Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-23 / 56. szám
2 • HÍDLAP • 2005. március 23., szerda ORSZÁG VILÁG www.esztergom.hu Jól megy a McDonald's-nak (H) A tavalyi évben összesen 274 milli- j árd forintos árbevételt ért el a 87 da- j rab magyarországi McDonald's étterem, mely mintegy hat százalékkal haladja meg az azt megelőző évben elért szintet. A gyorsétterem-hálóza- j tot működtető kft. üzleti tevékenysé- j gének eredménye eközben hét száza- i lékkai, 1,983 milliárd forintra nőtt, míg az átlagos éttermi nettó árbevétel 319 millió forintot tett ki a 2003- as 308 millió forintos összeg után. Nagyok a bérkülönbségek az országban (H) Helyenként a húsz százalékot is meghaladó különbségeket mutatnak a fővárosi és az ország más tájain egyazon munkakörben dolgozók jövedelmei között - állítja egy friss felmérés. A különbségek okai között sorolják fel, hogy a jobban fizető külföldi cégek hangsúlyosabban képviselik magukat a fővárosban és az ország nyugati felén, és hogy a munkavállalók mobilitása még mindig nagyon alacsony. MSZP: A rendbontók mögött a Fidesz áll (H) Az MSZP szerint a Fidesz szerve- j zett, összehangolt akciója áll a miniszterelnök debreceni rendezvényének a megzavarása és a gazdatüntetés mögött - közölte Csontos János országgyűlési képviselő, a szó- | cialisták hajdú-bihari alelnöke kedden a sajtó képviselővel. „A nyugalom, a rend megbontása mögött a Fidesz Polgári Szövetség áll” - jelentette ki Csontos emlékeztetve arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt március 17-én a debreceni egyetem előtt mintegy 30-50 fős csoport füttykoncerttel és bekiabálásokkal fogadta, majd az egyetemi fórumot is megzavarták. A számítógéptől butulnak a gyerekek? (H) Egy friss felmérés szerint - amelyben 31 országból több, mint százezer tanuló vett részt - a fokozott számítógép-használat butító hatást fejt ki a gyermekekre, mivel elhanyagolják tanulmányaikat. A tanulmányt a brit Royal Economic Society készítette el. A társaság következtetése szerint a számítógép mellőzése javítja a gyermekek eredményeit, tehát nem létezik a sokszor emlegetett összekötő kapocs a szá- j mítástechnika és az oktatás között. • DRY Internetezésben Pozsony az utolsó helyen (SK) Az Európai Unió tagországainak rangsorában az internetes közszolgáltatások kategóriában Szlovákia az utolsó helyek egyikét bitorolja. A lista élén Svédország áll, mivel a skandináv országban rakják fel az internetre a legtöbb információt. Csehország jelenleg a 22. pozíciót foglalja el. Még monopolhelyzetben van a Slovak Telecom (SK) A Slovak Telecom riválisainak még 4-8 hónapjuk van arra, hogy megtörjék a távközlési vállalat monopóliumát, ugyanis a szerződések aláírása után ennyi idővel indíthatják be szolgáltatásaikat. Az ST már két társasággal - eTel és Amtel - aláírta a szerződést. • KL Négyszeres bérért keresnek magyar buszsofőröket Angliába Az ír Grafton állásközvetítő cég két és fél ezer buszvezetőt toboroz Ke- let-Európából a legnagyobb brit felszíni közlekedési társaság számára. A négyszeres fizetés a magyar sofőrök számára is igen vonzó lehet A Financial Times keddi számában egy lengyel buszvezető példáját idézi, aki nyelvtudás nélkül érkezett Nagy-Britanniába, szigetországban és Észak-Amerikában több, mint 62 -ezer főt foglalkoztató First Grouphoz. A fiatal sofőr az otthoninál sokkal kevesebb munka mellett óránként közel 10 fontot keres, azaz a lengyelországi fizetése négyszeresét teszi zsebre. A kijutás is simán ment, előre lefoglalt lakás, megnyitott bankszámla és rendezett munkavállalási papírok várták. A magyar sofőrök számára szintén vonzó lehet a nagy-britanniai munka, hiszen ők is körülbelül négyszer akkora fizetésre számíthatnak, mint itthon. A Grafton honlapján található információk szerint jelenleg 379 buszvezetői állásra várnak jelentkezőket, 7,5-8 fontos órabér mellett. A Grafton budapesti irodájának tájékoztatása szerint a kezdő órabér 6,5-7 font, a heti minimális munkaidő 38 óra, így havonta - 21 munkanappal számolva - alsó hangon is 1040 fontot, átszámolva 375 ezer forintot vihet haza egy buszvezető. (Ez körülbelül megegyezik egy angliai kezdő diplomás fizetésével.) Csak