Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-26 / 59. szám

Húsvéti népszokások A hagyományos templomi szertar­tásokhoz hazánkban és természete­sen más népeknél is számos szokás társult az évszázadok folyamán. Hie­delmekkel, egészséggel, betegséggel kapcsolatos szertartások ezek, ame­lyek közül ma már sajnos egyre keve­sebb él. Nézzünk néhányat az egyko­ri magyarországi szokások közül! Kárpátmagyarország számos vidé­kén, különösképpen az „őrző” pere­meken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos virradatán a régi ember hírül vitte a „rábízottnak”, a földnek is az Ur nagy győzelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényesruhás Krisztus hatalmával a ha­tártól elrettentse. Az elmúlt század derekán a székelyföldi legények és fi­atal házasemberek Nagy­szombaton vacsora után a templo­mot környe­ző temető­ben gyüle­keztek, s I ott megvá- . lasztották if elöljárói­kat: „a főki­rálybírót”, „dúló”-kat, a „bíró”-kat, a „pap”- pt, az „énekvezető”-t és másokat. Aztán zsoltárokat zengedez- ve templomot kerültek, majd az alkal­mi pap imádságot rögtönzött, áldást kért, könyörgött a veszedelmek elhá­rításáért. Imádság után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcá­kon is. Végül a határba látogattak el, ahol kitakarították a mezei forrásokat, hogy bő és jó ivóvizet adjanak, meg- iigazították a határcövekeket. Rossz idő esetén csupán a búzatáblákat jár­ták végig; onnan visszatértek a temp­lomba, imádkoztak, majd a pap áldá­sával és a főkirálybíró intelmeivel szétoszlottak. Ekkor már hajnalodott, a legények fenyőágakat törtek, színes szalaggal, cifra pirossal, hímes tojással öltöztették és kedvesük kapujára tűz­ték. A fiatal házasok pedig „didereg­tek”: az ablakok alatt fázósan bebocsá­tásukat kérték; eláldották a házbelie­ket és tréfásan kibeszélték a fiatalok titkát; játékukért jutalmat kaptak. Határjáráskor a szomszéd falvak „kerülőivel” is találkoztak. Több falu embere várta együtt a húsvét hajna­lon feltámadó Napot, s tűz mellett együtt könyörgött békességért, áldá­sért. Némely helyen a határjárás után „hajnaloztak”. A lányos és fiatal me- nyecskés házak kapujára bar­kaágat tűztek. Ahol a kapuról reggelre le­vették az ágat, oda másnap nem mentek locsolni. Zalaegerszegen fi a határjárókat a ó pap és a hívek w egész a falu vé­géig elkísérték. A karancsalji pa­lóc lányok és me­nyecskék húsvétkor tiszta fehérbe öltöznek. A húsvéti ételszentelést egyes vidé­keken „ételáldás”-nak nevezik. A meg­szentelt húsvéti eledel megvédte a hí­veket hosszú böjt után a mértéktelen- ségtől. A többféle ételnek jelképes sze­repe volt. A húsvéti ételek jellegzetes régi neve „kókonya” (kalács, sonka, bá­rány, tojás, só), keleti eredetű nevén pedig „páska”. A századfordulón Gö­csejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát hídlapmagazin 2005. március 26., szombat • HÍDLAP ne. Evése az algyőiek szerint megvé­di az embert, hogy kígyó ne másszék a szájába ebéd utáni pihenőn, nyáron kint a földön. A tormának, a hagy­mának, a sónak is ősi gonoszűző sze­repe van, csakúgy, mint a fokhagy­mának. A szentelt sóból a gazdaasz- szony némely vidéken dagasztáskor a tésztába tett; de e szentelményből az állatok eledelébe is került. Göcsejben, Sióagárdon a sonka egy darabka csontját a kémény füstjárójá­ra szokták tenni, hogy a tűzvész távol maradjon. Lesenceújfaluban a rosszul termő fára akasztják ugyanezt. Mindemellett része volt a húsvéti ünnepkörnek a haragosok megláto­gatása is. Ilyenkor ajándékokkal igye­kezték megbékélésre bírni az ellensé­geiket az emberek Krisztus békéjére hivatkozva. Vég nélkül sorolhatnánk még a húsvéthoz kapcsolódó különböző hi­edelmeket, babonákat, mindazonál­tal az eddigiekből is talán kitűnik: fontos ünnepe ez a néhány nap az esztendőnek, és ha a karácsony Isten szeretetének az ünnepe, akkor a hús­vét a megváltás örömének és megbé­kélésének az időszaka. • Pablo küldtek szentelésre egy kengyeles ko­sárban. A családban mindahányan először a tormából ettek, hogy Krisz­tus „keserűségét” idézzék meg ma­gukban. Aki a húst nem küldte szente­lésre, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az „első ház” ablaká­ba tette, s az Ur angyala ott megáldot­ta. Evéskor a szentelt tojásból megkí­nálták egymást. Nagyon megjegyez­ték, hogy kivel ették, mert ha az erdő­ben eltévedtek, csak az illetőre kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak. Zalában a század elején azok az ura­dalmi cselédek, pászto­rok, akik távol éltek a templomtól, húsvét haj­nali eledelüket tarisznyá­ban, kosárban kiakasztot­ták a fákra. Ilyenkor a vi­lágot szentelő pápa meg­áldotta az ő ételeiket is. Kéthelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt hús esik a földre, annyi iccével ke­vesebb zsírja adódik a disznajuknak, s ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival'kevesebb búzájuk terem. Tojást, sonkát, kenye­ret, bort szenteltettek a zamárdiak, s azt tartották, aki az áldott piros tojás­ból eszik, nem fog szentség nélkül meghalni. Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a tűz­be, a másikat pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot, egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsőjén várakozó szegényeknek adták. Ipoly felsővidé­kén az újasszony legelső teendője a húsvéti abrosz hímzése volt és a lako­dalmas kalácsot is ebben vitték a la­kodalmas házhoz. A gyónást sokan hagyták húsvét napjára, hogy áldozás után a szentelt ételekből a kegyelem frissességében egyenek. Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták emelni, s mondogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a szentelésből ha­zavitt pászkát körülhordozzák a ház­ban, hogy a gonosz, meg a férgek messze kerüljenek onnan. A tojás az ősi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás az életnek, az átvál­tozásnak, az újjászületésnek archai­kus jelképe. Amint a tojásból élet kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjá­ból. A húsvéti sonkát sok helyen úgy eszik, hogy csontot nem törnek ben­Tojásfestés művészi fokon mányai vannak a termé­kenységet, tisztaságot, megtisztulást és megúju­lást szimbolizáló és megje­lenítő népszokásoknak. Jel­legzetesen közép-európai, illetve magyar szokás a húsvét hétfői locsolkodás, melynek jutalma a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbó­lum. Már a honfoglalás előtti avar kori sírokban is találtak karcolt díszítésű tojásokat. A keresztény vallásban a tojás a feltámadó Krisz­tust jelképezi, amelyet a XII. század óta hagyományosan meg is szentel­tek. A húsvéti tojást eredetileg általá­ban hagymalevéllel festették, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, zöldet a bürökből, kéket a lencse levéből. A tojásdíszítés módja a karcolás és a viaszolás. A karcolás­nál a már megfestett tojásra karcol­ják a díszítményt. A viaszolásnál csö­vecskével, lúdtollal hordják fel a forró viaszt a tojásra, így írják rá a mintát, megfestik, majd a viaszt letörlik. Az elkészült to­jásokat szalonnabőrrel törlik szép fényesre. A karcolás és a viaszolás mintája tájegységen­ként változó. A festés egysze­rűbb módja, hogy a tojást le­vélbe burkolva teszik a fes­tőiébe és a levél erezete adja a mintát. Ügyes kovácsok gyakran pat­kóit tojást is készítenek, bár ezt in­kább lúdtojásból. Országosan közis­mertek voltak a húsvéti tojásjátékok: a tojásdobálás, -gurítás, -összeütés. Manapság egyre kevesebben festenek hagyományos módon húsvéti tojáso­kat. A legtöbben gyári tojásfestéke­ket és matricákat használnak, nép­szerűek a csokitojások is. De ki is mondhatna többet a tojásdíszítésről, mint Zilahy Erzsébet, aki magas­szinten műveli ezt a hagyományt. Kolozsváron született és eredetileg porcelánfestőként tanult. Először csak hobbiként foglalkozott a tojás­festészettel, otthonra készültek a szép darabok, később azonban, mikor má­sok is felfigyeltek rá, következtek a ki­állítások. Többek közt a pünkösdi ki­állításon is megcsodálhattunk hímes tojásokat, de galériákban is jelen vol­tak művei. Amint elmondta, mindig egyedi és saját motívumokkal dolgo­zik, mondhatni nem készül két egy­forma díszes tojás. Nem fest népi mintákat, csak a maga által megálmo­dott ábrák kerülhetnek a tojásokra, amelyek nem feltétlenül tyúktojások, hiszen foglalkozik strucc- vagy lúdto- jásfestéssel is. Fontos tudnunk, hogy mielőtt a festésre sor kerülne, több folyamatot el kell végezni. Ilyen pél­dául a fehérítés, kifújás. Egy-egy da­rab elkészítése három-négy órát is igénybe vehet, de ehhez is több tízéves kitartó gyakorlás és nem kevés tehetség szükséges. A tojásfestést le­het tanulni, de ez roppant hosszú fo­lyamat; a művész 1974 óta csiszolgat- ja tudását. Hajlandóságot mutatna egy szakkör létrehozására is, de eh­hez jelentékeny támogatásra, ráadá­sul számára eredendően nélkülözhe­tő bizonyítványokra volna szükség. Pedig érdeklődő akadna bőven! • Márkus Itt a kis nyuszik ideje - legyen az élő vagy csoki -, de a locsolóknak szánt tojásokat is elő kell készíteni. Persze a tojás míves díszítésének ősi hagyományai vannak, amelyek szo­rosan kapcsolódnak a húsvéthoz. Ez az ünnep vallásos tartalmán túl a né­pi hitvilágban összekapcsolódott a tavasz várásával és a természet újjáé­ledésével. Éppen ezért nagy hagyó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents