Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-12 / 50. szám
• HÍDLAP • 2005. március 12., szombat bídla^magazm Einczinger összes a Keresztény Múzeumban Ha most éppen hetven évvel korábban íródna ez a cikk, bizonyára interjú készülne Einczinger Ferenccel. Minden alapunk meg volna rá, hiszen mindenhol ott van, sürög-forog, terjeszti a kultúrát és - az egykori viszonyokat tekintve - állást veszélyeztetve népszerűsíti az avantgárdot. Hogy aztán fél évszázadra elfelejtsék. Az interjú nem készülhet el, de a Keresztény Múzeum kiállítás-sorozata felér egy hasonlóan szép tisztelgéssel: az időszaki tárlat most a festőművész teljes fellelhető hagyatékát bemutatja. Képeit a család azóta az interneten is elérhetővé tette. Persze nem az összest, hiszen képeinek egy része elveszett, nem volt kis munka tehát a leszármazottak birtokában, magángyűjteményekben fellelhető értékes darabokat megtalálni, majd rábeszélni az érintetteket, hogy időlegesen váljanak meg tőlük. „Látva tanulni törekedtem a belefára- dásig.” - így szól a sokatmondó Einczinger-idézet, amely cg)'ben a címe is a március 13-án a Keresztény Múzeum földszinti kiállítótermében megnyíló tárlatnak, mely egy olyan művész képeit mutatja be, aki egy életen át küzdött azért, hogy megismertesse és elfogadtassa környezetével az avantgardeÜvöltő béke Sulyok Teréz kiállítása Párkányban A maga nemében páratlan kiállítást sikerült megszerveznie a párkányi Városi Galériának. Ezúttal az igen messziró'l, Tatáról érkezett Sulyok Teréz országos hírű festőművészt sikerült Párkányba invitálni. Sulyok Teréz Csépéről indult, és a győri, később a szombathelyi Tanítóképző Főiskoláig jutott, ahol rajztanári képesítést szerzett. Bár az a hír járja, hogy akiből művész helyett tanár lesz, abból csak a tehetség hiányzik, de ha léteznek a szabályt erősítő kivételek, akkor Sulyok Teréz közéjük tartozik. Aki nem hiszi, járjon utána, a párkányi Városi Galériában a szerda óta látható kiállításon bárki megcsodálhatja zöldben-kékben-nyuga- lomban pompázó vásznait. Bármihez is fog - olaj, pasztell vagy grafika-, a képekről üvölt a béke. Az alföldi tanyavilág békéje- csöndje megannyi témát kínál számára, nem véletlen, hogy első szerelme (kihez sok-sok kitérő után visszatért) a pasztell, melynek technikája épp a puha árnyalatok és finom tónusok visszaadására alkalmas igazán. Sulyok Teréz így vall munkásságáról: „A pasztell mellett festettem olaj- festményeket, majd megszerettem az akvarelltechnika lehetőségeit is. Legújabb érdeklődési területem a selyem, a textil és az üvegfestés, mely modern festőanyagok alkalmazásával kitágítják a művész lehetőségeit.” Saját bevallása szerint alkotásaiban a hangulatok színes harmóniájára törekszik. „Festményeim többször szerepeltek kiállításokon, pályázatokon. Az utóbbi években már magam szerveztem képzőművész táborokat Gyenesdiáson, és ezenkívül is foglalkozom tanítványokkal. így hát nem unatkozik Sulyok Teréz, hisz a tanítás és a rendszeres kiállítások melót. Közéleti szerepvállalásával - polgári foglalkozása mellett is - sikerült összekapcsolni a városi művelődési folyamatokat az országos szervezetekkel. Magyarország majd minden komolyabb, Európában is kiállító művészkörével tartott folyamatos kapcsolatot. Polgári munkája mellett (banktisztviselő volt) folyamatosan és rendszeresen festett, írt beszámolókat, elemzéseket készített Esztergom kulturális életéről. A művész nevének mentése egyébként már 2000-ben elkezdődött - a Kis Duna-sé- tány egyik szecessziós épületének falára kiállított márványtáblával, amely fennen hirdeti: „1909-től ebben a házban élt és alkotott Einczinger Ferenc (1879- 1950), az Esztergomi Takarékpénztár főtisztviselője, festőművész, közíró. A helyi kulturális élet meghatározó egyénisége, Babits Mihály esztergomi kötődésének baráti segítője.” Mert ez sem elfelejtendő, hogy Babicssal is jó viszonyban volt, s a jövő irodalomtörténete már csak azért is nagybetűkkel jegyzi majd nevét, miután valóságos társaságot teremtett a költő és felesége számára, megszakítva „a hallgatás tornyának némaságát”. A Keresztény Múzeumban 13-án, vasárnap délután három órakor az emléktábla koszorúzásával és Nagyfa! usi Tibor beszédével kezdődik a festő napja. A Vízivárosi plébániatemplomban Rozsár Brigitta orgonán játszik majd, s ezt követi este fél ötkor Cséfalvay Pál múzeumigazgató és Prokopp Mária művészettörténész köszöntője, az életmű-kiállítást is megnyitó beszéde. • SZAIAY lett a tatai Kristály szálló termében állandó tárlata látható. „Kertben” című képe