Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-05 / 87. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. május 5., csütörtök • HÍDLAP • ígéret maradt az állami támogatás A tornádósújtott szlovák falvak magukra maradtak Szombaton ünnepélyes keretek között adják át Garamszentgyör- gyön azt a felújított parkot, amelyet még két éve pusztított el a tornádó, és ami a Lévához közel eső' településeken több millió koronás kárt okozott. Az újítási munkálatokat a községeknek öneró'ből kellett fedezni. Magyarországon és Szlovákiában tegnapra virradóan országszerte viharos erejű szél tombolt, de a régiónk felvidéki településein most nem okozott semmilyen károkat. Két éve ugyanis tornádó söpört végig a Lévához közeli településeken, Szántón, Vámosladányon, Hontfüzesgyarma- ton és Garamszentgyörgyön. Hont- füzesgyamat polgármestere, Anton Kelemen ma sem szívesen emlékszik vissza arra az estére, amikor mintegy 20 percig nem akart csillapodni a szél. Ekkor elsodorta több lakóház, valamint a helyi templom tetejét is, a villanyvezetékeket széttépte, az oszlopokat ledöntötte, és a fákat tövestül kicsavarta. Nem egy sírkövet összetörtek a kidőlt fák, a kárt itt 289 ezer koronára becsülték. A település két napig volt áramszolgáltatás és telefonösszeköttetés nélkül. A polgár- mester máig nem felejtette el a kormánynak, hogy bár anyagi segítséget ígért nekik a szükségben, később azonban nem teljesítette ígéretét arra hivatkozva, hogy az államkassza kimerült. Csak a biztosító térítette meg a kár töredékét. A polgármester szerint azonban ők is csak kibúvókat kerestek, hogy minél kevesebbet kelljen fizetniük. Garamszentgyörgy sem kapott az államtól semmilyen anyagi segítséget, bár itt a károkat több mint másfél millió koronára becsülték fel. Ezért a község az Európai Unióhoz fordult támogatásért. A Phare pályázatoknak köszönhetően 48,8 ezer eu- rót kaptak, hogy a turisztikai célokat is szolgáló parkot rendbe tegyék. A hét végén ünnepélyes keretek között adják át az új fákkal telepített parkot, szombat délután pedig a hagyományosnak számító kerékpártúra résztvevőit is itt fogják fogadni. A rendezvény keretében fogják megnyitni a „bicikliszezont”. A polgármester, Helena Valentová szerint mintegy 500 résztvevőre számítanak. A károk önerőből állította helyre a falu, egyedül az iskola előtti buszmegállót nem sikerült még felállítani. A biztosító itt szinte semmit nem térített meg, hiszen a községi hangszórók, vagy például a park fái nem voltak biztosítva. • Czigler Mónika jubileumi kiállítás Nyergesújfalu. Ma délután öt órakor nyílik meg az Ady Endre Művelődési Házban Nemes Istvánná, a nyergesújfalui Kernstok Művészkör tagjának jubileumi kiállítása. Nemes Istvánná idén tölti be 90. életévét, amely alkalomból nyílik az egyéni tárlat. A kiállítást Padányi Lajos, Nyergesújfalu Baráti Körének elnöke nyitja meg. Koncertek és hangversenyek Dunabogdány. Május 14-15-én rendezik meg a Sportcsarnokban a 8 Nemzetközi Zenei Fesztivált. A szombati gálakoncerten fellép a váci Városi Fúvószenekar és a Dunabogdányi Ifjúsági Fúvószenekar, valamint hallható lesz Hans Peter Bruckmann: Üstdob- versenv című darabja is. Vasárnap délután szórakoztató hangversenyeket hallhatnak az érdeklődők, visegrádi, pomázi, dunabogdányi és szentendrei zenekaroktól. A fesztivált utcabál zárja. Nyugdíjkedvezményt véradóknak? Megoszlanak a vélemények a Az elmúlt napokban nagy port kavart a Magyar Véradó Szövetség elnökének, Balta Tibornak a kijelentése, aki a rendszeres véradókat pénzjutalommal, illetve nyugdíjkorkedvezménnyel honorálná. A szövetség elnöke szerint a százszoros véradóknak húszezer forintos, egyszeri juttatás járna, a kétszázszoros donorok harmincezer forintot vagy nyugdíjkorkedvezményt kapnának. Ma minden egyes véradásért ötszáz forint jár, ami a donorok zsebe helyett a véradásokat szervező Vöröskereszt kasszájába vándorol. A véradóknak vérükért cserébe sör vagy üdítő jár, de egyes megyékben - például Nógrád vagy Komárom-Esztergom megyében - ajándékokkal, elismerő plakettekkel honorálják áldozatkészségüket. A Vöröskereszt szerint amennyiben fizetőssé válna a véradás, akkor elképzelhető, hogy olyan önkéntes jelentkeköltségtérítéses véradásról zők is akadnának, akik eltitkolnák meglévő