Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-04-23 / 79. szám

2 HÍDLAP • 2005. április 23., szombat ORSZAG-VILAG www.esztergom.hu A kínai árudömping ellen tüntetnek (H) Országos kiterjedésű tüntetésso- rozatot tart a Jobbik Magyaror­szágért Mozgalom a magyar köny- nyűipar védelmében, a kontrollálat- lan kínai árudömping ellen. Az áp­rilis 25-ei debreceni, karcagi, szarva­si, szegedi és szolnoki demonstráció célja, hogy az illetékes minisztériu­mok, hivatalok és hatóságok össze­hangolt fellépéssel vessenek gátat a 80U ezer honi munkavállaló megél­hetését biztosító könnyűipari ágaza­tok teljes leépülésének. A kormány támogatja az idősek internetes képzését (H) A kormányzat számára fontos fel­adat, hogv a jövőben lehetőleg mi­nél több idős ember ismerkedhessen meg az internettel, Erről Kovács Kálmán beszélt pénteken Pécsett. „Az internet nemcsak azért hasz­nos, mert azon keresztül kapcsolatot lehet teremteni ismerősökkel, a vi­lággal, hanem azért is, mert az elekt­ronikus szolgáltatások révén sok mindent el tudnak intézni azok, akiknek már nagyon nehezükre esik a mozgás” - mondta az informatikai és hírközlési miniszter a Netnagyik első országos konferenciáján. Tiszteletbeli polgári cím a zentaiaknak (H) Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgári címét tanúsító okmányokat adtak át a városi elöljárók csütörtö­kön Zentán ötszáz zentai és kör- nyékbeli délvidéki magyarnak. A tiszteletbeli polgári cím átadására a zentai városháza dísztermében ke­rült sor ünnepélyes keretek között. Csúszópénzt kértek a rendőrök (SK) Három pozsonyi rendőr ellen in­dítottak vizsgálatot, akik külföldi rendszámú autósokat büntettek meg, de bírság megfizetése helyett csúszópénzt fogadtak el. A rend­őrök ki sem állították a nyugtát, ha­nem rögtön „zsebbe dolgoztak”. A rendőrök ellen egy német állampol­gár tett feljelentést, akit még két évvel ezelőtt büntettek meg. A rendőrök akár ötéves börtönbünte­tést is kaphatnak. A vízummentességről tárgyalt a házelnök (SK) Pavel Hrusovsky, szlovák házel­nök az Egyesült Államokba utazott, hogy ottani kollégájával a szlovák vízummentességről tárgyaljon. A házelnök arról számolt be, hogy az ottani képviselők pozitívan álltak hozzá a dologhoz, ami nagy ered­ménynek számít. Pennsylvania sze­nátora arról biztosította a szlovák házelnököt, hogy Szlovákia kérel­mét a lengyelekkel egyetemben tár­gyalják majd meg. Pozsonyba kéne menni... (SK) Szlov ákia fővárosa ingyenes rendez­vénysorozattal kedveskedik minden odalátogatónak a hét végén. A prog­ramban ingyenes városnézés - régi villamossal - szerepel, az érdeklődők ingyen léphetnek be az Állatkertbe, a botanikus kertbe és a Pozsonyi Városi Galériába is. A Városi Múzeumban ..Lehet-e a világon béke?” című kiállí­tást lehet megtekinteni. Uniós forrás vasútfejlesztésre Ha a MÁV az eddigi európai uniós forrásokat hatékonyan tudja felhasz­nálni, akkor a 2007 utáni időszakban a Kohéziós Alapból évente akár 300- 350 millió euró fejlesztési támoga­tásra is számíthat - mondta Mangel jános, a MÁV RL EU-program igazga­tója csütörtökön Budapesten, azon a szakmai konferencián, ahol az Euró­pai Vasútmémökök Egyesülete Unió­ja (UEEIV) és a Közlekedéstudományi Egyesület szakértői találkoztak. Mangel János előadásában rámuta­tott: az unió a Phare-programban mint- I egy 50 millió euróval finanszírozta a ma- ! gyár vasúti infrastruktúra-beruházáso- j kát, az ISPA-program első részében 200 I millió eurót, majd további 100 millió j eurót adott magyar vasúti beruházásra. Az előcsatlakozási alapoknál az j EU általában 50 százalékban támo­gatta a megvalósítandó projektet, de a 2007 utáni időszakban a közösségi támogatással megvalósuló vasúti be­ruházásban ez az arány várhatóan 85 százalékra emelkedik. Mangel János utalt arra, hogy a I MÁV az EU strukturális alapjaiból is részesül támogatásban, a Környezet- védelmi és infrastruktúrafejlesztési operatív program (KlOP) keretében a Budapest-Érd vasútvonalon ruház be közösségi támogatás igénybevételével. Az igazgató úgy vélte, hogy nem­csak a vasúti pálya, hanem az állo­másépületek