Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-16 / 74. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. április 16., szombat • HÍDLAP 7 Mandula Petra ígéri: ismét a régi lesz A magyar teniszező Wimbledonban újra a pályán akar bizonyítani TENISZ Utoljára decemberben találkoztunk személyesen. Azóta eltelt bő négy hónap, és az akkor elképzelt dolgok, tervek kis része valósult csak meg. Jól kezdődött az év, az Australian Openen a második körig jutott, majd a kisebb tornákon felemás teljesítményt nyújtott, többször sérülés miatt volt kénytelen feladni a versenyt. A tenisz-világranglistán (WTA) is meglátszott a „kihagyás”, a tavalyi harmincadik hely már csak emlék. Ezek azonban mind mellékes dolgok, jelenleg az egészség a legfontosabb. Mandula Petra a megpróbáltatások ellenére is bízik a gyors visszatérésben, a francia Roland Garroson már szeretne indulni. Mandula Petra kivételes teniszező, magyar hölgyek közül ő az, aki a legjobb WTA helyezést (30. hely) tudhatta magáénak, de egy ideje nem jönnek úgy az eredmények, ahogy azt az emberek elvárják. Petrát megviseli a sérüléssel járó hercehurca, de nem adja fel. Gyógytornászhoz jár és jó hír. hogy - egyelőre — nem vár rá operáció. A jelenleg a WTA-ranglista 116. helyén álló teniszezővel beszélgettünk a kellemetlen időszakról, a jövőbeli tervekről, a teniszhez fűződő szeretetéről.-Mielőtt belevágnánk az interjúba, szeretnénk többet megtudni egészségi állapotodról?- Köszönöm szépen az érdeklődést, egyre jobban vagyok, és a fájdalom is egyre kisebb. Most két hétig kell fizikoterápiára járnom, utána két hét gyógytorna következik. Ha ezeket a dolgokat elvégeztem, akkor mehetek egy kicsit teniszezni. Nem akar gyorsan meggyógyulni ez a porckorongsérv. A tenisz nélküli élet- Hogy viseled, bogy tenisz nélkül kell eltöltened ezt a pár hetet?- Most a tenisz egyelőre mellékes. Azzal voltam elfoglalva, hogy mikor fogok tudni újra normális életet élni, mert a sérülés szörnyű volt, mély fájdalommal járt. Nem az ugrott be először, hogy mi lesz a tenisszel, hanem az, hogy miként fogok a lépcsőn menni. Most, hogy már jobban vagyok, tudok - a sporton kívül - mindent csinálni. El kell azonban mondanom, hogy nagyon hiányzik a mozgás. Nem tudok menni konditerembe se, futni se, mert addig nem szabad megerőltetni magam, míg a fájdalom teljesen el nem múlik. Nem egy könnyű periódusa ez az életemnek.-Annak viszont gondolom örülsz, bogy nem kell műteni. Vagy ez a probléma előjöhet később is?- Az orvosok elég egybehangzóan mondták, hogy a műtéttel sem lenne megoldva a helyzet, mert nagy valószínűséggel, ha nem is ugyanott, de máshol kijöhet a sérv. Amikor Miamiban voltam és lesérültem, úgy éreztem, hogy csak a műtét segíthet. Akkor úgy gondoltam, bevállalom, ha azt mondja minden orvos, hogy ez garantált. De, mivel egyértelműen azt mondták, hogy nem biztos, hogy segít, így örülök, hogy nem kellett kés alá feküdnöm. Ilyen szempontból jó hír volt, de abban nem bízom száz százalékosan, hogy viszonylag rövid idő alatt meg lehet annyira erősíteni a hátizmot, hogy egy-két hónap múlva teljes értékűen tudjak teniszezni.- Megfordult a fejedben, bogy érdemes- e így tovább csinálni?- Ezen még nem gondolkoztam, mert szeretnék teniszezni. Ha majd csinálom a gyógytornát, és esetleg az sem segít, akkor elgondolkozom ezen, de eddig egyedül az egészségem miatt fordult meg ez a fejemben. Nem akarom az egészségemet kockáztatni, ennyit nem ér az egész. Az orvosok még nem mondták, hogy abba kéne hagynom a teniszt, bár egy-két szakember megjegyezte, hogy több évre előre ne tervezzek, mert eléggé határán vagyok annak, hogy valamilyen burok átszakadjon és akkor tuti, hogy műteni kell. A szezon eleji versenyek- Térjünk rá egy kicsit a versenyekre. Mikor decemberben beszélgettünk, alig vártad már, hogy jöjjön az Australian Open és teniszütőt ragadhass. A Grand Slamet megelőzően volt egy kisebb torna, ahol újra közbeszólt a sérülés.