Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-22 / 55. szám

2 HÍDLAP • 2005. március 22., kedd ORSZAG-VILAG www.esztergom.hu Olcsóbb benzint árul majd a Lukoil (H) A Mol-nál öt-hat forinttal olcsóbb benzint kínál 26 magyarországi kútjá- nál a Lukoil. Az orosz tulajdonú olaj­cég az Avanti 15 állomásból álló háló­zatát vásárolta meg nemrég. Jelenleg ez nem jelent kihívást a magyar olaj- társaságnak, azonban két-három éven belül romániai és ukrajnai finomítói­ra támaszkodva az oroszok ellenőrzé­sük alá vonhatják egész Kelet-Ma- gyarországot. Mindez persze csak ré­sze a stílusosan vörös színekbe öltö­zött Lukoil világhódító terveinek. Demszky helyett Kóka lesz az SZDSZ jelölteje? (H) Sajtóinformációk szerint Demszky Gábor helyett Kóka Jánost indítaná főpolgármester-jelöltként az SZDSZ. A liberális párt hét végi ülésén többen megerősítették, hogy a 2006-os önkormányzati választáson a jelenlegi főpolgármester helyett mást indítanának. A párt az államfői posz­ton Gombár Csabát látná szívesen. Ez egybecseng az SZDSZ elvével, miszerint inkább pártpolitikust tart jónak a poszton. Az MSZP elnöksé­ge keddi ülésén tárgyal a jelölésről. Távozik a kommunikációs igazgató a FideszbóT (H) Távozása tényét maga az érintett j közölte a sajtóval. Meszleny László el- j mondta: a döntés hétfőn született kö­zös megegyezéssel, a felek elképzelő- j seinek különbözősége és a strukturális I változások miatt, mivel a kommuniká­ciós igazgatói poszt megszűnik. Kér­désre válaszolva Meszleny László kö­zölte: egyelőre nem tudja, hol folytat­ja munkáját. Meszleny 2004 tavasza óta töltötte be a Fidesz kommunikáci­ós igazgatói tisztségét, előtte a Duna Televízió hírigazgatója volt. Pakson rövidesen újraindul a kettes blokk (H) A hét végén sikeresen befejeződött a főjavítás alatt álló kettes blokk vissza- indításához szükséges, a reaktor és a fővízkör műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálata, a nyomáspróbákat kö­vetően megkezdődött a rendszer felfű­tése az indításhoz - közölte az atom­erőmű szóvivője. „A visszaindításhoz szükséges engedélyt az atomerőmű a múlt héten megkapta az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biz­tonsági Igazgatóságától, a szilárdsági nyomáspróbákat a hatóság felügyelete mellett hajtották végre a szakemberek”- mondta Mittler István. • DRY Pozsony négy százalékkal csökkenti a tb-járulékot (SK) Ludovít Kaník munkaügyi mi­niszter bejelentése alapján egy év múlva, 2006-ra kettő-négy száza­lékkal csökkenhet a társadalombiz­tosítási járulék. A miniszter szerint a csökkenés megközelítőleg öt és fél milliárd koronát jelent majd a vállalkozók számára. Vasárnap helyett szombaton lesz a választás? (SK) A szlov ák belügyminisztérium új terve szerint a következő európai parla­menti választásokat nem vasárnap, ha­nem szombaton fogják megtartani az országban. A változás oka a magasabb részvételt segítené elő, a törvénymódo­sításról már a tárca is egyeztetett. • KL Fidesz: Nemzeti Távhőprogram kell Olyan Nemzeti Távhőprogram bevezetését szorgalmazza a Fi­desz országgyűlési képviselőcso­portja, amely hosszú távon kezel­ni tudná a távfűtéses és az egye­di fűtéssel felszerelt lakások fenntartási költségei közötti kü­lönbség problémáját, és 20-30 százalékkal csökkentené a távhő árát. Erről Lázár Mózes és Bállá György képviselő beszélt hétfőn a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján. Hétfőn kiderül, hogy a kormány csak beszél a szolidaritásról és az esélyegyenlőségről, vagy a gyakor­latban is támogatja ezeket az elveket - mondta Lázár Mózes annak kap­csán, hogy a parlament ekkor szavaz a távhőszolgáltatásról szóló törvény- javaslathoz benyújtott módosító in­dítványokról. Emlékeztetett arra a fideszes javaslatra, amely szerint leg­alább 25 ezer forintos éves támoga­tásban részesülnének a távhőszolgál­tatásban érintett lakások fenntartói. Elmondta: a Fidesz javaslata szerint a 16 milliárd forint éves költségveté­si kihatással járó támogatást először 2005 utolsó negyedévében folyósíta­nák, s az ehhez szükséges négymilli- árd forintot a büdzsé általános tarta­lékából fedeznék. A párt által kezdeményezett támo­gatási forma teljes körűen 2006-tól lépne életbe, a szükséges pénzt pedig a Medgyessy-kormány által 2004- ben bevezetett energiaadóból, illetve a távhőszolgáltatás megemelt áfa-be­vételeiből lehet előteremteni - erről az összegről nem tudni, mire fordítja ma a kormány. Lázár Mózes hozzá­tette: 650 ezer távfűtéses lakás van ma Magyarországon, s egy ilyen in­gatlan melegvíz- és fűtésdíja átlago­san minimum 25 ezer forinttal halad­ja meg az egyedi fűtéssel felszerelt lakások költségeit. Bállá György rá­mutatott: a kormány feladata lenne egy hosszú távú Nemzeti Távhőpro- gram meghirdetése, amelynek első eleme lehet a módosító indítványban megfogalmazott támogatási forma bevezetése. Elmondta, a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete szakértői egy ehhez hasonló programot dol­goztak ki és küldtek el a minap a par­lamenti pártok frakcióvezetőinek. A program további elemeiként említet­te a távfűtéses rendszer szabályozha- tóvá tételét, továbbá az energiapazar­lást csökkenteni hivatott szigetelési munkálatok elvégzését. • -SZÁRAZ­Bízik a volt ügynökben a honvédelmi miniszter Maradhat posztján a nemzetbiz­tonsági kabinet titkára, noha kide­rült, egykor lll/lll-as elhárító volt. juhász Ferenc honvédelmi minisz­ter közölte, nem kezdeményezi Péter-Bartha Gábor felmentését. Az illető a pártállam római katolikus egyház elleni belső elhárításának egykori hadnagya volt. A honvédelmi miniszter nem kez­deményezi a nemzetbiztonsági kabi­net titkárának felmentését. Juhász Ferenc elmondta, Péter-Bartha Gá­bor neki is megerősítette, amit a Magyar Nemzet című lapban elis­mert, miszerint a belső elhárítás egykori hadnagya volt. A miniszter közölte, ha jogszabály írná elő, hogy mentse fel a testület tit­kárát, akkor „lépne”, de mivel nincs ilyen jogszabály, „semmiféleképpen” nem menti fel Péter-Bartha Gábort. A napilap írása szerint Péter- Bartha Gábor a pártállam római ka­tolikus egyház elleni belső elhárítá­sának egykori hadnagya volt, és az érintett nem cáfolta az értesülést. A lap kérdésére, hogy készített-e je­lentéseket, és ez összeegyeztethető-e a jelenlegi munkájával, annyit felelt: „természetesen, tessék nekem mon­dani olyan jogszabályt, amely ezzel kapcsolatosan bármilyen tilalmat ír­na elő”. Az újság arról is ír, hogy Ju­hász Ferenc miniszter tavaly május­ban a szaktárca központi ünnepsé­gén, kiemelkedő tevékenysége elis­meréséül a szolgálati érdemjel arany fokozatát nyújtotta át Péter- Bartha Gábornak. • Ladó Gy. L. Balodali röpirat A Baloldali Értelmiségiek Társasá­ga a neoliberális gazdasági reformok ellen tiltakozik. Szerintük az utóbbi hetekben felerősödött törekvések nemcsak a magyar gazdaságban, ha­nem a társadalomban is visszavon­hatatlan károkat eredményezhetnek. A neves közgazdászokat, szocioló- j gusokat és történészeket is a sorai- I ban tudó társaság figyelmeztet, hogy szélesebb társadalmi rétegeket j fenyeget a véglegesen leszakadás, i ami felgyorsítja a szélsőjobboldal j előretörését. Az aláírók ezért köve- ! telik, hogy a kormány álljon ellen a neoliberális nyomásnak. A röpirat leszögezi: „A transznacionális válla- i latok által vezérelt globális kapita- j lizmus legfőbb üzleti körei érdekei- j nek megfelelően szerte a világon j gyengül a kormányok gazdaság- és i társadalomszervező szerepe.” Véleményük szerint Magyarorszá- ; gon ez a folyamat különböző erősséggel | 15 éve zajlik, ám az utóbbi másfél évben I a pénz- és ipari tőke, valamint ezek ér- j telmiségi képviselői immár teljesen i nyíltan a globális tőke előtt álló minden akadály teljes lebontását követelik. A nyilatkozatban megfogalmazzák, hogy a követeléseknek a baloldali párt képte­len ellenállni. A pénztőke adóztatásának meghiúsulása, a bérek reálértékének le­szorítása, a közszférában a kötelező, de fedezet nélkül hagyott közalkalmazotti I béremelésekkel kikényszerített elbocsá­tások, a költségvetési szigor további kö- I vetelése, és egy sor egyéb, mind a glo- ! bálissá vált tőke és helyi képviselőinek j érdekeit, sőt követeléseit tükrözi A szerzők követelik a szocialista-li- I berális kormánytól, hogy határozottan i álljon ellent a neoliberális nyomásnak. • -SZÁRAZ­Kevesebb az adócsalás, de nagyobb az okozott kár összege Az uniós adószámmal rendelke­zők visszaigényléseinek ellenőrzé­se lekötötte a revizori kapacitások nagy részét, vélhetően ezért jelen­tősen csökkent tavaly az adóhivatal által tett büntetőfeljelentések szá­ma. Emellett 12 százalékkal na­gyobb az elkövetési érték. Tavaly összesen, körülbelül ezer I esetben tett büntetőfeljelentést az adó- j hivatal az ellenőrzések során tapasztalt I visszaélések miatt. Ez mintegy 25 j százalékkal kevesebb az egy évvel ko- j rábbinál - derül ki egy hivatali feljegy- I zésből. A bűncselekmények elkövetési j értéke összesen 12,7 milliárd forintra j rúgott, ami egy feljelentésre jutó ösz- szegre vetítve 12,8 millió forint, ám ez másfél millióval több, mint 2003-ban volt. Az adatok összehasonlításánál fi­gyelembe kell venni azt is, hogy 2003- ban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóság az átlagosan 55 helyett 287 feljelentést tett. Ezek közül 214 eset­ben, a sátoraljaújhelyi területen észlelt személyi jövedelemadó jogosulatlan visszaigénylése miatt indult eljárás. A revizoroknak feltűnt, hogy sorozatban érkeztek olyan bevallások, amelyeknél nagyon hasonlított egymásra a kitöltő kézírása. Kiderült, hogy az ellenőrzött személyek egy részének egyáltalán nem volt adózandó jövedelmük, vagy jóval kevesebb, mint amennyi a beval­lásban szerepelt. Valamennyien elis­merték, hogy hamis adatokat tüntettek fel, a bevallások kitöltéséhez segítséget vettek igénybe. Sok esetben az aláírá­sokat sem ismerték el sajátjuknak. Ta­valy mindössze 69 esetben tett bünte­tőfeljelentést a borsodi adóhivatal. Két évvel korábban a Komárom-Eszter- gom megyei igazgatóság tárt fel olyan bűncselekményt, amely miatt 140 esetben tettek hasonló tényálláson ala­puló feljelentést a revizorok. • -SZÁRAZ­Területszerzés földcsere nélkül Simon Zsolt mezőgazdasági mi­niszter elmondta, hogy a Hyundai/Kia autógyár hiányzó föld­területeinek megszerzését ő nem a földcserével képzeli el. Közölte, há­rom javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, azonban részleteket nem árult el az elképzeléséről. Ludovít Kavjak, a Szlovák Földalap (SPF) vezérigazgatójának ta­nácsadója közölte, a föld Minisztérium szóvivője elmondta, eddig a minisztériumnak is csak arról van információja, hogy mely földekre nem vonatkozik a földcsere. A bírósá­gi eljárásokban érintett és a stratégiai érdekeltségű földterületeket biztosan nem fogják kicserélni. Március elején a Szlovák Földalap, Mar- ián Kocner vállalkozó, a petíciós bizottságot képviselő jogász és a Zilina Invest meg­egyeztek a föl nem vásá­rolt földek cseréjéről. alap még nem tud rész- f"S ­leteket a földcseréről. 3 ÍL3 3 “i-JS"“?? A végső döntést azon­Nem kaptak semmilyen információt arról, mely területeket fogja érinteni a földcsere. Maros Havran, a Gazdasági ban a kormány fogja meghozni a húsvéti ünnepek után. • Rga A diszkrimináció zsákutcába vezet Csáky Pál miniszterelnök-helyet- : tes a faji diszkrimináció elleni harc világnapja alkalmából elmondta, hogy elfogadhatatlannak és megen­gedhetetlennek tartja a faji, nemze­ti, nyelvi és vallási diszkriminációt. „A világnap alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk, az ember szabadnak születik. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az alapvető emberi jogokat komolyan kell vennünk. Az elmúlt év­tizedekben tanúi lehettünk annak, hogy a faji és nemzetiségi diszkrimi­náció hova vezeti az emberiséget. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy mindenki számára egyértelművé te­gyük, minden ember egyforma jogok­kal rendelkezik. Erősítsük meg család­jainkban a toleranciát és a kölcsönös tiszteletet!” - szólított fel Csáky. A mi­niszterelnök-helyettes szerint a faji diszkrimináció elleni világnapon még többet kell gondolnunk az emberi go­noszságra, amely a faji diszkrimináció forrása. Szerinte csak közös összefo­gással érhetjük el, hogy a múlt hibái többé ne ismétlődhessenek • Rga Nagy hangsúlyt kell fektetni a foglalkoztatottság növelésére A parlament elfogadta Szlovákia a lisszaboni stratégiáról kialakított ál­láspontját, amelyről az Európa Ta­nács ma kezdődő tavaszi csúcstalál­kozóján fognak tárgyalni. Az állás­pont szerint Szlovákia üdvözli a lisz- szaboni stratégia felélesztését. Szlovákia meg van győződve arról, hogy a stratégia csak abban az esetben lehet sikeres, ha nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a versenyképesség és a foglalkoztatás növelésére. Ivan Mik­lós pénzügyminiszter megállapította, hogy egyes európai gazdaságok ver­senyképességében tapasztalt hiányok gátolják a vállalkozói környezet javu­lását és egyes fontos reformok (adó-, nyugdíjreform) bevezetését. Szlová- j kia egyetért a stratégia három alapve­tő céljával, azaz támogatja Európában az attraktív beruházásokat, az ismere­teken és tudáson alapuló gazdaság fej­lesztését, valamint egyre több és ked­vezőbb új munkahely létrehozását. Az elképzelés több mint hatmillió új munkahely megteremtését hirdeti meg 2010-ig. Ennek érdekében leszö­gezi, hogy kiemelt hangsúlyt kell fektetni az ifjúsági munkanélküliség felszámolására, meg kell szüntetni a munkaerő szabad mozgását nehezí­tő akadályokat, fokozni kell a mobi­litást, s az EU strukturális, illetve kohéziós alapjainak megreformálá­sával az eddiginél nagyobb beruhá­zásokra van szükség az emberi erő­források terén, előmozdítva az okta­tás hatékonyabbá válását. • RGA

Next

/
Thumbnails
Contents