betegségeiket, amit tömeges véradás esetén nehezebb kiszűrni. Bállá Tibor közhelynek minősítette a Vöröskereszt véleményét, szerinte a rendszeres véradók a jelenleginél nagyobb megbecsülést érdemelnének. Azt szeretné elérni, hogy a donorok anyagilag is érdekeltek legyenek a véradásban. Véleménye szerint a vérellátás biztonságát növelné, ha pénzbeli díjazást kapnának a véradók, ez az alacsony jövedelműek, kisnyugdíjasok, illetve a munkanélküliek közül sok embert véradásra késztetne. A 100-150 vagy a kétszázszoros véradók nyugdíjkorkedvezménye pedig a társadalom megbecsülését fejezné ki. Bállá példaként az ausztriai rendszert hozta fel. Nyugati szomszédunkhoz jelenleg is több magyar állampolgár jár vért adni, mivel ott készpénzzel fizetnek mindenkinek. Igaz, a „fizetős” osztrák véradást nem a Vöröskereszt, hanem a Kommunális Véradó Állomások szervezik. Bállá szerint nem jelentene plusz költséget a magyar egészségügyi tárcának sem, de az új rendszernek a megszervezéséhez szükség lenne az Országos Vöröskereszt, a Véradó Szolgálat, a Magyar Véradók Szövetsége, valamint az egészségügyi tárca pozitív hozzáállására, de legalább arra, hogy a témában konzultációkat kezdjenek a fenti szervezetek. • G.N. Lejárt a színlelt szerződések ideje? A munkavállalók jogait védenék Komárom-Esztergom megyében is Folytatás az 1. oldalról Különösen sok visszaélés történik a megbízói és vállalkozási szerződésekkel, mivel bizonyos munkaadók hajlamosak a szabályos munkaviszonynak számító esetekben is ilyen szerződést kiállítani. Ez természetesen sok könnyebbséggel jár számukra, mivel ebben az esetben elegendő csak a megbízói vagy vállalkozói díjat kifizetnie a teljesítőnek. A dolgozó pedig saját fizetéséből kénytelen fizetni a járulékokat, nem kap fizetett szabadságot, és betegállományra is csupán saját biztosítása alapján jogosult. Ezen felül nem vonatkoznak rá munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok, ha munkavégzés közben balesetet szenved, az jogilag nem minősül munkahelyi balesetnek. A megbízási vagy vállalkozási szerződés elemei például a vállalkozó szabadsága, vagyis ő osztja be idejét, és már a munka kezdetén is ki van kötve a munkabér. Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó a megrendelő által elvárt eredmény létrehozására vállalkozik, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére kötelezett. A vállalkozót megilleti a vállalkozás szabadsága, megbízási szerződés esetén a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni, a megbízó utasításai szerint eljárni és érdekének megfelelően teljesíteni. Munkaviszony esetén viszont megvan a munkavállaló személyi munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettsége, a munkáltató részletes utasításai, munkaidő beosztási joga, az alá- és fölérendeltségei viszony, a munkáltató erőforrásainak használata és a munkavállaló korlátozott anyagi felelőssége - mondta Csonka Rudolf. Az idényjellegű kereskedelemben és vendéglátásban azonban gyakori, hogy a munkáltató a foglalkoztatás tényleges jegyei alapján munkaviszonynak számító jogviszony esetén is megbízói vagy vállalkozási szerződést köt alkalmazottaival, de egyaránt elterjedt ez a módszer az őrző-védő kft.-knél, a mezőgazdaságban, az építőiparban és a szolgáltatások területén is. A munkaügyi felügyelőség egy 1996-os törvény szerint jogosult a tényleges foglalkoztatás alapján munkaviszonnyá minősíteni a nem megfelelő megbízói vagy vállalkozási viszonyokat. Színlelt szerződésről pedig azért beszélünk, mondta Csonka Rudolf, mert nem a tényleges tartalomnak megfelelően köttetett. Egy bolti eladó például teljes kötöttségek között dolgozik, ezért lehet méltánytalan vele szemben a színlelt szerződés, ami viszont igen gyakran előfordul a kereskedelemben. A hasonló visszaélések ellenőrzése csak úgy sikerülhet, ha az ellenőrzés megkezdésekor a jogviszony fennállt és, ha a felügyelőség munkatársainak a helyszínen sikerül bizonyítani a foglalkoztatás pontos körülményeit. Csonka Rudolf bízik abban, hogy a „Száz lépés” program olyan jogszabály-módosításokat eredményez majd a későbbiekben, amely szélesebb körű jogosítványt ad a felügyelőségnek az ellenőrzésekhez. Ezáltal sikerülhet csak „a fekete és szürke munka kifehérítése”. • Juhász Regina Egy lépés a