Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-19 / 35. szám
SPORT 2005. február 19., szombat • HÍDLAP • A tehetség megvan, már csak néhány millió kéne Csillag Gyula szakosztályvezető a dorogi röplabda-utánpótlás jövőjéről A Dorog ESE caspatának nem az utolsó helyen kéne állnia Csillag Gyula, a Dorog SE férfi röplabda együttes szakosztályvezetője. Csapata másfél éve szerepel az NB l-es bajnokságban, ahol eddig kiugró eredményt még nem ért el, de ami késik nem múlik. A szakosztályvezető nagy terveket szövöget.- Mit kell tudni a dorogi röplabdacsapatról? Mióta figyelsz szakosztályvezetőként a klubra?- A dorogi röplabda 1997 után éledt újjá. Az esztergomi csapat megszűnése után kerültünk át Dorogra. Én akkor játékosként, 2001- 2002 óta szakosztályvezetőként is és idén már csak szakosztályvezetőként működöm a csapatnál. A gárda nyolcéves pályafutás alatt sokat fejlődött, végeztünk már az NB II hatodik, ötödik és harmadik helyén is. Két évvel ezelőtt értünk fel a csúcsra, akkor elsők lettünk és feljutottunk az NB 1-be. Azóta másfél éve itt játszik a csapat. Az NB I nehézségei-A csapat nem áll túl jól győzelmek terén. Másfél év alatt nem sikerült ütőképes csapatot összehozni. Nem erős a Dorog ESE-nek ez a bajnokság?- Kétoldalú kérdés, mert ha az egyik oldalt nézem, csak az eredményt, akkor erős nekünk ez a mezőny. Ha a másik oldalról közelítem meg, akkor az ellenfelek attól félnek, hogy mikor lépünk ki saját árnyékunkból. Úgy gondolom, hogy ösz- szetételileg, játékosállományban, korban, termetben, rutinban és tudás alapján az egyik legjobb csapata vagyunk az NB I-nek. Egy kis pszichológia hiányzik, sok koncentrálás kell, és akkor jobbak lehetünk. A mezőnyből kiemelkedő MAFC ellen egy hónappal ezelőtt 3-2-őt játszottunk idegenben, az elmúlt hét végén pedig simán kikaptunk.-Nehezebb az NB I-ben szerepelni, mint az alacsonyabb bajnokságokban volt?- Sajnos a magyar röplabda nem túl magas színvonalú a világ elitjéhez képest. Az NB I-ben annyiban más a színvonal, hogy összeszokottabbak a csapatok, mert az Extraligából kiöregedett röplabdások játszanak itt. Amatőr szinten játszunk, de ami igazán nehézzé teszi az egészet, hogy míg az NB II-ben csak junior csapat volt kötelező a felnőtt mellett, az NB I-ben ifjúsági-, serdülő és gyermekcsapat is kell. Ez nem kevés anyagi terhet ró az egyesületre, illetve szervezésiig is sok munkát jelent.- Említetted az amatőr szintet és sokszor hallottam, hogy egy-egy játékos munka, vagy egyéb elfoglaltság miattnem tud veletek tartani. Hogy lehet így csapatot építeni?- Ilyen előfordul más csapatnál is, mert amatőr gárdákról van szó. Magyarországon még mindig a munka az első, az Extraligában is. Nemcsak a munkahelyi elfoglaltság jelent gondot, hanem az is, hogy a 12 fős csapatunkból három pesti és négy tatabányai játékos is van, akik rengeteget utaznak, ha játszani akarnak. Ez az útiköltség is anyagi terhet jelent. Ha összeget mondok, kevésnek tűnhet, mert jelenleg 1,6 millió forintból, a Volán támogatásával együtt 2,5 millió forintból élünk. A piszkos anyagiak- Mennyiből lehetne igazán nagy röplabdacsapata Dorognak?- Négymillió forint már elég lenne arra, hogy a gyerekeknek rendes melegítője legyen, normális utazási feltételeket biztosíthassunk, és ne legyen gond, mondjuk az idegenbeli étkezés megoldása. Egy NB l-es csapatnak négymillió forint nem túl sok, bár sokaknak túl nagy összeg, mert nem adják csak úgy oda. Megpróbálok szponzorokat szerezni, de hogy meddig sikerül velük eljutni, az a jövő kérdése.-Az NB 1 utolsó helyén áll a csapat. Ha ez így marad, év végén elbúcsúztok ettől a bajnokságtól, vagy maradtok?- A szabály szerint ki lehet esni, gyakorlatban viszont nem, mivel az NB I-et nyolc csapatosra tervezték, és csak hatan vagyunk, tehát nehéz kiesni. A Magyar Röplabda Szövetség anyagi problémákkal küszködik és a gondokat le lehet vezetni egészen Dorogig. Vannak ígéreteken alapuló elképzelések, de hogy ezekből mi lesz, arra csak májusban tudok érdemben válaszolni.