Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-11 / 49. szám

8 HIDLAP • 2005. március 11., péntek BULVÁR www.istergranum.hu SZTÁRPARÁDÉ AZ ARÉNÁBAN A Multimedia Concerts szervezésé­ben számos világsztár és együttes látogat el a fővárosi Papp László Sportarénába. Április 23-án a Queen formáció lép fel. Igaz, az eredeti tagokat csak Brian May és Roger Taylor képviseli majd, mert a basszusgitáros nem kívánt turnéz­ni. Az együttes AIDS-ben elhunyt legendás énekesét Paul Rodgersz helyettesíti. Június 5-én a még min­dig kedvelt Duran Duran lép a deszkákra, ezt követően, június 8- án pedig a kanadai pop-punk éne­kesnő, Avril Lavigne szórakoztatja majd a közönséget. Az igazi nagy­ágyú, Phil Collins pedig október 8- án koncertezik az arénában. . , _I Vá ratlanul tesztelni ment a héten a Ferrari Formai-es csapata, és ezért megváltoztatta még a felkészülési programját is. A szak­értők szerint bepánikoltak az olaszok, azért hozták előre az eredetileg csak az 5. versenyre tervezett új autó, az F2005 bevetését. Az Ausztrál Nagydíjon Ru­bens Barrichello ugyan még második lett, de esélye sem volt Fisichella legyőzésére, Michael Schumacher pedig már az időmérőn elvesztette győzelmi reményét. A versenyen aztán feladta a ver­senyt - a Heidfelddel történt ütközést követően a Ferrari mérnökei szerint felforrt a motorja, és úgy tűnik, hogy a következő fu­tamokon sem indul pole po­zícióból. A korábbi eredmé­nyek ismeretében nyilvánvaló­an nem a pilótákban kell keres­ni a gyenge rajt okát, hanem az autókban. Melbourne-ben kiderült, hogy a töb­biek - mindenekelőtt a Renault - gépei is vannak olyan jók, mint az olaszok jelenlegi versenygépei. - Kompromisszumot kellett kötnünk a fejlesztők­kel - mondta Ross Brawn technikai főnök -, mert az új kocsinak ugyan kész a karosszériája, ám a motorral még vannak gondok. A régi autó már nem a leggyorsabb, de azért még versenyképes, az újjal jelenleg épp fordított a helyzet. Magyar filmslágerek egy lemezen! Megjelent az elmúlt évek magyar filmsikereinek legismertebb dalait tar­talmazó válogatás. A Honfoglalástól a Patikáig, a Szerelem első vérig le­gendás Demjén dalától az utolsó vérig a 90-es évek fülbemászó dallamai most egy lemezen lesznek hallhatók. A Valami Amerika filmzenéje mellett befért a válogatásba az idei Nyócker hangzója is, de az előadók névso­ra önmagában is izgalmasnak ígérkezik: Demjén Ferenc, Király Linda, Ganxsta Zolee, a Balkán Fanatik, a Neo, Varga Zsuzsa és a Jazz + Az. A magyarországi pop-rock élet egyik legismertebb alakjának, az egykori „Bonanzás” Kovács Ákosnak hétfőn született meg harmadik gyereke. Egy kisfiú és egy kislány után az új jövevény megint kislány lett és a Kata névre hallgat. A rajongók bíznak abban, hogy az elmúlt nyáron Esztergomban is koncertező Ákos az új jövevény jelenlétéből ihletet merítve elkészít egy vadiúj korongot. 129 éves az első telefonbeszélgetés 129 évvel ezelőtt, 1876. március 10- én Alexander Graham Belinek sike­rült az első telefonbeszélgetést le­folytatnia a világon. A legenda sze­rint a feltaláló első szavai ezek vol­tak: „Mr. Watson, kérem jöjjön ide!” HALÁLOS SZKANDER Nem nyugodott bele a vereségébe egy részegen szkanderező testvér­pár fiatalabb tagja, és visszavágót követelt bátyjától a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Tiszavas- váriban, mire az idősebb testvér leszúrta az újabb erőpróbát erőlte­tő testvérét. A családi tragédia azután következett be, hogy a testvérek egész napos komoly ita­lozás után szkanderezni kezdtek a konyhában. A gyilkos báty szerint előbb testvérével közösen fát vág­tak, majd több üveg sört és né­hány pálinkát is megittak egymás egészségére. Miután így bemele­gítettek, szkanderozni kezdtek, ahogy gyermekkorukban is tették. A párharcban az öcs húzta a rövi- debbet, de nem nyugodott bele, és bátyja kezét ráncigálva vissza­vágót követelt. Az idősebb testvér erre fölkapta a konyhaasztalon he­verő kést és hasbaszúrta öccsét, aki még az éjjel a nyíregyházi kór­házban életét vesztette. Egyre erősebbnek tűnik a védelem Michael jackson molesztá­lási perében, amely újabb érdekes részlettel szolgált a mindenre éhes tengerentúli bulvársajtónak. A popsztár ügyvédje, Thomas Mesereau a héten hallgatta ki a feljelentő Gavin Avizo öccsét, akiről a tárgyalás végére kiderült, hogy szinte mindenben hazudik. Az ügyvéd a gyerek fagga­tása során először egy szexmagazint helyezett elé, amelyet állítólag Jackson mutatott meg neki és bátyjának 2003 tavaszán. A lap azonban négy hónappal később jelent meg, mint amikor utol­jára jártak a popsztár Neverland nevű birtokán. Az ügyvéd keresztkérdéseire a fiú rendre bele­gabalyodott szavaiba, ezért Mesereau meg­kérdezte, igazat beszél-e. A fiú e kérdésére minduntalan azt válaszolta, hogy elismeri, a részletekre egyáltalán nem emlékszik. FELSZARVAZTÁK BUCIT Stohl mindig nagyvadra megy, és bár a szarvasbőgés időszaka in­kább a szeptember, a szenvedé­lyes vadász hírében álló műsorve­zető-színésznek márciusban sem kell nélkülöznie kedvenc hobbiját. Ezúttal műsorvezetőként vett részt a 6. szarvasbőgő bajnokságon, pe­dig akár versenyzőként is indulha­tott volna. Bucinak egyébként any- nyira megtetszett a versengés, hogy komolyan fontolgatja, hogy VESZÉLYES SZÜLINAPOK Már megint érdekes összefüggésre bukkantak orosz és ukrán kutatók. Azt állítják, hogy az emberek a szü­letésnapjuk körüli időben hajlamo­sabbak a betegségekre, sőt nagy százalékban ekkor halnak meg. Ki­mutatták, hogy a férfiak 44, míg a nők 36 százaléka e jeles évforduló előtti és az azt követő egy hónapon belül halt meg. Sokan, főleg a------------ negyedik ikszen tú l, arra panaszkodnak, hogy vala­milyen megmagyarázhatatlan okból pánikszerű félelmük támad a szüle­tésnapjuk környékén. Hát most itt a magyarázat: nem biztos, hogy örömteli ünnep egy születésnap. jövőre ő maga is elindul a bajnok­ságon. Stohl Andrásban tehát to­vább dolgozik a vadászösztön, mi pedig biztosak lehetünk benne, ha jövőre tényleg elindul majd, az sem lesz részéről szarvashiba. HOROSZKÓP MÁRCIUS 11. Sápszkl Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. A mai nap folyamán sokat ve­szíthet, ha nincs eléggé ré­sen. Nagyon figyeljen oda minden mozzanatra, és ne hallgas­son el semmit attól, aki segít Önnek! BIKA O4.2i-O5.2O. h Olyan érzése van, mintha egy- általán nem ön irányítaná a Ar saját sorsát, de még csak be­leszólása sincs mostanában a saját ügyeibe. Ez önt végtelenül zavarja. IKREK O5.2i-06.2i. t? Ma szinte minden az ölébe Äj-Jj? hullik, nem is kell sokat ten- rW nie azért, hogy álmai megva­lósuljanak. Hosszútávon csak magá­ra számíthat. RÁK 06.22-O7.22. neme ci, udi 11 zett el mindent. OROSZLÁN O7.23-08.23. Sok mindenre lehet ma hajla- mos, de azért bizonyos korlá- 'v3 tokát be kellene tartania. Nem lenne szabad egy vadidegen ember előtt teljesen kitárulkoznia. szűz 08.24-09.23. Ne avatkozzon bele folya­matban lévő ügyekbe, még akkor sem, ha erre kifejezet­ten megkérné egy ismerőse! Ne hall­gasson most senkire! MÉRLEG O9.24-IO.23. v Sokat javulhat a helyzete, ha hallgat arra az illetőre, akivel ■=»'* lehet, hogy éppen a mai nap folyamán hozza össze a véletlen. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Az egészséges önzésnek van helye az életében, ám amit i..5 mostanában művel, az mindennek nevezhető, csak éppen egészségesnek nem. NYILAS ll.23-i2.2i. Elégedjen meg most keveseb­bel, mint amennyit kívánna, hogy meglegyen. Nem szabad két marokkal szórnia a pénzt, próbál­jon meg egy kicsit takarékoskodni. BAK 12.22-01.20. Túlságosan sokat hisz egy most induló kapcsolatról, Vr amelyben a saját személyét is nagyon magas piedesztálra helyezi. vízöntő 01.21-02.19. A gátlástalanság senkinek sem áll jót, és csak ellensé- '-o geket szülhet. Próbálja meg ön is visszafogni magát, különben ellenségre talál. HALAK O2.2O-O3.2O. Nagyon ódzkodik valamitől, í és a félelme nem is teljesen alaptalan. Nem lenne szabad olyan nagy jelentőséget tulajdoníta­nia minden pletykának. I.STKRXHANUM KUILOKHCIO MEGRENDELŐSZELVÉNY Név: ...................... Ké zbesítési cím: Megrendelem 2005........................í-től a HÍDLAPOT .p éldányban □ 3 hónapra (3 200-Ft 490,- Skk) □ fél évre (6 400-Ft 980,- Skk) aláírás: egy evre (12 900.-Ft 1 840,- Skk) A kitöltött szelvényt a következő címre kérjük beküldeni: Strigonium RL, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.

Next

/
Thumbnails
Contents