Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-19 / 54. szám

• HÍDLAP 2005. március 19., szombat hídlapmagazin Lakóhelyünk geológiája Az Esztergom-dorogi-medence kialakulása Ritkán vagy egyáltalán nem gondolunk arra, hogy az a táj, ahol élünk, milyen hosszú idő alatt alakult ki, és egyáltalán mi formálta mai képére. Mi magunk is változtatunk rajta, talán néha többet is, mint amennyit kellene, szerencsére azonban a természet tájformáló ereje még jelentősebb. Sokat alakítottak rajta a Föld belsejében ható erők, az éghajlati tényezők és az élőlények is. peny felső részének izzón- folyós kőzetolvadékán, az asztenoszférán úsznak. Köz­ben pedig valahogy úgy moz­dulnak el egymáshoz képest, mint az összetöredezett jég­táblák a folyók felszínén; he­lyenként összetorlódnak, egy­más alá buknak, elcsúsznak, vagy akár el is távolodhatnak. gpftps"1­Tengerből született hegyeink ' v ■ ■ :< Á Az első 40 millió év Az Esztergom-dorogi-medencé- nek és peremhegyeinek geológusok által feltárt története kb. 230 millió évvel ezelőtt kezdődött a földtörté­neti középkor első korának, a triász­nak az utolsó harmadában. Nagyon hosszúnak, felfoghatatlannak tűnik ez az idő. Az is, de ha tekintetbe vesszük, hogy a Földünk 4,6 milliárd éves, akkor ez már nem is olyan ma­tuzsálemi kor. Arányaiban annyi, mint a 70 éves idős ember korához képest egy körülbelül 3,5 éves kis­gyerek, arról nem is beszélve, hogy a Földünk még csak élete delén van. Talán az is fantasztikusnak hat, hogy térben is el kell távolodnunk néhány ezer kilométert az Egyenlítő felé, ha e táj eredetét vizsgáljuk. Ak­kor ugyanis még nem volt ennyi földrész, mint most, hanem az összes egyetlen óriási őskontinensben (Pangea) tömörült. Ez éppen ebben az időben kezdett a mélyben leját­szódó különböző geológiai erők hatá­sára kétfelé válni, majd tovább dara- bolódni, s a kettő között egy óceáni méretű öböl keletkezett, amit a kuta­tók elneveztek Tethys-tengernek. E tenger vize sekély volt, de lassan és folyamatosan süllyedt, ahogyan mind jobban távolodtak a kontinen­sek egymástól. Az Egyenlítőhöz kö­zel a Nap felmelegítette és mélyen átvilágította vizét, amelyben renge­teg alga élt, s amelyek az életműkö­désük során meszet választottak ki az ásványi sókban gazdag vízből. Ez előbb mésztej, majd mésziszap for­májában leülepedett a tenger aljára, ahol a rárakódó újabb rétegek nyo­mására fokozatosan elveszítette a víz­tartalmát, és egyre sűrűbb mész- iszappá, végül pedig kemény, tömör kőzetté vált, amit az anyaga után mészkőnek nevezünk. Emellett ké­miai úton a vízben oldott magnézi­um és kálciumsókból még egy másik kőzet rétegei is lerakódtak, ez pedig a dolomit. A mészkő és a dolomitréte­gek vastagsága több kilométeresre nőtt, miközben a víz mélysége az ál­landó süllyedés miatt alig változott. Ha Dorogról szétnézünk a meden­cét övező hegyek felé, vagy ha vesz- szük a fáradtságot, és elsétálunk a két Strázsa-hegyre, a Hungária-hegyre és a Nagy-Getére, akkor közelebbről is megfigyelhetjük ezeket a kőzeteket. Aprólékosan megvizsgálva a sziklákat, néhol még a tengeri eredet bizonyíté­kait, az egykori szív alakú kagylókat, a megalodusokat is felfedezhetjük. Hogy mi van közvetlenül a város alatt, azt nem látjuk, mert eltakarják a feltöltődött üledékek, de a szén után kutató bányászok előbb a fúrá­sok mintái alapján, majd a bányászkodás során a mélyben is ta­pasztalhatták, hogy ugyanez a kőzet, ami a hegyekben a külszínen, az a medence aljzatán is előfordul több száz méteres mélységben. Hogyan került a mészkő és a dolomit, ez a két tengeri eredetű üledékes kőzet ide a szárazföld belsejébe olyan messziről? Úgy, hogy közben a Tethys-tenger az őt körülfogó kontinensekkel együtt északnak vándorolt. Ezt azért tehette, mert a szilárd földkéregnek a geológiai erők által kontinensnyi mé­retűre szaggatott lemezei a földkö­A következő 123 millió év a jura- és a krétaidőszak eseményeit foglalja magába (190 milliótól 67 millió évvel ezelőttig). Sokkal hosszabb idő ez, majdnem négyszerese a triászidő­szaknak, a felületes szemlélő részéről úgy tűnik, hogy mégis kevesebb ese­mény történt, mint korábban. Azonban tanulmányainkból jól tudhatjuk, hogy a Föld belső részei ritkán vannak nyugalomban, s az ott lezajló események nagymértékben alakítják a felszínt is. így történt, hogy a triászkor végén hegymozgá­sok zajlottak, s ezek a jurában végér­vényesen kétfelé választották az ős­kontinenst, a kréta végére pedig ki­alakultak a jelenlegi szárazföldek alapformái. A tektonikai mozgások összetör­delték az addig viszonylag zavartala­nul képződött kőzetek rétegeit. A ha­talmas oldalnyomás hatására a meg­töredezett táblák darabjai észak felé megbillentek, s ebből következően a déli peremük a térszín fölé emelke­dett. így jöttek létre az Esztergom- dorogi szénmedence két oldalán a DK-ENy-i csapásirányú mészkőhe­gyek, a dorogi Kálvária-hegy, a Kő­szikla (vagy Hungária)-hegy, a Gete- hegy, a Hegyes-kő és a másik oldalon a két Strázsa-hegy vonulatai. Vala­mennyi tenger a jurában és a kréta­időszakban is létezett, ezt bizonyít­ják a szomszédos Gerecse-hegység ősmaradványokban gazdag kőzetré­tegei. E tenger jóval sekélyebb volt, de ugyanakkor nagyobb kiterjedésű, mint a triászkori elődje, és a benne keletkezett üledékek vastagsága is vé­konyabb a triászénál. A mi vidékünkön azonban csak csekély mértékű volt a tengerelöntés a kiemelkedések miatt, de hogy még­is volt, azt bizonyítják egyrészt a Hungária-hegyen, másrészt a Nagy- Strázsa-hegyen talált halványrózsa­szín, vagy sárgás mészkövek, ame­lyek szintén tartalmaznak ősmarad­ványokat, elsősorban pörgekarúakat, de ammoniteseket is. A jurakori tenger sajátossága volt, hogy viszonylag sok mangán- és vas- vegyületet tartalmazott, melyek imp­regnáló (átitató) hatásukkal szeny- nyezték az idősebb, majd utólagos visszaoldódás, mállás útján a fiata­labb kőzeteket is. (Például az eszter- gom-kertvárosi Palatinus-tó magas mangántartalma is ezekből a kőze­tekből oldódott ki.) A kréta tenger visszahúzódása után a felszínre ke­rült kőzeteket évszázezredeken ke­resztül a csapadék és a szél pusztítot­ta, így ennek is köszönhető, hogy az amúgy is vékonyka rétegek nagyobb része feldarabolódott, összetörede­zett, és elszállítódott innét. Az itt maradó törmelék iszapja pedig leüle­pedve részévé vált a későbbi szénte­lepek fekükőzeteinek. Szénmedence születik A 67 millió évvel ezelőtt beköszön­tött földtörténeti újkor kezdetét, az eocént, hajnalkornak is nevezik. Eb­ben az időben az Esztergom-dorogi- medencében is jelentős események zajlottak. Az Egyenlítő környékéről vidékünk már az északi szélesség 27. fokáig vándorolt a lemeztektonikai események hatására, tehát valahol a mai Líbia vagy Algéria szélességi kö­rén helyezkedett el. Akkor még a Föld felszínének és légkörének átla­gos hőmérséklete néhány fokkal me­legebb volt, mint a mai. így a jelenle­gi sivatagi öv helyett azon a szélessé­gen két évszakos csapadékos trópusi, szubtrópusi éghajlat uralkodott, kü­lönösen az olyan partszegélyi mocsa- ras-lápos területen, mint amilyen a vidékünket jellemezte. A kedvező időjárási feltételek mi­att dús és változatos növényi vegetá­ció jött létre. Itt előbb a korábbi kő­zetek lepusztulásából származó agya­gos, márgás, meszes, helyenként ho­mokköves törmelékes üledékes kőze­tek képződtek 0 és 100 méter között változó vastagságban. A nagy kiterje­désű mocsár fokozatosan tőzegláppá alakult a belesüllyedt töméntelen mennyiségű elhalt növényi anyagtól. Ez a rárakódó más egyéb üledékek nyomása alatt levegőtől elzárva bom­lani kezdett, s megkezdődött az úgy­nevezett szénülés folyamata. Ennek során képződtek idővel azok a barna­szén telepek, melyek jelenkori bá­nyászatának köszönhette térségünk ipari fellendülését. Ott, ahol a szénképződés folyama­tossága zavartalan volt, nagyobb vas­tagságú (6-12 méteres) úgynevezett főtelep alakult ki, és a fekükőzet (amire a szén rátelepedett) is tartal­maz gyenge minőségű szenet. A töb­bi helyen az eocénkori lápvilágot az időszakonként előnyomuló tenger lepte el, és a lápok édesvizével keve­redve egy sajátos állatvilág kialakulá­sát és fejlődését segítette elő. Ezek­nek a mésztartalmú