nem véletlenül került a tárlat legkiemeltebb helyére, a csend színeivel festett lányportré talán önvallomás is lehetne. Sulyok Teréz ars poeticája szerint nem a futás, a rohanás, az érzékek felkorbácsolása a cél, hanem a pihenés. Nem titkolja, hogy nincs más célja, mint közönségét elvinni egy szigetre, ahonnan akkor van kiút, ha ő úgy szeretné. Ez a nagy pihenés ugyanakkor nem mondanivaló nélkül való és mindenekelőtt nem giccs. A tárlat-séta közben kivételt egyedül a „Csendélet hegedűvel” című festmény képez(het), de mint minden képénél, a megoldás itt is egyszerű; maradni és látni a közlendőt. Sulyok Teréz olyan festő, mint amilyen író Thomas Mann. Két kávészünet között belepillantva nem mond semmit. De ha ott maradsz, megérint. • SZALAY Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. A stoppos, a kedélyes és a türelmetlen A rovat olvasói felkaphatnák fejüket, hogy vajon a stoppolás így március idusa környékén vajh' mi okból kap helyet lapunk hasábjain. Fennék ezt némi joggal. Nos, miután e kerouae-i magyar hagyomány manapság már olyannyira kiveszőben van kis hazánkban, hogy tulajdonképpen évszaktól és kemény mínuszoktól függetlenül is megkérdőjelezhető léte, így tulajdonképpen bármikor aktuálissá válik a téma. Igaz, ugyanezen okfejtés következtében akár aktualitását is veszti. Javaslom tehát, hogy ne firtassuk mindezt tovább, inkább fogadják el azt, hogy az alábbiakban sző esik a stoppolásról, igaz, nem feltétlenül a megszokott módon. Tehát a régi szép időknek (lásd 66-os út imidzs Közép-Európában, '70-es évek, azután amolyan retro-stopp-láz,a '90-es évek elején) oly népszerű tevékenysége, a szabadságot jelképező stoppolás mára ismét' visszaszorult, divatja múlt. Nem is valószínű, hogy az olcsó fapados járatokon felnövekvő, tizenévesen saját autóval ellátott új generációk a stoppolás izgalmait megtapasztalják a jövőben. Emigyen az utazás ezen műfaja lassan egykor volt néphagyománnyá válik, mint a csuhé- zás, szövés-fonás és kézzel cséplés. Az a néhány megmaradt megveszekedett stoppmániás pedig egyre kevesebb sikerrel lengeti hüvelykét az útszélén, mivel a potenciális stoppos fuvarozók sem a régiek. Marad tehát az úgynevezett hobbi, pontosabban kényszerstoppolás: a buszról lemaradt Erzsi néni, a zsebpénz nélküli egyetemista és a hajnalig tartó diszkózás után a legkönnyebb haza utat kereső fiatal, (a felsorolásba rövid idővel ezelőtt még helyet kapott volna a zsold nélküli kiskatona is, de a sorállomány megszűnésével ők is végleg kivonultak a stoppoló veteránok közül). A hajnali stopposok közül a legnagyobb sikerre a csinos barátnővel megáldott diszkópatkány számíthat, de a módszer mint alább kiderül, nem százszázalékos. Hirtelen meggazdagodott főszereplőnk zsírúj Mercijében feszítve hajnalban indult hazafelé az átmulatott éjszaka után, és a városból kiérve nem sokkal, fiatal párocskát látott tanácstalanul/ reménykedve ácsorogni az útszélén. Biztos valami jó kis kalandot ígért a csajnak, most meg itt állnak az út mellett dideregve, höhö - villantotta meg sajátos (rosszmájú) humorát Mercisünk, amikor lassan elcsorgott előttük, élvezve az .ácsingózó pillantásokat. Néhány méter után azonban furcsa, rég elfeledett érzés feszítette kellemetlenül gyomrát. Nofene, öregszem - dörmögte nagystílű barátunk - csak meg kellene állni értük. A gondolatot tett követte, úgy kétszáz méterre a párocskától lehúzódott az útszélre, és az ablakot leeresztve hátrarikkantott. No, gyertek, de igyekezzetek, mert nem érek rá itt rostokolni! A két fiatal - a valóban romantikus éjjelt ígérő fiú, és az ennek elmaradása miatt kifejezetten elkeseredett leány - szedte is a lábát. Mercisünk gondolatai azonban megint fordultak egy nagyot, most, hogy közeledni kezdtek alkalmi utasai, már nem tartotta jó ötletnek a stopposok szállítását, különösen amikor a gyűrött, koszos farmerokra és a Merci világos bőrüléseire gondolt. Elgondolkodva felpörgette a motort, mire a párocska - attól való félelmükben, hogy itt hagyják őket - futásnak eredt. Mercisünk a feléje rohanóktól még inkább elbizonytalanodott, és először csak lassan gurulni kezdett, majd tövig nyomta a gázt. Nem voltál elég gyors, rikkantotta vissza a megrökönyödött párnak a rosszabbik énjét visszanyerő újgazdag és tovasuhant. Az útszélén maradtak amúgy is bizonytalan közös jövője ennek is köszönhetően bukfencet vetett, romantikus este és bimbózó párkapcsolat helyett maradt a tanulság: jobb ma egy busz, mint az se, vagy valami hasonló... A sűrűn stoppoló kislány - Földes Vilmos karikatúrája