százból: csökken a gyes és a gyed Folytatás az 1. oldalról Esztergom városában pont a negatív tendencia megfordítása miatt, ösztönző jelleggel hozták létre a Szent Miklós Alapot. Pák Gábor, az esztergomi Vaszary Kolos kórház orvos-igazgatója úgy véli, a gyerekvállalási kedvet nem fogja negatívan befolyásolni az esetleges csökkentés. A gyerekvállalási kedv csökkenése egyébként is világjelenség, az egy és nulla gyerekes családmodell a modern kor negatívuma és más tényezők befolyásolják, véli az orvos. A városi vezető védőnő, Verebes Péterné arról számolt be, hogy az intézmény illetékességi területéhez tartozó városokban és községekben emelkedett a születések száma az elmúlt évben. Egy másik, nevének elhallgatását kérő gyakorló védőnő szerint azonban Nyergesújfalu Város déli fekvésű, új lakóterületén, családi házas telkek 4980 Ft/m2 áron eladók. A vételár tartalmazza:- az alapellátáshoz szükséges infrastruktúra teljes kiépítését (víz, csatorna, gáz, villany, út),- az egyéb közművek alépítménnyel történő kiépítését (telefon, kábel TV),- a telkek geodéziai kitűzését,- az ügyvédi költségeket,- az ÁFÁ-t. Érdeklődni Nyergesújfalu Város Polgármesteri Hivatalában:- a 06-33/455-299 - s telefon számon,-a szabo.csaba@nyergesujfalu.hu e-mail címen,- a 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106. címen lehet. (aki napi kapcsolatban van a kisgyereket vállaló és nevelő családokkal) úgy véli, hogy egy ilyen támogatáscsökkentés biztosan negatívan hathat a születésszám alakulására, hiszen sokat számít a gyes és a gyed összege a családoknak. • Gál Kata A KSH gyorstájékoztatója szerint 2005. január-február hónapjában némileg emelkedett a születések száma. Az elmúlt év utolsó időszakában észlelt születésszám- emelkedés gyengébb ütemben ugyan, de folytatódott. A 2005. év első két hónapjában a születésszám 3,3 százalékkal, mintegy ötszáz újszülöttel haladta meg az előző évit. Mit szól a GYES és GYED összegének csökkentéséhez? Kollár Andrea (fejvadász) Nem örülök neki, de mivel kb. négy-öt év múlva szeretnék csak gyermeket, egyelőre nem tudok ezzel foglalkozni. Most felvételiztem egy másod- diplomás képzésre, ami mellett dolgozni is fogok. Abban is biztosnak kell lennem, hogy a jelenlegi kedvesem jó apja lesz-e majd gyermekeimnek, szóval most azon leszek az elkövetkezendőkben, hogy megteremtsem a gyermek- vállalás feltételeit. Minczémé Zsuzsa (adminisztrátor) A legutóbbi értesülésem az volt, hogy átváltoztatják az egész hároméves rendszert, a GYES felosztását, a mellette végezhető munka ügyét, bővítik a lehetőségeket. Azt, hogy mindez összegben végül jó lesz-e vagy sem, azt nem tudom. Nekem két fiam van, nem tervezünk több gyermeket a férjemmel, ezért minket, akármilyen is lesz az intézkedés, már nem érint. Albert Laura (nyugdíjas) Három unokám van, akik közül kettő még csecsemő, tehát a GYES és GYED kérdése központban van a családunkban. Hallottam ugyan róla, de nem akarom elhinni, hogy valóban csökkenteni fogják ezek összegét. Vannak dolgok, amelyeknek szentnek és sérthetetlennek kellene lenni, ilyen például a vallás, a családok, a gyermekek ügye. Remélem, hogy csak felröppent hír ez.' Bírta józsef (gépészmérnök) Friss nagypapaként azt tudom csak mondani, hogy ha nem is közvetlenül, de nagyon is érint a téma, legalábbis a felháborodás szintjén. Sajnos a jelenlegi kormányt eddig sem a családpártolásról, nemzetmentésről ismertük. Nem vártam semmi jót, de azért reméltem, hogy az utolsó évben, nem sokkal a választások előtt már nem hoznak sokakat érintő és népszerűtlen döntéseket. Több ezer diák vonult az utcákra Folytatás az 1. oldalról Amennyiben a tárca éléről nem hívják vissza a KDH jelöltjét, sokkal radikálisabb lépéseket fognak tenni, és az egész ország területén nagyobb demonstrációkat szerveznek. A jobboldali diákszervezetek viszont támogatásukról biztosították a minisztert, mégpedig úgy, hogy Pozsonyban szintén tüntetést szerveztek. Martin Frone oktatási miniszter szerint azok a diákok, akik a reformok bevezetése ellen tüntetnek, maguk ellen vannak, hiszen azt nem akarják elfogadni, hogy a szociális stipendiumok háromszorosára emelkedjenek, illetve hogy a hallgatók munkáját és a tudását előmeneteli és motivációs ösztöndíjakkal honorálják. • Czigler Mónika