Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-12 / 50. szám

• HÍD LAP • 2005. március 12., szombat

hídigpmagazin

Az MSZP a múlt, a vesztesek és a nagytőkések pártja

Valódi döntések helyett: látszatkormányzás, tematizáció és retorikai ojfenzíva

Az elmúlt néhány hónapban történtek azt bizonyították, hogy az utódpárt történetének egyik legnagyobb válságába került. Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP ma sem több, mint az egykori MSZMP-sek, KISZ-esek, szakszervezeti funkcionáriusok és különböző egyéb baloldali mozgalmárok politikai és egzisztenciális érdek- szövetsége. A párt vezetői a késő kádári világ ismert alakjai. A parlamenti frakció tagjainak 85 %-a (!) a kommunista pártban kezdett politizálni, közülük nyolcvanan a pártállami apparátusokban tevékenykedtek. Szavazótáboruk pedig a kevéssé iskolázottak és az idősebbek érzelmi közössége. Ezek alapján talán nem tűnik túlzásnak, ha kimondjuk: az MSZP a múlt és a vesztesek pártja. Egy olyan konglomerátum, ame- lvikben a volt kommunistákból lett nagytőkések által kisemmizett versenyképtelen kisegzisztenciák mellett az őket tönkretevő (neoliberális) baloldali nagytőkéseket is megtaláljuk. A rabszolgák és a rabszolgatartók egy pártban politizálnak.

Az MSZP egy nosztalgiapárt, amelyik ellenállhatatlanul vonzza az idősödő nemzedék azon tagjait, akik beérték az államszocializmus nyomorúságos kínálatával, a valódi közélet és a nyilvánosság hiányával.

Ez a réteg még ma sem érti, hogy a teljes foglalkoztatottság látszatának fenntartása és az alacsony színvonalú szociális ellátórendszer működtetése érdekében már a nyolcvanas évek eleje óta elkerülhetetlen volt a nyugati hitelek felvétele, az államadósság felelőtlen növelése. Az ő szavazataikkal nyert az MSZP a budapesti munkáskerületekben és a hajdani szocialista nagyipar egykori fellegváraiban: Komlón, Oroszlányban, Ozdon, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban (volt Leninváros), Salgótarjánban, Miskolcon, Dunaújvárosban stb.

A létező baloldal pozícióját az teszi különösen erőssé, hogy mindmáig az MSZP-t támogatják a legerősebb gazdasági érdekcsoportok és a legnagyobb befolyásolási képességgel rendelkező médiacsoportok is. A Vas megyében történtek arra utalnak, hogy az MSZP-ben nem ismeretlen a fiktív alapszervezetek létrehozása, párttagok lepénzelése, azaz a párt- szervezetek vezető tisztségeinek egyszerű felvásárlása sem. Ezzel kapcsolatban eddig Gyurcsány Ferenc, Leisztinger Tamás, Zuschlag János és Tóth Csaba neve került említésre.

Értelmiségi támogatottságuk lényegében változatlan: maradtak a jól bevált és ismert egykori reformkommunisták, a volt KISZ-esek valamint az örök baloldaliak. Hozzájuk csatlakoztak az olvashatatlanságig unalmas Ripp Zoltánok, a posztmodern Settenkedők és Para-Kovácsok.

A baloldal megújulásának egyik legnagyobb akadálya, hogy MSZP-n

belüli újabb generációk abszolút pragmatikusak és ideológiamentesek. A fiatalabb szocialisták felkészületlenségénél csak karriervágyuk nagyobb. Médiaszerepléseik és megnyilvánulásaik alapján képtelenség megállapítani, hogy Arató Gergely, Zuschlag János, Nagy Nóra, Tóbiás József, Újhelyi István vagy a párt szóvivőjeként fellépő Nyakó István mit is képvisel valójában. De ugyanez az értéknélküliség jellemzi az előző nemzedéket is: Lendvai Ildikó, Szabó Zoltán, Kiss Péter, Szekeres Imre, Suchmann Tamás, Szanyi Tibor, Lamperth Mónika, Keller László és társai eszmei-ideológiai szempontból olyan pártbürokraták, akik a magyar szellemi-politikai közéletben teljesen súlytalanok. Semmivel sem vonzóbbak, mint egykori tanítómestereik: Aczél György, Váncsa Jenő, Horn Gyula, Kovács László vagy a D 209-es titkos ügynökként elhíre- sült Medgyessy Péter. Ilyen személyi állomány mellett a generációváltás szinte értelmetlen, illetve csak üres pr-fogásként értelmezhető. Nem véletlen, hogy még a baloldalon is találkozhatunk azzal a véleménynyel, amely szerint a jelenlegi MSZP tökéletesen alkalmatlan egy komolyabb megújulásra.

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-Hiller páros képes, a szétesés megakadályozására, a baloldal egységesítésére, a működőképesség fenntartására, annak ellenére, hogy Hiller István szürke, jelentéktelen, intellektuálisan unalmas politikusnak bizonyult, akinek további karrierje is kétséges. A szocialisták szempontjából mellette szól, hogy aligha veszélyezteti majd Gyurcsány Ferenc helyét.

Az ideológiai újítások bevezetése ugyanis az Altus Rt. tulajdonosától és egykori vezetőjétől, Gyurcsány Ferenctől várható. A gyanús körülmények között meggazdagodott egykori KISZ-titkár vitatható színvonalú írásaival - a baloldal ideológusaként - tért vissza a politikai közéletbe. Céltudatosságára, szervezőképességére és gátlástalanságára jellemző, hogy bukott miniszterként, kiszorított helyzetből is képes volt az őt menedzselő Medgyessy Péter miniszterelnököt viszonylag gyorsan hatástalanítani. Ezt követően megbuktatta az apparátus által támogatott Kiss Péter kancellária- minisztert, majd 600 posztkommunista-szocialista küldött szavazatának a birtokában elfoglalta a Magyar Köztársaság miniszterelnöki székét. Vitatható legitimitása nem ártott az önbizalmának, ugyanakkor mozgásterét jelentősen szűkíti, hogy kiterjedt és zavaros üzleti kapcsolatai miatt folyamatosan támadható, ráadásul még a meggyőződéses baloldaliak egy része is úgy gondolja, hogy a kormányzati tevékenységet „lízingbe adták egy bizonyos körnek.”

Az MSZP-ben máig a tisztázatlan kérdések közé tartozik, hogy mi a fontosabb: a befolyásos személyek érvényesülése, vagy egy jövőt megalapozó program kidolgozása. Érdekes ellentmondás, hogy a korábban az utópiák vonzásában élő baloldali- ak egy jelentős része mintha nem értené, hogy a puszta matérián túl létezik egy szellemi-kulturális dimenzió

is. Hogy választást nem csak osztogatással, de értékek és politikai filozófiák képviseletével is lehet nyerni. Jellemző az MSZP egyik megyei elnökének kifakadása, aki amiatt értetlenkedett, hogy a térségük hiába kapott jelentős címzett támogatást, az emberek mégsem szavaztak rájuk.

Nyilvánvalóan az előző rendszer szellemi sivárságának egyik következménye, hogy az MSZP és az SZDSZ számára a nemzet mint kul- turális-érzelmi-azonosulási közösség egyszerűen nem létezik. Ezt bizonyította a kettős állampolgárság kérdéskörében elfoglalt álláspontjuk is. Ennek ellenére a politikának természetesen megértéssel és empátiával kell kezelnie a megnyomorított, elbutított „kádári kisembert”, aki kiszolgáltatottságában évtizedek óta a baloldali médiumok manipulációinak tárgya és alanya. A posztkommunista és balliberális elit ezt a társadalmi csoportot használta fel arra, hogy a 2004. december 5-én megtartott ügydöntő népszavazáson megakadályozza a magyar nemzet szellemi-kulturális újraegyesítését. Az egzisztenciálisan kiszolgáltatott, fenyegetett helyzetben élők számára a szimbolikus szférában megvalósítandó gesztusoknál feltétlenül előbbre valóak a szociális kérdések. Ha elhitetik velük, hogy a változások következtében összeomlik a nyugdíjrendszer és megszűnhet a szociális ellátórendszer is, akkor természetesnek tekinthető, hogy minden változtatási kísérletre nemet fognak mondani.

Az MSZP erkölcsi állapotáról és színvonaláról sok mindent elárul az általa eddig delegált miniszterelnökök előélete is.

Horn Gyula (1994-1998) a reformkommunista szakértelem megtestesítője, aki 1956-ban és '57- ben fegyverrel küzdött a szovjet megszállók oldalán népe szabadság- harca ellen. Ezt kővetően egész életében az elnyomó kommunista apparátus aktív tagja volt. Műveletlen, még középszerűnek is csak jóindulattal nevezhető politikus, aki sose tudott megszabadulni a kommunista aktivistákra jellemző retorikától és stílustól.

Őt követte a bankárkormány elnökeként elhíresült Medgyessy Péter, aki 2002 nyarától töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Medgyessy 1977-től 1982-ig a Belügyminisztérium 111/II-es ügyosztályának szigorúan titkos állományú tisztje volt. Horn életútjához hasonlóan karrierjét ő is a kommunista apparátusban elfoglalt helyének köszönheti. Medgyessy még a reformkommunista retorika alkalmazásával sem boldogult. Tehetségtelensége és nyilvánvaló alkalmatlansága miatt 2004 nyarán - az SZDSZ aktív segédletével - az MSZP vezetői egy jól szervezett puccsot követően lényegében megbuktatták.

A miniszterelnöki pozíció megszerzéséért ekkor lépett ringbe Medgyessy Péter korábbi tanácsadója, majd ifjúsági-és sportminisztere, az Apró-klán tagja, az Altus Rt. tulajdonosa, a jelenleg is miniszterelnökként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc. Ép erkölcsű, fejlett polgári

demokráciákban egyikük sem lehetett volna miniszterelnök.

Szorult helyzetéből az MSZP - elsősorban - szellemi-intellektuális hátterének gyengesége miatt képtelen kitörni. Érték-és kultúrateremtő ideológia hiányában a létező baloldal alkalmatlan az országban zajló folyamatok pozitív irányú befolyásolására, a nemzeti sorskérdések megoldására. Nem véletlen, hogy visszatértek kommunista gyökereikhez és némileg váratlanul egyszerre vállalták fel nyíltan a nemzet-és vallásellenes politizálást. Gyurcsány Ferenc kockázatos lépései nem várt sikerrel jártak, mert a kádári maradvány-Magyaror- szág a saját identitásának megerősítéseként élte meg a történteket, hiszen akik a kádárizmusban szocializálódtak, azok közül sokak számára ma sem idegen a nemzet-és vallásellenes materializmus. Hozzájuk csatlakoztak a fogyasztás-centrikus egoisták. Gyurcsány eredményesen szüntette meg sokak identitászavarát, ezzel párhuzamosan pedig sikeresen mozgósította saját bázisát.

A jelenlegi miniszterelnök az MSZP szempontjából sokkal hatékonyabban politizál, mint korábban Horn és Medgyessy. Gyurcsány ugyanis tudatosan törekszik a politikai alternatíva felszámolására, a jobboldal politikai-ideológiai szinten történő megsemmisítésére. Ezért tartja fontosnak a Fidesz többszöri legyőzését, ahogyan azt a Népszavának adott interjújában 2004. décem- ber 24-én kifejtette. Ráadásul csak így kerülheti el, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon: a posztkommunista-szocialista baloldalnak nincs koherens értékrendje, politikai filozófiája, ebből következően nem rendelkezik semmiféle jövő-és társadalomképpel sem.

A baloldali politizálás jelenlegi koncepciójába szervesen illeszkedik az alkotmánymódosítás lehetőségének napirenden tartása, hiszen a kétharmados törvények kiiktatása után már semmi sem állna - egy óriási médiatámogatottsággal rendelkező - alkotmányos diktatúra bevezetésének útjába. Az MSZP jelenlegi vezetésének megerősítését szolgálja az ügynöktörvény tervezett elfogadtatása is. Akik ugyanis érintettek lehetnek az ügynöktörvényben, azok nagy valószínűséggel az idősebb korosztályhoz tartoznak, ezért még jól is jöhet, hogy megszabadulhatnak tőlük. Erkölcsi tőkét kovácsolhatnak abból, hogy hangoztathatják: a MSZP fiatalabb vezetőinek már nincs közük a hármas csoportfőnökséghez.

