Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-24 / 57. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. március 24., csütörtök • HIDLAP 3 Kórház a régió közepén Támogatásokról döntött a kulturális bizottság Nem olyan régen adta hírül lapunk, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórház egy szlovákiai betegbiztosítókkal kötött együttműködési szerződés aláírása után a régió kórházává is vált.-Ami a sürgősségi ellátást illeti, egyre többen keresnek fel bennünket - mondta el Sólyom Olympia, a Vaszary Kolos Kórház főigazgatója. - Az akut ellátást végzők a leginkább terheltek, gondolok itt elsősorban a szülésekre, illetve a sürgősségi műtéti beavatkozásokra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kórházunk még nem régiós kórház. Ennek mindössze annyi akadálya van, hogy egyelőre nem rendelkezünk minden meglévő biztosítóval a szükséges szerződésekkel. Alapvetően nem okozhat gondot azon szlovák betegek ellátása, akik „Sideria Istota” biztosítással rendelkeznek, velük minden kórházi ellátásra vonatkozó megállapodást megkötöttünk. A többi együttműködési megállapodás még várat magára, ez azonban nem a kórház hibája, hiszen mi nyitottak vagyunk minden biztosító felé - mondta a főigazgató. - Csupán a szlovák biztosítókon múlik, hogy mikorra születnek meg konkrét döntések. A „vajúdás” leginkább a szükséges adminisztráció miatt hosz- szadalmasabb, de ez nyilván nem azt jelenti, hogy sürgősségi esetben a dunk majd szerződni, és így a Vaszary Vaszary Kolos Kórház ne állna bárki Kolos Kórház valóban az Ister rendelkezésére. Bízunk benne, hogy Granum Eurorégió kórháza lehet, hamarosan egyre több biztosítóval tu- • varga Péter Krisztus elfogásának napja Nagycsütörtök Nagycsütörtök az Egyház egyik legszomorúbb napja, ekkor fogták el ugyanis Jézust az Olajfák hegyén. Ezen a napon történt a Leonardo da Vinci remekművén megörökített utolsó vacsora is. A tanítványok lábának megmosásn (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy ezen a napon Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta; de királyok és nemesek is így cselekedtek több országban. A katolikus hit szerint Nagycsütörtök az oltáriszentség megalapításának napja is. A „zöldcsütörtök” elnevezést német nyelvterületen a „greinen” (weinen, azaz sírni) szóból, mások ellenben a zöld szín elnevezéséből vezetik le, mivel ezen a napon a böjt miatt rendszerint valami zöldet (spenótot) fogyasztottak a hívők. A kereszténység első évszázadaitól fogva szokás volt, hogy a nagycsütörtök esti szentmisét követően elnémultak („Rómába mennek”) a katolikus templomok harangjai. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát, de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is ide vezethető vissza, amelyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek. A harangok legközelebb csak a nagyszombat esti szertartáson szólaltak meg újra, jelezve Krisztus feltámadását. Nagycsütörtökre ajánlott menü: paraj vagy egyéb zöld ételek. • SEM Lakások - üzletek - ipari létesítmények teljes körű VILLanyszerelési munkáit vállaljuk! mobil: 30 950 8582 tel/fax: 33 412 939 e-mail: herbaly@freemail.hu KÖZLEMÉNY Az Eszköz Kft. az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot! 2005. március 28-án, hétfőn nem lesz hulladékszállítás. A hétfői körzet hulla- ! dékát kérjük 2005. március 29-én, kedden reggel 6 órára kikészíteni szíveskedjenek. Az Eszköz Kft. ezúton kíván kellemes húsvéti ünnepeket. Módosuló menetrendek Március 30-án, 17 órakor Esztergom-Kertvárosban, a Féja Géza Közösségi Házban lakossági fórumot tart az Esztergom-Kertvárosi Településrészi Önkormányzat. A fórumon többek közt szó lesz az Eszter- gom-kertvárosi helyi járat útvonal és menetrend módosítással kapcsolatos észrevételekről, és meghallgatják majd a lakossági javaslatokat is. Művészet és gyakorlat Gerhard Schlötzer bambergi fotóművész kiállítása nyílik meg április 5-én, 16 órakor a Dobó Katalin Gimnázium Galériájában „Vízfotogrammok” címmel. A megjelent vendégeket Koditek Pál képviselő, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke köszönti, majd Bállá András Balogh Rudolf-dí- jas, Pro Űrbe Esztergom-díjas fotográfus tart bemutatót a fotogramm technika gyakorlati alkalmazásáról. Kertvárosi borverseny Március 24-én Esztergom- Kertvárosban, a Féja Géza Közösségi Házban tartja hagyományos borminősítő