Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-04 / 44. szám
4 RÉGIÓ www.istergranum.hu • HÍDLAP • 2005. március 4., péntek Ugrásszerűen nő az influenzás megbetegedések száma Folytatás az 1. oldalról A betegség az országos tiszti főorvos, dr. Bujdosó László állítása szerint ezekben a napokban tetőzik az ország nyugati részén, keleten a hét végére várják, hogy ugrásszerűen megnő a megbetegedések száma. A betegek egyharmada a tizenöt éven aluliak közül kerül ki. Országosan az A vírus kóroki szerepét sikerült kimutatni, ami Esztergomban is igaz, Komárom-Esztergom megyében azonban B típusút is találtak. A szakemberek jelenlegi álláspontja szerint a hideg, száraz időjárás kedvez az influenza vírus terjedésének, ellentétben azzal a közvéleménnyel, hogy a vírus nem szereti a hideget.- Az előrejelzések továbbra is hideget jósolnak, így nagy esély van arra, hogy tovább terjed a járvány. A szakemberek késői járványról beszélnek, így a figyelő szolgálatok működését március 31-ig kitolták - mondta az ANTSZ sajtófelelőse, Kálmánná Kiss Ilona. Hozzátette: ezért még mindig érdemes beadatni a védőoltást, hiszen hét-tíz nap alatt kialakul a védettség. Oltóanyag még van bőven. Nemeskéry Edvin, a Magyar Gyógyszerész Kamara Komárom-Esztergom megyei elnöke, az esztergomi Szent István patika vezetője elmondta, hogy egy-két hónappal ezelőtt nagyon sok ember beoltatta magát, de az utóbbi napokban nem keresték a védőoltást. Elmondta azt is, hogy há- i romféle influenza elleni oltás találha- j tó a patikákban, valamint egyéb láz és ! torokfájást csökkentő készítmények- j kel is fel vannak szerelkezve.- Ha tovább növekszik a megbete- ! gedések száma megyénkben, várhatóan jövő héten kedden kimondják a járványt, és a figyelő szolgálat átala- i kul jelentő szolgálattá - mondta j Kálmánná Kiss Ilona. Bense Tamás, esztergomi gyér- ; mekszakorvos munkatársunknak azt | mondta, hogy e hét hétfőjétől ugrás- j szerűen megnőtt az influenzás tüne- j tekkel hozzá forduló általános iskolá- ; sok és középiskolások száma, ugyanis i betegforgalma megháromszorozódott.- Ez már erős halmozódásnak számít, de még nem beszélhetünk járványról. Tekintettel arra, hogy a járvány öt-hat hétig is elhúzódhat, mindenkinek ajánlom, hogy adassa be a védőoltást - mondta Bense Tamás. Az orvosok azt ajánlják, hogy öltözzünk melegen, fogyasszunk minél több vitamint és kerüljük el a sok embert vonzó eseményeket.' Ezen kívül érdemes odafigyelnünk arra, hogy sok folyadékot fogyasszunk. • Gál - Heer Átlagos napi hiányzási arány Komárom-Esztergom megyében a kijelölt intézmények adatai alapján, 2004-2005 hét LAP(SZ)ÉL Aki A-t mond, mondjon B-t is ; Ami jár, az jár. Ha járvány, akkor járvány. Bujdosó „Nem-iszom- esztergomi-vizet" László, aki országos és tiszti főorvos is, végre bevallotta, hogy nincs mit tenni, járvány van. (Biztos okos szemébe világítottak a végtagjaikban remegő, érintett iskolaorvosok, hogy vallja be.) Vagyis, hogy éppen van mit tenni, és teszik is, kiváló csapataik harcban állnak a végeken - Budapesten, hehe. Ehhez az kellett, hogy Veszprém megye térdre kényszerüljön, a bakonyi betyárok a flintát félredobva könyörögjenek a házi orvosoknak, hogy jöjjön inkább a perzekutor, de hozzon a tarisznyájában egy kiló Maripent (vagy valamilyen cilint). Tudóm persze, nem vagyok naiv - csak ál -, hogy a szabály az szabály, addig nincs járvány, amíg nem ölt jelentős méreteket, ennek megállapítására az én nem egzakt fejem meg nem alkalmas. (Már csak ilyen.) Én úgy képzelem, hogy a vírus már akkor is veszélyes, amikor még gyérebb számban mutatja rücskös kis plazmatestét, és valahogy nem érzem tőle magam biztonságban akkor sem, ha Bujdosó doki nyugtatgat, hogy semmi pánik, nem süllyedünk - bugy-bugy-bugy... Most egy A-variáns terrorizálja Európát, és nyugatról terjed keletre, Magyarországon is. S hát amilyen aljas a kis dög és a szabályrendeletekre' fittyet hányó, direkt a gyerekeket és a fiatal felnőtteket támadja. De mink felkészültek vagyunk, mosolyog