Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-26 / 59. szám
HÍDLAP • 2005. március 26., szombat hídlajmagazin Varga Péter jegyzete Húsvét - tehát nyuszi Vannak dolgok, amelyekkel évtizedeken át együtt él az ember anélkül, hogy a tényleges értelmüket, jelentőségüket tudná. Számomra ilyen talány volt sokáig a húsvéti nyuszi története. Kicsit meg kellett öregednem ahhoz, hogy valóban furdalni kezdjen a kíváncsiság, mi köze is van a nyúlnak a húsvéthoz. Máig soksok gyerek abban a tévhitben él, hogy a nyuszi hozza, sőt, bizarr módon esetleg kotlós módjára tojja a húsvéti ajándékot, amit fészekhez hasonló kosárkában helyez el. A húsvéti ajándékhozó nyúl érdekes és némiképp furcsa hagyománya német földről honosodott meg hazánkban a 19. században. Eredetére biztos és mindenkit meggyőző magyarázatot a német kutatók sem tudnak adni. Egyszerű tévedésre gyanakszanak: eszerint a tojáshozó császár- madár, a Haselhuhn nevének lerövidülése volna a nyúl jelentésű Hase, ami a húsvéti nyuszi karrierjét elindította. De meggondolandó az is, hogy e szaporaságá- ról híres állat a természet ébredése idején termékenységi szimbólumként is megjelenhetett. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a nyuszi nimbusza sokszor olyan hamar elmúlik, mint maga az ünnep, főként, ha nem kertes házban élünk. Ekkor jelentkezik a probléma, mit is tegyünk a nyuszival? Tudjuk, hogy sok gyerek vágyik rá és gyakorta kapnak is ajándékba egy-egy kedves kis állatot, a kis kedvenc azonban előbb-utóbb csak nyűg lesz a családban. Tavaly csaknem félezer megunt húsvéti nyuszit fogadott be a Fővárosi Állat- és Növénykert. Közülük csupán négyötödük élte túl a nagy húsvéti kalandot és az ünnepek utáni megpróbáltatásokat, őket átmeneti ápolás után állatvédő szervezetek vették pártfogásukba. A legutolsó tapsifülest decemberben adták le a Főkapunál, belőle majdnem „karácsonyi nyuszi” lett. Sokkal szerencsésebb, ha csak olyan család vállalja a tapsifüles befogadását, ahol ehhez a körülmények is adottak. Egyébként látogassuk meg ilyenkor húsvét környékén inkább az állatkerti nyuszikat! Állatkerti húsvét A húsvéti ünnepektől kezdve ismét befogadja az Állatkert azokat a „megunt”, szám feletti húsvéti nyuszikat, akiket gazdáik a húsvéti ünnepek kapcsán szereztek be, de akikről az ünnep elmúltával mégsem áll módjukban gondoskodni. Az immár hagyományos akciót évről évre azért szervezi az Állatkert a húsvétot követő egy hónapos időszakban, hogy a húsvéti nyuszik ne nyúlpaprikásként végezzék, vagy ne a kukába kerüljenek az ünnepek elteltével. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján évente mintegy kétszáz nyuszit sikerül ezen a módon megmenteni. Az Állatkertbe behozott nyusziknak állatvédő szervezetekkel együttműködve keresnek gazdit, vagy pedig olyan tenyészetekhez kerülnek, ahol semmi más dolguk nincs, mint szaporodni és sokasodni. Fővárosi Állat- és Növénykert 1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12. Telefon: 06 1 363 3790 Információ: 06 1 363 3710 Angyali Gábrielek Az arkangyalok magas rangú angyalok, Isten hírvivői. Ok a legfőbb közvetítők a Teremtő és a teremtmény között. Az emberek legtöbbször - helytelenül - minden angyalt arkangyalnak neveznek, de az angyalok hierarchiájában a normál angyalok a legalacsonyabb, míg az arkangyalok a legmagasabb rangúak. A fogalom nem csak a zsidó-keresztény kultúrkörben ismert. Az iszlám négy arkangyalt ismer, név szerint Jibril, Mikhail, Azrael és Israfel. A zsidó és keresztény vallásban hét arkangyal van. A négy legismertebb Raphael, Gabriel, Michael és Uriel. A másik három neve bizonytalan. Mindenesetre a névnap közeledtével foglalkozzunk most Gábriellel! Gabriel tehát a hét arkangyal közül való. A keresztény, zsidó és az iszlám vallás szerint ő a két legmagasabb rangú angyal egyike. O az, aki a fontos híreket közli az emberi fajjal, ezért a hűség angyalának, a hűség szolgálójának, vagy a jó hírek hozójának is nevezik. O volt az, aki elvitte Keresztelő Szent János születésének hírét Zakariásnak és Jézus fogantatásának hírét Máriának. Az ősi zsidó hitvilágban Gábrielt nőalaknak képzelték, mivel szerintük az angyalok mindegyike nő volt. Gábrielt számos néven ismerik: a „hatodik mennyország ura”, az „emberiség nagykövete”, „Isten követe”, a „kinyilatkoztatás angyala” és így tovább. De nevezik Isten hangjának is. Erre utal, hogy szimbóluma leggyakrabban a trombita vagy harsona. Általában ezüst és fehér színnel ábrázolják. Mindenesetre akár fehérbe, akár feketébe öltöznek is, Isten éltesse a név viselőit, a Gabriellákat és a Gáborokat! • P. Rein Húsvéti nagyhét Az épp most elmúlott virágvasárnapot - melyről múlt heti magazi- nukban olvashattak - a nagyhét követi, amikor az emberek már egyre többet gondoltak az ünnepre és az erre való készülődés is megkezdődött. Mivel ez a hét a természet újjászületésének időszaka is, az emberi környezet megújulására és tisztítására is megfelelő alkalom. A parasztgazdák a nagyhét alatt iparkodnak rendbe tenni a portájukat. A faluközösségek szintén a nagyhéten végezik a közmunkák jelentős részét, a határbeli utak javítását, a kutak tisztítását, az árkok újraásá- sát. A családfő a hagyomány szerint a nagyhéten gondosan ügyelt arra is, hogy a ház-mépének minden tagja meggyónjon, mert csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elfogyasztására. tek kenyeret, mert az kővé válna. Ezen a napon tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat és a földművelést is. Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződtek ehhez a naphoz: a székelyek szerint ha nagypénteken esik, akkor jó tavasz lesz abban az évben, a galgamácsaiak pedig úgy tartják, hogy ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. Nagyszombat délelőttjének legjellegzetesebb szertartása a tűzszente- lés, az új tűz kultusza. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. A szentelt tűz maradványait a hívek hazavitték, és azzal gyújtottak be otthon, sok helyen az így gyújtott tűzön főzték meg a húsvéti ünnepi ételt. A délutáni feltámadási körmenet előtt még fontos szertartás volt a templom kereszNagycsütörtökön megszűnik a harangozás, „a harangok Rómába mennek”, ahogy a mondás is tartja. A némaság idején a legtöbb faluban kereplőkkel jelezik máig is az idő múlását és a szertartások kezdetét. Ugyancsak nagycsütörtökön este volt szokásban a magyarországi falvakban és mezővárosokban, hogy a nép a közeli folyóban vagy patakban mosakodott. Ezt mindig a legnagyobb csöndben végezték, sok helyen még a lovakat is levitték a vízhez, az otthon maradottaknak, betegeknek pedig »vittek belőle. Ennek a szokásnak bajelhárító, betegségűző szerepet tulajdonítottak. Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. Még a XVIII. század elejéről is vannak olyan feljegyzések, hogy szerte az országban töviskoronás, önostorozó, kereszthordozó körmeneteket tartottak, amelyeket később az egyházi hatóságok betiltottak. Ezen a napon volt legszigorúbb a böjt is, például a Tápió menti falvakban rántott levest és kifőtt tésztát ettek, a zempléni falvakban pedig mindössze babsalátát vettek magukhoz a böjtölők. Általános hiedelem volt, hogy nagypénteken nem sütöttelővizének megszentelése, de a legfontosabb azonban a körmenet volt. A középkorban még húsvétvasárnap hajnalán tartották, később azonban előrehozták nagyszombat délutánjára vagy estéjére. A körmenet élén legtöbbször a falu legtekintélyesebb lakosa haladt, kezében a feltámadt Jézus szobrával. A szertartás végeztével a hívek hazamentek és otthon elfogyaszthatták az ünnepi vacsorát, a sonkát és tulajdonképpen a böjti időszak is ekkor ért véget. Húsvétvasárnap, akárcsak más nagy ünnepen, az emberek nem főztek és nem is dolgoztak. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak, amire húsvéthétfőn került sor. Valamikor vízbevető, víz- behányó hétfőnek nevezték, ami a hajdani locsolások erőszakos voltára utalt, amikor még erővel kellett a lányokat a kúthoz cipelni, ahol vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás, falun és városban egyaránt. Az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ezt nevezték „tojáshajtásnak”. Lányos házaknál 8-10 tojást szedtek össze, majd egyiküknél rántottát készítettek belőle, a tojáshéjat pedig annak a lánynak a háza elé szórták, akire haragudtak valamiért. Az újabb keletű locsolóversek mellett a hagyományok megőriztek néhány régi, rítusszöveget is, mint például az alábbi Békés megyei jókívánságmondás: „ Szépen kérem az anyját. Adja elő a lányát, Hadd locsolom a haját, Hadd nőjön nagyra, Mint a csikó farka, Még annál is nagyobbra, Mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni?" A locsolás jutalma országszerte az étel-ital kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe. Az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete azonban újabb keletű hagyomány, feltehetően német nyelvterületről terjedt el a városi polgárság, majd a falusi lakosság körében, bár a nyúl-a tojás mellett-ugyancsak a termékenységet szimbolizálja. Húsvétvasárnap és hétfőn már lehetett táncolni, bálokat rendezni. Kalotaszegen három napon keresztül tartott a tánc, Beregdarócon a lányok süteményt és bort is vittek a bálba. Húsvéthétfővel pedig megkezdődött a lakodalmak ideje is. Húsvétkedden a visszalocsolás ideje volt, amikor is a leányok igyekeztek visszaadni a kölcsönt a legényeknek, a húsvéti ünnepkör zárónapja pedig fehérvasárnapra esett, ami a moldvai magyaroknál a szertartásos barátságkötés napja volt. Mára a hajdani húsvétok gazdag hagyományából megmaradt a locsolás és a hímes tojás, de lassan feledésbe merül az ünnep eredeti, kereszténység előtti szerepe, mely a tavasz eljövetelét, a gazdaember örömét fejezte ki. • Varga Péter Dénes