vázmaradványa­iból, valamint a hegyekből lemosott üledékek iszapjából összeállva sok helyen az egyes szénrétegeket édes­vízi mészköves, márgás, agyagos be­ágyazódások választják el. Később az eocén tenger elborította a területet. A sós vízben elpusztultak az elegyesvízi élőlények, s helyettük a trópusi tenger biológiai gazdagsá­gát tükröző óriási méretű egysejtűek, a nummulitesek, mohaállatok és gu­mós mészalgák jelentek meg, s mel­lettük tengeri sünök, liliomok, rákok, korallok és díszes csigák, kagylók. Ezek főleg mészkőbe, márgába és ho­mokkőbe ágyazódva maradtak fent. (Mindebből kitűnik, hogy vidékünk az ősmaradványokat gyűjtők számá­ra sok érdekességet rejteget.) Körülbelül 35 millió éve az oligocénkor elején a pireneusi hegy­ségképződések hatására a mi meden­cénk is jelentősen felemelkedett és szárazföldi üledékek képződtek, így tarka agyag, homokos agyag és kong­lomerátumok (máshonnan ideszállí­tott, itt összecementeződött törmelé­kek). Közben a mocsaras, lápos terü­leteken ismét növény-felhalmozódás folyt, melyet 25 millió évvel ezelőtt az újra előrenyomuló tenger körül­belül 120-150 méter vastag homokkö­ves és márgás képződményekkel fe­dett be, kedvező feltételeket teremtve ezzel az újbóli szénképződéshez. Az oligocén végén egy újabb hegy­ségképző folyamatnak köszönhetően véglegesen szárazfölddé vált a me­dence, de vidékünk akkori arculata még mindig nem hasonlított a mai­hoz. A miocénban ugyanis a közeli Visegrádi-hegység és a Börzsöny te­rületén egy igen jelentős vulkáni te­vékenység folyt, melynek hatalmas mozgásai tovább darabolták, vetődé­sekkel szabdalták fel a medencét, egyes részeit kiemelve, más részeit pedig a mélybe süllyesztve. Az egy­kori összefüggő széntelepek, de a ko­rábban képződött mészkő- és dolo­mitrétegek is így még jobban felda- rabolódtak és a térben szétszóródtak. Egy nagyobb törésvonal mentén, mely a Vaskapu-hegy irányából nyú­lik a medence déli része felé, a fel­nyomuló kőzetolvadékból andezit és dácit alakult ki, melyek két helyen, a Csurgó-hegyen és a Tábla-hegyen (más néven Koporsó-hegyen) fel­színre kerültek. Mivel a környező üledék gyorsabban pusztult le, mint a keményebb, eróziónak jobban el­lenálló vulkáni kőzet, így kibontódva geológiai érdekességként a medence belsejében az üledékes kőzetkifejlő­dések közepén idegen elemként jele­nik meg ez a két kisebb vulkáni hegy, melyek genetikailag tehát a Visegrá­di-hegységhez tartoznak. A miocénkorban szárazra került terület erős lepusztulást szenvedett, tönkösödött és a mainál sokkal ki­egyenlítettebb képet mutathatott. A vulkánossághoz kötődően a mélyből feltörő hévizek a karsztosodásra kü­lönösen alkalmas mészkő- és dolo­mitrétegek repedéseit, töréseit oldó­dási folyamatok során jelentős mére­tűre bővítették. Ezeket az üregeket óriási mennyiségű karsztvíz tölti ki a mélyebb szinteken, mely térségünk egyik legnagyobb természeti kincse. A felsőbb részek a kiemelkedésük után elvíztelenedtek, de az így visz- szamaradt üregekben, földalatti jára­tokban az egykori hévizek nyomán rendkívül szép és különleges ásvány­társulások rakódtak le, melyeket a me­dence peremein található hegyekben a kőbányászat, valamint a mélyebb ré­tegekben a szénbányászat tárt fel. Ezek egy részét leművelték, de a leg­szebbek közül némelyik ma is létezik. Az Esztergom-dorogi-medence mai alakját a jelenkorra nyerte el. A ne­gyedidőszaki hegységképződések, ki­emelkedések után kialakult a meden­cét övező hegy koszorú, majd a szin­tén negyedkori hatalmas szélviharok jórészt eltüntetve a felszíni egyenet­lenségeket 15-30 méteres lösztakaró­val borították be a völgyeket, lejtőket. A Duna ma is a hordalékával tölti fel a medencét és az eróziós folyamatok a környező hegyekből lepusztítva, itt pedig felhalmozva a törmeléket teszik simává, egyenletessé a térszint. Az utóbbi évezredben jelentős fel­színalakító lett maga az ember, aki bá­nyászattal, földműveléssel és a létesít­ményeivel (utak, épületek, stb.) szin­tén alaposan átalakította környezetét. • Szöveg: Varga László Fotó: Kifor Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents