Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-12 / 50. szám
• HÍDLAP • 2005. március 12., szombat hídkjrnMga^^ \ Varga Péter jegyzete Megint március „Egy régi kérdés arról képzelg, mit csinálna a lánglelkű költő, ha j élne. A gyors válaszok könnyen j kínálják magukat, alig menti őket, hogy zárójelbe tesszük (ma- I gunkat). Ha élne, már rég meg- | halt volna. Javítás: belehalt volna. Disszidálna. Füstbe menne. Gallyra. Kiállna a lépcsőre szavalni: Talpra magyar! Javítás: Sándorkám! Még egyszer onnét, hogy talpra magyar! A mikrofon végett! Indulna a szavazáson. Kibukna mint rendesen. Szabadszálína. Hogy mit csinálna? Kérdezzék meg Bem apót!” Óhatatlanul, évről évre Esterházy Péter fenti sorai jutnak az eszembe, valahányszor leírom azt a szót, hogy „március”. Hiába igyekszem emelkedett hangulat- /. ban belemélyedni e nagyszerű hónap csodálatos történelmi hangulatába, mégis rendre magával ragad az irónia, ami egyszerűen abból a közhelyből fakad, hogy a történelem megismétli önmagát. Erőlködöm, hogy Pozsony és Pest hangulatát elképzeljem, emlékezve arra a bizonyos márciusra- minden hiába. Ott motoszkál mennem gonoszul, hogy „Kibukna mint rendesen”, meg „Szabadszálína”. Eszembe jut, hogy a diákok majd (talán) rendesen felöltöznek az iskolai ünnepségekre, némelyik feledékeny nebulónak az osztályfőnöke ad titokban kokárdát, és így fölsorakozva meghallgatják a jól-rosszul elrecsegő Himnuszt, azután néhány vers és a végén a Szózat. Éppen olyan lapos az egész, mint bármely más nemzeti ünnep. Talán nem szabadna nemzeti ünnepeket rendezni! Titokban kellene emlékezni márciusra, októberre, 56-ra. Zárt ajtók mögött, de lelkesen, abban a hitben, hogy lesz ez még másképp, hiszen „él magyar, áll Buda még!” No mindegy, az első óra feltétlenül elmarad. Aztán lassan, készülve az ünnepi hangulatra csak előkerülnek gondolataimban ők, akiknek a nagysága, méltósága nem engedi, hogy szkeptikus legyen az ember. Széchenyi, Kossuth, Batthyány, akik Pozsonyban így március elején már javában formálták - legalább is hitük szerint - az új Magyarországot. Meg a pestiek, Petőfi és Jókai. Nagyszerű pillanatok! Széchenyi kezet nyújt a nagy ellenfélnek, Kossuthnak, hogy együtt harcoljanak egy szebb jövőért. Sorsdöntő kérdésekben nem pártoskodtak a parlamentben, hanem ha kellett egy- \ hangúlag megszavazták, például a kétszázezer újoncot. Mi lett vol- | na, ha akkor is léteznek határon I túli magyarok? Fölösleges a kérdés föltevése, a szavazás eredménye nem kérdéses. Azért mégis azt mondom, némi optimizmussal, hogy „Talpra magyar! ” Közeleg március idusa! Gondolkodjunk el, emberek! — Gergely-járás A csillagászati télutó sokszor bevált határnapja volt március 12-e, a 604- ben elhunyt Nagy Szent Gergely pápa „égi születésnapjának”, azaz halálának emlékünnepe. Gergely pápa nagyon érzékenyen reagált korának kihívásaira is, hiszen a Szent Pál-i gondolatok jegyében sem tűrhette az Istentől lopott, mindenek fölötti uralomra törekvést. Ezért, amikor a keleti egyházhoz tartozó konstantinápolyi püspök magát „egyetemes pátriárkának” nevezte, ő felvette a pápák ma is használatos címét: „Isten szolgáinak szolgája”. Az általa újjászervezett isten- tisztelet rendjéhez igazodva születtek meg az úgynevezett „Gregorián dallamok”. A tél végéhez mindenképpen kapcsolódott a napja, amint erről a népszerű csíziós versike is tanúskodik: „Gergely napja ritka, ha jó. Hideg, szeles, sokszor van hó.” Való igaz, Az évszázados tapasztalatokat néha megtréfálja az időjárás. Átéltünk már napsütéses decembert, sétáltunk már kabát nélkül januárban, legutóbb pedig a márciusi havazás űzött tréfát velünk. Mivel ebben a hónapban a hóesés elég ritka, ezért hittek elődeink a márciusi hó különleges erejében. A néphit szerint: „Aki a márciusi hólében megmosakszik, arról eltűnnek a szeplők.” A hosszú , hideg téli éjszakák, a rövid nappalok után már mindenki várja a tavaszt, a meleget hozó napsugarakat. A népi hiedelemvilág több állatot a tavasz hírnökeként tart számon. Ilyen állat a gólya. Szerencséthozó madárnak, Isten madarának tekintették és úgy tartották, hogy ahol fészket rak, az a ház védve van a tűz és villámlás ellen. A gólyafészek leverése tűzvészt okoz, vagy pedig némasággal bünteti a születendő gyermeket. Ha eladósorban lévő lány látta meg az első hazatérő gólyát, akkor hogy ekkor még, az erőteljesebb fölmelegedést megelőzően, Gergely, a rossz ember, könnyedén megrázhatja hószakállát, de ezt már nem vették zokon a Benedekben bizakodó szántóvetők. Szent Gergelyben