Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-04-26 / 80. szám

4 HÍDLAP • 2005. április 26., kedd RÉGIÓ www.istergranum.hu Taktikai helycsere az FVM élén? Az elmaradt kifizetések rendezését remélik a gazdák Csak délibáb lenne a váci Duna-híd? A minisztérium középtávú tervei között nem szerepel a hídépítés Folytatás az 1. oldalról A gazdaszervezet országos főtitkára, Obreczán Ferenc keményebb hangot ütött meg a tegnapi sajtótájékoztatón. Véleménye szerint a gazdáknak járó egyszerűsített területalapú támogatást (SAPS) még mindig nem kapta meg mintegy 30-31 ezer gazdálkodó. A főtit­kár lapunknak nyilatkozva elmondta: a kifizetések késése mellett további prob­lémát okoz, hogy nem a megfelelő ütemben halad az intervenciós gabona felvásárlása sem, 2,1 millió tonna gabo­nát még mindig nem vásároltak fel. A miniszter leváltásával kapcsolatban Obreczán elmondta: a Németh Imre vezette tárca több alkalommal is hibá­zott, a gazdákkal folytatott tárgyalások során sem volt megfelelő a kommuniká­ció a gazdákkal, a mezőgazdaság pedig romokban hever. A főtitkár szerint eb­ben nem csak a tegnap leváltott agrár­miniszter, de Gyurcsány Ferenc is fele­lős. A főtitkár arra a kérdésünkre, mi­szerint nem tart-e a Magosz attól, hogy a személycsere miatt még tovább csúsz­nak a kifizetések, elmondta: egyelőre nem elemezték a minisztercsere várha­tó következményeit, de felmerült ben­nük, hogy az átállás miatt előfordulhat­nak további csúszások. „Ebben az eset­ben azonban már minden felelősség a miniszterelnöké” - tette hozzá Obreczán. Sok ideje minden bizonnyal nincs Gráf Józsefnek, hiszen a márciusi megállapodást aláíró gazdaszervezetek eredetileg jövő héten ültek volna össze, hogy megbeszéljék a következő lépése­ket. Hogy a tegnapi személycsere miatt módosul-e az időpont, lapzártánkig kér­déses volt. „Egy biztos, a támogatások kifizetését nem lehet tovább húzni, lép­nünk kell a gazdák érdekében” - mond­ta a főtitkár. A miniszterelnök tegnap Népmeth Imre leváltását követően kije­lentette: a minisztercsere nem érinti a már megkötött agrár-megállapodáso­kat. Elmondása szerint a „száz lépés” program keretén belüli személycsere célja az, hogy jelöltje, Gráf József az ag­rár és vidékfejlesztési pályázatok elbírá­lásánál, kifizetésénél érjen el változást, illetve a termelők és feldolgozók között szorosabb együttműködést, jobb kom­munikációt valósítson meg. A Magosz elnökét nem sikerült lap­zártánkig elérnünk. Jakab István szer­dáig ugyanis Brüsszelben tárgyal, ahol az unió illetékeseivel ismerteti a ma­gyar gazdák helyzetét és az uniós tá­mogatások körül kialakult állapotokat. • BUKOVICS 150 diák követelte az oktatásügyi miniszter lemondását zott meg a miniszternek, amelyben | követelik, hogy kérjen bocsánatot a í tárca azon kijelentéséért, amelyben az | iskolákat is felelőssé tették, amiért a , válaszokkal együtt a diákok kézhez j kapták a megoldott feladatlapokat is. Az MKP Országos Tanácsa a hét vé- I gén foglalkozott a matematikaérettsé- j gik körül kialakult botránnyal. A jelen- I lévők megegyeztek abban, hogy nem támogatják Martin Frone oktatásügyi miniszter leváltására tett javaslatot, bár ] a tárca érettségik megismétlésére vo­natkozó javaslatát a párt nem támogat­ja — tudtuk meg az MKP sajtószóvivő­jétől, Pokstaller Líviától. • Cz.M. LAP(SZ)ÉL Pöltl „Oxi” Zoltán Cranium avagy ízléstelen koponya Döbbenetes reklámfilmet láttam a minap az Esztergomi Televízió adásában. Eg)' ingatlanértékesítéssel foglalkozó cég sorjázta, tesztelte türelmünket. A „reklámspot” kezdő képsorain Esztergom madártávlatból ismert panorámarész­leteit láthatjuk. Itt a Bazilika, a Víziváros, a Vár, a Prímás-sziget, a Mária Valé­ria híd és a többi. Egy narrátori hang jegyzi meg eközben, hogy „Esztergom­ban vagyunk, a látvány, lenyűgöző”. Aztán a hang folytatja: „Dombok...” erre a kijelentésre a képsor megváltozik, s egy hasaló hőig)' pucér fenekén siklik a jótékony operatőri objektív szem. A pár másodperces snitt után ismét az eszter­gomi táj felett suhan a kamera s a kísérő szöveg mást is ígér: „...völgyek...” A kép ismét a meztelen női testet mutatja, az akt most hanyatt dőlve látható, a né­ző felöli felhúzott láb csak sejteti, hogy mit is kell most „völgy”-ön érteni. Mindez röviden, gyors vágások egymásutánjában, míg végül kiderül, a Cranium nevű ingatlanos cég hirdeti imigyen Esztergomban lévő ingadanait, telkeit. Meg ne tévesszen írásba foglalt döbbenésem Téged, Tisztelt Olvasó, nem az erotika képi megjelenítése zökkentett ki. A mai kor, erotikát, szexuali­tást folytonosan félresiklatott megjelenítődése illetve szereptévesztéses kultúrá- latlansága zavar, ezen viccesnek szánt reklámfilm esetében is. Pedig nem vic­ces, bár a hölgy alakja kifogástalan, és Esztergom valóban dicséretre méltó tája­in látványra szép lankák találhatók. De a minden emelkedettségtől mentesített, meglehetősen közönséges poén, nem igazolja a szexis meztelenkedés és Eszter­gom megnyerő külső adottságai közötti összefüggést. Kortünet, hogy „nem ér­tünk az erotikához”, tájékozatlanságból (Tegye fel a kezét, aki még nem volt Varga Győző doktor felvilágosító előadásán!.. .ejnye-bejnye de sokan vagyunk...), nem egyszer politikai ideológiák alapján (!) eltagadjuk a szexuali­tás valódi szerepét és kellő módját. Jellemző, hogy a két szélsőség, a prüdéria és a pornográfia alapállásából prüszkölnek egymásra a „vétkesek”. Az már csak slusszpoén, hogy a reklámban meghirdetett lakóparknak szánt terület közvetlen szomszédságában nyugszanak a 48-as szabadságharc hősei Hmm, sebaj, az Etv erről is csinált egy filmet, csak ott több volt a pátosz. Az ismétlés ellen nemcsak a diá­kok, hanem a tanárok is felemelték szavukat. Martin Frone oktatásügyi miniszter határozatával a pártok sem értenek egyet, ennek ellenére ma meg kell ismételni a diákoknak az érettségit. . Korábban a KDH-n kívül az ösz- szes koalíciós párt azt az ötletet támo­gatta, hogy csak azok a diákok ismétel­jék meg az írásbelit, akik a kérdésekkel együtt megkapták a helyes válaszokat is. Tegnap egyébként majdnem 150 di­ák követelte Martin Frone lemondá­sát. Az Állami Középiskolák Igazgató­inak Egjssülete nyílt levélét fogalma­Foly tatás az l. oldalról Szűcs Lajos elmondta: „Ismerete­ink szerint nem áll rendelkezésre a környezetvédelmi, természetvédelmi, forgalmi, gazdasági szempontokat kellő alapossággal vizsgáló, mélyebb megvalósíthatósági tanulmány, amely kellően alátámasztotta volna a projek­tet.” Arra a kérdésre, hogy a tárca tá- mogatja-e a projektet Szűcs Lajos azt válaszolta: „Egy ilyen jelentős közle­kedési beruházás nehezen indokolha­tó jelentősebb hálózati szerep nélkül. Megítélésünk szerint viszont nem va­lószínű, hogy hálózati szempontból jelentős szerepet lehetne szánni e híd­nak. Nem csak az MO-ás Duna-hídjá- nak közelsége miatt, hanem mert a Dunakanyarban szinte lehetetlen ki­alakítani a hálózati szerephez szüksé­ges kapcsolatokat. A 11-es út kapacitá­sa lényegében nem bővíthető, a Szentendrei-sziget átmenő forgalom­mal való terhelése pedig környezetvé­delmi szempontból kérdéses.” A fentieknek megfelelően tehát a tárca középtávú terveiben nem szere­pel a híd, és jelenleg nem látnak a kö­zeljövőben mozgósítható forrást a projekt