Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-26 / 59. szám
2005. március 26., szombat Ä HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 11. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Kalendárium Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Bolondozás-történelem (röviden) Jövő hét pénteken törvényesen is lehet vicceskedni. Mi több: kötelező. Ennek hivatalból örül a Kész átverés show, a laikus viszont törheti a fejét valami eredeti tréfán. Illetve csak akkor fogja agyának kreativitását a humorgyártás igájába, amikor az első - általában vaskos - vicc a kárára elcsattan. Édes a bosszú, de legyünk megértők gyermeki lelkű polgártársainkkal, akik egész elhibázott életüket ezen az egy napon, április elsején igyekeznek igazolni. Méltóságunkat megőrizhetjük, ha tisztában vagyunk a piros betűs nap kultúrtörténeti eredetével. Mint tudjuk, április, vagyis Szent György havának indító napja a bolondok, bolondozok és másokat bolonddá tevők ünnepe. Az ugratás divatja persze nem új keletű - már az ősember is mamutzsírral bekent barlangkilinccsel ékelődött törzstagsága épülésére -, jó polgári szokásként korábban is megesett, hogy szögletes csavarkulcsért szalajtották az üzemi inast, vagy vihogó rakenroll-sztár aspiránsok „piköp (pick up) rágót” kerestek a sarki édességes szénhidrátdús polcain. Aki valaha járt iskolába, arra élénken emlékszik, hogy ilyentájt kerül sor a bolondballagásra, diákigazgató-vá- lasztásra, a tanárok és diákok helycseréjére, vagyis a közoktatási szisztémának — nem a politika szerinti - fejtetőre állítására. Pedig és alapvetően április inkább a szerelem hónapja, korábban Vénusz istenasszonynak szentelték. Ez a karakteres orráról is elhíresült, naptárrefor- mos Julius Caesarnak köszönhető, aki famíliáját a szép (és csapodár) égi nőig vezette vissza, és nagyon tisztelte. Tudniillik Vénusz mellékneve „április” volt, amely szó az „aprire” - „megnyitni” - igéből származik. Ez primer jelentésében a szülésre utalt, a későbbi magyarázatok azonban már úgy szóltak, hogy az április 1-jén a szolgálatba lépett konzulok ekkor „nyitották meg” hivatalosan az esztendőt. Őszinte leszek: ezek után pontosan nem lehet tudni és végig követni, miért érdemelt olyan kitüntető figyélmet ez az ominózus nap a hülyeség szempontjából. Mert kapásból az ó-itáliai tomboló Szaturnáliák jutnak eszünkbe (amik meg a görög, fékeveszett Bacchanáliákkal rokoníthatók), ám ezeket rendre december 28-án ülték meg. Később ekkor, immáron az Aprószentek ünnepén szokássá vált, hogy a cserfes diákok maguk közül papi főméltóságokat választottak, ám az alkalomkor prezentált dalok és szövegek, annyira túllépték a jó ízlés és az egyház tűréshatárát (ma minimum 24 éves karika dukálna hozzá), hogy betiltották. Ennek dacára természetesen fennmaradt (ugyebár, a tiltott gyümölcs édes íze...), és Franciahonban a XVI. század folyamán többször foglalkozni kellett a tanácskozó rendeknek vele, miszerint „nemá'”. Létezik egy másik eredeztetési koncepció is. Árpilis elseje a tréfás, kifordított évkezdet - a valódi korábban, a márciusi napforduló idején volt, közel április 1-hez; aztán (önkényesen) pedig január elsején -, amikor mindent szabad, ami nem tilos. A harmadik variáció szerint 1538-ban német földön „felütötte a fejét” egy fura népszokás, amikor is az augsburgi országgyűlés április elsejére nagy valutarendezést tűzött ki, és a jól informáltak - mit ad Isten - előre spekuláltak. Pechjükre. A valutareform ugyanis elmaradt. A spekulánsok meg jól beragadtak a pénzükkel, és szívből kiröhögte őket a köz. Ettől fog a ezt a napot német területen „az elbolondí- tás napjaként" emlegetik. E napot Angliában „All fools Day” (minden bolondok napja), Franciaországban „poison d'Avril” (áprilisi hal), Olaszországban hasonlóan „il pesce d'aprile”, Németországban „Narrentga” néven emlegetik. Mi vélhetően utóbbiaktól vettük át, valamikor a XVI1. században, de a vicceskedvű polgári tudatban csak századokkal később tudatosult igazán. A magyar gazdák régi előírásai szerint egyébként a méheket április elsején vagy április első hetében, lehetőleg szerdán