- Elég rosszul indult a túra, mert ott is sikerült lesérülnöm a pályára menetel előtt, az első két meccsemet vízszintesben éltem át. Nagyon rossz élmény volt, viszont utána Mel- bourne-ben az első meccsen bíztató volt, hogy ennyi kihagyás után talpra tudtam állni és tudtam nyerni. Ettől függetlenül lehetett volna jobb is, de nem voltam elégedetlen.-Mi fordul meg a fejedben akkor, amikor az elsőfordulóban egy harmincadik kiemeltet legyőzöl, utána pedig a második fordulóban semmi nem jön össze?- Mindenben lehet pozitívumot találni, de ebben a meccsben elég nehéz volt bármit is, mert az szörnyű rossz volt. Nem kifejezetten azért, mert a lány nagyon jól játszott. Nem jó elkeseredni, le kell vonni a konzekvenciákat, és tovább kell lépni. Nem tartott nálam sokáig a „legyünk túl rajta” dolog, mert utána mentem volna Dubaiba, ahová viszont nem engedtek be, mert nem kaptam vízumot. Sikerek és kudarok-Az Australian Open után jött az antwerpeni, majd az Indian Wells-i viadal, ahol szintén nem jött ki a lépés...-Antwerpenben selejtezőt kellett játszanom, ahol a főtáblára való feljutásért kaptam ki. Előtte az a két meccs, amiket megnyertem, mindenféleképpen jó volt, jó ellenfeleket is megverten, sőt a játék is jól ment. Amelyik meccset elveszítettem, az is szoros volt. Indian Wells-ben vegyes érzelmekkel jöttem le a pályáról, mert úgy éreztem, hogy az ellenfél nagyon jól játszott, hamar szétcsapta a játékomat. Másrészt én is próbálhattam volna valami mást játszani, nemcsak a saját beiskolázott játékomat. Sajnos az rosszul sült el, de akkor sem úgy jöttem le a pályáról, hogy abbahagyom, mert béna vagyok. Utána következett volna Miami, de a meccs előtt megsérültem.-Mennyire befolyásolja a sérülésed a világranglistán elfoglalt helyedet?- Nagyon. Ez azt jelenti, hogy mikor visszatérek, úgy a 300. hely környékén leszek. Nem bánt, mert lekerül a vállamról a teher. Pár nappal ezelőtt még úgy voltam, vele, hogy csak vécére tudjak elmenni, úgyhogy nem foglalt le eddig ez a dolog.- Mikor láthatunk tíjra a pályán?- Én nagyon bízom benne, hogy mihamarabb. Nem biztos, hogy Wim- beldonban már játszhatom, de én szeretnék ott indulni. Mindenféleképpen selejtezőt kell majd játszanom. • Nagy BalAzs WTA-világranglista: í. (í.) Davenport 5184 pont 2. (3.) Sarapova 4892 3. (2.) Mauresmo 4808 116. (103.) Mandula Petra 316,75 132. (134.) Czink Melinda 270,50 161. (146.) Gubacsi Zsófia 214 Gyerek kick-boxosok randevúja Mindhárom labdarúgócsapat győzelemre tör A Dorog FC két elveszített találkozó után bízik a sikerben KICK-BOX LABDARÚGÁS dorogiak orra ala, de remeit most fordul a kocka. % H - Sérültjeink felépültek, Faragó elSzombaton az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban gyerek, serdülő, ifjúsági kick-box bajnokságot rendeznek. Az esztergomi felnőtt kick-boxosok ezen a hét végén pihennek, most a gyerekeké lesz a főszerep. Zrínyi Miklós mesteredző szerint remek hangulatú viadalra van kilátás, a megyei gyerek, serdülő, és ifi korú gyerekek közül húsz fő vesz részt a bajnokságon. A Dobó Katalin Gimnáziumba nemcsak a megyéből, de az ország többi részéből is jönnek versenyzők. • Kéméndi A régió általunk figyelt labdarúgócsapata közül mind idegenben próbál szerencsét a hétvégén. A megyei első osztályú ESC a Naszály otthonába látogat, míg az NB III Duna-csoportjában szereplő Dorog FC Szigetszentmiklóson tör a három pont megszerzésére. A szlovák harmadik ligás Párkány Bánovce ellen szeretné feledtetni az érsekújvári fiaskót. Szlovák harmadik liga: Bánovce - Párkány - 2005. 04. 17 A párkányiak nemcsak az elmúlt hét végén, de hét közben is találkozót játszottak, de az érsekújvári ösz- szecsapás végeredményével senki nem lehet elégedett. Az elveszített járási rangadó után Lapár Miroslav, a párkányiak ügyvezető igazgatója büntetést helyezett kilátásba, és mint elmondta, Bánovce ellen a játékosok magukért fognak küzdeni. Bánovce győzelemmel hangolt a Párkány elleni csatára, a gárda jelenleg a 10. helyen áll, öt ponttal leszakadva a párkányiaktól. NB III: Szigetszentmiklós - Dorog FC - 2005. 