egyébként az iskolák patrónusát is tiszteljük. A nagy egyházdoktor iskolák alapításáról volt híres, és ezért ő is, Balázzsal együtt, a diákok ünnepeltje. Neve napján a kisiskolások tarka, csúcsos süvegben járták körbe a falut, és „Gerge- lyeztek”. Kicsit a katonatoborzásra emlékeztetőén hívogatták leendő pajtásaikat az iskolába. Valamikor a Ger- gely-nap volt a téli szünet vége, a gyerekhad ilyenkor gyülekezett újra az iskolában, és a Gergely-járással összegyűjtött ajándékok elősegítették az újrakezdést. Az 1860-as évektől kezdve vált általánossá, hogy a tanévkezdés ideje Gergely-nap körüli időszakra esett. Ehhez fűződik a mi Gergely-na- pi népszokásunk is, ami nem egyéb,. mint diáktoborzás és mendikálás, azaz kéregetés: „Adjatok szalonnát, omne dignum leverendum laude...” A diákság házról házra járva énekszóval, kán- tálással hívogatta egymást az iskolapadba, miközben a lakosság mindenféle jó étkekkel halmozta el őket. A XVI. században már általánossá vált, hogy a diákpk nemcsak maguknak, hanem tanítóiknak is adományokat gyűjtöttek, majd a XVII.századtól kapcsolódott ide a hívogatás. A rendkívül hangulatos népszokás a kapott étkek elfogyasztásával végződött. • P. Rein annak jó esélye volt a férjhezmenésre. A meleg országokból visszatérő fecskét kalaplevéve köszöntötték falusi őseink. A közhiedelem szerint senkinek sem volt szabad megzavarnia, elűznie, vagy elpusztítania, sőt boldog lehetett, akinek a háztetője alatt a fiókáit kiköltötte. Az első virág, amely még a hóban nyílik, de mégis a tavaszt jelzi a hóvirág. Néhol az első hóvirággal meg kellett a szemet mosni, mert akkor a beteg szem meggyógyul, így tartották a régiek. A márciusi tél után remélhetőleg nem csalódunk Sándor, József és Benedek meleget hozó zsákjában. Sándor napja március 18-ra esik, amely az első igazán meleget hozó nap. Ekkorra már a napsugarak is barátságosabban simogatják a földeket. „Ha Sándor napján szép az idő, jó termés várható” - mondja a népi regula. Ezen a napon engedték ki először a méheket is. A néphit szerint, ha a méhek sűrűn kitelepednek a kas, vagy kaptár szájára, akkor jó idő lesz. Aki serényebb munkára akarta a méheit fogni, az hangyabolyt szórt a kas alá. A Józsefek március 19-én ünnepük névnapjukat. A három összetartozó nap közül a leggazdagabb szokásokban és hiedelmekben. „Ha József napján derült, hőség hozzánk beül” - szól a regula. Ha ezen a napon szivárvány látszik az égen, benne széles sárga sáv, az jó búzatrermést, a széles piros sáv pedig bő bortermést ígér. Egyes falvakban ezen a napon kezdték el a szántást, a gazdag termés reményében. Március 21-e Benedek, a tavasz első napja. „Ha ezen a napon dörög az ég, száraz lesz a nyár” - tartották elődeink. Szeged környékén a Benedek- napon ültetett hagymát augusztus 24-én szedték föl, utána a háztetőre rakták, ahol hét nap érte a napsugár és hat éjszaka a harmat. Ennek a hagymának a főzetét elsősorban a tí- fuszos betegek gyógyítására tartották alkalmasnak. Az elődök a természet változásaival kapcsolatban mondákat is hagytak az utókorra. A Tápé környékén élők így magyarázták a márciusi időváltozás okát: „A hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldötte Sándorral a meleget a földre. Sándor ment, mendegélt, de nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Hiába törölgette a bomlákát, lazította a ruháját, szomjas és fáradt maradt. Amint körülnézett, meglátott a Tejút mellett egy kocsmát. Hogy megpihenjen, ott lerakodott és iddogálni kezdett. Közben pillája elnehezülvén - ott feledkezett. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg utáni könyörgését, és Sándor után elküldte Jóskát, hogy keresse meg. Kereste, kereste, végre megtalálta az ivóban. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett, hogy miért küldték. - Eriggy fiam, Benedek, aztán nézz utána, hol kujtorog a két lator! - indította útba a harmadikat is az öreg Péter. De biz, Benedek is úgy járt, mint a másik kettő, mert a Tejút melletti kocsmában igen jó bort mértek. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Mátyást küldte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert már nagyon jókedvük volt, dalolásuk messzire elhallatszott. Bement hozzájuk. Amikor a három víg koma meglátta Mátyást ostorral a kezében, gyorsan szedték a sátorfájukat, és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt. ” Ezért mondják hát rájuk az ismert regulát, Mátyást pedig ezért tisztelték meg a Jégtörő névvel. • Pablo „Sándor, József, Benedek zsákban hozzak a meleget”
