Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-01 / 63. szám
2 HÍDLAP • 2005. április 1., péritek ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Beteg nélkül zuhant le a mentőhelikopter (H) Pécs mellett csapódott a földbe egy mentőhelikopter tegnap délután - áll a Baranya Megyei rendőr-főkapitányság sajtóközleményében. A repülő a zuhanás után azonnal lángra kapott és kigyulladt. A helikopter már nem szállított beteget és a személyzet (orvos, ápoló és pilóta) túlélte a balesetet. A jármű nem okozott kárt a közeli épületekben. A rendőrök szerint a baleset fel- és leszállás közben következhetett be. Alkotmánymódosítást tervez az MDF (H) A közelgő államfőválasztás miatt a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a törvény módosítását javasolja. Herényi Károly frakcióvezető szerint, ha másodszorra sem tudja megválasztani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, akkor a következő alkalomkor már a képviselők kétharmados többségének kell döntenie. Ha ez is rosz- szul végződne, akkor nyolc napon belül meg kellene ismételni a voksolást. Milliárdos agrártámogatás (H) Benedek Fülöp, az agrártárca köz- igazgatási államtitkára arról tájékoztatott, hogy a magyar gazdálkodók az év végéig 400 milliárd forintnyi agrártámogatáshoz juthatnak. Az államtitkár szerint a költségvetésben 328 milliárd forint jut támogatásra, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ehhez hozzá kell számolni az év végi EU-s területalapú támogatások forrásainak nyolcvan százalékát. Benedek Fülöp elmondta, hogy március 18-i határidőig a termelőknek 93 milliárd forintot fizettek ki támogatási jogcímeken. Sztrájk a Skodánál (SK) A Skoda autógyár történetében először tartottak sztrájkot a vállalat dolgozói. Az autógyár alkalmazottai nincsenek megelégedve jelenlegi fizetésükkel és tízszázalékos béremelést követelnek. A vezetőség nem akarja elfogadni a tíz százalékot, ők az inflációt követő 2,8 százalékos emelésben egyeznének ki. A sztrájk során 12 ezer munkás szüntette be a gyártást, így 240 autóval kevesebb jött le a gyártósorról. Bankkártyában a MasterCard a nyerő (SK) Szlovákiában nagy sikernek örvendenek a MasterCard International által kiadott bankkártyák. A különböző kártyákkal a tavalyi esztendőben több mint százmilliárd korona értékű forgalmat bonyolítottak le. A közel harmincszázalékos növekedés annak tudható be, hogy Szlovákiában már egyre több helyen lehet fizetni a kártyákkal, mind az üzletekben való fizetés, mind a pénzkiadó automaták száma javuló tendenciát mutat. Börtönben a képviselő testvére (SK) Vizsgálati fogságba helyezték Júluis Brocka KDH-s-képviselő testvérét, akit családon belüli erőszakkal vádolnak. Az ügyben a tettes felesége kereste meg a rendőröket. A megfélemlített hölgyre részegen támadt a képviselő öccse és megöléssel fenyegette. Az őrizetbe vett férfinek nem ez volt az első erőszakos cselekedete, a tavalyi évben már egyszer bántalmazta feleségét és két gyermekét. Korai a sztrájk Bevallották a teljes vagyonukat? A beadott vagyonnyilatkozatok alapján kijelenthető, nem keresnek rosszul a miniszterek. A sort természetesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti, de Somogyi Ferenc külügyminiszter sem panaszkodhat. Gyurcsány Ferenc éves jövedelme a 2004-es esztendőben húszmillió forinttal, közel százmillió forintra duzzad. László Boglár kormányszóvivő szerint az a miniszterelnök magánügye, hogy ezt a pénzt milyen célokra költötte. A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is rendelkezik pápai ingatlanával, banki számlájának összege pedig egymillió forintra tehető. Továbbá kiderül, hogy a miniszterelnök több milliót költött lakásfelújításra, sőt egy új gépjármű vásárlásra is futotta a L 1 í \ Somogyi Ferenc pénzből. A miniszterelnöki fizetést Gyurcsány Ferenc minden hónapban más-más szervezetnek utalja át, jótékonysági célokra megy el a bére. Nem megy rosszul Somogyi Ferencnek külügyminiszternek sem, akinek tavalyi jövedelme 65 millió forint körül mozog. A miniszter megtakarításokkal és befektetésekkel is rendelkezik. Somogyi tulajdonában van egy budapesti ingatlan fele, hatszázezer forint értékben pedig Zwack-részvénye is van. Göncz Kinga