04. 16., 16 óra A hiányzó játékosok visszatérésében bízik a dorogi vezetőség, hogy a „régi” labdarúgók segítségével sikeresebb mérkőzést vívnak, mint a Dunakeszi ellen. Kiss László, a Dorog FC ügyvezetője szerint a Szigetszen- miklós már rengeteg borsot tört a tiltása lejárt és talán házi lyunk, Papp András is visszatérhet - mondta Kiss László. Bízom benne, hogy jó eredményt tudunk elérni az élmezőnyhöz tartozó Szigetszentmiklós ellen. Megyei első osztály: Naszály - Esztergomi SC - 2005. 04.17., 17 óra Nem lehet panasz az esztergomi csapat hétközi teljesítményére, a gárda 4-0-al hangolt a Naszály elleni derbire. A hétvégi ellenfél 3-1-es verést kapott hazai pályán a Zoltek cspatától, így izgalmas összecsapásra van kilátás. Tóth László, az ESC titkára már az eg)' ponttal is elégedett lenne.- Nehéz mérkőzés lesz, a Naszály jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, mi a tizedikek vagyunk - beszélt a ütközetről a titkár. A pontszerzést tűztük ki célul, remélem sikerül is elérni. • Haidú Máté Magyar negyeddöntős a birkózó Eb-n A legjobb nyolc közé jutott a várnai Európa-bajnokság 59 kg-os súlycsoportjában Sastin Mariann. A magyar sportoló az első körben a német Christiane Knittel ellen diadalmaskodott, a negyeddöntőben a svéd Ida- Theres Karlsson-nal találkozik. Sidi kiesett A dél-koreai Csangvongban zajló i sportlövő Világkupa versenyen a i puskások 3x40 lövéses számában nem sikerült döntőbe jutnia Sidi Péternek. A légpuskában korábban a második helyen végzett, kisöbű puskában negyedikként záró magyar versenyző mindössze a 16. helyen zárt ebben a versenyszámban. Jagr is ott lesz az osztrák vb-n Míg Magyarország teljes mértékben a vasárnap kezdődő hazai rendezésű Divízió I-es jégkorong-világbajnokságra összpontosít, addig a sportág nagy jai gőzerővel készülnek a hónap végén rajtoló A csoportos tornára. A cseh válogatott szövetségi kapitánya, Ruzicka tegnap jelentette be, hogv Jaromir Jagr, a csehek első számú sztárja is vállalja a játékot. Vele egvütt összesen 26 NHL-es játékos szerepel a cseheknél, akik így minden idők legerősebb válogatottjával utaznak a vb-re. Keretet hirdetett Pat Cortina A magyar válogatott kanadai szövetségi kapitánya kihirdette a vasárnap kezdődő, debreceni Divízió I-es jégkorongtorna magyar keretét. A vb-csapat: Budai Krisztián, Bemei Gergely, Szuper Levente (kapusok), Svasznek Bence, Horváth András, Szélig Viktor, Tőkési Lajos, Lencsés Tamás, Kangyal Balázs, Sille Tamás (hátvédek), Kovács Csaba, Erdősi Péter, Vas Márton, Ladányi Balázs, Majoross Gergely, Orsó László, Ocskay Gábor, Csibi József, Vas János, Fekete Dániel, Palkovics Krisztián, Fodor Szabolcs, Peterdi Imre (csatárok). Utolsó utáni esély Baumgartnernek? A Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) a Red Bull Racing istálló kérésére eltörölte a pénteki szabadedzéseken résztvevő harmadik pilótákra vonatkozó korlátozását, így a következő futamtól minden szuper- licenccel rendelkező versenyző tesztelhet. A döntés új esélyt adhat Baumgartner Zsoltnak is, bár az élcsapatok többségénél már foglaltak a haramdik versenyzői posztok. SPORTSZILÁNKOK Példamutató görögök A tavalyi Európa-bajnokságot megnyerőgörögök a focitudásuk után azt is megmutatták, hogy a pályákon és lelátókon dühöngő erőszak ellen is határozottan tudnak fellépni. Míg a héten az Inter szurkolói miatt félbeszakadt Inter- AC Milan meccs kapcsán még mindig csak beszélnek az esetleges büntetésekről, addig Görögországban egy hasonló eset miatt azonnal bezárták az éllovas Panatbi- naikosz stadionját két mérkőzésre. Érdemes példát venni a görögöktől, nemcsak eredményesség, de fegyelem szempontjából is az európai, köztük a magyar gárdáknak és nemzetközi szövetségeknek is...