- Ha felnőtt csapat nem is muzsikál fényesen, az utánpótlásra nem lebet panasz, amit a bajnokságban elért negyedik hely is bizonyít.- Az utánpótlás Esztergomban és Dorogon is mindig előrébb volt, mint a felnőtt, - kivéve amikor NB Il-es bajnokságot nyert a felnőtt csapat. A mostani ifjúsági csapat gerince a Ferences Gimnáziumba jár, négyen szerepelnek onnan.- A dorogi röplabdacsapat ki tud-e nevelni olyan játékost, aki esetleg az Extraligában is megállttá a helyét?-Jelenleg is van két olyan játékosunk, akik nagy tehetségek, az egyik közülük korosztályos válogatott is volt már. Nehéz, mert a szövetség nem igazán foglalkozik a vidékkel, hacsak nem olyan nagy nevű társaságról van szó, mint Kecskemét vagy Kaposvár. Azért is nehéz, mert csapatjátékról van szó. Tehát hiába jó egyedül valaki, ha a gárda eredménye nem olyan kiemelkedő, akkor nem fognak rá felfigyelni. A szakosztályvezető munkája- Amikor játékosként befejezted a pályafutásodat, mennyire volt nehéz otthagyni a pályát?- Pontosan azért hagytam abba, mert túl soknak találtam. A szakosztályvezetés nem kevés időmbe kerül. Akkor 13- an voltak a keretben, én lettem volna a 14. Nem láttam sok értelmét, mert 12 ember van egy csapatban, hat a pályán, hat a pádon. Azt mondom, dolgozzanak a fiatalok. Nekem elég, hogy minden hónapban járok vagy öreg fiúk mérkőzésre, vagy vegyes tornára,-Mennyire nehéz egy szakosztályvezető munkája?- Nagyon. Én ezt az esztergomival együtt 18 éve csinálom. A feladat olyan, mint általában a menedzsereké, menni-menni, talpalni. És a bűnbak mindig a vezető.-A dorogi röplabdacsapatnál beszélhetünk olyan dolgokról, mint a nagycsapatoknál, hogy egy-egy vereség után leültök és megbeszélitek, hogy min kéne változtatni?-Az öltözőben szoktuk ezt megbeszélni, vagy a következő edzésen az trénerrel. Nálunk egy helyen összpontosulnak a hibák. Ez pedig a koncentráció és nem a játéktudással van a gond. Női edző a csapat élén- A dorogi férfi csapatnak női edzője van, ami kuriózumnak számít. Mit kell tudni róla?- O Kunné Bezzeg Judit, Budapestről jött hozzánk. A Dorog ESE előtt a BSE női utánpótlás gyermek- és serdülő csapatának volt az edzője. Neki óriási kihívás volt nőként edzőnek lenni egy NB I-es férficsapatnál. Nekünk is időbe tellett, hogy el tudjuk őt fogadni, mint női edzőt.- Hallgatnak rá a játékosok?-Eleinte senki sem mert lépni a másik felé, sem az edző, sem a játékos. Az idő múlásával úgy érzem, inkább a játékosok lettek bátrabbak, és nem éppen pozitív irányba halad a dolog.-A vereségekért kit lehet hibáztatni, a vezetőt vagy az edzőt? A kérdés lényege: Kunné Bezzeg Judittal képzelitek el a jövőt?- Nem szakmailag van baj vele. hanem az, hogy egy apró termetű hölgy nem találta meg a magas férfiakkal az összhangot. Ez is pszichológia. Valószínű, hogy egy keményebb kezű, férfiedző kell, aki nem hagy beleszólást a dolgokba. • Bb Dorogi röplabda szakosztály története 1952-ben alakult meg a szakosztály, majd pár év szünet után 1959- ben Büki József szervezte újjá a csapatot. Ebben az esztendőben ezüstérmet szerzett a gárda. A hatvanas években női csapata volt Dorognak, majd jött a fekete korszak, mikor megszűnt a szakosztály. Visszavághat a Pécs KÉZILABDA A hét végén az esztergomi kézi- labdás lányok az NBI 19. fordulójában a pécsi PEAC csapatát fogadják, akiknek - a mezőnyben egyedüliként - akad némi törleszteniva- lója az EKSE-vel szemben. Az Esztergom ugyanis a PEAC ellen szerezte meg a 2004/2005-ös szezonban eddigi egyetlen egy pontját, ráadásul a pécsiek otthonában. Azon a mérkőzésen az EKSE szinte végig jobban játszott az NBI-es újoncnál, mégis meg kellett elégednie az egy ponttal. Azóta sokat változott a helyzet, a Pécs a vele egy súlycsoportban lévő riválisaitól rendre pontot szerzett, míg az Esztergom egymás után könyvelte el a nagyarányú vereségeket. A pécsiek minden bizonnyal mindent megtesznek majd azért, hogy visszavágjanak az azóta még jobban meggyengült királyvárosi Térden az EKSE csapatnak, ugyanakkor a hazaiaknak az adhat önbizalmat, hogy a vendégeket