ifjúsági, szociális, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter tavaly közel húszmilliót keresett. A miniszter asszony több gazdasági társaságban is érdekelt, ingatlantulajdona nem változott. Tovább gyarapodott Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter vagyona is, az igazságügyi miniszter, Petrétei József pedig közel 15 milliót keresett tavaly Rácz Jenő, egészségügyi miniszter vagyona a dokumentumok szerint csökkenést mutat. • NAGY A Vasutasok Szakszervezete, a legnagyobb vasutas érdekképviselet még túl korainak tartja a munkabeszüntetést. A szakszervezet ugyan éles kritikával illette a MÁV vezetését, de egyelőre sztrájkról nincs szó. Simon Dezső, elnök szerint a MÁV még nem készítette el idei üzleti tervét és még nem tudják, hogy mennyire változtatják meg az alkalmazottak létszámát. . A MÁV-val kapcsolatos hír még, hogy április 3-tól lép életbe az új menetrend, amit az utasok és a társaság tapasztalatai alapján készítettek el. A menetrendbe bekerültek a csatlakozással kapcsolatos új információk és a vonatok megállási helyének változásai is. Az új menetrendről szóló változásokról szóló füzet ingyenesen átvehető a pályaudvarokon, de érdeklődni lehet a 0640/494949-es telefonszámon is. A felsőoktatási törvényről is vitáznak A magyar Országgyűlés a jövő héten kedden kezdi meg a felsőoktatási törvényről szóló vitáját. Szili Katalin házelnök szerint a parlament kétnapos ülést tart. A keddi, felsőoktatási törvény általános vitáját, április 12-én folytathatják, részletes vita keretében. Szili Katalin arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy a frakciók hétfőn tárgyalnak a II. világháború alatt elkobzott kulturális értékek visszakapásá- ról és a házbizottság még azon a napon rendkívüli ülést tart a témában. Szili Katalin elmondta, hogy az Országgyűlés „A gazdaság motorjai a vállalkozások - nekünk a kicsik is fontosak” címmel április 13-án politikai vitanapot tart. A házelnök hozzátette, hogy a parlamenti delegációk május elején Auschwitzba utaznak, hogy Ott részt vegyenek az Elet menete holokauszt megemlékezésen. A kormánypárti frakciók nem támogatták az MDF azon javaslatát, miszerint a napirendbe kerüljön be a magyar állampolgárságról szóló módosításra vonatkozó törvényjavaslat. A képviselők a jövő héten döntenek abban az ügyben is, hogy hozzanak-e létre vizsgálóbizottságot az ex-mi- niszterelnök, Orbán Viktor családjának állami pénzekből történő meggazdagodásának kivizsgálására. • Hajdú Hárommilliárddal csökkent az egészségügy adóssága A tavalyi év végén a szlovák egészségügy 22 milliárd korona adóssággal rendelkezett. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint 2004-ben több mint három- milliárd koronával csökkent az egészségügy adóssága. Ehhez leginkább az egészségügyi biztosítók adósságcsökkenése járult hozzá, amely elérte a hét és fél milliárd koronát. A biztosítóknak ezután még kétmilliárd korona adósságuk maradt. Tavaly év végén az egészségügyi intézmények adóssága elérte a közel 14 milliárd koronát, amely két és fél milliárd koronával volt több, mint az előző évben. A non-profit szervezetekké átalakuló és az önkormányzatok hatáskörébe kerülő egészségügyi intézmények is adósságnövekedésről számolhattak be: kétmilliárd koronáról hárommilliárd koronára nőtt az adósságállományuk. Az egészségügyi minisztérium felhívta a figyelmet, hogy jelentősen lelassult az egészségügyi intézmények adósság- növekedésének üteme. • KARDOS Egy hét múlva lesz döntés a nemzeti színház ügyében A kormány egyelőre nem foglalkozott Rudolf Chmel kulturális miniszternek a Szlovák Nemzeti Színház épületének befejezésre vonatkozó javaslataival. Az indítványt jövő hét pénteken fogja megtárgyalni a gazdasági miniszterek tanácsa. Chmel elmondta, hogy Ivan Miklós pénzügyminiszter és Dániel Lipsic igazságügyi miniszter kérték a javaslat későbbi megtárgyalását. „Március 21- én a kormánytagok megkapták a javaslat szövegét, azonban a húsvéti ünnepek miatt nem sikerült mindenkinek átolvasnia az anyagot” - állapította meg a kulturális tárca vezetője. Chmel két javaslatot dolgozott ki a nemzeti színház befejezését és működtetését illetően, mindkettő szerint a színház az állam tulajdonában maradna. A színház próbaüzemeltetése 2006 októberében illetve