Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-19 / 54. szám

www.istergranum.hu SPORT 2005. március 19., szombat • HÍDLAP 7 Pruzsinszky Ivett, az esztergomi kick-box királynő A kétszeres kick-box világbajnok klubváltáson töri a fejét KICK-BOX Pruzsinszky Ivett kétszeres vi­lágbajnokként, kétszeres Európa- bajnokként, megszámolhatatlan hazai és nemzetközi siker részese­ként, kilencéves kora óta a kick- boxnak él. Az idei év kiemelt sze­repet játszik pályafutása szem­pontjából, mert a 2005-ös eszten­dő végén hazai rendezésű világ- bajnokságra kerül sor. A magyar kick-box egyik legtehetsé­gesebb versenyzője sok mindent meg­élt már sportolói pályafutása során. Voltak jobb és rosszabb évei, de a siker­ből és a kudarcból is lehet tanulni. Pruzsinszky Ivett minden megnyilvá­nulása profi mentalitást takar, minden egyes mozdulat arról árulkodik: imád­ja ezt a nem túl nőies sportot. Kilencéves korban kczdted el művelni a kick-boxot. Mi vonzott ehhez a kemény sportághoz, mennyire volt tudatos a döntés?- Ténv, hogy a kick-box nem egy nőies sportág, de nem tudom meg­mondani, hogy miért ezt választot­tam. Tetszett a jazz-balett is, de arra nem volt lehetőségem járni, így ma­radt a kick-box. A régi felkészülések- Már az elején Zrínyi Miklós keze alá kerültél?- Zrínyi Miklóst már korábban is­mertem, sőt ő már hamarabb próbál­kozott, hogy kezdjem el az edzéseket, de akkor még nem érdekelt igazán a dolog. Utána viszont elmentem és hamar megtanultam az alapokat. Egyből vittek versenyekre, jöttek az eredmények, és itt ragadtam. Miki már gyerekkorban mondogatta, hogy tehetséges vagyok.- Kilencéves korban elég megterhelő lehet egy felkészülés, egy alapozás. Hogy ment?- Keményen megdolgoztattak, s mivel nem voltam egy vékony alkat, megterhelőnek tűnt. Heti négy alka­lommal kezdtünk, de amikor elindul­tam a versenyeken, akkor már sűrűb­ben kellett látogatni a tréningeket.- Végigjártad az egyes korcsoportokat?- Igen, de már 13 évesen felnőtt versenyekre jártam, ami nagy rutint adott. Az első két év azzal telt, hogy kaptam a pofonokat, így szerezve kellő tapasztalatot. Aztán ahogy nőt­tem, én vertem meg azokat, akiktől gyerekként kikaptam.- Minden percedet a kick-box töltötte ki, de négy évvel ezelőtt átpártoltál egy másik sporthoz, a boxhoz. Azt sem sorol­nám a nőies sportágak közé.- Akkor töltöttem be 18. életéve­met és elindultam egy gyöngyösi versenyen, amit sikerült megnyer­nem. Attól kezdve jártam Európa- bajnokságra, világbajnokságra. Most egy időre abbahagytam, mert nehéz a kettőt együtt csinálni. A kick-box és a box- Más felkészülést igényel egy kick-box és egy amatőr box verseny?- Nem lehet párhuzamosan csinál­ni a kettőt. Elkezdtem boxolni, és el­maradt a lábam. A kick-boxban meg van adva, hogy egy meneten belül mennyit lehet rúgni, de nehézséget jelent, hogy ugyanakkor van a ver­senyszezon. Volt olyan eset, hogy ha­zajöttem a kick-box világbajnokság­ról és mehettem a box VB-re.- Ha kiragadnál egy nagyon jó és egy nagyon rossz évet a pályafutásodból, me­lyik lenne az?- A 2001-es évet emelném ki, mint a legjobb esztendő, mert akkor Ame­rikában boxban lettem világbajnok, és szintén ebben az évben nyertem kick-box VB-t is. A legrosszabb 2002 volt, mert akkor nem csináltam sem­mit, nem volt meg a kellő motiváció. Úgy éreztem, sok volt nekem a 2001, fáradt voltam. 2003-ban kezdtem új­ra mindent.- Térjünk vissza a versenyekhez. Mi­lyen érzések kavarognak benned, ha elve­szítesz egy döntőt?- Ha már eljutok a döntőig, akkor azt meg kell nyerni, annak eleve olyan hangulata van: a bevonulás, ze­ne, fények, igazi show. Az a szeren­csém, hogy sokszor kerültem már be döntőbe (light- és semi-contact) és ha az egyik elment, akkor tudtam, hogy még van egy lehetőségem. Arra már úgy feltuningolja magát az em­Tavaszváró a kispályás focistáknál TEREMLABDARÚGÁS Az időjárási körülmények és a pályák rossz állapota miatt az esz­tergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok vezetősége úgy döntött, hogy a szabadtéri kispályás labdarúgó csapatok részére villámtornát ír ki. A Wilkinson Pub Teremlabdarúgó Kupán a szervezők négyes csoportok kialakítására törekszenek, minden csapatnak három mérkőzést kell leját- j szania. Egy csapatban négy megyei j játékos szerepelhet. A torna nevezési határideje márci- | us 22. és technikai értekezletet még i aznap megtartják, ahol döntenek a ! végső időpontokról. A nevezési díj j ötezer forint. A torna várható játék- i napjai: március 26. (szombat dél- j után), április 2. (szombat - egész ! nap), április 3. (vasárnap - délelőtt), j április 9. (szombat - egész nap) • Hajdú | Játékos sportnap általános iskolásoknak Az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület és a József Attila Általános j Iskola közös rendezésben került sor az első és második osztályosok játékos j sportversenyére. Az esztergomi József Attila Általános Iskolában megrende­zett versenyen a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gya­korló Általános Iskolájának csapata végzett az élen. Második a József Atilla iskola, harmadik pedig a Babits Mihály Általános Iskola csapata lett. • Kéméndi Pruzsinszky Ivett bér, hogy nem lehet veszíteni. Há­tulütője, hogy ha megvan az arany­érem, leereszt az ember, és a másikra már nem tud olyan erővel készülni.- Nemcsak Magyarországon jársz ver­senyekre, hanem külföldön is. A nemzet­közi viadalokon lejt a hazai pálya?- Novemberben Szlovéniában ren­deztek Európa-bajnokságot, ahol a dön­tőig meneteltem és úgy éreztem, ott megvertem a szlovén lányt. Ezt igazolta az is, hogy a szlovén lány edzője nekem is és Mikinek is adott egy pólót emlék­be, hogy ez a mi meccsünk volt. De mi­vel Szlovéniában voltunk, ők nyertek.- Lebet, hogy a magyarországi világ- bajnokságon újra összefutsz ezzel a szlo­vén versenyzővel?- Száz százalék, hogy találko­zunk. Tőle kaptam ki 2003-ban Pá­rizsban a VB döntőben. Biztos, hogy összekerülünk idén is, de most Szegeden lesz a VB. A nemzetközi versenyek- Ha azt mondom, hogy Zrínyi Mik­lós, mi jut eszedbe?- Profi edző. O minden pillanat­ban tudja, hogy mit kell tenni a ver­senyzőnek.- És ha azt mondom olimpia?- Se a női box, se a kick-box nem olimpiai sportág. Tervben van, hogy a női box ott lesz 2008-ban Peking- ben, de én nem vagyok biztos benne.- Elvonatkoztatva egy kicsit az olimpi­ai játékoktól, magyar vagy nemzetközi vi­adalból van több egy versenyszezonban?- A külföldi versenyek viszik a prímet. Van két forduló Magyaror­szágon, ha azon helytállsz, indul­hatsz a magyar bajnokságon. Ez azonban kevés, úgyhogy ki kell járni külföldre. Itthon már egymással sem tudunk bunyózni, mert nagyon ismerjük a másikat. A másik ténye­ző, hogy a külföldi megmérettetések sok pénzbe kerülnek. A piszkos anyagiak- Ha már szó esett a piszkos anyagiak­ról, meg lehet élni az élsportból?- Magyarországon nem jelent nagy bizniszt a kick-box és az még szomorúbb, hogy Esztergomban nem nagyon jellemző a megfelelő honorálás. Más városban, más egye­sületnél sokkal nagyobb jutalmakat kapnak a versenyzők.- Ugye nem azt akarod mondani, hogy átigazoláson gondolkodsz?- Megfordult a fejemben, több­ször felvetődik bennem a kérdés: megéri-e Esztergomban élsportoló­nak lenni. Más városban sokkal job­ban megbecsülik a versenyzőket, van, hogy egy Európa-bajnoki cím mellé jár egy lakás, vagy valami. Nemrég hallottam róla, hogy az esz­tergomi klubunkat az utánpótlás­versenyzők eredményei alapján fog­ják támogatni. Ha ez bekövetkezik, lehet, hogy eligazolok Esztergomból.- Mi lesz veled, ha elmarad a motivá­ció, nem érzel majd elég erőt magadban, hogy folytasd? Vannak már a jövőre vo­natkozó terveid, edzősködés, esetleg más?