A baloldali kormányfő kedvenc hívószavai: a versenyképesség, az igazságosság és a patriotizmus. Ez utóbbit újabban a felelős hazafíság váltotta fel. A miniszterelnök kísérletet tett az érzelmi politizálás bevezetésére is. Gyurcsány - a jobboldaltól eltérően - helyesen ismerte fel, hogy egy kettészakadt országban élünk, ahol bizonyos társadalmi csoportok elérhetetlenek a számukra. Éppen ezért az ellenfél határozott kontúrokkal történő kijelölésére és gonoszként történő bemutatására törekedett. Ezzel bárki számára könnyen

i

áttekinthető és identitásképzésre is alkalmas helyzetet teremtett. Ezek vagyunk mi: a nyitottak, a modernek, az európaiak, a haladók. És ott vannak ők: a klerikálisok, a nacionalisták, a maradiak. Akkor sem tévedett, amikor úgy döntött, hogy semmiféle valódi gesztust nem tesz a másik oldal felé. Megbékélésről beszél, és közben nehéztüzérséggel lövet.

Kormányzati tevékenységének értékelésére gyakorlatilag nincs idő: a valós kormányzati munka elemzésének és minősítésének a megakadályozására szolgál a kommunikáció középpontba állítása, a közélet folyamatos tematizálása, a retorikai offen- zíva. Intenzíven folyik a látványkormányzás tökéletesítése és hatékonyabbá tétele. Ezt a célt szolgálta a parlamentben 2005. február 14-én elmondott populista és demagóg miniszterelnöki évértékelő beszéd is, amelyben a küldetéstudattól vezérelt Gyurcsány Ferenc Magyarországot az ígéretek földjévé változtatta. Megtudhattuk azt is, hogy mindannyian a nemzet iránt elkötelezett hazafiak vagyunk. Ezek szerint azok is, akik egyébként nem azok.

Nagy kérdés, hogy a valós társadalmi-gazdasági folyamatok meddig teszik lehetővé az ellenkező előjelű látszat fenntartását? Vajon mikortól hatástalanok a verbális petárdák? Mikor válik sokak számára nyilvánvalóvá a kormányzati bénultság és az egyre erősödő gazdasági válság? Meddig lehet elterelni a figyelmet a folyamatos áremelésekről? Mielőtt elsietnénk a választ, gondoljunk arra, hogy Budapest lakossága háromszor választotta főpolgármesterré azt a Demszky Gábort, aki a médiumok által sztárolt sikeremberként lényegében lakhatatlanná tette a város nagy részét...

Gyurcsány Ferenc offenzív politizálást folytat. Ez azért veszélyes, mert a jobboldal Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején elkényel- mesedett, hiszen a D-209-es ügynök által vezetett baloldal szinte menthetetlenül sodródott egy katasztrofális 2006-os választási vereség felé. Gyurcsány színrelépésével alapvetően megváltozott minden. A baloldalnak akadt egy - sokak számára - karizmatikus vezetője, aki hatékony kommunikációval és jól felépített pr-tevékenységgel képes lehet az egész baloldal mozgósítására, valamint a gazdasági problémák ellensúlyozására és elfedésére. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Gyurcsány mögött szinte felbecsülhetetlen értékű kapcsolati - és valóságos tőke áll.

Óriási hibát követ el a jobboldal, ha továbbra is lebecsüli váratlanul felbukkant ellenfelét. Gyurcsány Ferenc pillanatnyilag a létező baloldal lassan rozsdásodó csodafegyvere: egy tehetséges, gátlástalan, küldetéstudattól vezérelt machiavellista törtető, aki azonban képes lehet a baloldali erők integrálására.

A Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-SZDSZ-kormány megbuktatása nemzeti érdek.

• Tóth Gy. László