrmesterrrt á vé­delmébe venni. 'Nem tehet rrróla, hooogy bátorrrságomnak nem lett siker- rre és nem tudtam árrrtalmatlanná tenni az illetőt.' Ilyen szégyenletes ön­vallomást tett a város legnépszerűbb nyögője és hooogyozója a hétfői pénz­ügyi bizottságban, s csak azt nem mon­dotta meg, hogy azért szeretett volna bennünket ártalmatlanná tenni, mert a tűzoltó telep bitang módra való kezelé­se miatt ráporoltunk és rábizonyítot­tuk, hogy a város vagyonát pusztította. Persze ezt nem dicsekedhette el, mert ezt mindenki tudja és a becsületes emberek azóta szánakozva mosolyognak az árrrtalmatlanná tételre irányult törek­vésen. ” Ez alapján mindenki el tudja képzelni, milyen is lehetett az illető úriember. Az újság rendületlenül kritizálja a városi rendőrkapitányt, most éppen a fosztogatások apropó­ján. „A kofaasszonyságok. A közönség felháborodása általános a kofák foszto­gatása miatt. Ezek a szabadalmaztatott fosztogatók elállják az úttesteket és erő­vel elszedik az élelmi cikkeket a terme­lőktől, hogy azután kétszeres árért rá­sózzák a fogyasztókra. A szárazföld legpöffeszkedőbb rendőrkapitánya, má­niából, fegyveres rendőrrel őrizteti a vashidat, de ezekre a fosztogatókra nem fordít semmi figyelmet, kétségtelenül azért, mert csak pöffeszkedni tud, de a lakosság érdekének a megóvására se tu­dása, se érzéke nincsen. ” Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Az elnök és a malter A politika kriminalizálása és elhülyítése fáj nekem, mint mezei szociál- liberalista kormánytagnak az erdélyi vezeklő-körút. Jól neveltségem okán nem mondom meg, kit (kiket) hibáztatok, hogy 2002 óta Mariana-árok mélységbe zuhant a hazai közélet, csak még mielőtt megint elfelejtenénk, jelzésszerűen és homályosan célozgatnék arra, hogy vajon melyik párt - és import szakértője - tette fel életét (és becsületét) az anyázós kampány­ra anno. Ugye, azért tetszenek emlékezni arra, hogy a baloldalról - és a liberális nem tudom, honnanról - előszeretettel tapodtak a sárba, mer' ugye, a hatalom az hatalom („mi az hogy, nagyon is”). Választás közeleg, de most nem erről kell szólnunk (a 2006-osról), hanem a másikról, a köz- társasági elnök megválasztásáról. De, ne tagadjuk, ez sem mentes mind­azon szánalmas és antiüdvözítő folyamattól, amit a politikában megta­pasztalhattunk. Már híradófüggő, meggyőződéses munkásmozgalmi édesanyám (aki az anyatejjel szíttá magába Marx-Engels- és Lenin-ösz- szest) sem tud olyan önfeledten mosolyogni, amikor a jelen kormánygar­nitúra felbukkan a képernyőn, mi több - most esett le neki a tantusz, Is­tenem, hát már hetven fölött jár -, amikor Batiz-szajkó alatt megpillantot­ta a felvillanó „Lendületben az ország” feliratot, bájos szlávos akcentusá­val rám kérdezett: mi ez, fiam, vicc? Nem, anyuka, ez itten komolyan van gondolva, bólogattam; és utána együtt sírtunk, káromkodtunk, ami­kor a teniszmeccsnéző mozgású miniszterelnök még hozzátette, egyéb­ként meg lesznek adóztatva a gyeses kismamák és a pincérek is - de talán már gondolkodnak a születési adón is (nem, Pisti, ne túlozz). Szóval a lé­nyeg, hogy ama - egyébként - nemes eszme és szimbólum, mint a köz- társasági elnök személye és intézménye is bedarálódott a szocialista tév­eszmék hengere alá, miszerint az a legjobb, ha pártpolitikus lesz az elnök, baj abból nem lehet. Meg ha váltás van, akkor majd szépen betarthat, és érvényesítheti az akaratot. Nem a nemzetét, tessék csak megnyugodni. Lassan igazat kell adnom György Péter esztétának, aki szerint tulajdon­képpen Majka is lehetne közelnök, bizonyos fokig nem sokban különbö­zik némely aspiránstól, vagy legalábbis némely politikustól. S rögvest - hogy, hogy nem - egy MSZP-s városatyát említett, miszerint nem sok­ban emelkedett el szellemileg ama földtől, amelyből vétetett. Számomra egyébként szimpatikus kezdeményezés, ha közvetlenül szavaz­hatnék, vagy javasolhatnék valakit erre az ország egészét jelképező poszt­ra, úgyhogy a magam részéről támogatom a Fidesz kezdeményezését (és még mielőtt bárki letámadna, nem vagyok párttag, és nem kívánom baj­szomat Kövér Lászlósan pödörinteni, bár, mi tagadás, a fejemet olykor határozottan Orbánosan ingatom). Mindebből azonban az válik számomra világossá, hogy tulajdonképpen semmi sem világos, az biztos, hogy Glatz Ferenc nem lesz elnök - elfogadtam volna pedig -, Szili Katalin vagy Só­lyom László talán igen. De hogy melyik, vagy hogyan lehetséges, azt nem tudom, mert most izzik a parlamenti kalkulátor, nevezetesen, ha így sza­vaznak, úgy lesz, ha meg úgy, akkor így. Mert a kicsi (ám nem csökkenő étvágyú) SZDSZ köti az ebet a karóhoz, hogy Szilit semmiképp. Még mi­előtt feltolulna a kérdés, hogy akkor meg kit, édes egy liberális testvére­im, szeretném frissíteni rövid távú memóriánkat, hogy olyan még nem volt a koalíció történetében, hogy az SZDSZ ne visszakozott volna. (Az egy Medgyessy eset kivételével, de ahhoz az egy Medgyessy kellett, és igaz, hogy ott is óránként változtattak álláspontot.) Visszakozott tehát könnyedén, egy laza kabátfordító mozdulattal, mindegy, hogy mást - na­gyon mást - mondott reggel. Mert, ugye, amit felraktak estére, leomlott reggelre és így tovább. A malter - a pénz - meg, ugyebár fontos kötő­anyag, koalíciók múlnak rajta. Manapság talán az egyik legna­gyobb üzlet a szerencsejáték, és a helyzet úgy tűnik, száz éve változat­lan. Legalábbis ezt kell megállapíta­nunk az alábbi cikket olvasva, amely az Esztergom és Vidékében jelent meg. „203 millió 895000 korona. Ezt az óriási összeget fizette ki a m. kir. osztály­sorsjáték nyolc esztendős fennállása alatt. Ha a magyar sorsjáték tervezetét máso­kéval összehasonlítjuk, el kell ismernünk, hogy a mi sorsjátékunk az egész világon a leggazdagabb. Nemcsak azért, mert itt találjuk a legnagyobb nyereményt és mert oly nagyok a főnyereményei és mert szerencsés esetben egy milliót is lehet nyerni, hanem főleg azért, mert terveze­te valóban zseniálisan van kidolgozva. A 14 és fél millió koronányi óriási pénzösz­szeg lehatol a nép legalsó rétegéig. Nyolc évi fennállása alatt az osztálysorsjáték szerencse-intézménynyé lett, mely nagy hivatást teljesít. ” És egy újabb mai na­pig érvényes probléma az Esztergo­mi Lapok hasábjairól. „Sok a részeg. Nap-nap után látjuk, hogy a rendőrség állandóan kisér be garázda részegeket, kik a városunkban egymás hátán lévő pá­linkamérésekben isszák le magukat. Eme botrányos állapot megszüntetésére szig­orúan figyelemmel kell kisérnie a rendőr­ségnek a lebujokat és ahol azt veszik ész­re, hogy a pálinkamérők mértéken felül szolgáltatják ki az iszákosoknak az italo­kat, ezek ellen a minden méltányosság ki­zárásával a törvény teljes szigorának al­kalmazásával kell eljárni." • Gál Kata

Next

/
Thumbnails
Contents