Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-02-22 / 36. szám

6 HÍDLAP • 2005. február 22., kedd KALEIDOSZKÓP NÉVNAP Február 22. napján szeretettel köszöntjük Gerzson és Zétény ne­vű olvasóinkat! Gerzson: héber eredetű bibliai név, jelentése bizonytalan, a népies magyarázat szerint: idegen, jöve­vény, száműzött. Szórványosan fordul elő. Zétény: a Zete név kicsinyítőképzős származéka, szórványos. • sem T U D T A 7 George Mortimer Pullman, a vasúti hálókocsi feltalálója 1867. február 22-én alapította meg a Pullman-céget. Pullman először 1858-ban, a chicagói vasút vagonjaiba készített lehajtható felső ágyakat. Az utasok szerették az újfajta komfortot, ám a vasúttársaságok nem vállalták be a többletköltségeket. Pullman nem adta fel, így 4 év múlva elkészült a Pioneer, ami még kényel­mesebb volt, mint elődje, azonban ma­gassága és szélessége nem passzolt a meglévő peronokhoz és hidakhoz. Az utasok nyomására végül Amerika min­den vasútvonalán járt hálókocsi. A Pullman-cég később kifejlesztette az összevont háló-étkezőkocsikat, a külön étkezőkocsikat, és a vagonok közti átjá­rást biztosító kocsikat. Pullman hozta létre az első, saját templommal, iskolá­val, kórházzal is rendelkező iparvárost munkásai számára, mégis itt törtek ki a legvadabb sztrájkok a gazdasági vál­ság idején. A harcok az egykor dús­gazdag gyáros vagyonát és életkedvét is leapasztották, így a tervező-feltaláló 66 éves korában boldogtalan ember­ként halt meg. • sem CORTONAI SZENT AftARí-ifT FERENCES. NOVER •FEBRUÁR 22. Margitba jámbor anyja belétáp- lálta az imádság iránti szeretetet, de amikor hétéves korában édesanyja meghalt, ez a fejlődés megtört. Mostohája elutasító magatartása mi­att 17 évesen elhagyta a szülői há­zat, és egy montepulcianói nemes kedvese lett. Kilenc év múlva, ami­kor a nemes meghalt, vissza akart térni apjához, aki azonban ajtót mu­tatott neki és gyermekének. Ekkor hallotta meg Krisztus hang­ját, s ettől kezdve egy volt a célja: a vezeklés. Az utat Szent Ferenc fiai mutatták meg neki. A szeretni tudók könyörtelen következetességével kezdte el a szépsége elleni harcot: le­nyírta a haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. 1297. febru­ár 22-én halt meg. • sem S D Ő j Á R Á S napsütés borult ég felhős ég eső havaseső vihar havazás gyenge erős szél viharos szél szél Ister-Granum Eurorégió Régiónkban kedden is további csapadékra kell számítani, sokfelé jelen­tős mennyiségben. A halmazállapotra továbbra is a hó lesz jellemző, de rövid időszakokban átmenetileg havas eső, is előfordulhat. A keleti szél erős marad, amely a szelesebb helyeken továbbra is hófúvást okoz. Dél­után az erős keleti, délkeleti szél erős marad, és további hófúvások való- színűek. Hajnalban -4, -1 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke o, +4 fok között alakul. Késő este -3, -1 fok lesz. Időjárási helyzetkép a Kárpát-medence térségében Időjárásunkat a hazánktól délnyugatra kialakult mediterrán ciklon ala­kítja, amely a következő 36 órában fölénk húzódik. Országszerte jelentős csapadék várható. A frontérzékenyek eleinte meleg, majd kettős frontha­tásra számítsanak. A következő napokban csapadékos, télies időre számít­hatunk. Továbbra is sokfelé lesz havazás, délen időnként havas eső, eső is előfordulhat. Péntektől már szárazabb levegő lesz felettünk, ekkor viszont lehűlés veszi kezdetét. Komoly éjszakai fagyokra, és kevéssel fagypont alatti délutáni hőmérsékletekre kell számítani. ORVOSMETEROLÖGIÁ Melegfronti hatásra készüljünk fel. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrénes panasz. A hőmérséklet a következő napokban az átlagos­nak megfelelően alakul, éjszaka néhány fokkal fagypont alatt, nap­pal kevéssel felette várható. Hőérzetünk a szeles, csapadékos időben lényegesen elmarad et­től, melegen kell öltözködnünk. Az idő kedvezni fog a meghűléses megbete­gedések terjedésének. A légszeny- nyezettség alacsony, a levegőminő­ségi határérték 15-30 százalékát éri el, ezen belül a nitrogén oxi- dok koncentrációja a legmaga­sabb. A porkoncentráció alacsony Légnyomás tendencia: süllyedő. ü T I N F 0 R M A Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság közleménye szerint az alábbi útszakaszokon számítha­tunk korlátozásokra: Burkolathibák miatti forgalom- korlátozások: 1118. sz. út 4+50 - 5+ooo-kilo- méter szelvény között, a tokodi bekötőúton „Úthibák” és „Egyenet­len úttest” táblák. 1121. sz. út 0+250 - 1+070 ki­lométer szelvény között, Ebszőny- bányától Tokod irányába „Úthi­bák” és „Egyéb veszély” tábla. 1127. sz. út 18+500 - 18+800 kilométer szelvény között. Tardos és Vértestolna között 60 kilomé- ter/órás sebességkorlátozás. 8143. sz. út 8+200 - 8+750 ki­lométer szelvény, Oroszlány és Bököd között 40 kilométer/órás és „Egyenetlen úttest” tábla. 11124. SZ. út 0+500 - 1+680 kilométer szelvény között, a pi- liszentléleki bekötőúton 30 kilomé­ter/órás sebességkorlátozás és „Egyéb veszély” tábla. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Február 22-én, kedden: Eszter­gom - Bánomi Piros Patika (Körössy L. u. 7) Telefon: 416-502. Dorog - Szent Margit Gyógyszer- tár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191. A zselizi PENGŐ zenekarral és az Ölveczky házaspárral vár minden érdeklődőt „Kalotaszegi” táncházba a Szentgyörgymezői Olvasókör március 19-én. A táncházban továbbfejleszthető a januári „kalotaszegi-tudás”, de az új látogatók sem fognak unatkozni. 17 órától az „aprók táncát” Trexler Magdolna vezeti, ahol az óvodáskorú gyermekek a legkiseb­bek, de körtáncaikban szívesen fo­gadják az általános iskolásokat, az óvónéniket és a szülőket is. Belépődíj 300.- Ft, 14 év alat­tiaknak ingyenes. MOZIMŰSOR Bajor Ágost Kultúrmozgó (2500, Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.) Febru­ár 21-23. hétfő-szerda 19:00 Brid­get Jones - Mindjárt megőrülök! Színes, szinkronizált angol vígjá­ték, 108 perc Rendezte: Beeban Kidron Főszereplő: Renée Zell­weger, Colin Firth, Hugh Grant Új év, új napló, ami azt jelenti, hogy a folyton kínos helyzetekbe csöppenő lon­doni szingli visszatért! Bridget Jones (Renée Zellweger) élete a csúcspontra jutott: munkájában sikeres, igazi álom­pasija van, a szex szuper, szeretik egy­mást, röviden jobb már nem is lehetne. A dolgok persze ilyenkor szoktak rosz- szabbra fordulni - és láss csodát, belép a képbe egy csini ügyvédlány, aki úgy tű­nik, az 6 Mark Darcyjár a (Colin Firth) hajt. A helyzet tovább romlik, amikor kiderül, hogy a férfinak a há­zasság gondolatára összerándul a gyom­ra, valamint ismét összeakad Dániel Cleaverrel (Hugh Grant), aki szeretné őt újra becserkészni. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Sky Captain and the World of Tomorrow- fekete-fehér amerikai-angol-olasz sci-fi. Rendezte: Kerry Conran. Sze­replők: Gwyneth Paltrow, Jude Law, Angelina Jolié, Giovanni Ribisi, Omid Djalili, Julian Curry AZ @ RÉSZLETES MŰSORA kedd 07:10 KUPAK - kulturális programaján­latok (hétfői ism.), rendezvény-ajánla­tok; filmajánló; horoszkóp; kiállítás­ajánlatok; tárlat-bemutató; interjú Tóth Tamás Bélával Raáb Zoltán kiállítása kapcsán. Műsorvezető: Kassai Zoltán. 