finanszírozására. Európai uniós forrásokat elsősorban az euró­pai TEN-T hálózat részét képező szakaszokra lehet szerezni, e híd pe­dig nem része ilyen szakasznak - tá­jékoztatta lapunkat a főosztályvezető. Vác önkormányzatától kapott tá­jékoztató szerint a térség úthálózati gerincét a Duna keleti oldalán a 2., 2/A és 12. számú főutak, nyugati ol­dalon pedig a 11. számú főút adják. A Dunakanyar meglévő úthálózatának jellemzője, hogy a főutak a Dunával párhuzamosan vezetnek és hiányoz­nak a Dunára merőleges kapcsola­tok. A folyó 55 kilométer hosszú sza­kaszán nincs közúti kapcsolatot biz­tosító híd. Felvidéken az országha­tárral párhuzamosan új főút épül Párkány és Losonc között, attól északra pedig autópálya létesül Pozsony-Érsekújvár-Rimaszombat- Kassa vonalán. A tervezett új össze­kötő út biztosítja a híd kapcsolatát a Szentendrei-szigettel és a 11. számú főúttal. A híd kapcsolata a 2. számú főúttal és az M2 autóúttal Vác és Sződliget között új összekötő úttal biztosítható. Az összekötő út fontos szerepet tölt be a 2. számú főút és az M2-es közötti tehermentesítésben is, amely hosszútávon az M3 autópá­lya felé kapcsolatot biztosító út ré­szévé válik. A híd megépítése jelen­tős hatással lehet a 11-es út forga­lomcsökkentésében is. • GAl Kata Idén sem lesz anyagi gondja a szlovák gazdáknak Folytatás az 1. oldalról Felmérik többek között azt is, hogy mekkora a munkanélküliség, vagy a romák aránya a térségben, ahonnan az adott pályázat beérke­zett. A további kritériumok között szerepel az is, hogy a pályázat bekül­dője modernizációra igényli a pénzt, vagy ez az első projektje. - Nagyon örülünk annak, hogy ilyen nagy az érdekélődés, hiszen ez azt bizonyít­ja, hogy a gazdák megtanulták a pro­jekt-írást. Csatlakozás előtt ugyanis a szkeptikusok azt hangoztatták, hogy a strukturális alapokból a gaz­dák úgysem fognak hasznot húAii, mert nem lesznek képesek megírni a pályázatokat, tehát enyhén szólva is alábecsülték a gazdák képességeit. A nagyszámú érdeklődés arról is tanú­ságot tesz, hogy az ágazatban még jelentős források vannak, hiszen a gazdák ki tudják fizetni a pályázat­hoz szükséges önrészt. - mondta Czajlik Katalin. A sajtószóvivő sze­rint nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a gazdák igen­is újítani, befektetni, modernizálni akarnak. Ez szerinte előrevetít egy pozitív fejlődési irányt, a befektetett pénz ugyanis nem azonnal hozza meg gyümölcsét. Czajlik Katalin el­mondta: korábban többen attól tar­tottak, hogy a strukturális alapok a régiók közötti különbségeket fogják csak mélyíteni. A szkeptikusok ak­kor úgy gondolták: azáltal, hogy ön­részt is fel kell mutatni a befektető­nek, csak a jobb helyzetben lévő vál­lalatok tehetik majd meg, hogy pá­lyázzanak. Az előzetes felmérések azonban azt mutatják, hogy egyre növekszik a szegényebb régiókból érkező pályázatok száma, amelyek kiegyenlíthetik a régiók (mint példá­ul Eperjes, Kassa és Zólyom környé­ke) közötti különbségeket. • Czigler Mónika Színezékek és tartósítószerek az asztalon Továbbra is megkérdőjelezhető az E-anyagok káros hatása Az élelmiszerek kozmetikumaként használt színezékek szinte vala­mennyi termékben jelen vannak. Se­gítségükkel az árut a gyártók igyek­szenek kelendőbbé tenni. Az uniós csatlakozás következtében a fél­használásuk korlátozódott Magyar- ország és Szlovákia területén is, ám azokat nem lehet teljesen kivonni, mivel nélkülük alighanem elképzel­hetetlen lenne az élelmiszeripar. Az élelmiszer leglényegesebb tu­lajdonsága a szín. A természetes ere­detű színező anyagok a feldolgozás során gyakran elhalványodnak, ezért a gyártók azon dolgoznak, hogy a szín élénkségét mesterséges adalék­anyagok hozzáadásával megtartsák. Ezek az egészségre a szakértők sze­rint nem veszélyesek, de sok esetben allergiás tüneteket válthatnak ki. A színező anyagokat nagymérték­ben használják például az üdítőita­loknál, szörpöknél is. A szakemberek szerint viszont a színező anyagoktól nem kell félni, ráadásul az E számok közül sem mind mesterséges anyag. Aminek E száma van, annak haszná­lata az unió területén megengedett. Deák Ferenc, az Fővárosi Állategész­ségügyi- és Élelmiszerellenőrző állo­más minőségellenőrzési osztályának vezetője szerint a színezékek és tartó­sítószerek határértékhez kötöttek. Amelyek nem használhatók egy adott élelmiszer előállítása során, azokat már az ellenőrzéseken kiszű­rik. A színező anyagokra vonatkozó európai irányelvből átvett 1 kiadású nemzeti szabályozás (amely ez év ja­nuárjától érvényes) meghatározza az élelmiszeriparban használatos színe­zékek körét. Ez foglalkozik nemcsak a természetes, hanem a mesterséges színező anyagok kérdésével is. Esze­rint a lisztek, tészták és a nyers élel­miszerek és sok egyéb élelmiszer ese- tében egyáltalán nem alkalmazható színező anyag. A sört például csak a karamell négy fajtájával lehet színez­ni. Az élelmiszerkönyv felsorolja a korlátlanul használható színezékeket is, valamint meghatározza azokat, amelyeket csak bizonyos élelmisze­rekben lehet használni. A mestersé­ges adalékanyagok közül mintegy 18 E számmal jelölt színezék alkalmaz­ható, amelyeknek ezen belül vannak különböző fajtái. Például az alkohol- mentes italok esetében 100 milli- gramm/liter mennyiségben használ­hatók ezek az anyagok. Ha viszont közülük kombinált formában hasz­nálnak színezékeket, akkor együttes mennyiségük nem haladhatja meg a 100 milligrammot. Az alkoholmentes italoknál az Élelmiszerkönyv 18 mes­terséges színezék közül kiemel né­gyet, amelyek mennyisége együttes alkalmazás esetén nem haladhatja meg az 50 milligramm/litert. A mesterséges színezékek közül a citromsárga tartrazinnal (E 102) főleg üdítőitalokban, édességekben, fagy­laltokban, ételízesítőkben találkozha­tunk. Egyesek szerint ez a legproble­matikusabb színező anyag, mivel már az 1950-es években felfedezték a káros hatását. Domoki János, az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet szakértője szerint viszont et­től az anyagtól sem kell tartani, bár a fogyasztók egy részénél túlérzékeny­séget válthat ki. Ennek az esélye vi­szont mindössze egy a tízezerhez. Magyarországon a gyógyszerekben ezt az anyagot betiltották, a többi ter­méken viszont elég, ha feltüntetik azt. Mint minden élelmiszer-adalék­anyag, a színezékek is vizsgálatokon esnek át. Amíg azonban a gyógysze­reknél vannak mellékhatások, az élel­miszeripari adalékanyagoknál ilye­nek nem lehetnek. Aki nem túlérzé- keny, arra nézve ártalmatlanok a szí­nező anyagok. Természetesen csak a megengedett mennyiségben lehet azokat felhasználni.- Az eritrozint például csak a kok­tél-cseresznye színezésére szabad al­kalmazni, de káros lehet, ha például valaki naponta marékszámra enné - jelentette ki Domoki János. Egy másik anyag, a ciklamát a gye­rekekre nézve lehet veszélyes. Ez az anyag megtalálható az üdítőitalok­ban is, amiből a gyerekek sokat fo­gyasztanak. Tudni kell, hogy az ada­lékanyagok testsúlyra vannak szabva. A ciklamát esetében attól lehetett tartani, hogy a gyerekek testsúlyához képest már meghaladja azt a mérté­ket, amikor még garantálható a biz­tonság. Ezért több élelmiszerből ki­tiltották használatát, az üdítőben pe­dig korlátozták használatát. • Czigler Mónika

Next

/
Thumbnails
Contents