versenyét a Kertvárosért Baráti Egyesület, a Féja Géza Közösségi Ház és az Egyesített Szociális Intézmény Idősek Klubja. A program: 8-12 óra közötta borok leadása, 17 órakoreredményhirdetés. • VI A beérkezett támogatási kérelmekről tárgyalt a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság tegnap. Koditék Pál, a bizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy az elfogadott 2005. évi költségvetés ismeretében áttekintették az idei feladatokat és elbírálták a kulturális, idegenforgalmi szervezetek és sportegyesületek támogatási kérelmeit. Eddig több, mint harminc szervezet önkormányzati támogatási kérelmével foglalkozott a bizottság. A benyújtott kérelmek esetében teljes egészében meg tudják adni a kért támogatást - mondta Koditek Pál. A bizottsági ülésen gondoskodtak arról is, hogy a rendszeres önkormányzati támogatásban részesülő sport egyesületek az első félévi támogatást megfelelően ütemezve, időben kapják meg. • MUZSLAl Az ünnepek előtt jön az ár Folytatás az 1. oldalról Balassagyarmatnál nyolcvan százalékos a meder teltsége még, de lassan tovább apad. A hét végére az olvadás és a csapadék együttes hatására várhatóan megérkezik a második árhullám, de számításaik szerint vagy az elsőhöz hasonló mértékű, vagy még kisebb lesz az áradás, tudtuk meg a szakaszmérnöktől. Esztergomban folyamatosan apad a Duna, tegnap már csak 523 centis volt a vízállás, és a Kolpinggal szemközti útról is visszahúzódott már a víz. Kemecsi László az Esztergomi Polgári és Katasztrófavédelem vezetőjétől megtudtuk, hogy a közelgő csapadék és a további olvadás miatt a munkatársakkal együtt már készülnek a következő árhullámra. Számításaik szerint az ünnepek alatt érkező ár legalább akkora lesz, mint a most levonuló. • Gál Ingyenes premier előtti tesztvetítés a Kultúrmozgóban Március 30-án, szerdán öt órától ingyenes premier előtti tesztvetítésen vehetnek részt a mozikedvelő esztergomiak a Bajor Ágost Kultúrmozgóban. Az Egy mukkot sem című filmet csupán április 28-ától vetítik a magyar mozik, azaz egy egész hónappal a bemutató előtt kínálkozik lehetőség megtekinteni a produkciót. A film megtekintése után a részvevők egy tesztlápon mondhatják el véleményüket, mely nagyban befolyásolja majd a forgalmazó terveit a bemutatást illetően. A főszereplő Muxról azt hiheti az egyszeri mozilátogató, hogy szolgálaton kívüli munkamániás rendőr, aki unalmas pihenőnapjain kamerára rögzíti és kormánykerekük elvételével sújtja a megrögzött német gyorshajtókat. Második nekifutásra Mux már inkább közutálatnak örvendő zakkant keletnémet ingázónak tűnhet, aki önszorgalomból a közlekedésbiztonságra veszélyes túlkapókat szégvenít meg, teszi mindezt egy DV kamera segítségével. Főhősünk azonban ennél sokkal több. O az inkompetens német rendőrség örökké virrasztó szeme, erkölcscsősz, kommandós és bajoltó, egyszóval minden, bűnmegelőzni- és büntetni képtelen állami szert' végrehajtó keze. Mux világjavító szándékával nincs gond, módszereivel annál inkább. Mindezek ellenére Muxisták hada lepi el a német utcákat, a tanok beértek a külföldi terjesztésre. A közben igazi gyilkossá előlépett főhős maga indul Olaszországba kedvenc unaloműzését, a gyorshajtó hajkurászást propagálandó. • KÁRPÁTI Fórum a kerékpárúiról Március 30-án, 18 órakor a volt Megyeháza dísztermében lakossági fórumot tart a Süttő-Dömös kerékpárút esztergomi szakaszának nyomvonalával érintett, illetve azzal szomszédos ingatlanok tulajdonosai számára az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulás. A fórum legfontosabb témája a Süttő-Esztergom kerékpárút terveinek engedélyeztetése lesz. A lakossági fórumon jelen lesz a Tetthely Kft. tervező mérnöke is, aki tájékoztatást ad a fejlesztésekről és válaszol a feltett kérdésekre. Az engedélyezési tervet a Kistérségi Társulás megbízásából a budapesti Tetthely Kft. készítette a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán nyert forrásból. • VI Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Esztergomban, a Polgármesteri Hivatalban a 2005. évi húsvéti ünnepek körüli munkanapokon ügyfélfogadást a következők szerint tartunk: március 24-én (csütörtökön) - 9-12 óráig ügyfélfogadás a közigazgatási és okmányirodán március 25-én (pénteken) - a hivatal zárva tart március 29-én (kedden) - a hivatal zárva tart Kérjük szíves megértésüket. Dr. Csömör Sándor jegyző