felújítására is lehetne közösségi forrásokat igénybe venni. Szerinte ehhez a vasúttársaságnak az adott település, régió önkormányza­tával közösen kellene pályáznia. Josef Windsinger, az UEEIV tiszte­letbeli elnöke elmondta, hogy az Euró­pai Unió elképzelése szerint 2015-ig a kontinenst átszelő vasúti főhálózat fej- ■ lesztésére 90 milliárd euró közösségi forrás áll rendelkezésre, ugyanakkor j ezeknek a vonalaknak a fejlesztési igé- i nye mintegy 300 milliárd eurót tesz ki. i Szerinte ezen kívül további 200-250 j milliárd eurót kellene fordítani új vas- : úti járművek beszerzésére is. Az EU vélhetően a jövőben évente j 3-4 milliárd euró felhasználását j hagyja jóvá 2015-ig a vasúti inf- ! rastruktúra fejlesztésére, ezt egészíti i majd ki a tagállami rész, így évente j 6-8 milliárd euró juthat erre a célra. • Epress ]ózsef MDF: közös jelölés Az MDF azt javasolja, hogy a három rendszerváltó párt, a Fi­desz, az SZDSZ és az MDF közö­sen jelöljön köztársasági elnököt - mondta Dávid Ibolya pártelnök az MTI-nek pénteken. Dávid Ibolya elmondása szerint, az MDE Sólyom Lászlót -az Alkotmány- bíróság egykori elnökét- javasolja kö­zös köztársaságielnök-jelöltnek, de ha a másik két párt részéről más, nagy te­kintélyű rendszerváltó demokrata je­löltet támogatnak, aki nem kötődik az állampárti múlthoz és politikai világ­hoz, az MDF kész az egyeztetésre, a megegyezésre. A pártelnök rámutatott: január óta az MDF következetesen ál­lást foglalt amellett, hogy a négy parla­menti párt konszenzussal jelöljön egy olyan köztársasági elnököt, akit az al­kotmánynak megfelelően kétharmados többséggel lehet megválasztani. „Mára azonban kiderült, hogy a legnagyobb kormánypártnak, az MSZP-nek nincs ilyen politikai szándéka. Egyeztetést nem kezdeményezett, és nem töreke­dett konszenzusos jelölt állítására” - tette hozzá Dávid Ibolya. • EP Kőszeg lett az év városa A Magyar Televízió RL által meg­hirdetett „Az Év települése” díjat több mint 13 ezer szavazattal Kő­szeg városa nyerte el. A megtisztelő cím birtokosának a Magyar Turizmus RL különdíjat ajánlott fel, amelynek értelmében a település a szervezet kiemelt promóciós támogatását él­vezheti egy éven keresztül. A támo­gatás nem pénzbeli juttatást jelenL hanem a település értékeinek, ese­ményeinek népszerűsítését a turisz­tikai marketing szervezet kommuni­kációs csatornáin keresztül. A Magyar Televízió Rt. múlt év no- j vemberében játékos versenyt hirde- I tett a Főtér című, népszerű belföldi j utazási magazinban bemutatott tele­pülések között. „Az Év települése” megtisztelő címért járó díjat - Pólyák János üvegszobrász-művész egyedi tervezésű kisplasztikáját - Kuntner Ferenc, Kőszeg város polgármestere 2004 végén vehette át Rudi Zoltántól, a Magyar Televízió Rt. elnökétől, a I televízió székházában. Egyúttal a pol- I gármesteri hivatal előterének falán el­helyezésre került egy emléktábla, j amely Gasztonyi Zoltán faragómes- j tér alkotása. A Magyar Turizmus Rt. j által felajánlott különdíj célja, hogy felhívja a belföldi lakosság figyelmét Elérhetővé válik jogi tanácsadás A kormány elfogadta az Igazság­ügyi Minisztérium által előterjesz­tett ingyenes jogi segítségnyújtás­ról szóló törvényt. Amennyiben a jogszabályt elfogadja a parlament, 2006. január í-jétől ingyenes jogi tanácsadást és ügyvédi segítséget igényelhetnek a szociálisan rászo­ruló emberek. Dániel Lipsic igazságügyi minisz­ter a kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón elmondta, az or­szágban négy Ingyenes Jogi Segítség Központot fognak megnyitni. Az in­gyenes tanácsadást igénylő személy­nek bizonyítania kell, hogy rászorul j a segítségre. A jövőben a minisztéri- j um még négy központ megnyitását : tervezi, így összesen nyolc tanácsadó iroda fog a rászorulók rendelkezésére állni. Az irodában jogi végzettségű alkalmazottak dolgoznak, ügyvédi segítséget pedig a Szlovák Ügyvédi Kőszeg város kulturális és turisztikai értékeire és ezáltal minél többeket ösztönözzön arra, hogy látogatást te­gyenek ebben az egyedi vonzerőkkel rendelkező városban. Dr. Galla Gábor, a Magyar Turiz­mus Rt. vezérigazgatója és Kuntner Ferenc, Kőszeg város polgármestere 2005. április 24-én, a nagy hagyomá­nyokkal rendelkező Szőlő Jövésnek Könyve rendezvény keretében írják alá „Az Év Települése” promóciós együttműködést. • Epress az ingyenes Kamara (SAK) ügyvédei adnak, aki­ket a szolgáltatásaikért az állam ho­norál majd. Lipsic reméli, hogy a jogszabály segítségével minden ál­lampolgár egyforma eséllyel léphet majd a bíróság elé. • Gubík Közeledik az elektronikus vámrendszer bevezetése Pavol Prokovic közlekedési mi­niszter találkozott Manfred Stolp né­met közlekedési miniszterrel. Prokovic a találkozón kijelentette, Szlovákia előreláthatólag még 2005 első felében meghirdeti azt a nem­zetközi versenypályázatot, amely se­gítségével kiválasztja a tehergépko­csikat érintő elektronikus vámrend­szer bevezetését biztosító céget. Prokovic elmondta, az elektronikus vámrendszert 2006 júliusától tervezik bevezetni. A közlekedési tárca vezetője azt is hozzátette, hogy a rendszernek kompatibilisnek kell lennie a Galileo szatellitrendszerrel, amely segítségével majd az összeurópai elektronikus vám­rendszert 2011-2012-ben bevezetik. Mind a két miniszter támogatja az elektronikus vámrendszer összeurópai bevezetését megcélzó luxemburgi ja­vaslatot. A közlekedési tárcavezetők abban is megegyeztek, hogy Prokovic még a szlovák tender kiírása előtt meg­nézi a német elektronikus vámrend­szert, amely 2005 januárjától működik. 2004 januárjában vezették be Ausztriá­ban is a mikrohullámú sugárzáson ala­puló elektronikus vámrendszert. Prokovic hangsúlyozta, a rendszer ki­választásakor nemcsak a kompatibili­tást, hanem a bevezetés és a fenntartás költségeit, valamint a műszaki paramé­tereket is szem előtt fogja tartani. • RGA Nyitott könyv az egészségügyi dokumentáció A kormány elfogadta az egész­ségügy ellátásról szóló törvénymó­dosítást, amely lehetővé teszi az egészségügyi minisztérium, egyes központi állami közigazgatási szer­vek, az orvos és a nővér számára, hogy belenézhessen a beteg egészségügyi dokumentációjába. A módosítás továbbá két csoportra osztja az eredeti törvényben szerep­lő egészségügyi teljesítménykataló­gust: az összes gyógykezelési műve­letet tartalmazó új teljesítménykata­lógusra és a konkrét betegségekhez tartozó vizsgálatok jegyzékére. A tel­jesítménykatalógust az Egészség- ügyi Minisztérium katalogizáló bi­zottsága állítja össze, és kormány­rendelet formájában adja ki. A kata­lógus segíti az egészségügvi ellátás szolgáltatója és a biztosító közötti árkalkulációt. Októberben elfoga­dott egészségügvi ellátásról szóló törvény megszüntette az elsődleges és másodlagos egészségügyi ellátás fogalmát, és az általános valamint a specializált egészségügvi ellátás meghatározást vezette be. Ebből ki­indulva a szóban forgó törvénymó­dosítás szól a gyermek- és ifjúsági orvos elnevezés helyett a gvermek- és ifjúsági egészségügyi ellátást biz­tosító orvos megjelölés bevezetéséről is. A jogszabály-módosítás tartal­mazza a nemzeti egészségügvi re­giszterek pontos meghatározását is. • ANI Összehasonlítás az Európai Unióval Peter Mach, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke bejelentette, hogy május 16. és június 16. között az or­szág 306 településének 6 ezer vélet­lenszerűen kiválasztott háztartásá­ban felmérik az állampolgárok jöve­delmi viszonyait és életkörülményeiL Az EU-SILC elnevezésű statiszti­kai felmérés segítségével betekintést nyerhetünk majd a lakosság jövedel­mi, egészségügyi, műveltségi, szociá­lis és egyéb helyzetébe. Az így ka­pott információk lehetővé teszik majd, hogy a hivatal szakemberei ki­értékeljék és összehasonlítsák a la­kosság életminőségét az egyes régi­ókban és az Európai Unió tagállama­iban. „A szükséges információkat a hivatal szakképzett munkatársai sta­tisztikai kérdőívek segítségével fog­ják összegyűjteni” - tájékoztatott Mach, aki még azt is elmondta, hogv a felmérést végző személy a lakásba lépéskor köteles felmutatni a statisz­tikai hivatal pecsétjével ellátott meg­bízólevelét és személvigazolvánvát. • RÉVÉSZNÉ

Next

/
Thumbnails
Contents