már sikerült egyszer megtréfálniuk. • BUKOVICS Dobó Katalin Gimnázium, február 20. (vasárnap) Esztergom-PEAC 17.00 Az Esztergomi Vitézek játékosai nagyon piacképesek RÖGBI Két héttel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Heckel Zoltán szeptembertől az angol Porstmouth együttesében folytatja rögbis pályafutását. Rajta kívül Bőhm Balázs és a 2004-es év legjobb esztergomi rögbise, Pfeiffer Tamás is Angliá- Pfeiifer Tamás: arra van van Angtia ban szerepel próbajátékon. Heckel Zoltán január végén töltött egy hetet Porstmouthban, Bőhm Balázs február második felében játszik mérkőzést a Millwall csapatában és március elején Pfeiffer Tamás látogat majd Londonba. Az Esztergomi Vitézek felkészülését az egyes játékosok vendégszereplése nem befolyásolja, gőzerővel folynak a tréningek, a mostoha időjárási körülmények miatt az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. Az utánpótlás csapat edzései a játékelemek begyakorlásával, az erőállapot fejlesztésével zajlanak, hiszen tavasszal rengeteg kemény küzdelem vár rájuk. Reményteli szezon elé néz a klub, hiszen minden csapat versenyben van a legfényesebb érem megszerzéséért. A felnőtt csapat március 12-én, szombaton edzőmérkőzést játszik a másod- osztályú Budapesti Medvék ellen. • Hajdú Máté Öt magyar csapat érdekelt a kupákban A Ferencváros, a Győr és a Duna- ferr után újabb két magyar női-kézi- labdacsapat juthat tovább az európai kupákban. Az EHF-kupában a Comexi-Alcoa a hét végén a norvég Byasent fogadja. A fehérváriak az első mérkőzésen eg)' góllal kaptak ki, hazai pályán minden esélyük megvan arra, hogy ledolgozzák hátrányukat. A KEK-ben érdekelt Vác az oda- és visszavágót is hazai pályán játssza: szombaton 16.00-kor, vasárnap 15.00- kor mérkőzik a német Nürnberg ellen. Remekeltek a magyar futballista-lányok Az U-19-es női nemzeti tizenegyünknek nem okozott gondot - a férfi válogatottal ellentétben - a hor- vát válogatott legyőzése. Markó Edi- ' na szövetségi kapitány csapata idegenben diadalmaskodott a házigazdák elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar válogatott a tavasz folyamán több edzőmeccset is játszik, amelyek a felkészülést szolgálják a július 20. és 31. között sorra kerülő, magyarországi rendezésű Európa-bajnokságra. Szávay és Gubacsi is búcsúzott Nem sikerült megismételnie az ausztráliai bravúrt Szávay Ágnesnek. A 16 éves magyar teniszező a Melbourne-ban elért második helyezését követően a 170 ezer dollár összdíjazású kolumbiai tenisztorna nyolcaddöntőjében búcsúzott csakúgy, mint Gubacsi Zsófia. Eredmények: Pennetta (olasz, 2.)- Szávay Ágnes 6:3, 6:2, Strycova (cseh, 5.) — Gubacsi Zsófia 6:3,' 6:0 Rió helyett Törökország A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség elvette az idei Moto GP rendezési jogát Brazíliától. így a Brazil Nagydíj helyett Törökország lett a befutó. A riói futam időpontjára április 17-éré tették a portugál futamot és az isztambuli motorversenyt október 23-án rendezik meg. Radulovics is kidőlt Nagy Ivett, Bohus Bea, Lovász Zsuzsanna, a Dunaferr női kézilabdacsapatának sérült játékosai. Ehhez a társasághoz csatlakozott Radulovics Bojana is, aki orrcsonttörést szenvedett a csapat edzésén. A játékos több hétig nem állhat Kiss Szilárd vezetőedző rendelkezésére, és a négy kézis egyike sem játszhat a jövő heti Buducsnoszt elleni találkozón. SPORTSZILÁNKOK Ejnye-bejnye Barthez! A francia labdarúgó-válogatott kapusa Fabien Barthez az utóbbi időben nemcsak tar fejével, de viselkedésével is felhívja magára a figyelmet. Az Olympique Marseille hálóőre egy felkészülési találkozón bújt ki bőréből, mikor furcsán reagált a játékvezető tevékenységére. A marokkói Wydad AC elleni meccs be se fejeződött, mivel a 80. percben a franciák levonultak apályáról, így tüntetve az ellen, hogy nem értenek egyet a bíró egyes döntéseivel. A 38 éves FlFA-bíró, Abdel- lah el-Acbari elmondta, hogy Barthez a levonuláskor leköpte őt. A játékvezető ezt jelezte a szövetségnek, így a francia kapus súlyos büntetésre számíthat.