az összehasonlítás kedvéért: a BKV-nál - ahol jelenleg nincs üres buszsofőri állás - a kezdő órabér információink szerint bruttó 620 forint, a Volánbusznál pedig ennél 100 forinttal kisebb. Eddig a brit állásokra mintegy 120 magyar sofőr jelentkezett. A Grafton a jelentkezőktől minimális angoltudást vár el, s ha valaki jelenleg is buszvezetőként dolgozik, elegendő fél éves gyakorlatot igazolnia. • -SZÁRAZKuncze: Kizárt a közös lista Az SZDSZ kizárja, hogy 2006- ban nem kerül be a parlamentbe - jelentette ki Kuncze Gábor kedden. A pártelnök szerint nem is a bejutás kérdéses, hanem az, hogy a párt frakciója mekkora lesz a választások után. A politikus ismét kizártnak nevezte annak lehetőségét is, hogy az SZDSZ más párttal közös listán in- j dúlna a parlamenti választásokon. Hangsúlyozta: a szombati tisztújító küldöttgyűlésen megválasztott új ügyvivői testület hétfői alakuló ülésén három célt fogalmazott meg: az SZDSZ ne csak a harmadik erő legyen a politikában, a választások után a párt legyen megkerülhetet- j len a kormányalakításban, és a vá- j lasztásokon érjen el tíz százalék kö- i rüli eredményt. • -szMagyarország nem teljesíti a maastrichti feltételeket A kormány nem értékelte megfelelően az Eurostat által pénteken közölt számokat és a stabilitási paktum hétvégi módosítását sem. A szocialisták továbbra is az emberek zsebére költekeznek - mondta Varga Mihály keddi sajtótájékoztatóján. A kormány nyilatkozatait olvasva úgy tűnik, mintha Draskovics Tibor szabad kezet kapott volna a további felelőtlen költekezéshez és az államadósság növeléséhez. Pedig pénteken az európai statisztikai hivatal megbuktatta Magyarországot, de hétvégén a stabilitási paktum módosításával haladékot kaptunk a pótvizsgához. A tíz újonnan csatlakozott ország közül a miénk a legrosszabb bizonyítvány, de a pótvizsgára még felkészülhetünk - mondta Varga Mihály. Mint mondta, a kormányzati hurráoptimizmusra semmiféle ok nincs, hiszen az emberek 47 százaléka is elégedetlen a miniszterelnök munkájával. A volt pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az első két hónapban a központi költségvetés hiánya elérte az egész évre tervezett összeg 58 százalékát, az államháztartás deficitje pedig az éves prognózis 38 százalékát. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint Magyarország egyetlen egyet sem tudott teljesíteni a maastrichti kritériumok közül. Az elmúlt években mintegy évi ezermilliárd forinttal nőtt az állam- adósság, de a helyzet most még tovább romlott, hiszen a minap szavazta meg a kormánytöbbség az autópálya építésre hivatkozva újabb hitelek felvételét, végeredményben két hónap alatt újabb 588 milliárd volt az államadósság növekedése. Szintén az Eurostat állapította meg, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 2004- ben 60,7 % volt, ami azt jelenti, hogy túlléptük a határt - mondta Varga Mihály. Messze van még az az idő, amikor Gyurcsány Ferenc olyan kijelentéseket tehet, hogy jó irányba megy az ország - tette hozzá. • Ladó Gy. L. Újabb agrárdemonstráció lehet Az agrármegállapodással elégedetlen sertéstartók egyre komolyabban fontolgatják, hogy ismét nagyszabású tüntetést tartanak követeléseik teljesítése érdekében. Sákán Antal, a Sertéstartók Országos Szövetségének elnöke a közrádiónak elmondta: fenntartják a demonstrációs készültséget. Abban bíznak, hogy a minisztérium a 25/2004-es aktualizálandó FVM-rendelet tervezetében korrigálja azokat az esetleges hibákat, amik a megállapodásból kimaradtak. - Továbbra is azt mondjuk, hogy egész évben hajlandók és képesek vagyunk és akarunk is demonstrálni, és fogunk is. A növénytermesztőket is egyébként magunk mellé várjuk, mert a jelenlegi megállapodásban mintegy hétezer forinttal csökkent a területalapú támogatás összege - mondta Sákán Antal. Tájékoztatása szerint legkésőbb szerdán eldöntik demonstrálnak-e. • -SZÁRAZHol van a legális lobbizás határa? Ha a parlament elfogadja az igazságügyi minisztérium által elkészített lobbitörvény-javaslatot, akkor a lobbizás a jövőben legális vállalkozó tevékenyég lesz. Marek Kalavsky, az igazságügyi miniszter tanácsadója elmondta, hogy a jogszabályjavaslattal legalizálni szeretnék a lobbitevékenységet. A törvény szabályozott jogi keretet ad a szóban forgó tevékenységi formának. Szó van benne arról is, hogy a lob- bisták milyen szervezeti keretek között működhetnek, kiket képviselhetnek, ennek során mit és hogyan tehetnek, illetve nem tehetnek, tehát milyen kötelességekkel rendelkeznek. Ezzel egyértelművé válhat: hol van a legális lobbizás határa, és hol kezdődik a korrupció. A javaslat egyértelművé teszi, hogy hol szabad és hol tilos a lobbizás. Megengedi a lobbitevékenység folytatást a parlamenti törvények és kormányrendeletek elfogadásánál, azonban tiltja á bírósági ítéletek és közbeszerzési eljárások kapcsán. A lob- bisták a törvényjavaslat szerint nem kínálhatnak munkájuk során semmilyen juttatást vagy ajándékot. Az érdekérvényesítés folyamatának ellenőrizhetőségét biztosítaná, hogy a lob- bistákat illetve lobbiszervezeteket nyilvántartásba vennék. Amennyiben jóváhagyják a képviselők a lobbitörvény-javaslatot, Kalavsky szerint Szlovákia lesz az Európai Unió első országa, ahol a lobbizást egy komplex törvény fogja szabályozni. Áprilistól végleg megszűnik az illetékbélyeg Az okmányirodáknál kezdeményezett illetékköteles eljárások illetékét 2005. április elsejétől kizárólag készpénzátutalási megbízáson (sárga csekk) lehet megfizetni. Az illetékbélyeg-hamisítások visz- szaszorítása érdekében tett kormányzati intézkedések egyik elemeként kerül sor az illetékfizetés módjának megváltoztatására - közölte a Pénzügyminisztérium. A Magyar Államkincstár Eljárási illetékbeszedési számla megnevezésű készpénzátutalási megbízás (sárga csekk) valamennyi postahivatalban hozzáférhető, és ott az illeték nyomban leróható. Az eljárási illeték megfizetését a feladóvevény igazolja, ezt az eljárás megindításakor az okmányiroda ügyintézőjének kell bemutatni. A 2005. április elsejét követően tévesen a beadványra ragasztott illetékbélyeg értékét a lakóhely szerinti illetékhivatal visszatéríti. A változás kizárólag az okmányirodái eljárási illetékre vonatkozik, így a gépjármű átírási illetékét, valamint a más hatóságnál kezdeményezett eljárás illetékét április elsejét követőért is illetékbélyeggel kell megfizetni. • Sz. R. Nem tetszik az EU vízügyi politikája a civil A víz világnapján a polgári szervezetek (többek között a Föld Barátai is) felszólították Luis Michelt, a fejlesztésért és humanitárius segítségért felelős európai biztost, az Európai Unió ne kényszerítse rá a fejlődő országokra a vízügyi szolgáltatásaik privatizációját. A polgári szervezetek többségének nem tetszik az Európai Unió vízügyi politikája. Szerintük ebből csak az európai vállalatok profitálnak, és a vízellátás fejlesztését csak akadályozzák. A kormányon kívüli szervezetek úgy vélik, hogy az európai vízügyi politika csak a magánszektor fejlesztésére és támogatására irányul, amelyen sürgősen változtatni kell. A nyilatkozatukban azt követelik az Európai Uniótól, hogy támogassa az állami, illetve önszervezeteknek kormányzati ivóvízellátás fejlesztését is. A polgári szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy a pénzügyi intézetek (pl. a Világbank) anyagi segítsége sokszor a vízügyi szolgáltatások privatizációjához és liberalizációjához kötött. Arra kérik az Európai Uniót, ne gyakoroljon nyomást a fejlődő országok vízügyi politikájára. • Rga Oszlopos tag lehet az SDKU ifjúsági szervezete Pavol Turcina, az Uj Generáció ifjúsági szövetség tagja elmondta, hogy a YEPP (Youth of the European Peoples Party) összeurópai ifjúsági szervezet Párizsban megtartott ötödik kongresszusán teljes jogú tagjaivá váltak. Az Új Generáció az SDKÚ ifjúsági szervezete. A YEPP az Európai Parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Európai Néppártot (ÉPP) alkotó tagpártok ifjúsági szervezeteit tömöríti. A YEPP ugyanazokat az értékeket és politikai elveket vallja, mint az Európai Néppárt. Legfőbb célja, hogy bővítse az európai ifjúsági szervezetek közötti kapcsolatokat, és megszervezze a szervezetek kölcsönös találkozását és a tapasztalatcserét. A YEPP is rendszeresen véleményt nyilvánít az aktuális politikai eseményekről, és önálló politikai stratégiával is rendelkezik. • RGA • RGA