Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-08 / 46. szám

HÍDLAP • 2005. március 8., kedd BULVÁR www.istergranum.hu u * U H * * GYOMORSZUI (ITO MŰTÉTTÉ :L SEGÍTENEK MARADÓNAK A sportpályafutása befejezése után leginkább botrányairól elhí­resült Diego Maradona már évek óta küzd jelentős kábítószer és súlyproblémával. A kokainfüggő­ségéről már többször próbált le­szokni, de kubai elvonókúrái ed­dig sikertelennek bizonyultak. Testsúlya ez idő alatt folyamato­san növekedett, idén áprilisban már szívproblémák és légzési rendellenességek miatt kellett az egyik Buenos Aires-i kórház inten­zív osztályára szállítani. Egészsé­gének helyreállítása érdekében a múlt héten egy gyomorszűkítő műtéten kellett átesnie, mely hoz­zájárul a gyorsabb fogyáshoz. Ez az eljárás újdonságnak számít, de eddigi alkalmazása eredményes­nek bizonyult A világbajnok ar­gentin labdarúgó a kórházba ke­rülése előtt elmondta, hogy a tel­jes gyógyulását követően sport- kommentátorként, vagy utánpót­lásedzőként szeretne dolgozni, emellett drogprevenciós progra­mokban kíván közreműködni. Mel Gibson felielentette HAILÉKTALAN RAIONGÓIÁT „Imádkozni fogok, hogy a fiam megfelelő segítséget kapjon” - nyilatkoz ta Connie Sinclair-Swope, annak a 34 éves férfinek az anyja, akit már sokadik alkalommal kötelezett arra a kaliforniai bíróság, hogy „próbál­ja meg” távol tartani magát kedvenc színészétó'l, Mel Gibsontól. A je­lenleg hajléktalan Zack Sinclair zaklatási sorozata egy misén kezdő­dött azzal, hogy odalépve Gibsonhoz egyre erőszakosabb hangon kö­vetelte; imádkozzanak közösen. Mel Gibson Sinclairrel a kaliforniai bíróságon találkozott újra, ahol azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ha kell, ő maga fogja kifizetni a férfi kórházi ápolásának költségeit. Bár extravagáns és kritikusai szerint túlontúl szexis ruhában lép nap mint nap a fotósok színe elé Christina Aguilera, esküvőjét nagyon is konzerva­tívra tervezi. Az énekesnő kezét három héttel ezelőtt kérte meg Jordan Bratman zenei igazgató, és bár az esküvő időpontját még nem tűzték ki, Christina mindenképp télen szeretné megtartani a lagzit. „A ruha teljesen konzervatív lesz - mondta a sajtónak - és ne olyasmit kézpeljenek el, mint amikben a színpadon állok. Fehéret szeretnék és egy kicsit talán régimódit.” * * .. > ■ \ - M \ Kanadai koncert és zenés talkshow Lagzi Lajcsi újra beköltözik ottho­nunkba: április elején indul a lako­dalmas műfaj királyának „Péntek esti sztár” című műsora. „A Péntek esti sztár más lesz, mint amit ed­dig csináltam. Zenés, beszélgetős, pörgős műsorban házigazdaként szóval tartom a vendégeket, picit énekelek és trombitálok is. Lesz egy csinos műsorvezető társam, egy talpraesett szegedi leány* Timi személyében. Mármost megígé­rem, hogy csípős kérdésekben sem lesz hiány - nyilatkozta a saj­tónak Lajcsi. És a másik hír: Ga­lambos Lajos meghódítja a világot! - a lagzi hadjárat Kanadában veszi kezdetét. A műsor indulásával egy napon indul az a tizenöt koncert­ből álló turné, amit kanadai ma­gyarok szerveztek a trombitásnak. Vt 300 évvel ezelőtt kutyavérrel gyógyítottak Megdöbbentő felfedezés kerül március 15-én kalapács alá a londoni Bonhams aukciós ház árverésén. A több, mint háromszáz éves, képekkel gazdagon illusztrált kötetek a 17-18. század emberének házi gyógymódja­it, háztartásvezetési tanácsait, szépségápolási és mosakodási módszerei­nek részletes leírását tartalmazza. A néha kegyetlenségektől sem menetes könyv a pattanások ellen a következő módszert tartja hasznosnak: „Végy két néhány napos kiskutyát, üsd le a fejüket, fogd fel a vérüket, keverd össze fehér borral, és kend az arcodra.” Kanadai kutatások során derült ki az a meglepő tény, miszerint a fér­fiak agresszióra való hajlama a mutató- és a gyűrűsujj hosszától függ. Az arány akkor válik érde­kessé, ha a gyűrűsujj a hosszabb. Ez olyankor fordulhat elő, amikor az anyaméhben levő magzat szer­vezetébe az átlagosnál nagyobb mennyiség­ben épül be fér­fi nemi A Macskajaj című, méltán elhíresült Kusturica film zenei alapjait megíró Boban Markovic játszotta fel az Irigy Hónaljmirigy új számának trombita szólamát. A paródia-együttes a Macska-jaj zenéjének magyar változatához, a „Nem élhetek pia nélkül” című nótához kérte fel a múlt hét végén Budapesten koncertező Markovicot. A szám egyébként már a második rádiós dal a novemberben piacra került Bazi nagy lagzi című albumról. A Numerakirály már bizonyított; az utóbbi évek legnagyobb sikerét könyvelhette el a csapat ezzel a számmal. HOROSZKÓP MÁRCIUS 8. Sápszkl Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. f sj A pihenés megtette a hatá- A sát: az agya tiszta, az esze úgy vág, mint a borotva. Megerőltetés nélkül jutnak eszébe a legjobb ötletek. BIKA O4.2i-O5.2O. Ez a napi is tartogat az Ön számára kellemes és szörnyű * perceket egyaránt. így tehát minden azon múlik, belevész-e az apró bosszúságok tengerébe. IKREK O5.2i-06.2i. m? Bár elő-előbukkannak még kétesélyes fejlemények is, nem reménytelen, hogy ezek végül is az Ön számára kedvezően zárulnak. RÁK 06.22-07.22. Ön mindig megbízható jó ba­rátnak bizonyul, ha környeze­tében valakinek segítségre van szüksége. Ma még áldozatokra is ké­pes, ha ezzel kihúzhat valakit a bajból. OROSZLÁN 07.23-08.23. Mindent, amit ma tesz, azt ösztönei vezérlik, a józan ész ‘lU5 nem kap helyet cselekedete­iben. Végül is élvezni fogja, hát mi­ért is ne tenné?! szűz 08.24-09.23. Fordult a kocka: vesztésre álló vállalkozása fellendül, hivatásában kiemelkedő si­kert ér el. Az események felgyorsul­nak, kedvezően hatnak a csillagok. MÉRLEG O9.24-IO.23. Ma különösképpen jól érzi magát a bőrében. Soha éle­tében nem krajcároskodott, most is engedélyez magának egy kis nassolást vagy szórakozást. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Sajnos elkerülhetetlen az összetűzés kedvesével. Fog- ja vissza támadó kedvét, ne kövesse „a legjobb védekezés a tá­madás” elvét. NYILAS ll.23-i2.2i. t. Válasszon egy csendes, han- gulatos kisvendéglőt, ahol rá- /As~' adásul jól főznek. Partnere is ezt kedveli. A mai napon a Nyilasnak kedveznek a legjobban a szívügyek. BAK 12.22-01.20. /?£_ A nőnapi hangulatában ké- í C pes átértékelni, kijavítani az Vr emberekről és önmagáról ki­alakított korábbi véleményét. Az ön­kritika sosem árt! VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. C Apró részletmegoldásokkal finomítsa eddigi munkáját. Kitűnő közérzete és szellemi készenléte alkalmassá teszi, hogy mindent pontosan kivitelezzen. HALAK O2.2O-O3.2O. jó érzéke van ahhoz, hogy a (Sá niár-már reménytelennek tet- sző helyzetekből is ügyesen kivágja magát, amivel környezete osztatlan bámulatát is kivívja. s' I Alig születnek lányok inon. A meg­állapí­tás nők­re nem érvényes, vi- szont a férfiak tesztoszteron szintje egész életükben magasabb lesz, mely a nagyobb fizikai ag­resszióra való hajlamhoz vezethet Szerencsére a kutatások során po­zitív tulajdonságokra is fény de­rült például, hogy a hosszabb mutatóujjal rendelkező férfiak eredményesebbek a sportban, va­lamint a nők is másoknál vonzóbb­nak és férfiasabbnak tartják őket NEPESEDESI KATASZTRÓFA KINABAN Akár polgárháborús helyzethez is vezethet, hogy Kínában néhány év múlva a férfiak 10-15 százalékának nem jut majd feleség, mivel ijesztően megváltozott a két nem közötti születési arány, hívta fel a figyelmet a problémára a belga Le Soir napilap. Az adatok szerint 119 fiú mellett 100 lány születik, ami egyen­lő a népesedés-katasztrófával, és ami legutóbb a XIII. századi lepra-járvány idején fordult elő. A kínai törvényhozás áprilistól börtönnel bünteti azokat akik abortusszal próbálnak megszabadulni a nem kívánt terhességtől. Az el­keserítő helyzet kialakulásához az a kínai népesedés- politika vezetett, ami a népességnövekedés lassítá­sa érdekében a családi pótlékok és segélyek teljes megvonásával szinte kötelezővé tette, hogy csak egy gyereket vállaljanak a kínai nők. Ám a csalá- , dók többsége a hagyományoknak megfelelően fi- / út akart, a nem kívánt lánygyermekektől pedig| ;Sw abortusz útján szabadultak meg, J jft. MEGRENDELŐSZELVÉNY Név:................................................................................ Kézbesítési cím:........................................................... Megrendelem 2005 ..................í-től a HÍDLAPOT..........példányban □ 3 hónapra (3 200-Ft 490,- Skk) fél évre (6 4ÖO.-FI 980,- Skk) egy évre (12 900-Ft 1 840,- Skk) aláírás: A kitöltött szelvényt a következő címre kérjük beküldeni: Strigonium Rt, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.

Next

/
Thumbnails
Contents