novemberében kezdődne meg. Az első javaslat értelmében a Szlovák Nemzeti Színház használná a termek 70-80 százalékát és a Hviezdoslav téri régi nemzeti színház épületét is. Az építkezést egyes színházhoz tartozó épületek eladásából származó bevételből fedeznék. A második javaslat szerint a nemzeti színházban fellépő társulatok a termek 50- 70 százalékát vennék igénybe, és használhatnák a régi nemzeti színház épületét is. Először eladnák a nemzeti színház igazgatóságának épületét, majd az állam létrehozna egy részvénytársaságot, amely befejezné az építkezést. A részvénytársaság közbeszerzési eljárás során megkeresné azt az üzemeltetőt, amellyel közösen működtetnék a létesítményt. • Révészné Várja az érdeklődőket az építőipari vásár Április 6-án a pozsonyi Incheba vásárközpontban nyitja meg kapuit a Coneco 26. nemzetközi építőipari vásár, ahol három napon keresztül 12 ország 900 cége mutatja be termékeit. Alena Gabrisová, a kiállítás védnöke szerint, az idén 60 ezer négyzet- méter áll a 760 szlovák, 443 cseh, német, olasz, szlovén, horvát, francia, brit, török és kínai kiállító rendelkezésére. Az érdeklődők megtekinthetik az építőanyagok, padlórendszerek, burkolatok, ablakok és ajtók széles skáláját, A Coneco mellett a Racioenergia és a Climatherm szak- kiállításokat is meglátogathatják az érdeklődők. A 15. Racioenergia kiállítás a fűtés, az energiahasznosítás racionalizálása és a melegítőrendszerek köré csoportosul. A kiállítás megnyitása után egy konferenciára kerül sor, amelyet a brüsszeli Rehva, a fűtés, szellőztetés és klimatizáció európai szövetsége, valamint a szlovák szakmai társaságok szerveztek meg. A Climatherm kiállítás bemutatja a legújabb klímaberendezéseket, kompresszorokat és ventillátorokat. Gabrisová felhívta a figyelmet, hogy a kiállítók az Arany Leonardo-díjért fognak versenyezni, amelyet a legkreatívabb kiállító kaphat meg. A kiállítás részeként rendezi meg a Szlovák Tetőfedők Céhe az ács, bádogos és tetőfedő tanoncok versenyét. • Gubík Csillagászati Világnap Eperjesen A szlovákiai csillagvizsgálók és planetáriumok április 3-án ünnepük meg a Csillagászat Világnapját. Az eperjesi csillagvizsgálót az érdeklődők vasárnap három órától este nyolcig kereshetik fel. Nemcsak a felnőttek szórakozhatnak jól, hanem a gyerekek is, akiknek különféle ismeretterjesztő programokat terveznek a szervezők. Csillagászattal kapcsolatos mesék és filmek vetítésére is sor kerül. A látogatók távcsövekkel kémlelhetik az eget, és asztronómiai számítógépes programokkal is megismerkedhetnek. A csillagászat szerelmesei már szerdától betekintést nyerhetnek a csillagok birodalmába. Hordozható távcsövek segítségével megfigyelhetik a Jupiter és Szaturnusz bolygókat, a szabad ég alatt meghallgathatják Vivaldi: Négy évszak című versenyművét. Szombaton a kisiskolásokat várják egy mesterséges csillagos ég alatt megrendezett audiovizuális programmal, amely az időről fog szólni. Jövő héten kedden Johannes Kepler életművéről vetítenek filmeket. Hasonló program várja az érdeklődőket a rozsnyói csillagvizsgálóban is. A Kassai Műszaki Múzeumban pedig Eugen Cernanról, a szlovák származású amerikai űrhajósról Ember a Holdon címmel nyílik kiállítás. • ANIKÓ Jól hiteleztek a bankok Az elmúlt év végéig a kereskedelmi bankok Szlovákiában 30 milliárd korona értékben nyújtottak minősített hiteleket, amelyek a hitelek 7 százalékát tették ki. A bankok az adós által késéssel törlesztett vagy egyáltalán nem törlesztett hiteleknél 25 milliárd koronás kiegészítő hitelkeretet hoztak létre. A Szlovák Nemzeti Banknak (NBS) a szlovák bankszektor fejlődéséről szóló beszámolójából kiderül, hogy a kereskedelmi bankok 2004 év végén 440 milliárd korona hitelt tartottak nyilván. A bankszektor mérleg-főösszege az előző évhez képest 177 milliárd koronával nőtt, és elérte az 1,16 billió koronát. A kereskedelmi bankok nyeresége 2004-ben meghaladta a 13 milliárd koronát, amely 1,712 milliárd korona növekedést jelent. A bankok vagyona 2004-ben elérte a 41,433 milliárd koronát. A szlovák bankszektorban tavaly 18 bank és 3 külföldi bankfiók működött. Az európai csatlakozással lehetővé vált Szlovákiában is, hogy a külföldi bankok határokon átívelő szolgáltatásokat nyújtsanak. • molnár