vagy csütörtökön kell kiereszteni első röptűkre, mert így lesznek méhecskéi abban az esztendőben szorgalmatosak, kövérek és elevenek. Ma már nem vagyunk ennyire természetközeliek, egy bolondos e-maillel letudjuk ez irányú kötelességünket. Ez egyrészt fájó, másrészt örvendetes, hiszen semmi szokatlan (netán bántó) eseménnyel nem kell számolnunk április elsején. Élhetjük tovább szürke kis életünket. A volt rendőrkapitány tárgyalása tartotta lázban a száz évvel ezelőtti közvéleményt, ennek megfelelő módon a korabeli lapok is az ő ügyével foglalkoztak elsősorban. E heti összeállításunkban megismerkedhetnek még a magyarfaló sváb esetével is az olvasók. A rendőrkapitány ügyét a legtárgyi- lagosabban az Esztergomi Lapok írta le március 30-án. „A felfüggesztett rendőrség. A vármegye fegyelmi választmánya tegnap döntött a felfüggesztett és fegyelmi alá vont rendőrtisztviselők ügyében. A határozat szerint Niedermann József volt rendőrkapitány ügyében a fegyelmi választmány a nyugdíjaztatás mellett döntött-, Garami midőrbiztost az ellene emelt vád alól felmentette, míg Békásy rendőrbiztosra vonatkozólag nem hozott véghatározatot, hanem úgy intézkedett, hogy ítélet előtt bevárja a komáromi törvényszék reávonatkozó határozatát. ” A tisztelt urak ugyanis korrupció szagú ügybe keveredtek. Az eset folyományaként nevezték ki a rendőrség élére azt a helyettest, akiről a Szabadság című lapnak köszönhetően már sokat hallhattunk. A fenti írás pedig azt sejteti, hogy még fogunk is. Még mielőtt másik újságból szemezgetnénk, ismerkedjenek meg a „Magyarfaló sváb” történetével. „Beállított e napokban a doroghi m. kir. postahivatalba Brutmer István doroghi lakos, kinek azuttal történetesen valami hivatalos dolga akadt. Brunner éppen semmit se tud magyarul, míg az ottani postamesternő úgy mint ez ideig is mindenkivel csak magyar nyelven beszélt. Brunner erre durván mérges indulattal elragadtatva szitkozódott s szidalmazta a póstamestemőt, hogy miért nem beszél vele németül mire a postamesternő azt felelte ismét vissza ha nem tud magyarul, hozzon tolmácsot. Erre Brunner ismét vissza vágott, hogy igenis kötelessége a postamesternőnek németül is tudni, hanem hát majd megmutatja, hogy majd olyat nevezzenek ide ki, a ki jól beszél németül s dühösen távozott. ” A történet egy szempontból sántít: ha nem tudott németül a postamester, honnan tudta, mit kifogásolt a nevezett úriember? Vagy volt egy szem-, illetve fültanú is a helyszínen? És ha volt, akkor miért nem segített? Érdekes nemesi ragot vett fel egy illető, amiről a Szabadság március 29-i számában olvashatunk. „Előnév. A vármegye egyik vezető tagja, a ki a politikai és társadalmi élet terén nagy buzgalmat fejt ki, a kinek közhasznú alkotásairól tiz vármegye beszél, a kit száz vármegye irigyel a Krisztus megyétől, érdemei elismeréséül nemesi előnevet vett fel. Mikor a világra jött: Lusztig Joáhim, Abrahám Smólem név alatt szerepelt. Később Frühauf Béla név alatt alkotott nagyokat. Az összetett névhez most a 'köbölkuti önjelölt' előnevet vette fel." Nehezen lehet csak eldönteni, hogy ez most vajon vicc, vagy komoly a hír. Az újságok sokat cikkeztek régebben arról, hogy nem esztétikusak azok az oszlopok, amelyeken a villamos vezetékek futnak. Persze akkoriban a Ganz cég erősen tiltakozott, mondván a szerződésben ilyen szempont nincs kikötve. Később azonban mégis kicserélték őket. „Világhírű akasztófák"- olvasható az újság április 1-jei számában. „A világhírű Ganz cég világhírű akasztófákat juttatott a városnak a vezetékekhez. Nagy herce-hurca után most a girbe-görbe oszlopokat kicserélik. Mát még is csak igazunk volt, hogy jó pénzért komisz berendezést adtak. ” És végül egy elmés és elgondolkoztató megjegyzés ugyanebből a lapszámból: „Ováció. A párkányi tűzoltókat, mikor a Duna utcai tűznél megjelentek, nagy ovációval, éljenzéssel fogadták. Vájjon mikor éljenezték meg a mi tűzoltóinkat, a kik, el kell ismerni, a szinielőadá- sokon pontosan megjelennek és nagy éberséget tanúsítanak, hogy Tábori Frida primadonna játékától el ne hamvadjon a szinház és a lelkendező közönség. ” • Gál Kata