- Egy nőnek nem könnyű edző­nek lennie és nem is nagyon terve­zem. Szakmám van, ezen a területen szeretnék valamit kezdeni magam­mal. Édesanyámmal egy virágboltot vezetünk, aerobik edzéseket tartok szinte minden nap. • Nagy BalAzs Pruzsinszky Ivett Születési idő, hely: 1983. február 1., Esztergom. Sportág: kick-box, box. Kategória: semi contact, light contact és amatőr box. Eredmények: kétszeres világbaj­nok (kick-box), világbajnok (box), kétszeres Európa-bajnok, négysze­res EB ezüstérmes, tizenegyszeres országos bajnok. Súlycsoport: 70 kg Magasság: 176 cm Egyesület: Esztergomi Kick-box SE Edző és nevelő edző: Zrínyi Mik­lós, mesteredző Temesváron lehet vitézkedni R Ö G B Az Esztergomi Vitézek rögbicsa­pata második felkészülési mérkő­zésére készül a hét végén. A hat­szoros bajnok Temesvárra látogat, hogy a román bajnokság harmadik helyezettjével csapjon össze. A csapat a hetet a temesváriak elle­ni összecsapásnak szentelte, hétfőn a pálya alkalmatlansága miatt csak kondicionáló edzések szerepeltek a programban, de szerdán és pénteken már a pályán edzhettek a rögbisek. Szőlősi László vezetőedző bízik a si­kerben, bár mint elmondta, most az eredmény másodlagos.- A múlt héten a kecskemétiek ját­szottak egy barátságos találkozót Te­mesvárral, és mindössze 1-2 céllal kaptak ki - nyilatkozott lapunknak Szőlősi László. A kecskemétiek veze­tőedzője elmondta, hogy tolongás­ban rutintalanok, inkább a háromne­gyedet erőltették a temesváriak. Jó lenne nyerni, mert az mindig önbi­zalmat ad, de lényeg, hogy gyakorol­juk a taktikát. Az Esztergomi Vitézek edzője el­mondta, hogy több játékosára sem számíthat, Novák Péter sérülés, Tauber munka, míg két játékos a le­járt útlevele miatt marad itthon. • NB i Dániában túráznak ; női kéziseink Három női kézilabda csapatunk ! (Dunaferr, FTC, Cornexi) is Dániá- i ban turnézik a hét végén. A kirándu- I lás nem ígérkezik felhőtlennek, a du- i naújvárosiak idehaza csak egy góllal I verték a Viborgot (BL negyeddöntő), csakúgy, mint a ferencvárosiak a Gudme együttesét (EHF kupa, ne­gyeddöntő). A fehérvári Cornexi sem lehet nyugodt a visszavágó előtt (EHF kupa, negyeddöntő), annak el­lenére sem, hogy hatgólos előnnyel készül a HSB Holding ellen. Szentes Lázár a Pápa edzője A Lombard Pápa tulajdonosa, Bí­ró Péter megelégelte csapata vergő­dését: a Pápa az idei bajnokságban begyűjtötte a tizedik vereségét is, a tavaszi szezonban lejátszott két meccsből kettőt elvesztett, és csak egy ponttal előzi meg a kieső he­lyen lévő Békéscsabát. Bíró Péter az edző váltástól várja a megváltást: I menesztette a csapatot eddig irányí­tó Tóth Bálintot, a helyére pedig Szentes Lázárt szerződtette. Gödörben Székely Bulcsú együttese Továbbra is vergődik Székely Bul- I csú görög együttese, a Panioniosz. A hellén sztár-gárda utolsó meccsén i mindösze egy döntetlent ért el az I utolsó előtti PAOK otthonában. Szé- j kely Bulcsú elmondta, a továbbjutá- j suk nincs ugyan veszélyben, de a rá- I játszásban elsősorban a sérülések mi- j atti utolsó néhány mérkőzésük ered- ■ ménytelensége miatt nehezebb ellen- ! fél vár rájuk. Az állás: 1. Ethnikosz j 34 pont, 2. Olympiakosz 28 (két pont ; levonva), 3. Panioniosz 27 Betlizett a női futballválogatott Női válogatottunk vereséggel kezdte meg az idei felkészülést. Fe­rencváros egykori kitűnősége, Telek András vezette nemzeti csapatunk a lengyelek ellen hazai pályán sima 3- 0-s vereséget szenvedett. Amazonja­inknak lesz módjuk javítani: szom­baton délelőtt tíz órakor Tapolcán vághatnak vissza a lengyeleknek. Lesz rangadó a negyeddöntőben is Az Európai Labdarúgó Szövetség tagnap Nyonban elkészítette a Baj­nokok Ligája negyeddöntőjének sor­solását. A párosítás (április 5. vagy 6./április 12. vagy 13.): FC Liverpool - Juventus, AC Milan - Internazionale, Lyon - PSV Eind­hoven, Chelsea - Bayern München. SPORTSZILÁNKOK Nyolcvanmillió forintra biztosították a Rimet-kupát A német világbajnokság szervezői igyekeznek bebiztosítani magukat: ncgy- venmilliárdforintra biztosították a 2006-os labdarúgó vb-t. A biztosítás mindenre kiterjed, a tizenkétezer önkén­tesen és a 3,2 millió futballturistán át a stadionokra, sajtóközpontokra, a Rímet kupára is. Ezenkívül arra is fizet a biz­tosító, ha el kell halasztani, vagy más or­szágba kell valami miatt áthelyezni az eseményt, vagy ha az teljesen elmarad.

Next

/
Thumbnails
Contents