Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-12 / 50. szám

2005. március 12., szombat

A HÍDIAP hétvégi kulturális melléklete

10. szám

Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István

Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata

Lobogások, lángok és az ifjúkommunisták

Nemzeti - keresztény, konzervatív - lelkünk lobog, midőn március idusára ébredünk és ifjonti forradalmi szívünket megcirógatja a friss tavaszi szél, miszerint ráérünk még öreg emésztési bajosnak, katéteresnek lenni, orcánkat feszítjük a tavasznak, és bárhogy háborog a tél, mi tudjuk, visszafordíthatatlan változások közelegnek és ez belülről melegít. A hontudat és honszeretet ilyen. Nem volt, nem lehetett mindig így, anno szemlesütve és magunk elé motyogva kellett járni március 15-én, még munka- és iskolaszüneti nap sem járt érte, bezzeg április 4. („rőlszóljonazének”), az igen, hiszen a vörös csillag ragyogása ragyásig beragyogja ragyogó - rotyogó?, hehe - nemzetek feletti, munkásmozgalmi miújságunkat, vagy mi. Március idusa amúgy is bajos időszak ugyebár, már tudták a régi rómaiak is. Tetszik emlékezni, volt az a sasorrű kispajtás, aki miután lerohanta fél Európát, de a gallokat feltétlenül, a saját (fogadott) fia, a brutális döfött le ekkortájt. Csúnya egv késelés, hétszentség. Hát nem csoda, ha a történelem haladó haladásába bizalmukat vetett hazai makszista-enged- szvissza történészek tanulmányain felbuzduló haladó gondolkodású, antago- nisztikus, szintézista pártharcosok (partivariör, mondaná Tony Blair, tudják: a Blair Witch Project, hihi) azt gondolták, há' nehogymá' Petőfi meg a körök, meg a zifjak, meg a Bem (amúgy is olyan hülyén hangzana, hogy „Bem úri partizánok dala”). Emlékszem, kicsi düddő - köszönet Szatmári Lászlónak - koromban a borsodi (vegy) ipari városban mégis úgy találta a helyi fiatalkommunista csoport (a KISZ-alapszervezet), hogy jó lesz az, ha a sok sutyerák felvonul a főutcán - ami persze Lenin- , mert így ellenőrizve vannak, és a sza- mizdatkodás és az ellenzéki szervezkedés élét elveszik, a helyi félresildott értelmiségiek minden apropó nélkül ihatják magukat hülyére. A reformot jelezte, hogy ekkor a szokásos hétvégi késelések helyére, a Béke étteremre - amit a nép csak ,J”-nek hívott, mivelhogy amikor létesült a cocialistá város, kezdetben oly kevés ház épült, hogy az ábécé betűiről nevezték el - ráfogták, hogy Pilvax kávézó, és a helybéli kiátkozottak és a közeli színesek öltönyben küldték magukat és egymást a padlóra. A kihívás, amelyet a szervezők választottak, a fáklyás felvonulás volt - hiszen az olyan lakosságbarát -, ám mivel a kisvárosban nem lehetett hirtelen annyi gyári lobogó lángpallost beszerezni, mert a szocialista ipar épp a munka más frontján harcolt, arra kérték a „télakosságot”, hogy aki tud, hozzon otthonról gyertyát, fáklyát, a hülyébbje esetleg zseblámát. Kicsikamasz (dagi) gyermekként megértettem a feladatot, lefűrészeltem rex-dákóm (ami nem kutyamicsodát jelent, huncutkáim) felső részét, üres halas konzervet szögeztem rá, amibe gyertyát csorgattam, kanócot applikáltam és nagyon meg voltam elégedve magammal. A leoltott város széles sugárútján - ami nem igaz, de jól hangzik - mentünk spontán szervezve. Vagyis iskolánként és osztályonként. Arcom ragvogott az ünnep dicsőségétől, valóban szép, megható és felemelő volt a sok fáklya látványa, és együtt lépve nemcsak nekem jutott eszembe az analógia az 1848. márciusi eseményekkel. Merthogy hamarosan a menet mellett nagyszámú ifjúgárdista jelent meg (mint a Hitlerjugend, csak nem vitték őket éles bevetésre), lendületes határozottsággal, vagy határozott lendülettel összekapkodták a világító izéket. Hiába toporzékoltam, zokogtam, miszerint a fáklyám egy komplett délutánt és estét vitt el az életemből, és ég is, és a büszkeségemet ne tessék már tiporni, és pláne ne tessék már elvinni, kérem szépen. De az amazon, a szocialista (vegy) ipari város Brünhildája vitte, nem sejtvén, hogy ekkor egy forradalmár született meg, a rendszer dacos ellensége, aki ma is bátran, lobogó szívvel ünnepli március 15-ét. Holnap, de legkésőbb 16-án pedig elmegy a kárpótlási hivatalba és visszaköveteli a fáklyáját.

Kalendárium

Ismét előtérbe került a város villatnos világításának ügye száz évvel ezelőtt. Az újságokban megjelenő írások a közvilágítás rossz állapotáról és hiányosságairól adnak hírt. És persze a márciusi ifjúkról is megemlékeztek, csakúgy mint napjainkban.

„A vasúthoz vezető útról” című írással kezdődik a világítás ügye. Az Esztergomi Lapok március 12-i számában a következő áll: „Már többször szóvá tettük, bogy a helyi vasúthoz vezető út oly botrányosan gyéren van világítva, bogy ott az éjjeli és hajnali közlekedés valósággal köz- és életveszélyes. Az utazó közönség nevében követlejük ezen tarthatatlan helyzet gyors sanálását" De a hiányosságokat tárja fel az újság „Villamos dolgok” című cikke is. „Az utcai ivlámpák közül némelyik esténkint felmondja a szolgálatot. Csütörtökön este a kisdunai híd előtti ivlámpa aludt ki, pénteken pedig a Vörös üzlete előtti téren levő ivlámpa tagadta meg a szolgálatot és egész este mély sötétség borult a környékre. ” A rossz tapasztalatok úgy tűnik a szomszédos Párkánynak nem szegték kedvét, hiszen a testület a villamos világítás bevezetése mellett döntött. Erről szintén az Esztergomi Lapok hasábjairól értesülhetünk. „Villamos világítás Párkányban. Párkány nagyközség képviselőtestülete elhatározta, hogy a villamos világítást Párkányban bevezetteti és az utczák világítására 42 izzó és 3 ivlámpát fog felszerelni. A vezetékek ugyanolyan faoszlopokon lesznek elhelyezve, mint a milyenek a mi utczáinkat díszítik. A párkányi világítással kapcsolatban a Mária Valéria híd villamos világításának kérdése is dűlőre jutott, mert mint értesülünk a párkányi vezetékkel egyidejűleg a hidat is felszerelik villamlámpákkal. ”

^ Úgy tűnik az esztergomi helyettes rendőrkapitány nem lopta be magát a Szabadság szerkesztőjének szívébe. Nem múlik el lapszám anélkül, hogy görbe tükör elé állítsák a kapitány valamelyik intézkedését. A március 15-i számban is így történt. „Tilos a szalutálás. A h. rendőrkapitánynak, mint tudva van, az volt az első dolga, mikor a hivatal ideiglenes vezetésével megbizatott, hogy eltiltotta a rendőröket a szalutálából, attól, hogy a polgárokat

üdvözöljék. Nyilván azt hitte, hogy a helyettesítéssel azért bízatott meg, hogy a városi polgárok által fizetett rendőrökkel elhitesse, hogy úrrá tette őket. Azt is elrendelte akkoriban, hogy a tisztek nem ácsorogjanak a Vörös József kereskedése előtt. A két fontos intézkedése óta minden betörő és tolvaj magától begurul a rendőrség karjai közé. ”

Méltó módon ünnepelték meg március 15-ét egy százada, amikor a Széchényi téren összegyűlt tömeg a Honvéd temetőbe vonult és ott emlékezett meg a hősökről. Az Esztergom és Vidéke e jeles napon így írt vezércikkében: „A mai nap a magyar nemzet diadal ünnepének legszebb napja. E napon lobbant lángra a honszerelem, hogy izzó és szenvedélyes érzelmeivel utat törjön az eszmék szabad áramlatának (...) Ne bántsd a magyart! Ebben a két szóban egy népnek történetét lehet egybefoglalni. Népnek, mely keltről jött,

nyugaton telepedett le, és anélkül, ■ hogy ősei nemzeti jellegét, erényeit, dicsőségét és hivatását elvesztette volna, erősen és szilárdan áll. (...) Megpezsdül bennünk a vér és nemzeti büszkeségünk abban a szent áramlatnak medrében találja fel önmagát, amelyben a nemzet összes rétegei korosztály különbség nélkül róvják le a megemlékezés kcgyeletjét az oltárnál, melynek felirata laconicus és sokatmondó: a haza minden előtti"

• GK