10:10 Híradó (péneki ism.), Orbán Vik­tor látogatása; elismerő zászló a Bünte­tésvégrehajtási Intézetnek; Lampert Mó­nika a Várhegy Klubban; képviselő-tes­tületi döntések; 680 millió forint oktatá­si centrumra. Műsorvezetők: Zahorecz Angéla és Hámory Áron. 10:35 Hír­sport - műsorvezető: Kemenczki Edina (pénteki ism.). 10:40 Kafé - minden ami Közérdekű Aktuális Fontos és Érde­kes (pénteki ism.), Kovács László és Horváth Béla a Várhegy Klubról; Szeder Balázs Péter a Bajor Ágost Művelődési Ház új igazgatója; Mező Árpád és Né­meth Árpád a 15 éves Esztergomi Váro­si Televízió alapítói. Műsorvezető: Váczy István. 18:10 Exkluzív interjú Orbán Viktorral, Mikola Istvánnal és Schmitt Pállal, (pénteki ism.) 11:40 Hír­adó (pénteki ism.) 12:00 Hírsport (pén­teki ism) 16:10 Hírsport 16:15 Sport­délután, benne: EKSE-PEAC NBl-es női kézilabda-mérkőzés közvetítése fel­vételről. 19:00 Visszapillantó hírek a múltból. 19:05 Messzelátó - hírek a jö­vőből. 19:10 KUPAK (hétfői ism.) 20:10 KUPAK (hétfői ism.) 23:10 KU­PAK (hétfői ism.) Minden egész órában jelentkezik napi hírösszefoglalónk a Visszapillantó, majd azt követően napi ajánlónk a Messzelátó, miután regionális időjárásjelentést láthatnak. DUNAKANYAR RÁDIÓ MŰSORA Hétfőtől Péntekig 6.00-10.00 HANGADÓ - Reggeli információs magazin. 6:30 Regioná­lis hírek 7:15 Horoszkóp - -mit ígér­nek nekünk a csillagok? 7:25 Állan­dó rovatok : Hangvillás reggeli - kü­lönleges receptekkel, ínyencségek­kel. 7:30 Regionális hírek 8:30 Regi­onális hírek 9:15 Sztárkanyar - amit a sztárokról tudni érdemes, hogy ne maradjunk le semmiről... 9:30 Regi­onális hírek 9:50 A Hangadó slágere - 1 dal az éterben, az Önök kívánsá­ga szerint! 10.00-11.00 Információk, érdekességek Ezer esztendő - érde­kességek történetek nemzetünk éle­téről. 10:30 Regionális hírek 11.00­12.00 Magyaróra, kizárólag magyar slágerekkel 11.00-12.00 Regionális magazin - Forgács Mariann - min­den héten szerdán 12:30 Regionális hírek 12.00-14.00 Kívánságműsor 13.00- 14.00 Regionális kívánságmű­sor 14.00-15.00 Információk, érde­kességek 14:40 Regionális sporthírek 15.00- 20.00 HÉTKÖZNAP DÉL­UTÁN információk, érdekességek, sportinterjúk a régió és az ország eseményeiről. 15:30 Regionális hírek 16:30 Regionális hírek 17.00-18.00 Re­gionális óra (hétfőnként) 17:30 Regi­onális hírek 18.00-19.00 szerda - Atommag-ház - Tudományos Ma­gazin 18.00-18.30 kedd vagy péntek - Stúdióbeszélgetések a hazai élet je­les képviselőivel 19:30 Mesék gyere­keknek és felnőtteknek - Lilivel 20.00- 22.00 kedd - Jazzkanyar - Ze­nei műsor Nemes Nagy Péterrel, csütörtök - Blues - Nemes Nagy Péter Zenei műsora, péntek - Partizóna - Kürtös Istvánnal. 0 = HI DIAI Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes Rovatvezetők: Arpási Károly (Kaleidoszkóp), Bukovics Krisztián (régió). Nagy Balázs (sport, szlovákiai bel- és külpolitika), Váczy H. István (kultúra, Esztergom) Munkatársak: Cziglcr Mónika, Gál Kata, Kertész Viktor, Kiss Emese, Muzslay Ágnes, Szalay Álmos, Szűcs Alexandra, Varga Fcter Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@axelcro.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.a 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 900 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents