Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-19 / 54. szám
TV • HÍDLAP • 2005. március 19., szombat hídlapmagazin Varga Péter jegyzete Tavaszváró Ki ne várná, hogy végre egy szál zakóban, Uram bocsá' rövidnadrágban sétálhatnánk a Kis-Duna parton vagy a szigeten? Ki ne emlékeznék ilyenkor, március közepén arra a „bizonyos” márciusra, a nemzedékek márciusára? Nyílnak a hóvirágok és tavaszi színnel lesz teli a kert, az udvar, az erdő. És húsvét közeledtével a lelkünk is tavaszi színekben pompázik, boldog lesz, szeretettel és szerelemmel teli. Ám a tavasz egyben a fák ünnepe is, a tavaszi napéjegyenlőségé. Az igazi tavasz első napja március 19-e és 21-e közé szokott esni. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, amint azt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a világ felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik, elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az őszszel földbe rejtett magvak. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később. Az ünnep katolikus egyházi megfelelője a húsvét, a napéjegyenlőségtől számított első telihold utáni első vasárnap. Ekkor emlékszik meg a katolikus világ Krisztus feltámadásáról. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is. A télvégi farsangi mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt, valamint a nagyhét különleges szertartásai. A katolikus egyház másik tavaszi ünnepe, Gyümölcsoltó Boldog- asszony napja még egyértelműbb, félreérthetetlen kapcsolatban áll az ősi pogány ünneppel, amit a Fehér Istennő tiszteletére világszerte megültek. Mindenesetre ünnepeljünk, hiszen a sivár hétköznapok közepette talán ez tűnik az egyetlen valóban emberi megoldásnak! Örüljünk végre a világnak! Szeretem a tavaszt a „tavaszságáért”, a sarjadó lombok alatt megbúvó fák rügyeiért, az újrakezdésért, a szerelemért. Amint Áprily Lajos írta: Tavaszodik: Sáncban a hóvíz könnyű hajót visz, füstöl a fényben a barna tető. Messze határba indul az árva, lenge madárka: billegető. Titkon a Bükkben moccan a rügyben- mint csibe héjban - kandin a lomb, s mintha a róna kedve dalolna, úgy muzsikál, muzsikál a kolomp. Indulok. Értein. Jól tudom: értem, értem üzenget a zsenge határ: „Szíved, a bomlott, ócska kolompot hozd ide, hozd ide, hozd ide már!" Virágvasárnap Virágvasárnap titka Jézus dicsőséges szenvedésének elővételezésében rejlik. A történet a jeruzsálemi bevonulással veszi kezdetét. Szent Lukács evangéliumában a következőket olvashatjuk erről: „Mikor az Olajfák hegyéhez ért elküldött két tanítványt ezzel a megbízatással: menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötözött szamarat, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide... Elvezették a szamarat Jézushoz, rátették ruhájukat és fölültették rá. Vonulása közben leterítették ruháikat az útra. Közel jártak már az Olajfák hegyének lejtőjéhez, amikor a nagy sereg tanítvány örömében áldani kezdte Istent azért a sok csodatettért, amelynek ta- núi voltak. Nagy szóval kiáltották: „Áldott legyen a király, Ki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben, Dicsőség a magasságban” A tömegből néhány farizeus így szólt hozzá: „Mester, tiltsd meg ezt tanítványaidnak!” „Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” Ezzel a nappal nyitja meg az egyház az év legszentebb hetét, a nagyhetet. A templomban gyülekező hívek lélekben már előre arra készülnek, hogy átéljék a húsvét misztériumát, vagyis Krisztus szenvedését, kereszthalálát és feltámadását. Ezen a vasárnapon a hívő ember már előre kaphat néhány sugarat húsvét hajnalának, Jézus feltámadásának fényéből. Valóban nagypéntek sötétségét, fájdalmas gyászát virágvasárnap és húsvét ragyogása foglalja keretbe. A bevonulás során a nép virágokat és pálmaágakat szórt elé. Hazánkban ma az ünnepen virág és zöld faágak helyettesítik a pálmaágakat, főként a korán nyíló fűzfa barkája vált általánosan használatossá. Az ünnepnek mindazonáltal nem csak egyházi gyökerei vannak, hanem általában Eurázsiában a tavasz kezdetekor a rügyező, kihajtó zöldágak jelképezik a természet megújulását, az egészséget, frissességet, s mindenütt gazdag szokások övezik. A palóc területeken a virágvasárnap ünnepi rendjét a barkaszentelés, hiedelmeinek többségét pedig a barkához fűződő események szabják meg. Virágvasárnap még a nagyböjthöz tartozó ünnep, amikor tilos a munka, és főként a mulatság. A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot. Úgy tartják, ekkor jó elvetni a virágmagvakat, mert akkor szebbek és illatosabbak lesznek. A nagyböjt utolsó előtti hetét virághétnek is nevezik, s nevezetes napja még a szombat, amikor a lányok, legények és gyermekek a fűzfabarkát gyűjtik a szenteléshez. Virágvasárnap a templomba még a betegek is elmennek, kezükben barkaággal. A szentelt barkához országszerte az a hiedelem fűződik, hogy ha a templomból jövet lenyeljük egy szemét, az megvéd a betegségektől, főleg a torokfájástól. Néhány településen az ágyban fekvő beteg a szentelt barkát orvosságként nyelte le. Úgy tartják, hogy a szentelt barkát nem szabad a házba bevinni, mert nyáron sok légy lesz. Ezért a barkát a padlásra, ablakba, házereszre akasztják. Elterjedt hiedelem, hogy égihá- borúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen. Embert és állatot óvó eljárás a több helyen felbukkanó vesszőzés is. A palócok egyik legjellegzetesebb szokásaként emlegetik a kiszehordást, kiszehajtást, s a hasonló jelentésű vil- lőzést. Virágvasárnap a litánia után a lányok elmennek egyik társuk udvarára és elkészítik a bábut. A rongybabákhoz hasonlóan két vékony rudat kötnek össze keresztbe, fejet, törzset szalmából készítenek, a derekát még ronggyal is erősítik, formálják. Bekormozzák, hogy minél csúnyább legyen, s mikor készen van, botokkal verve végigviszik a falun, majd széttépik vagy a folyóba dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket. A jeruzsálemi bevonulás története hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás képében. Pilinszky János teszi föl a minden keresztény ember számára elgondolkodtató kérdést: „Találkozásunk Jézussal hogy válhat tartóssá? Vállalnunk kell önmagunk „elvesztését”, ahogy Ő vállalta a földbe hullott gabonaszem sorsát. Akkor valóban egyek leszünk majd vele, s nem a futó, hanem az örök dicsőségben, a jeruzsálemi bevonulás után az örök Jeruzsálembe való bevonulás örömében.” • P. Rein „Ora et labor a!” „Imádkozzál és dolgozzál!’” - hangzik a Nursiai Szent Benedek alapította bencés rend jelmondata. Szent Benedek egyben az egész nyugati szerzetesség atyjának is tekinthető. Ünnepe közeledvén külön figyelmet érdemel maga a szerzetesség intézménye, hiszen bizonyos szempontból élesen el kell különítenünk az úgynevezett világi papságtól. A világi pap fölszentelésekor engedelmességi fogadalmat tesz püspökének, míg a szerzetes hármas fogadalmat vállal, jelesül, hogy él szegénységben, tisztaságban (szüzesség) és engedelmességben. Szegénysége azt jelenti, hogy személyes vagyonnal nem rendelkezhet, tisztasági és engedelmességi fogadalma pedig a rendbe lépésétől számít. Megkülönbözteti a világi papságtól az a tény is, hogy a szerzetes közösségben él, és munkálkodik elöljárója parancsait teljesítve. Az első rendek szemlélődő, úgynevezett kontenplatív rendek voltak. Csak jóval később jelennek meg az úgynevezett koldulórendek, mint a Szent Ferenc alapította „kisebb testvérek rendje”. A nyugati szerzetesség nagy rendalapítója, Szent Benedek 480 körül született az Appenninek között megbúvó, ősi, kis városkában, Nursiában. Rómában kezdte meg tanulmányait, ahonnan az erkölcsi romlottság és a zavaros politikai helyzet miatt - még mielőtt tanulmányait befejezte volna a Szabin hegyek között fekvő kis Effide városába ment. Itt a templom papja mellett élt, és valószínűleg teológiai tanulmányokat folytatott. Az sem kizárható, hogy diakónussá szentelték. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szerzetes nem feltétlenül pap, soraikban fellelhetünk úgynevezett laikus testvéreket is, akik leginkább kétkezi munkát végeztek. Egy csodának köszönhetően Benedeket szentként kezdték tisztelni, ezért elhagyta a várost, és az Anio folyócska völgyében telepedett le egy barlangban, néhány kilométerre Nero császár villájától. Remeteéletét szigorú aszkézis, vagyis önmegtartóztatás jellemezte, még az egyházi élettől is teljesen elszakadt, annyira, hogy azt sem tudta, mikor van húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. Hírneve miatt a Vicovaroi sziklakolostor lakói meghívták apátjuknak, de később szigorú vezetése miatt meg akarták mérgezni. Ettől ismét egy csoda mentette meg: az áldás keresztjeiére széttörött a méregpohár. Ekkor visszatért Subiacoba, ahol egyre több tanácskérő kereste fel, tanítványok gyűltek köré, később előkelő rómaiak gyermekeiket is rábízták, itt először tizenkét kisebb kolostort alapított, mindegyiket 10-12 szerzetessel. A kolostorok irányítását és az újoncok nevelését fenntar- , tóttá magának A hagyomány ? szerint 529-ben ment Montecassinóba, új alapítása helyszínére. Ebben az évben csukatta be Justitianus császár Athénben az Akadémiát, melyet még Platón alapított, és 800 éven át volt a görög tudomány székhelye. Megnyílt helyette „az Úr szolgálatának iskolája” Montecassino - Cassinum hegye - Róma és Nápoly között egy kb. 500 méter magas hegy csúcsán. Tetején egy régi római vár állt Jupiter templomával. A bálványoltárt Szent Benedek és fiai ledöntötték, és részben az ősi falak felhasználásával építették fel új monostorukat, benne két ipateremmel (kápolnával): Keresztelő Szent János és Szent Márton tiszteletére. A monostor önellátásra rendezkedett be, arra, hogy gazdaságilag is lehetőleg önállóvá váljon. Ez az újfajta szerzetesélet hamarosan felvirágzott, és valószínűleg még Szent Benedek életében újabb hasonló alapításokra került sor. Itt írta a Regulát, azt a rendi szabályzatot, amellyel sok más kolostornak, sőt később az egész nyugati szerzetességnek iránymutatója, patriarchá- ja lett. Sokan fordultak hozzá tanácsért, útmutatásért. A bencések a későbbiekben elsősorban tanítással foglalkoztak. Szent Benedek napjának közeledtével érdemes megemlékeznünk a mai Bottyán János Műszaki Szakközépiskola helyén egykor virágzóart működő Esztergomi Bencés Gimnáziumról. A rend mai magyarországi székhelye a Szent István alapította Pannonhalma. Benedek nagy valószínűség szerint 547 március 21-én halt meg. • Varga Péter Dénes I