a Nap-keltében Bujdosó, és tekintetével megcirógatja a tágra nyílt pupillájú Betlen Janit, hogy (titkos) laboratóriumaink felkészültek, semmivel sem vagyunk rosszabbak másoknál, és ha akarjuk, tonnaszám onthatjuk a brit csodaszert, ami ha immunissá nem is, de testben és lélekben erőssé tesz bennünket. Az ANTSZ j sóhivatali jellegét már megtapasztaltam nyáron - helyi vízbalhé, Tolna megyei férges víz -, és egy laikus józan világlátásával kérdem, hogy mikortól baj a baj? És a fődoki nyilván nem a gazdatüntetésekre gondol, amikor azt javallja, halasszák el a tömegrendezvényeket. Magyar képviselő mézajándéka Brüsszelnek Elhúzzák a mézesmadzagot Barroso orra előtt a magyar méhészek Folytatás az 1. oldalról Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén után Jász-Nagykun-Szolnok megye is gazdadelegációt küldött az Európai Unió központjába. Követeléseik között csupa olyan szerepel, amellyel elejét vehetnék a gyenge minőségű, esetenként kukoricasziruppal dúsított kínai és dél-amerikai méz európai térnyerésének. Miután egyre inkább jellemző, hogy a hagyományosan kiváló magyar mézet kizárólag az említett országokból érkező méz „dúsítására”, feljavítására használják nyugat-európai feldolgozóüzemek, a magyar méhészek megelégelték a kiszolgáltatott helyzetet. Most azt követelik, hogy a bizottság kötelezze a gyártókat a származási hely feltüntetésére és arra, hogy pontosan rögzítsék a címkéken a méz osztályba sorolását és összetételét. Az Európai Unió a világ második legnagyobb méztermelője, Magyar- országon pedig 650 ezer méhcsaládot tartanak nyilván. Miután nálunk nagyon sokan főállásban foglalkoznak a gazdák a méhészettel (Nyugat-Euró- pában a másodállás és a hobbitermelés a jellemző), legalább négyezer család megélhetése kerülhet veszélybe. Varga Mihály azt reméli, hogy Szabó István karcagi méhész kiváló akácméze alkalmas lesz arra, hogy reggelizés közben elgondolkodásra késztesse Barroso elnököt. A magyar méhészek szerint egyébként azért is módosítani kellene az EU jogszabályát, mert az argentin mézben nitrofuránt, az ázsiaiban pedig kloran-fenikolt mutattak ki az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során. A méhészek ezért azt is követelik, hogy az eddigi szúrópróbával szemben a jövőben tételesen ellenőrizzék az unióba érkező méz minőségét. Szlovákia és Magyarország termelői egyaránt arra panaszkodnak, hogy csak áron alul tudják értékesíteni termékeiket. Magyarországon a 2004- ben kitermelt akácméz mintegy fele vár még eladásra. A Felvidéken a mézet inkább házaknál árulják. A nem főállású méhészek méhcsaládonként 160 korona állami dotációt kapnak, a vállalkozó méhészek valamivel többet, 190 koronát. Abból viszont nem sok marad, ha figyelembe vesszük, hogy egy család téli táplálására tíz kilogramm cukrot (egy kilogramm ára körülbelül 34 korona) kell vásárolniuk a méhészeknek, s ehhez még hozzájön a gyógyszerek költsége is. • Q.M.- V.F. Duplájára nőtt a csempészett cigaretták száma A Magyar Határőrség információi szerint közel a duplájára nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest a dohánycsempészet. Kovács Iván alezredes, a határőrség szóvivője elmondta: 2004 első két hónapjában 9.299.589 forint értékű cigarettát foglalt le a határőrség, 2005 első két hónapjában 17.745.717 forint a kimutatott érték. Tehát majdnem duplájára nőtt (91 százalékkal több). Az elkövetési esetek 167 százalékos növekedést mutatnak a 2 év első két hónapját összehasonlítva. 2004-ben januárban és februárban 61 fővel szemben, 2005-ben, ugyanebben az időszakban 163 elkövetővel szemben kezdeményezett a határőrség dohánytermékkel történő visszaélés miatt eljárást. Az alezredes azt is elmondta, hogy az Európai Unió következtében a magyarországi belső határokon megszűnt telepített vámellenőrzésnek köszönhetően elsősorban a kereskedelmi meny- nyiségű árucsempészet terén mutatkozik jelentős, 40 százalékos növekedés. A dohánycsempészés továbbra is elsősorban az ukrán-magyar határokon jelentős, tavaly az összes „forgalom” 63 százalékát bonyolították itt, köszönhetően annak, hogy az ukrajnai cigarettaár csak töredéke a magyarnak. Szintén nagy forgalmat bonyolítanak le a szlovák-magyar határokon, de az idei esztendőben az osztrák-magyar határon is növekedett a csempészforgalom. E hét közepén a hegyeshalmi határátkelőnél egy magyar és egy olasz állampolgár próbált illegálisan nagy mennyiségű cigarettát kivinni Magyarországról, a határőrök a csempészek gépjárműiben összesen 5.510 doboz cigarettát találtak 2.817.100 Ft összértékben. Az elkövetőket és az árut a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-Dunántúli Regionális Nyomozóhivatalának adták át a határőrök. * • BK Megnyílnak előttünk a külföldi rendelők Az uniós egészségügyi kártya újabb könnyítés a munkavállalóknak Folytatás az 1. oldalról A tagállamok megtarthatják a biztosítottak azonosítására eddig alkalmazott saját kártyáikat, az új eszközt kiegészítésként vezetik be. Nem lesz kizárva viszont az, hogy bármely ország ugyanazt a kártyát rendszeresítse polgárai körében mind belföldi, mind unió-szerte való alkalmazásra. Bartucz Attila, az Országos Egészségügyi Pénztár szóvivője lapunknak elmondta, hogy a plasztik alapú uniós egészségügyi kártya ez év októberétől lesz igényelhető, a lakóhely szerinti illetékes megyei egészségügyi pénztárnál. Ehhez igazolni kell a jogosultságot, ami azt jelenti, hogy az igénylőnek be kell mutatnia személyi igazolványát, Taj-kártyáját és egy iratot arról, hogy biztosított személy az igénylő. Munkavállaló esetében munkáltatói igazolást, nyugdíjasoknál nyugdíjas-igazolványt, iskolásoknál, felsőfokú tanulmányokat végzőknél iskolalátogatási vagy hallgatói jogviszony igazolását. Ezen iratok bemutatása esetén az igénylő ingyen kapja meg a kártyát, amellyel az Európai Unió területén, valamint Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben ugyanúgy vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, az orvosilag szükséges beavatkozásokat (nem a tervezett ellátást), mint ugyanazon ország állampolgára, ahol éppen tartózkodik. Ez természetesen vonatkozik az előbb említett országokból Magyarországra érkező személyekre is. Igénylése nem kötelező és nem fogja felváltani a Taj-kártyát. Fizetni csak a pótlásért kell, vagyis ha megrongálódik, vagy elhagyja az illető. Meghosszabbításáért sem kell fizetni. Előnye az E 111-es nyomtatvánnyal szemben, hogy míg ez előbbit három hónapig lehetett igénybe venni, addig a plasztik kártya egy évig érvényes, kivéve a nyugdíjasoké és a 13 év alatti gyerekeké. Ok öt évre szóló dokumentumot kapnak. A kártya minden uniós országban egységes, vagyis a biztosított neve, születési ideje, biztosítási száma, a biztosító cég azonosítója és az érvényesség ideje olvasható rajta, valamint az adott tagállam kódja. Az OEP szóvivője olyan összefüggésre világított rá, aminek térségünkben különösen nagy lehet a jelentősége, mivel a határ közelsége miatt nagyon sokan járnak át Szlovákiából Magyarországra dolgozni. Azok a szlovák állampolgárok, akik Magyarországon rendelkeznek bejelentett munkahellyel, ide adóznak és fizetnek járulékot, ők. Taj-kár- tyájukkal igénybe vehetik az egészségügyi ellátást Magyarországon. Munkáltatójukon keresztül kezdeményezhetik a megyei egészségbiztosítási pénztárnál, hogy igazolja az általa megjelölt szlovák biztosító felé, hogy itt biztosított és itt fizet járulékot. Ennek segítségével Szlovákiában is igénybe veheti az egészség- ügyi ellátást, a magyarországi biztosító terhére. Az ilyen személy Magyarországon kérheti az uniós kártyát is, ugyanazokkal a feltételekkel és jogosultságokkal, mint egy magyar állampolgár. • Gál Kata Orvosilag szükséges ellátás a külföldi tartózkodás ideje alatt felmerült problémákkal kapcsolatos egészségügyi ellátást jelenti. A tervezett ellátás, beavatkozás, azt jelenti, hogy valaki azért utazik más országba, hogy ott például egy nagyobb műtétet végeztessen el magán. Ez esetben nem vehető igénybe az uniós egészségügyi kártya.